Politika

66 feliratkozó

több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
aki meg ezt le meri irni az meg olyat kap, hogy az ilyen embert pofan basznam meg itt is. hat akkor basszatok engem pofan, ha egyszer talalkozunk vmi kozos meccsnezesen esetleg.
csebi
Ne viccelj már, nem rád gondoltam. Eszembe nem jutna ilyesmi. Ezt a Hontot se bántanám, a dolgot ne szó szerint értsed. Egyszerűen ez a Hont tipikusan az a fazon, akitől feláll a hátamon a szőr. Nem bírom az okos megmondóember stílusú fazonokat, akik úgy pofáznak, fikáznak másokat, hogy saját maguk semmit nem csinálnak. Amikor a Magyar Nemzetet, az Indexet és nem sorolom szalámiztták föl, hallatta valahol a hangját? Kiállt mellettük? Elment az adománygyűjtéseikre, utcai megmozdulásaikra? Csinált azon kívül valamit, hogy esetleg egy jól fútött stúdióban, jó pénzért elmondta, hogy ezt talán mégse kéne? A saját szakmáját, a szakmabelijeit ütötték és ő közben ült mint nyuszi a fűben. Ezek után ne okoskodjon, hogy hány tanár támogatja a tiltakozó kollégáit. Azért ilyen kevés támogatja, mert a nagy többség olyan, mint ő. Csak a nagy többség - amellett, hogy félti az állását / személyes életét, ami érthető - nem áll neki fikázni azokat, akik megpróbálnak valamit tenni.

(Hadd kérdezzek valamit: amikor a külügyminisztériumban bejelentenek olyasmit, hogy covid alatt aki nem megy be, az tekintse magát kirúgva meg ehhez hasonlók, akkor te szoktál tiltakozni? Bekopogtatsz a főnöködhöz, írsz a belső üzenőbe, hogy ezt mégse kéne? Nem azért kérdezem, mert elvárnám ezt tőled. Megvan az életed, érthető, ha az a fontos számodra. Csak úgy gondolom, hogy megérthetnéd, hogy nem azért támogatja ezeket az akciókat a tanárok 0.8%-a, mert a 99.2% elégedett a fizetésével és azzal, ahogy a dolgok mennek. Éppen azért rúgnak ki öt hónappal a nyugdíjazása előtt egy kiemelt iskolából tanárokat, hogy a 0.8% maradjon 0.8% és ne legyen mondjuk 20-30%. Ezért az a 0.8% kiemelten megérdemli a tiszteletet. Meg az is, aki nyíltan támogatja őket. És nagyon rosszul veszi ki magát a szememben az, ha valaki olyan rúg beléjük, aki saját maga a 99.2%-ba tartozva csendben üldögél. Legalább annyit tegyen meg az ilyen, hogy nem basztatja őket.)
peterk2005 udvari bolond
csak igy hirtelen: Hont, amugy kiment a rabszolgatv ellenes tuntetesre, most hirtelen nem kerestem jobban bele.

szemelyes dolog: nem tudtam irni, mert nem voltam akkor mar kulugyes. de pl volt olyan kkms kollegam, aki covid elott is home officozott (heti 2 napot), kozben is, utana is. nem rugtak ki. sot tudomasom szerint senkit sem rugtak ki emiatt. tudod Szijjas szokott dolgokat mondani, a valosag meg mast mutat. de ha mar ennyire szemelyes: mikor 2020 marciusaban jott a covid, es lassu volt az egesz dontesi folyamat akkor irtam a staff committeenek, hogy tekintettel a covid jellegere, el kellene rendelni a home officet teljesen. ezt amugy ok tovabb is vittek a felsovezetesnek, viszonylag hamar ezutan hoztak is dontest. de pl bizonyos vitas kerdeseket akar felvetem a heti sector meetingen a fonokomnek vagy akar szemelyesen negyszemkozt, beleertve munkaszervezesi kerdesket. nyilvan konnyebben tudom ezt megtenni egy EUs szervnel, mert mas a munkahelyi kultura, nem kell felnem attol, hogy emiatt kirugnak mondjuk.

en megertem a 99.2%t, nem errol van szo. kifejezetten tisztelem is azokat, akik kiallnak tiltakozni. ezert mondom, hogy nem ertetted meg amit en irtam. en csupan azt irtam, hogy Hontnak sztem abban igaza van, hogy amig ilyen szamok maradnak, es nincs egy halo, ami ebbol orszagos dolgot tudna kialakitani (ugye nem feltetlenul part kellene, van szakszervezet is mondjuk, en emlekszem arra mikor a bokros csomag miatt altalanos iskolaban senki sem tartott meg egy nap orat, annak volt huzatja) addig itt nem lesz valtozas. nem fogjak oket komolyan venni. sztem Hontnak ez az fb bejegyzese nem basztatas volt, hanem kvazi egy utmutato, hogy mit lehetne, kellene csinalni, hogy legyen eredmenye.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 150 — beers & Packers
Engem, szerencsére, ez nem érint:
Jöhet a 20 százalékos infláció Magyarországon – Rövidesen hatalmasat emelkednek az árak
 propeller.hu/itthon/3867485-rovidesen-hatalmasat-emelkednek-arat?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 150 — beers & Packers
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
Ezért nem szabad azt kommunikálni, hogy ha törik ha szakad mi már nem emelünk kamatot. Főleg ha az egyetlen intervenciós eszközöd az ima, mert devizád az rég nincs. Ilyenkor jönnek a spekulánsok, hogy “na lássuk Gyuri mennyire komoly csávó”…
Ezután általában törik is meg szakad is. Gyuri törik, a forint meg szakad.
Lecsó
Pár forint mozgolódás amúgy nem igazán számít, bárhogy is próbál a média újabb hisztit kreálni.
Mutyi úr "zsenije" nyilván itt is megmutatkozik, szerencse, hogy most végre teljes erővel dolgozhat a közjóért és végre nem a drogos strici újgazdag szarházi fiának kell lapátolja át a pénzt.
FLZOLI
Az év eleje óta a forint csaknem 18%-ot esett az euróval szemben, a lengyel zloty 6,6%-ot gyengült, míg a cseh korona 0,5%-ot erősödött.

Ettől függetlenül ha 600 lesz akkor sem változik semmi.
bobi0092
Azért lassan meglesz a 430-as euró úgy, hogy 370 környékéről indultunk azt hiszem anno és szeptemberben 390 körül volt.

"pár forint mozgolódás" = zuhanás.

USD, CHF 440
Amadeus von Dollárbaloldal
A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. (...) Orbán leszögezte: "a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."
 www.portfolio.hu/gazdasag/20041108/orban-gyenge-forintot-csak-gyenge-emberek-akarhatnak-47441
Ja, bocs, most látom, hogy ez még 2004-ben volt.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 977
mire leírtam 426-ról elmentünk 427-re.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 977
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
Ezért nem szabad azt kommunikálni, hogy ha törik ha szakad mi már nem emelünk kamatot. Főleg ha az egyetlen intervenciós eszközöd az ima, mert devizád az rég nincs. Ilyenkor jönnek a spekulánsok, hogy “na lássuk Gyuri mennyire komoly csávó”…
Ezután általában törik is meg szakad is. Gyuri törik, a forint meg szakad.
Lecsó
Pár forint mozgolódás amúgy nem igazán számít, bárhogy is próbál a média újabb hisztit kreálni.
Mutyi úr "zsenije" nyilván itt is megmutatkozik, szerencse, hogy most végre teljes erővel dolgozhat a közjóért és végre nem a drogos strici újgazdag szarházi fiának kell lapátolja át a pénzt.
FLZOLI
Az év eleje óta a forint csaknem 18%-ot esett az euróval szemben, a lengyel zloty 6,6%-ot gyengült, míg a cseh korona 0,5%-ot erősödött.

Ettől függetlenül ha 600 lesz akkor sem változik semmi.
bobi0092
Azért lassan meglesz a 430-as euró úgy, hogy 370 környékéről indultunk azt hiszem anno és szeptemberben 390 körül volt.

"pár forint mozgolódás" = zuhanás.

USD, CHF 440
több mint 3 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 870
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
Ezért nem szabad azt kommunikálni, hogy ha törik ha szakad mi már nem emelünk kamatot. Főleg ha az egyetlen intervenciós eszközöd az ima, mert devizád az rég nincs. Ilyenkor jönnek a spekulánsok, hogy “na lássuk Gyuri mennyire komoly csávó”…
Ezután általában törik is meg szakad is. Gyuri törik, a forint meg szakad.
Lecsó
Pár forint mozgolódás amúgy nem igazán számít, bárhogy is próbál a média újabb hisztit kreálni.
Mutyi úr "zsenije" nyilván itt is megmutatkozik, szerencse, hogy most végre teljes erővel dolgozhat a közjóért és végre nem a drogos strici újgazdag szarházi fiának kell lapátolja át a pénzt.
FLZOLI
Az év eleje óta a forint csaknem 18%-ot esett az euróval szemben, a lengyel zloty 6,6%-ot gyengült, míg a cseh korona 0,5%-ot erősödött.

Ettől függetlenül ha 600 lesz akkor sem változik semmi.
több mint 3 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
Ezért nem szabad azt kommunikálni, hogy ha törik ha szakad mi már nem emelünk kamatot. Főleg ha az egyetlen intervenciós eszközöd az ima, mert devizád az rég nincs. Ilyenkor jönnek a spekulánsok, hogy “na lássuk Gyuri mennyire komoly csávó”…
Ezután általában törik is meg szakad is. Gyuri törik, a forint meg szakad.
Lecsó
Pár forint mozgolódás amúgy nem igazán számít, bárhogy is próbál a média újabb hisztit kreálni.
Mutyi úr "zsenije" nyilván itt is megmutatkozik, szerencse, hogy most végre teljes erővel dolgozhat a közjóért és végre nem a drogos strici újgazdag szarházi fiának kell lapátolja át a pénzt.

több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 3 402
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
Ezért nem szabad azt kommunikálni, hogy ha törik ha szakad mi már nem emelünk kamatot. Főleg ha az egyetlen intervenciós eszközöd az ima, mert devizád az rég nincs. Ilyenkor jönnek a spekulánsok, hogy “na lássuk Gyuri mennyire komoly csávó”…
Ezután általában törik is meg szakad is. Gyuri törik, a forint meg szakad.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 146 — The only discipline that lasts, is self discipline
aki meg ezt le meri irni az meg olyat kap, hogy az ilyen embert pofan basznam meg itt is. hat akkor basszatok engem pofan, ha egyszer talalkozunk vmi kozos meccsnezesen esetleg.
csebi
Ne viccelj már, nem rád gondoltam. Eszembe nem jutna ilyesmi. Ezt a Hontot se bántanám, a dolgot ne szó szerint értsed. Egyszerűen ez a Hont tipikusan az a fazon, akitől feláll a hátamon a szőr. Nem bírom az okos megmondóember stílusú fazonokat, akik úgy pofáznak, fikáznak másokat, hogy saját maguk semmit nem csinálnak. Amikor a Magyar Nemzetet, az Indexet és nem sorolom szalámiztták föl, hallatta valahol a hangját? Kiállt mellettük? Elment az adománygyűjtéseikre, utcai megmozdulásaikra? Csinált azon kívül valamit, hogy esetleg egy jól fútött stúdióban, jó pénzért elmondta, hogy ezt talán mégse kéne? A saját szakmáját, a szakmabelijeit ütötték és ő közben ült mint nyuszi a fűben. Ezek után ne okoskodjon, hogy hány tanár támogatja a tiltakozó kollégáit. Azért ilyen kevés támogatja, mert a nagy többség olyan, mint ő. Csak a nagy többség - amellett, hogy félti az állását / személyes életét, ami érthető - nem áll neki fikázni azokat, akik megpróbálnak valamit tenni.

(Hadd kérdezzek valamit: amikor a külügyminisztériumban bejelentenek olyasmit, hogy covid alatt aki nem megy be, az tekintse magát kirúgva meg ehhez hasonlók, akkor te szoktál tiltakozni? Bekopogtatsz a főnöködhöz, írsz a belső üzenőbe, hogy ezt mégse kéne? Nem azért kérdezem, mert elvárnám ezt tőled. Megvan az életed, érthető, ha az a fontos számodra. Csak úgy gondolom, hogy megérthetnéd, hogy nem azért támogatja ezeket az akciókat a tanárok 0.8%-a, mert a 99.2% elégedett a fizetésével és azzal, ahogy a dolgok mennek. Éppen azért rúgnak ki öt hónappal a nyugdíjazása előtt egy kiemelt iskolából tanárokat, hogy a 0.8% maradjon 0.8% és ne legyen mondjuk 20-30%. Ezért az a 0.8% kiemelten megérdemli a tiszteletet. Meg az is, aki nyíltan támogatja őket. És nagyon rosszul veszi ki magát a szememben az, ha valaki olyan rúg beléjük, aki saját maga a 99.2%-ba tartozva csendben üldögél. Legalább annyit tegyen meg az ilyen, hogy nem basztatja őket.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
Ja, meg is lepődtem, hogy "békeidőben" pumpálják bele a lóvét megint. Lehet csak a dollárbaloldal jelzőt próbálják beépíteni a tudatalattikba, jól jöhet még alapon, de akkor is elég fenyegető, hogy a semmiből egyszer csak beindult megint a propaganda. Remélem nincs nagy gond az államháztartással, max arról van szó, hogy megtámadjuk Ukrajnát és az USA-t.
andree
A dollárbaloldali ellenzék miért nem használja még fel a rubeljobboldal kifejezést? 🤔
vpi
Ezt egyébként én sem értem. Ez akkora ziccer, hogy hatalmas.
MC12
Nem véletlenül tartja magát a pletyka, hogy Rogánon és Kubatovon keresztül meg lett üzenve, hogy kuss van.
Amadeus von Dollárbaloldal
ez latva az ellenzeki magatartast miert lenne csupan pletyka?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 163 — The Mathematician
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
Beki
dehogy, ez csak egy újabb lépcsőfok levelé

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Meg is van a mélypont
Az utóbbi percekben 426,5-ig gyengült a forint (euróval szemben), ez még 0,4%-kal magasabb a péntek esti szintnél. A dollár 439 forintba kerül.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 977
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
Ja, meg is lepődtem, hogy "békeidőben" pumpálják bele a lóvét megint. Lehet csak a dollárbaloldal jelzőt próbálják beépíteni a tudatalattikba, jól jöhet még alapon, de akkor is elég fenyegető, hogy a semmiből egyszer csak beindult megint a propaganda. Remélem nincs nagy gond az államháztartással, max arról van szó, hogy megtámadjuk Ukrajnát és az USA-t.
andree
A dollárbaloldali ellenzék miért nem használja még fel a rubeljobboldal kifejezést? 🤔
vpi
Ezt egyébként én sem értem. Ez akkora ziccer, hogy hatalmas.
MC12
Nem véletlenül tartja magát a pletyka, hogy Rogánon és Kubatovon keresztül meg lett üzenve, hogy kuss van.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 628
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
Ja, meg is lepődtem, hogy "békeidőben" pumpálják bele a lóvét megint. Lehet csak a dollárbaloldal jelzőt próbálják beépíteni a tudatalattikba, jól jöhet még alapon, de akkor is elég fenyegető, hogy a semmiből egyszer csak beindult megint a propaganda. Remélem nincs nagy gond az államháztartással, max arról van szó, hogy megtámadjuk Ukrajnát és az USA-t.
andree
A dollárbaloldali ellenzék miért nem használja még fel a rubeljobboldal kifejezést? 🤔
vpi
Ezt egyébként én sem értem. Ez akkora ziccer, hogy hatalmas.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
Értő olvasás …
csebi
Pontosan értettem. Szerinted tűpontosan azonosította a problémát. Én meg azon az oldalon állok, hogy Hont a probléma. Csak pofázni tud, tenni nem.
peterk2005 udvari bolond
Na ebben egyetértünk.
Vagy azért ne csináljon semmit, mert jó így neki, vagy csak cinikus, apatikus, érdektelen, egyremegy, vagy tegyen valamit, ha nem jó neki az, ami van.
De azokat basztatni (mint pl. noárÁron), akik őszinte lelkesültségből, jobbító szándekból iparkodnak, sőt, ezeket összemosni a GyurcsányJakabMomentum féle NERintegrálódott, megvásárolt "ellenzékkel" az eléggé gagyi dolog. Vagy kínjában Hont is csak kommunikálni tud, miközben érzi önnön töketlenségét, csak nem tudja meghaladni.
Őszentsége Sobri Jóska
nyilvan a te szemszogedbol ez a megfelelo. ujra es ujra ugyanaz, es varni, hogy mas lesz a vegeredmeny. kozben meg a politikai zsenid mindig elhozza a 2/3t. marad minden a regiben. aki meg esetleg felnyitna azt, hogy gyerekek kb ezredszer ugyanazt csinalva, es varni, hogy mas lesz a vegeredmeny, az talan nem a legokosabb dolog.
mult heten volt egy pillanat, amikor sztem Pinterek rohadt nagy hibat kovettek el. de ha erre annyi a valasza az egesz kozoktatoi kozossegnek, hogy az intezmenyek 0.8% (igen, nem elutes, kevesebb mint 1 %a) mutat szolidaritast (raadasul abba most is belemehetunk, hogy azt az intezmenyt nem adnam hozza, ahol volt kirugas vagy irasbeli figyelmeztest, az mar kozvetlenul erintett szervezet igy ok nem szolidaritast mutatnak), akkor ez nem problema. nem szamit tomeges problemanak, hogy milyen az oktatas otthon. nem problema a tanarok 99%nak, hogy mennyi a keresetuk, hogy a tenyleges oraberuk nem eri el a szakmunkas orabert, nem problema a tanarok, diakok, szulok 99%nak, hogy a gyerekuk melegedobe jar, es nem oktatasi intezmenybe, hogy a gyerekeink nem hogy relevans, versenykepes tudast kapnak hanem mar lenyegeben felszines tudast sem. megmondom oszinten, hogy ebben az az 1% is hibas, akik elutasitjak, hogy bmien olyan szereplot beengedjenek ebbe a tortenetbe, aki akar megprobalhatna azt ,hogy ne csupan 1% vegyen ebben reszt hanem mondjuk legyen ebbol egy 10%os tortenet (ami meg mindig inkabb jelkepes, mint elsopro ero), azt elbol elutasitjak. pontosan OV kezere jatszanak ezzel.
aki meg ezt le meri irni az meg olyat kap, hogy az ilyen embert pofan basznam meg itt is. hat akkor basszatok engem pofan, ha egyszer talalkozunk vmi kozos meccsnezesen esetleg.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 793
Én bakker ma szembesültem vele, hogy nem tudom kitölteni, mert jelenleg nem élek életvitelszerűen Magyarországon, de ott van az állandó lakcímem.
Ez sztem akkora hülyeség, mert azért nem tervezek örökre itt maradni, habár, de jelenleg úgy tervezem, hogy pár éven belül hazamegyek.
Lúdas Solymi
Állj le a piával/fűvel.
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 732 — Patriot
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
Ja, meg is lepődtem, hogy "békeidőben" pumpálják bele a lóvét megint. Lehet csak a dollárbaloldal jelzőt próbálják beépíteni a tudatalattikba, jól jöhet még alapon, de akkor is elég fenyegető, hogy a semmiből egyszer csak beindult megint a propaganda. Remélem nincs nagy gond az államháztartással, max arról van szó, hogy megtámadjuk Ukrajnát és az USA-t.
andree
A dollárbaloldali ellenzék miért nem használja még fel a rubeljobboldal kifejezést? 🤔

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 800
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
Ja, meg is lepődtem, hogy "békeidőben" pumpálják bele a lóvét megint. Lehet csak a dollárbaloldal jelzőt próbálják beépíteni a tudatalattikba, jól jöhet még alapon, de akkor is elég fenyegető, hogy a semmiből egyszer csak beindult megint a propaganda. Remélem nincs nagy gond az államháztartással, max arról van szó, hogy megtámadjuk Ukrajnát és az USA-t.
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
szarul érzem magam hogy mivel csak a messengert használom nem futok bele
Negritis, a vajda
Rettegünk itt az atombombától, miközben olyan tömegpusztító fegyverek kerülnek bevetésre, mint Trombitás Kristóf meg Bohar Dániel…

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 644
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
szarul érzem magam hogy mivel csak a messengert használom nem futok bele
Negritis, a vajda
Én egyébként se.
Mostanában fel-felbukkan az origo, de a többi fekália nem.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 163 — The Mathematician
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…
somoskovig
szarul érzem magam hogy mivel csak a messengert használom nem futok bele

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
A nyakig érő szar legbiztosabb jele, hogy elkezdett ömleni a Megafonos videók tömkelege a Facebookon…

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 644
Mondjuk ezek a "nèpszámlálási" kèrdèsek....felvetnek nèmi aggályokat..de lehet èn tèvedek...
dande2
Én bakker ma szembesültem vele, hogy nem tudom kitölteni, mert jelenleg nem élek életvitelszerűen Magyarországon, de ott van az állandó lakcímem.

Ez sztem akkora hülyeség, mert azért nem tervezek örökre itt maradni, habár, de jelenleg úgy tervezem, hogy pár éven belül hazamegyek.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 078 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mondjuk ezek a "nèpszámlálási" kèrdèsek....felvetnek nèmi aggályokat..de lehet èn tèvedek...
dande2
Inkább az a "vicces" benne, hogy adott esetben a nyelvtudáson meg azon kívül hogy milyen vallásúnak tartom magam mégis mi az, ami nincs meg nekik valamelyik nyilvántartásban? Akár a személyekről, akár az ingatlanokról...
warr_b
édesfaszom
van a készletnyilvántartás meg a leltár
azé kötelező a leltár mer hiába emléxik Pirike, hogy hol van a 101. doboz kalmopirin ( Manyika vitte a szomszédnak, csak még nem hozta a lét )
mer Pirike emléxi a felére, Manyika a harmadára - így a fődhivatal tudja a felét, a népességnyilvántartó a harmadát

ha egyszerűen a föllelés helye szerint rendezzük a készletet, akkor nem kell feszt Pirikét meg Manyikát hallgatni a miafaszokról, az van ott, ami van, pont

a népszámlálás, az leltár
Gróf de sutianap
Jajjistenem, mert marha bonyolult összefésülni...
Persze így megint el lehet baszni pár milliárdot.
warr_b
kérdezz meg egy adatvédelmi szakit, az...

minden cégnek minden évben kötelező a leltár - ebben egyszerűen egy összegben szerepel a készletértéke a felvétel szerint - egy orszagban azé 10-20 évente szintén esedékes
Gróf de sutianap
Mert ez így remek adatvédelem, hogy egyedi belépőkód van, lakcímet, nevet mindent tud 😄


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 929 — capitaine du château de Vienne 1487
Mondjuk ezek a "nèpszámlálási" kèrdèsek....felvetnek nèmi aggályokat..de lehet èn tèvedek...
dande2
Inkább az a "vicces" benne, hogy adott esetben a nyelvtudáson meg azon kívül hogy milyen vallásúnak tartom magam mégis mi az, ami nincs meg nekik valamelyik nyilvántartásban? Akár a személyekről, akár az ingatlanokról...
warr_b
édesfaszom
van a készletnyilvántartás meg a leltár
azé kötelező a leltár mer hiába emléxik Pirike, hogy hol van a 101. doboz kalmopirin ( Manyika vitte a szomszédnak, csak még nem hozta a lét )
mer Pirike emléxi a felére, Manyika a harmadára - így a fődhivatal tudja a felét, a népességnyilvántartó a harmadát

ha egyszerűen a föllelés helye szerint rendezzük a készletet, akkor nem kell feszt Pirikét meg Manyikát hallgatni a miafaszokról, az van ott, ami van, pont

a népszámlálás, az leltár
Gróf de sutianap
Jajjistenem, mert marha bonyolult összefésülni...
Persze így megint el lehet baszni pár milliárdot.
warr_b
kérdezz meg egy adatvédelmi szakit, az...

minden cégnek minden évben kötelező a leltár - ebben egyszerűen egy összegben szerepel a készletértéke a felvétel szerint - egy orszagban azé 10-20 évente szintén esedékes


Aki nem hiszi, annak utánajárnak