Politika
69 feliratkozó
több mint 4 éve
A piacpártiság nagyon nem egyenlő azzal, hogy az állam azonosul a tőke céljával, és maximálisan kiszolgálja azt. Az ugyanis nem nagyobb versenyt eredményez (amit ugye a piaci fundamentalisták egyetlen érvelése), hanem kisebbet, mivel monopolhelyzetbe hoz versenyzőket. Ez a neoliberalizmus, mint politikai irányzat eredménye, a foglyul ejtett állam. A piacpártiság a versenyt preferálja, nem a monopóliumot.Várjál, a "foglyul ejtett állam" kicsit (azaz nem kicsit, hanem nagyon) más:
Lecsó
Egy adott országon kívüli, vagy azon belül meghatározható személyek, intézmények, gazdasági társaságok vagy csoportok, akik korrupció útján az ország közpolitikáit, jogszabályi környezetét vagy gazdaságát saját érdekeik elősegítése céljából befolyásolják.
transparency.hu/antikorrupcios-kisokosok/state-capture-foglyul-ejtett-allam/
több mint 4 éve
Elég hamar kibújt a dk-s szög a zsákból

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
A piacpártiság nagyon nem egyenlő azzal, hogy az állam azonosul a tőke céljával, és maximálisan kiszolgálja azt. Az ugyanis nem nagyobb versenyt eredményez (amit ugye a piaci fundamentalisták egyetlen érvelése), hanem kisebbet, mivel monopolhelyzetbe hoz versenyzőket. Ez a neoliberalizmus, mint politikai irányzat eredménye, a foglyul ejtett állam. A piacpártiság a versenyt preferálja, nem a monopóliumot.A makói Continentálban dolgozók kicsit más véleményen vannak erről 😊 meg úgy általában a munkavállalói jogok, fogalmazzunk úgy, nem szerepelnek kiemelt helyen nála. Az önkormányzatnál hódmezőn is nagy a fluktuáció állami hivatalhoz képest, többek között mert a túlóra és a hétvégi munka nem értelmezhető a szótárában, ha kell valami akkor az vasárnap is kell. Amúgy nem értem a probélmádat, kevés piac-pártibb kormány volt valaha, mint a mostani Fidesz, szeritned véletlenül települ ide minden multi összeszerelő üzeme? 😊 ha valakinek akkor a piacnak ez a kormány tökéletes, alacsony társasági adó, fullra kizsákmányolható munkaerő különösebb jogok nélkül, nyugati bérekhez képest aprópénzért lehet foglalkoztatni, mit akarsz ennél nagyobb piac barátságot?És ennek ellenére (vagy éppen ezért) simán tudnám támogatni.Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
rokaur
Piac párti, mint egy repi? Ez tökéletesen ellentéte a mai fidesz politikájának, aki szocialistább, mint bárki a demokrata oldalon. Mindenbe beleugat, mindent szabályoz...jöhetne végre egy jó kis piacpárti MZP!
Klaci79
MC12
Szerkesztette: Lecsó
több mint 4 éve
Te fogalmi dugóba keveredtél.És ennek ellenére (vagy éppen ezért) simán tudnám támogatni.Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
rokaur
Piac párti, mint egy repi? Ez tökéletesen ellentéte a mai fidesz politikájának, aki szocialistább, mint bárki a demokrata oldalon. Mindenbe beleugat, mindent szabályoz...jöhetne végre egy jó kis piacpárti MZP!
Klaci79
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Köszi a burkolt leparasztozást én is szeretlekNem vagyok Orbán fan ergo magasan szarok az egészre (szerintem minden politikus egy korrupt rabló)Hagyma, csipős mehet bele?
De azért bassza meg folyamat ez a csóka nyer ha ez annyira nem tetszik az embereknek el kell menni szavazni vagy is eddig is el lehetett volna ja ilyenkor mindig a Fidesz nyert hát kérem szépen ez a demokrácia.
Persze majd mindjárt írják mert a választási rendszer úgy van kitalálva babla balbla........stb.
Ez csak duma el kell menni és le kell váltani amit csak szavazatokal lehet (meg persze fegyverrel volt erre is példa)
De ameddig ez nem sikerül addig igen is be kell látni a többségnek így jó ahogy van.
VvAlekosz
Cimbi
Amadeus
több mint 4 éve
Ne vicceljünk már. Azért települ néhány multi, mert Németország Mexikója vagyunk és szarért-hugiért dolgoztatják a magyarokat. A piacpártság kimerül náluk a multipártiságnál, lehetetlenné téve, hogy például nálunk hungarocontrollnál sztrájkolni lehessen. Ennek nem sok köze van a piachoz, csak a multik kiszolgálásához. Kétlem, hogy MZP ilyen lenne, de egyébként GYF alatt is elég sok multi idetelepült, csak éppen legalább az állami szférában lehetett sztrájkolni ha valami nem tetszett.A makói Continentálban dolgozók kicsit más véleményen vannak erről 😊 meg úgy általában a munkavállalói jogok, fogalmazzunk úgy, nem szerepelnek kiemelt helyen nála. Az önkormányzatnál hódmezőn is nagy a fluktuáció állami hivatalhoz képest, többek között mert a túlóra és a hétvégi munka nem értelmezhető a szótárában, ha kell valami akkor az vasárnap is kell. Amúgy nem értem a probélmádat, kevés piac-pártibb kormány volt valaha, mint a mostani Fidesz, szeritned véletlenül települ ide minden multi összeszerelő üzeme? 😊 ha valakinek akkor a piacnak ez a kormány tökéletes, alacsony társasági adó, fullra kizsákmányolható munkaerő különösebb jogok nélkül, nyugati bérekhez képest aprópénzért lehet foglalkoztatni, mit akarsz ennél nagyobb piac barátságot?És ennek ellenére (vagy éppen ezért) simán tudnám támogatni.Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
rokaur
Piac párti, mint egy repi? Ez tökéletesen ellentéte a mai fidesz politikájának, aki szocialistább, mint bárki a demokrata oldalon. Mindenbe beleugat, mindent szabályoz...jöhetne végre egy jó kis piacpárti MZP!
Klaci79
MC12
több mint 4 éve
A makói Continentálban dolgozók kicsit más véleményen vannak erről 😊 meg úgy általában a munkavállalói jogok, fogalmazzunk úgy, nem szerepelnek kiemelt helyen nála. Az önkormányzatnál hódmezőn is nagy a fluktuáció állami hivatalhoz képest, többek között mert a túlóra és a hétvégi munka nem értelmezhető a szótárában, ha kell valami akkor az vasárnap is kell. Amúgy nem értem a probélmádat, kevés piac-pártibb kormány volt valaha, mint a mostani Fidesz, szeritned véletlenül települ ide minden multi összeszerelő üzeme? 😊 ha valakinek akkor a piacnak ez a kormány tökéletes, alacsony társasági adó, fullra kizsákmányolható munkaerő különösebb jogok nélkül, nyugati bérekhez képest aprópénzért lehet foglalkoztatni, mit akarsz ennél nagyobb piac barátságot?És ennek ellenére (vagy éppen ezért) simán tudnám támogatni.Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
rokaur
Piac párti, mint egy repi? Ez tökéletesen ellentéte a mai fidesz politikájának, aki szocialistább, mint bárki a demokrata oldalon. Mindenbe beleugat, mindent szabályoz...jöhetne végre egy jó kis piacpárti MZP!
Klaci79
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
És ennek ellenére (vagy éppen ezért) simán tudnám támogatni.Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
rokaur
Piac párti, mint egy repi? Ez tökéletesen ellentéte a mai fidesz politikájának, aki szocialistább, mint bárki a demokrata oldalon. Mindenbe beleugat, mindent szabályoz...jöhetne végre egy jó kis piacpárti MZP!
több mint 4 éve
rokaur
876
Nem is balrol szedte ossze a szavazoi nagy reszet😉Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
több mint 4 éve
Ne is mondd..Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
MC12
Pedig már épp láttam a munkásjogok kiszélesítését Gyurcsány család nyomására... 😕

több mint 4 éve
Kicsit későn kezdik el kiszorítani a DK-t.CB legyen a talpán aki az oldalvonalon kívülre teszi Metcalfot.
Amadeus

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
kimaradtál a hírekből, jobbik/dk paktum volt - meg is láccikNem hiszem. Jakab először Geriékkel tárgyalt csak miután faszok voltak ment Dobrevékhez. Másrészről vk-kban megállapodni egy dolog, de egy Jobbikos nem szavazott volna le Dobrevre, ahogy most sem tette, Márki-Zayra ment a protest, így hiába egyezett volna meg a Jakab a DK-val az plusz szavazatot nem vitt volna magával és ezt tudták volna Feriék is. Ellenben Gergőt úgy lehúzhatta volna ahogy nem szégyelli. Ahogy most Márki teszi 😊Jakab a DK-val bizniszelt volna.Együtt mennek tovább.Ezt azért nem kellett nagyon kisütni 😊 ez nem MZP-nek, hanem a harmadik helynek szól, Geri szempontjából tökmindegy volt, hogy ki jut be harmadiknak, mindenképpen kínálnia kellett neki valamit a visszalépésért. Ha Jakab jött volna be, akkor ő kapta volna ezt vagy valami értékben hasonló csomagot (mittomén 3 fontos minisztérium), mivel Geri hármas versenyben kikap Dobrevtől.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
MC12
Amadeus
MC12
megazis hogy a nyimnyám mszp csakcsak huzgálta klárikát
persze VémintViktornak sosegörbült mikor a kádéenpénél torgyánnál meg csurkánál kalapolt, lényeg a hajlékony gerinc

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Közte a két legnagyobb frakciónak 😊 szakértői az, persze. A legnagyobb politikai bullshit a “szakértői kormány” aki ilyet mond, azt messzire kell kergetni mindenféle közfunkciótól.MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
csebi
Teszem hozzá az itt örömködő ellenzéki, baloldali szavazóknak, hogy Márkinál kevés nagyobb neoliberális van, olyan szinten szabad piac párti, hogy amerikában a republikánus pártban is jobbra ülne nem középre húzna 😊 és amúgy a “lecsorgás - elmélet” igen komoly híve. Nekem ugyan ezek mind szimpatikus dolgok, de nem hiszem, hogy én lennék a célközönség 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nem hiszem. Jakab először Geriékkel tárgyalt csak miután faszok voltak ment Dobrevékhez. Másrészről vk-kban megállapodni egy dolog, de egy Jobbikos nem szavazott volna le Dobrevre, ahogy most sem tette, Márki-Zayra ment a protest, így hiába egyezett volna meg a Jakab a DK-val az plusz szavazatot nem vitt volna magával és ezt tudták volna Feriék is. Ellenben Gergőt úgy lehúzhatta volna ahogy nem szégyelli. Ahogy most Márki teszi 😊Jakab a DK-val bizniszelt volna.Együtt mennek tovább.Ezt azért nem kellett nagyon kisütni 😊 ez nem MZP-nek, hanem a harmadik helynek szól, Geri szempontjából tökmindegy volt, hogy ki jut be harmadiknak, mindenképpen kínálnia kellett neki valamit a visszalépésért. Ha Jakab jött volna be, akkor ő kapta volna ezt vagy valami értékben hasonló csomagot (mittomén 3 fontos minisztérium), mivel Geri hármas versenyben kikap Dobrevtől.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
MC12
Amadeus
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Telexen meg agyalnak a Facebook lájkbajnok Jakab miért lett csak negyedik. Csak az nem jutott eszükbe a lehetséges okok között válogatva hogy leszavazott a Fidesszel a buzitörvényre.Jakab a DK-val bizniszelt volna.Együtt mennek tovább.Ezt azért nem kellett nagyon kisütni 😊 ez nem MZP-nek, hanem a harmadik helynek szól, Geri szempontjából tökmindegy volt, hogy ki jut be harmadiknak, mindenképpen kínálnia kellett neki valamit a visszalépésért. Ha Jakab jött volna be, akkor ő kapta volna ezt vagy valami értékben hasonló csomagot (mittomén 3 fontos minisztérium), mivel Geri hármas versenyben kikap Dobrevtől.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
MC12
Amadeus
több mint 4 éve
MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes.Szakértői kormányhoz azért lesz szava a másik 3 pártnak. Itt azért páran látták mar magukat a miniszteri bársonyos székben
(Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Jakab a DK-val bizniszelt volna.Együtt mennek tovább.Ezt azért nem kellett nagyon kisütni 😊 ez nem MZP-nek, hanem a harmadik helynek szól, Geri szempontjából tökmindegy volt, hogy ki jut be harmadiknak, mindenképpen kínálnia kellett neki valamit a visszalépésért. Ha Jakab jött volna be, akkor ő kapta volna ezt vagy valami értékben hasonló csomagot (mittomén 3 fontos minisztérium), mivel Geri hármas versenyben kikap Dobrevtől.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
MC12
több mint 4 éve
Mr.Breaker
1 934
A tegnapi Flaszter elején beszél Tompos Ádám a Borsod 4.vk-ról, ahol rengeteg atomcsóró faluban ért el a Fidesz 100%-ot. És ha szerintünk nekik hozzánk képest szar is, ők miért ne vélhetnék úgy, hogy nekik milyen jó? Ha ez a benyomásuk, ha így érzik?Ez a 30 mp tökéletesen bemutatja amit leírtál. Jobb lett nekik, hogy miért? Hát mert azt mondták, akkor biztos úgy is van és ez még nem is a vidék. Röviden tömören NER.
Ők miért akarnának változást?
Sobri Jóska
youtu.be/NIJiOTrZYzk
több mint 4 éve
Ez tisztán elméleti vita, de nálam egy 20%-os kormányfő sokkal demokratikusabb mint egy 50 környéki. Egy nagykoalícióban rengeteg nézőponton, érdeken, ideológián átmegy egy ötlet, kormányzati akarat míg végül elnyeri a végső formáját. Van aki szerint ez csak töketlenkedést eredményez, szerintem meg akár azt is jelenthetné hogy a társadalom különböző csoportjai gyakran magukra ismerhetnek, megtalálhatják az akaratukat a végeredményben. Egy 50%-os halmaz hatalmas, tele különböző emberekkel. Szinte garantálható, hogy egy jelentős része kizárólag a másik oldaltól való félelemből került oda, vagy talált valami apró érintkezési pontot, ami szerepel az adott hatalmi monstrum repertoárjában(Konzervativizmus, nacionalizmus, kereszténység, bevándorlási politika, stb). Garantálható, hogy egy ilyen kormány működésében rengeteg dolog lesz amiben nem ismer magára.24.hu/belfold/2021/10/01/szijjarto-orban-viktor-a-legdemokratikusabb-vezeto-europaban/?fbclid=IwAR1_v0IIoQ2ObV5DpJAMZfZQ2iDMdQP3UJwdmWJnWYmPlukf0rkCAQ8lIq4Ha azt nézed, hogy a leadott szavazatok hány százalékával kormányoz, akkor kb. megállja a helyét az állítás.
Csoda hogy nem szakadt rá az ég amikor ezt nyilatkozta
kapitnono
Van olyan ország, ahol 15-20 százalékkal kormányt lehet alakítani, Orbán a harmadik kéharmadot viszi, de ha csak a nettó leadott szavazatot nézed, az is majdnem 50 százalék még a legutóbbi választáson is. Ilyet nem sokat tudsz mondani az EU-ban.
Sobri Jóska
Hogy konkrét példát mondjak, simán lehet hogy egy nagykoalíció előtt van valami nagy állami beruházás tervezete, amibe a zöldek beleerőszakolnak néhány környezetvédelmi garanciát(fák megtartása, légszennyezés maximalizálása, stb), a konzervatívok beleerőltetik, hogy x mennyiségű helyi embert kell alkalmazni és hazai kivitelezők indulhatnak csak a pályázaton, míg az új balosok is ünnepelhetnek, hogy szivárványszínű lesz a logó. A lényeg hogy a végeredményben mindenki kicsit reprezentálva érzi magát, míg egy 50+os kormány bejelenti, hogy lesz, a parlamentben kedvesen megmosolyogja a javaslatokat, kiröhögi az ellenvéleményeket és megcsinálja úgy ahogy csak akarja. Ha a demokráciára számháborúként tekintünk nyilván élhet az általad támogatott érvrendszer is, de működésében szerintem ezerszer demokratikusabb egy fragmentáltabb hatalom, akkor is ha a népakarat reprezentálása szemszögéből vizsgáljuk. Persze mind a kettőt lehet nagyon jól és nagyon rosszul csinálni.
több mint 4 éve
Együtt mennek tovább.Ezt azért nem kellett nagyon kisütni 😊 ez nem MZP-nek, hanem a harmadik helynek szól, Geri szempontjából tökmindegy volt, hogy ki jut be harmadiknak, mindenképpen kínálnia kellett neki valamit a visszalépésért. Ha Jakab jött volna be, akkor ő kapta volna ezt vagy valami értékben hasonló csomagot (mittomén 3 fontos minisztérium), mivel Geri hármas versenyben kikap Dobrevtől.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Üzenem a cikk irójának, hogy ha az "azt sem tudja"-t képes szó szerint értelmezni, akkor fogalma sincs arról, hogy a "ballib" mit is ért ez alatt. 😊(Tudom, túlságosan megszerettem a "svájci szürkeséget". Náluk generációk óta kb. azt se tudja az átlag pógár, hogy ki a miniszterelnök éppen, és a legutolsó hősük kb. Tell Vilmos volt. Teljesen igaz, nem bánnám ha néhány ilyen generáció jönne nálunk is. 😊 )Egy másik oldala ennek az érvnek
peterk2005
bircahang.org/azt-se-tudjak-ki-a-miniszterelnokuk/
Kampman
(Egyébként szerintem tényleg fogalma sincs, mert ő is a "kis állammal" jön, mégpedig piaci alapon. Mintha a "nagy állammal" piaci alapon lenne baj. Sosem piaci / gazdasági szempontból volt vele baj.)
Az meg kifejezetten muris, hogy miközben leírja a kommunista népi demokráciát - van parlament, van kormány, vannak helyi tanácsok, satöbbi, de mindezek felett ott a Párt és egy központi akarat -, láthatóan nem veszi észre, hogy a NER logikáját is kiválóan leírta ezzel. 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Együtt mennek tovább.Kicsit későn kezdik el kiszorítani a DK-t.
Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Együtt mennek tovább.Miniszterelnökjelölt és miniszterelnökhelyettesjelölt.
Ezt sütötték ki. Hogy ez mit jelent, majd kiderül.
több mint 4 éve
MZP és KG megállapodott, hogy együtt indulnak és szakértő kormányt csinálnak majd. Az egy héten belül kiderül, hogy melyikük lesz a szavazólapon, de a másik lesz majd a miniszterelnök helyettes. (Nyilván, ha ők alakítanak kormányt)
(És ha legyőzik DK-t)
Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
Bocs, de én ezt így látom, én így értelmezem az előválasztás számait, nincs ebben semmi csúsztatás, egy nagy adathalmazból én ezt emelem ki, számomra ez az érdekes, ez az elgondolkodtató, erre reflektálok.Jelenleg a teljes választásra jogosult 8 millió emberből uszkve 125ezer akar valódi változást, ők szavaztak MZP-re az előválasztáson (és ebben már én is benne vagyok). Ez a szavazókorú népesség uszkve másfél százaléka. Minden 64 emberből egyetlen egy.Jóska, ez még tőled is gyenge csúsztatás. Egy előválasztás kurvára nem erről szól, hanem hogy ki legyen a jelölt. Majd a valódi választáson kiderül, hogy mennyien akarnak változást. Ne kezdjünk már ilyen ostoba számháborúba.
Sobri Jóska
Klaci79
A valódi választáson nem fog kiderülni, hogy mennyien akarnak változást (az most derült ki), mert a valódi választáson nem lesz olyan formáció aminek a hatalomra jutása bármilyen érdemi változást okozna az establishmentben, az elitben, a NER-ben.
Én úgy gondolom, hogy nem Orbán és Gyurcsány az érem két oldala, és az egyikhez képest a másik a változás, hanem azt, hogy jelenleg a nagypolitika fősodrában mindenki ugyanazon az oldalon van, egyedül Márki-Zay az, aki outsider, civil, aki változást hozhatna. De mivel nincs erre valódi igény, az embereknek alapvetően jó az, ami van, így fenntartom a véleményem, és ezt akár akceptálhatnád is aképp, hogy ezen meglátásaimat anélkül leírhassam, hogy csúsztatásnak degradálod.
Hiszen így gondolom, minek akarnék csúsztatni?!
Vitatkozz az állításaimmal, ne minősítgesd, az nem vezet túl messzire.
Illetve én is szavaztam és Márki-Zayra, mert bár nekem megfelel ami van, Orbánt is kedvelem, de úgy vagyok vele, hogyha az emberek, a szavazók többségének ez nem felel meg, akkor legyen más, rajtam ne múljon, én megoldom a saját boldogulásomat kormányzatfüggetlenül. De Gyurcsány, Dobrev vagy Karácsony nem más, csak ugyanaz ergyább, balfaszabb, töketlenebb kivitelben, mint Orbán.
Ők beleülni akarnak a NER-be, nem felszámolni azt.
Egyébként az ellenzéki közéletben az a mondás, hogy MZP-nek van a legnagyobb esélye leváltani Orbánt. Ha valóban Orbánt akarná leváltani Karácsony, simán visszaléphetne MZP javára, sokat nem kockáztat, neki ott a főpolgármesterség. Egy MZP-kormányzattól még kapna is dögivel pénzt, csak jól tudna kijönni belőle.
És ha valóban Orbánt akarná leváltani Dobrev, akkor ő is visszaléphetne MZP javára, hiszen az övéké a legnagyobb leendő kormánypárti frakció, nélkülük MZP gúzsba lenne kötve, vagyis úgyis az történne amit ők akarnak, és MZP-vel, mint plakátfiúval ezt könnyebben elérik, mint Klárával.
De ha egyikük se lép vissza, sőt, MZP-t basztatják, hogy lépjen vissza, akkor mitől akarnának érdemi változást?
Ha van meglátásod erre reflektálj, erről lehet beszélgetni, de persze elintézheted egy frappáns bon mot-val az egészet.
A tegnapi Flaszter elején beszél Tompos Ádám a Borsod 4.vk-ról, ahol rengeteg atomcsóró faluban ért el a Fidesz 100%-ot. És ha szerintünk nekik hozzánk képest szar is, ők miért ne vélhetnék úgy, hogy nekik milyen jó? Ha ez a benyomásuk, ha így érzik?
Ők miért akarnának változást?
