Politika

70 feliratkozó

több mint 4 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 642 — Big Penix Energy
Ez a rendelet is ugyanannyira van átgondolva, mint az egyetemek alapítványi kézbe való átadása. Gyorsan, kapkodva ki kellett találni valami okosat, de annyi kiskapu, meg ellentmondás van benne, hogy mindenki csak szarul járhat.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott
Most kicsit nem figyel az ember és visszatér a szocializmus?
Lesz még 3,60 a kenyér is a választások előtt 😀
Ilyen egy igazi konzervatív gazdaságpolitika, magyar módra:
"Nem zárhatnak be a benzinkutak azért, mert a benzin árának befagyasztása miatt veszteséges nyitva tartaniuk, olvasható egy szombat éjszaka megjelent kormányrendeletben, amit a hvg.hu vett észre.
A kormányrendelet arról is rendelkezik, hogy ha a kút nem tudja 48 órán keresztül kiszolgálni a fogyasztókat, akkor köteles üzemszünetet hirdetni, amelynek ideje alatt egyéb kereskedelmi tevékenységet sem folytathat.Más okból viszont nem hirdetethet üzemszünetet és a nyitvatartási időt sem rövidítheti. Ez azt jelenti, hogy a kutak nem zárhatnak be csak azért, mert veszteséges őket nyitva tartani, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy november 15-étől három hónapra 480 forinton befagyasztják a 95-ös benzin és a dízelolaj árát.
Aki ezt megszegi az 100 000 és 3 millió forint közti pénzbírságra számíthat, ismétlődés esetén pedig egy nap és fél év közti eltiltásra."
Klaci79
Nem szolgálok ki 95os benzinnel 47 órán keresztül majd egy órát igen és holnap megint jön a szünet.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott
Azért ez iszonyat kemény... továbbra is érdekel, mi a helyzet az autópálya melletti kutakkal (gondolom ezt a rendeletet azzal lehet valahogy kicselezni, hogy nem árulsz 95-ös benzint és gázolajat, csak prémiumot)
r.baggio
Vagy elkezdenek kutat felújítani.

Melyik balkáni országban is állnak százezrével a nem befejezett tetőszerkezetű házak? Valami barom adórendelet miatt, amit a tetőre / épületre kell fizetni, ha elkészül? Így a nép azt találta ki, hogy sose készül el? Mementót állítva egy zseniális adópolitikai húzásnak?
peterk2005
Egyptben ez a helyzet mindenhol felhúzzák a következő szintre a lépcsősort és ennyi. Tudom nem Balkán de megfelel a példának

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Apa,Apa, kezdődik...

Politika és bűnözés
Vagyonából kiforgatott volt fideszes oligarcha: „ha sikeres vállalkozást megkívánnak egyes „befektetők”, azt banki, felszámolói, bírói, végrehajtói segédlettel, erre szakosodott ügyvédek hadával, nyomozók, ügyészek részvételével el is veszik”

„Nekem már minden mindegy” - ezzel indokolta Vitézy Tamás ismert jobboldali nagyvállalkozó, miért vállalta a személyiségi jogok megsértésének kockázatát is saját egzisztenciális tönkretételének bemutatásakor. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nyugalmazott támogatója (akit korábban több lap is egyértelműen NER-oligarchaként azonosított) Facebook-bejegyzésében nem kevesebbet állított, mint hogy a jelen gazdasági bűnözését „igazságszolgák” és nyomozók is támogatják.

 www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&MN=PolitikaEsBunozes&AN=vitezykipakolt&LN=Hungarian&fbclid=IwAR3bdoEkrMPkawLQPrxH9t0c2m_JG8nP61Qi8t1R5Im2c2KImcfeoB_-8Ng
ozibozi
Itt az eredeti bejegyzés:
 www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3119348268387957&id=100009384430103
nagylaza
Egy komment alatta: "Egyszer, réges régen, mikor még a főállásom volt az újságírás, írtam egy cikket egy Vitézyről. Az abba foglaltak igazak és alátámasztottak voltak. Egy nap, az a Vitézy meghívott egy kávéra, valahol az Arany János utca környékére. Nem kertelt. Olyan határozottan állította, hogy tönkretesz, eltapos, mint egy csikket, és földönfutóvá tesz engem is és a családomat is, hogy megijedtem. Felkészült volt, felsorolta, miként is teszi ezt majd. Persze, visszakoztam. Nem akartam, hogy azt a sok kreált hazugságot, amivel eltiportak volna, rám öntse az a Vitézy. Mondjuk, a kávémat kifizette. Most van egy Vitézy, akik megéli, milyen helyzetben voltam én akkor. Pedig, csak ugyanezeket írtam le, csak akkor az a Vitézy a barikád másik oldalán állt. Sajnálom! Sajnálom, hogy gyáva voltam..."

Hát ja. Jupiter és a kisökör. Amíg Jupiternek számítok, addig "elkötelezett, hitelesnek tartott szereplőjeként annak a folyamatnak, ami a rendszerváltás óta egy szuverén Magyarországot kíván létrehozni egy zűrös, olykor ellenséges politikai, geopolitikai környezetben", mindez teljesen rendben levő dolog. De kisökör lett belőlem, most már ugyanez szervezett maffia lett.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 427
Mindenki látott már leragasztott pisztolyokat a kutakon.
A 6-8 átlag helyből csak 1-2 kútfejen lesz elérhető. Aki siet kénytelen lesz a másikat tankolni, vagyc sorban állni, vagy tovább állni. Rendelik majd azt csak nem árulják folyamatosan, így csökkentve a veszteséget, de elkerülve a bírságot is.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Azért ez iszonyat kemény... továbbra is érdekel, mi a helyzet az autópálya melletti kutakkal (gondolom ezt a rendeletet azzal lehet valahogy kicselezni, hogy nem árulsz 95-ös benzint és gázolajat, csak prémiumot)
r.baggio
Vagy elkezdenek kutat felújítani.

Melyik balkáni országban is állnak százezrével a nem befejezett tetőszerkezetű házak? Valami barom adórendelet miatt, amit a tetőre / épületre kell fizetni, ha elkészül? Így a nép azt találta ki, hogy sose készül el? Mementót állítva egy zseniális adópolitikai húzásnak?

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Apa,Apa, kezdődik...

Politika és bűnözés
Vagyonából kiforgatott volt fideszes oligarcha: „ha sikeres vállalkozást megkívánnak egyes „befektetők”, azt banki, felszámolói, bírói, végrehajtói segédlettel, erre szakosodott ügyvédek hadával, nyomozók, ügyészek részvételével el is veszik”

„Nekem már minden mindegy” - ezzel indokolta Vitézy Tamás ismert jobboldali nagyvállalkozó, miért vállalta a személyiségi jogok megsértésének kockázatát is saját egzisztenciális tönkretételének bemutatásakor. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nyugalmazott támogatója (akit korábban több lap is egyértelműen NER-oligarchaként azonosított) Facebook-bejegyzésében nem kevesebbet állított, mint hogy a jelen gazdasági bűnözését „igazságszolgák” és nyomozók is támogatják.

 www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&MN=PolitikaEsBunozes&AN=vitezykipakolt&LN=Hungarian&fbclid=IwAR3bdoEkrMPkawLQPrxH9t0c2m_JG8nP61Qi8t1R5Im2c2KImcfeoB_-8Ng
ozibozi
Itt az eredeti bejegyzés:
 www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3119348268387957&id=100009384430103
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Azért ez iszonyat kemény... továbbra is érdekel, mi a helyzet az autópálya melletti kutakkal (gondolom ezt a rendeletet azzal lehet valahogy kicselezni, hogy nem árulsz 95-ös benzint és gázolajat, csak prémiumot)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 053
Most kicsit nem figyel az ember és visszatér a szocializmus?
Lesz még 3,60 a kenyér is a választások előtt 😀
Ilyen egy igazi konzervatív gazdaságpolitika, magyar módra:
"Nem zárhatnak be a benzinkutak azért, mert a benzin árának befagyasztása miatt veszteséges nyitva tartaniuk, olvasható egy szombat éjszaka megjelent kormányrendeletben, amit a hvg.hu vett észre.
A kormányrendelet arról is rendelkezik, hogy ha a kút nem tudja 48 órán keresztül kiszolgálni a fogyasztókat, akkor köteles üzemszünetet hirdetni, amelynek ideje alatt egyéb kereskedelmi tevékenységet sem folytathat.Más okból viszont nem hirdetethet üzemszünetet és a nyitvatartási időt sem rövidítheti. Ez azt jelenti, hogy a kutak nem zárhatnak be csak azért, mert veszteséges őket nyitva tartani, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy november 15-étől három hónapra 480 forinton befagyasztják a 95-ös benzin és a dízelolaj árát.
Aki ezt megszegi az 100 000 és 3 millió forint közti pénzbírságra számíthat, ismétlődés esetén pedig egy nap és fél év közti eltiltásra."

Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 427
Szlávy Bulcsú anno /30éve/
elmagyarázta már az egyik interjúban, hogy is működik ez: bűnözés
…előbb utóbb már csak attól lehet elvenni, akinek tényleg van is valamije, és a fiatal,
éhes farkasok mindig csak jönnek és jönnek, és nem tisztelik már a kényelmes öreg falkavezéreket…
😉

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem véletlenül mondjuk (mondja mindenki), hogy az ilyen NER-hez hasonló rendszerek ha egyszer megbuknak, akkor nagyon megbuknak. Illetve, hogy minél tovább maradnak, annál nagyobbat buknak. Hát ezért. A "ballib" gazdasági eliten már jó ideje túlléptek. Már évek óta a saját táborban (is) zajlik a kiszorítósdi. Hasonló eszközökkel.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 427
Apa,Apa, kezdődik...

Politika és bűnözés
Vagyonából kiforgatott volt fideszes oligarcha: „ha sikeres vállalkozást megkívánnak egyes „befektetők”, azt banki, felszámolói, bírói, végrehajtói segédlettel, erre szakosodott ügyvédek hadával, nyomozók, ügyészek részvételével el is veszik”

„Nekem már minden mindegy” - ezzel indokolta Vitézy Tamás ismert jobboldali nagyvállalkozó, miért vállalta a személyiségi jogok megsértésének kockázatát is saját egzisztenciális tönkretételének bemutatásakor. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nyugalmazott támogatója (akit korábban több lap is egyértelműen NER-oligarchaként azonosított) Facebook-bejegyzésében nem kevesebbet állított, mint hogy a jelen gazdasági bűnözését „igazságszolgák” és nyomozók is támogatják.

 www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&MN=PolitikaEsBunozes&AN=vitezykipakolt&LN=Hungarian&fbclid=IwAR3bdoEkrMPkawLQPrxH9t0c2m_JG8nP61Qi8t1R5Im2c2KImcfeoB_-8Ng
több mint 4 éve
Lecsó Denver Broncos 3 382
Nekem az igazmondási kötelezettség volt a kedvenc…
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 212 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Ha valaki bepillantast szeretne a fidesz jobboldali gondolkodasmodjaba (akkor is ha sokak szerint ez csak alarc). Orban Balazs felemelkedese is jo pelda arra, hogy a Fidesz egy modernebb szellemi hatorszagra valt/valtott/probal valtani, egyben Orbanrol is sokat elmond, hogy ilyen dogmatikusokat emel fel.

Ertelmes ember amugy a Balazs, erdemes elolvasni, habar itt sokan ellenkezo pontrol szemlelik a vilagot:

 index.hu/belfold/2021/11/12/orban-balazs-a-fidesz-nem-vezerelvu-az-erveknek-igenis-sulya-van/
undisputedly
A címig jutottam: "A Fidesz nem vezérelvű, az érveknek igenis súlya van"
Köszike.
nagylaza
Dettó.
Ha ez a kiinduló pont, engem nem érdekel a cikk.
Toca
"Az jó, ha egy felfokozott hangulatú választási kampányban egy közelmúltban történt, fontos, valós eseményről olyan művészfilm készül, amelyben kifogásolható kijelentések hangzanak el…?

Nagyon jó, hogy ez a film elkészült. Beszélni kell róla…" en beleolvasgattam milyen jelleguek a kerdesek, ezutan mar nem olvastam. Bar alapvetoen egyetertek azzal hogy ha mar a kiindulopont teljesen hibas, akkor ott a tobbi "felepitmeny" sem lehet annak az ellenkezoje. Sarkosan, ennyi erovel olyanokat is lehetne olvasni, mint peldaul Leon Degrelle: Hitler, a demokrata cimu konyve, stb

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 642 — Big Penix Energy
Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye.
Egyik versenyző Varga Mihály, aki azt állította nem a választás miatt szórják a pénzt. A másik Putyin volt, aki azt mondta semmi köze a migránsválsághoz.
Mire a király: na bammeg, ez holtverseny.
Vrij6
 youtu.be/p5HzhavYWbc
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 507 — Vikings fan
Ha valaki bepillantast szeretne a fidesz jobboldali gondolkodasmodjaba (akkor is ha sokak szerint ez csak alarc). Orban Balazs felemelkedese is jo pelda arra, hogy a Fidesz egy modernebb szellemi hatorszagra valt/valtott/probal valtani, egyben Orbanrol is sokat elmond, hogy ilyen dogmatikusokat emel fel.

Ertelmes ember amugy a Balazs, erdemes elolvasni, habar itt sokan ellenkezo pontrol szemlelik a vilagot:

 index.hu/belfold/2021/11/12/orban-balazs-a-fidesz-nem-vezerelvu-az-erveknek-igenis-sulya-van/
undisputedly
A címig jutottam: "A Fidesz nem vezérelvű, az érveknek igenis súlya van"
Köszike.
nagylaza
Dettó.
Ha ez a kiinduló pont, engem nem érdekel a cikk.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Ha valaki bepillantast szeretne a fidesz jobboldali gondolkodasmodjaba (akkor is ha sokak szerint ez csak alarc). Orban Balazs felemelkedese is jo pelda arra, hogy a Fidesz egy modernebb szellemi hatorszagra valt/valtott/probal valtani, egyben Orbanrol is sokat elmond, hogy ilyen dogmatikusokat emel fel.

Ertelmes ember amugy a Balazs, erdemes elolvasni, habar itt sokan ellenkezo pontrol szemlelik a vilagot:

 index.hu/belfold/2021/11/12/orban-balazs-a-fidesz-nem-vezerelvu-az-erveknek-igenis-sulya-van/
undisputedly
A címig jutottam: "A Fidesz nem vezérelvű, az érveknek igenis súlya van"
Köszike.
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 212 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye.
Egyik versenyző Varga Mihály, aki azt állította nem a választás miatt szórják a pénzt. A másik Putyin volt, aki azt mondta semmi köze a migránsválsághoz.
Mire a király: na bammeg, ez holtverseny.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 795
Ha valaki bepillantast szeretne a fidesz jobboldali gondolkodasmodjaba (akkor is ha sokak szerint ez csak alarc). Orban Balazs felemelkedese is jo pelda arra, hogy a Fidesz egy modernebb szellemi hatorszagra valt/valtott/probal valtani, egyben Orbanrol is sokat elmond, hogy ilyen dogmatikusokat emel fel.

Ertelmes ember amugy a Balazs, erdemes elolvasni, habar itt sokan ellenkezo pontrol szemlelik a vilagot:

 index.hu/belfold/2021/11/12/orban-balazs-a-fidesz-nem-vezerelvu-az-erveknek-igenis-sulya-van/
undisputedly
Elolvastam, de egyetlen betű sem lógott ki a szokásos retorikából. Semmit nem mondott, amit ne mondott volna már ezerszer másik fideszes arc. Persze okos fiú. Sikerült egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, ha ennek kell örülni most a Fidesszel kapcsolatban akkor megteszem.

Talán a filmelemző rovatnál szisszentem fel, ahol a kérdező érdeklődik, nem gáz-e egy történelemhamisító kampányfilm, amire sikerül 2 mondaton belül írni, hogy hazugságra nem lehet építeni. Itt úgy érzem nem volt szerencsés ilyen gyorsan visszatérni az általános pártüzenethez.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott
Ha valaki bepillantast szeretne a fidesz jobboldali gondolkodasmodjaba (akkor is ha sokak szerint ez csak alarc). Orban Balazs felemelkedese is jo pelda arra, hogy a Fidesz egy modernebb szellemi hatorszagra valt/valtott/probal valtani, egyben Orbanrol is sokat elmond, hogy ilyen dogmatikusokat emel fel.

Ertelmes ember amugy a Balazs, erdemes elolvasni, habar itt sokan ellenkezo pontrol szemlelik a vilagot:

 index.hu/belfold/2021/11/12/orban-balazs-a-fidesz-nem-vezerelvu-az-erveknek-igenis-sulya-van/
undisputedly
igen, egyike a gondolkodo embereknek a fideszen belul bar, nem is politikusnak keszult es ez latszik is rajta, a vitakulturajan is (siman lemossa az ellenzeki politikusokat, de pl ha mar masik gondolkodo emberrel vitatkozik akkor azert o is izzad ld Vig Daviddal torteno vita).
bar mostanaban azert volt egy-ket meresz elszolasa (hogy a jobboldali media lett a tenyalapu ujsagiras alapja Magyarorszagon -mikozben sorra veszitik el a sajtopereket).

nem lepodnek meg ha 22ben nyer a fidesz akkor o vinne a miniszterelnokseget, es jobb kezekben lenne sztem. raadasul nekem szakma miatt nagyon sok ismerosom ismeri, es senki sem mondott ra rosszat sem szemelyes sem szakmai elmenyek kapcsan.
csebi
Számomra inkább rémisztő, hogy manapság ezt tudja gondolkodásmódban, elvi síkon a mai "gondolkodó" jobboldal. Az én gondolkoásmódom - mondjuk konzervatív-liberálisnak - nem kisebbségben van, hanem gyakorlatilag nem létezik, eltűnt, a múlt ködébe veszett. Politikai értelemben "eltűntem". 😕

A számomra fontos "liberális" vonal manapság lényegében kimerül abban, hogy a különböző kisebbségi csoportokat (bőrszín. nemi, vallási alapúakat) védi, ami persze feladatuk, de közben kurva kevés. Gazdasági koncepciója szinte nincs. A konzervatív "részem" meg eltűnt. Leváltotta ez a magát keresztény demoktratának mondó valami, amelyik akkor jár templomba, ha fényképezkedni kell. A demokrácia felfogása meg nagyjából úgy néz ki, hogy ha én vagyok többségben, akkor neked kuss, ha viszont én vagyok kisebbségben, akkor az a gépek lázadása a Terminátorból. Gazdasági koncepciója ennek sincs. Viszi a telibe neoliberális vonalat, úgy feldiszítve, hogy a cél az, hogy a kizsákmányoló elit lehetőleg minden tagja közülünk kerüljön ki, aztán elnevezzük azt nemzeti burzsoáziának. És ehhez jöhet Putyintól Kínáig bárki, ha nekünk pénzt hoz. Akkor is, ha az országtól viszi.
peterk2005
szamomra az a leginkabb remiszto, hogy "ilyet" is csak kivetelesen, neha tud kitermelni. allitom, hogy meg mindig jobb ilyen szemelyeket hallgatni mint Nemeth Szilardokat, sot horribe doctu Varga Juditot ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 806 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mészárosné Kellmennem Beatrice: Az érzés, ami széljjel tossza a szívem

Ojkor
Mikor retyeg a ketyegőm
a Szerelmem szabaddá teszi magát
Kezében még lángsugarú gáz
malacot pörzsölő
Felhízik
Malyd újra összemén
Te Pöcs,
kell néked új tehén?
Mirhás mezőn a szájpenész
hogy most itt nekünk ezt el kell viselni
nem elég a live tévén csecselni
há nem a művészet az csupa csupa máj...

Ma reggel a vizelde langy fényében, a faszanszjra fostam egy látomást
Őszinte volt, de nem
Kemény
sutianap
Ejj, ez oda lett téve.
Ezt kéne bekerezetve a közhivatalokba, nem ám a nemzeti hitvallás 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 813 — capitaine du château de Vienne 1487
Mészárosné Kellmennem Beatrice: Az érzés, ami széljjel tossza a szívem

Ojkor
Mikor retyeg a ketyegőm
a Szerelmem szabaddá teszi magát
Kezében még lángsugarú gáz
malacot pörzsölő
Felhízik
Malyd újra összemén
Te Pöcs,
kell néked új tehén?
Mirhás mezőn a szájpenész
hogy most itt nekünk ezt el kell viselni
nem elég a live tévén csecselni
há nem a művészet az csupa csupa máj...

Ma reggel a vizelde langy fényében, a fajanszra fostam egy látomást
Őszinte volt, de nem
Kemény

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 212 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Mekkora szegénységi bizonyítványt állít ki magáról az egész rendszer ha 12 év alatt ilyeneket tud csak kitermelni mint ez a karrierista, akit annyi különböztet meg a többi szolgalelkűtől, hogy ő legalább jó szakember, de az egy percig sem zavarja ami mellesleg történik az országban, és hajlandó bármilyen baromságot akár demagóg gyurcsányozással is megvédeni a parlamentben, ha pont neki kell válaszolnia aznap.
Mindig vannak ilyen kijelölt ‘emberarcú’ fideszesek, akikről kiderül hogy nem is léteznek, kezdték a sárbuta kósával, majd jöttek sorban a
varga, Navracsics,lázár, most meg majd ez.
Egy újabb paraszt csak a dagadt sakktábláján.
ozibozi
Szolgalelkűről jut eszembe: 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 427
Mekkora szegénységi bizonyítványt állít ki magáról az egész rendszer ha 12 év alatt ilyeneket tud csak kitermelni mint ez a karrierista, akit annyi különböztet meg a többi szolgalelkűtől, hogy ő legalább jó szakember, de az egy percig sem zavarja ami mellesleg történik az országban, és hajlandó bármilyen baromságot akár demagóg gyurcsányozással is megvédeni a parlamentben, ha pont neki kell válaszolnia aznap.
Mindig vannak ilyen kijelölt ‘emberarcú’ fideszesek, akikről kiderül hogy nem is léteznek, kezdték a sárbuta kósával, majd jöttek sorban a
varga, Navracsics,lázár, most meg majd ez.
Csak egy újabb paraszt a dagadt sakktábláján.

Amúgyis nevelgetik már a fürjeskét is főpolgi kihívónak, azért engedik, hogy néha visszaszóljon.