Politika

69 feliratkozó

több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
„Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét” - írja az Országos Előválasztási Bizottság. A bizottság szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”.
Klaci79
Ugyanaz a titkos, eltökélt tömeg lesz, akik az oltási honlapokat is betámadták pár hónapja, kódnevük: felhasználók.
Sobri Jóska
Jah én is erre gondoltam...mondjuk, ha az állam nem tudja megoldani, az ellenzék miért tudná.
Azt nem értem amúgy, hogy ha már odamegy a szavazó, akkor miért kell a net hozzá. Nem csak leadom a szavazatomat, aztán majd összeszámolják amikor akarják?
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 613 — I like the Texans, I like who we are
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
Hadházy féléktől mentsen meg a Jóisten. Ezt a klassszik hülyét akkor is megverted a slozin ha nem volt ép okod rá, csak mert előbb-utóbb úgyis megérdemli. 😉
ozibozi
Érdekel, miért írtad ezt. Megindokolnád?
nagylaza
Ez az agresszív proli mentalitás (megverem, mert csak, legfeljebb utólag megideologizálom) az egyik legmérgezőbb dolog, ami rosszá teszi a társadalmat. Nem csak a magyart, úgy általában.
Kampman
Ettől függetlenül Hadházynál tenyérbemászóbb, haszontalanabb, irritálóbb, mitugrász faszkalap politikust én se tudnék most mondani. Kb. mint Juhász Péter, csak humor nélkül, vagy Kálloy karaktere az Üvegtigrisben. Nekem minden Hadházy megnyilvánulásnál az ugrik be.
Megyek is előválasztani Tóth Csabára, itt Zuglóban egyéniben úgyse rúg labdába a Fidesz, vagyis ez most az "igazi" egyéni ogy-i képviselőválasztás.
Sobri Jóska
És melyik miniszterelnök jelöltre fogsz szavazni? Mert olyan lapot is adnak. Nem veszed el vagy üresen hagyod?
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
„Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét” - írja az Országos Előválasztási Bizottság. A bizottság szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”.
Klaci79
Ugyanaz a titkos, eltökélt tömeg lesz, akik az oltási honlapokat is betámadták pár hónapja, kódnevük: felhasználók.

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Bár értelmes, normális embernek tűnik MZP, ez már hanyadik ilyen faszsága?!
Nyilván jót akar, meg nem rasszista, de ez kb ugyanaz, mint amikor a jobbikos faszfej akarta a zsidókat listázni az országgyűlésben.

 444.hu/2021/09/17/marki-zay-peter-nem-ordogtol-valo-statisztikat-vezetni-arrol-hogy-ki-a-cigany-es-ki-a-nem-cigany

"Márki-Zay előadta azt az ötletét is, hogy „abszolút nem ördögtől való lenne statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány”. Szerinte ez azért működne, mert az Egyesült Államokban is lehet tudni, hogy milyen származású tanulóból mennyi van, „és ez azért nagyon jó, mert onnantól kezdve segíteni sem lehet, ha nincs statisztika”. A pozitív diszkrimináció feltételének is azt tartja, hogy legyen nyilvántartás, mert akkor lehet segíteni rajtuk."

több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
„Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét” - írja az Országos Előválasztási Bizottság. A bizottság szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
Hadházy féléktől mentsen meg a Jóisten. Ezt a klassszik hülyét akkor is megverted a slozin ha nem volt ép okod rá, csak mert előbb-utóbb úgyis megérdemli. 😉
ozibozi
Érdekel, miért írtad ezt. Megindokolnád?
nagylaza
Ez az agresszív proli mentalitás (megverem, mert csak, legfeljebb utólag megideologizálom) az egyik legmérgezőbb dolog, ami rosszá teszi a társadalmat. Nem csak a magyart, úgy általában.
Kampman
Ettől függetlenül Hadházynál tenyérbemászóbb, haszontalanabb, irritálóbb, mitugrász faszkalap politikust én se tudnék most mondani. Kb. mint Juhász Péter, csak humor nélkül, vagy Kálloy karaktere az Üvegtigrisben. Nekem minden Hadházy megnyilvánulásnál az ugrik be.
Megyek is előválasztani Tóth Csabára, itt Zuglóban egyéniben úgyse rúg labdába a Fidesz, vagyis ez most az "igazi" egyéni ogy-i képviselőválasztás.

több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 090
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
Hadházy féléktől mentsen meg a Jóisten. Ezt a klassszik hülyét akkor is megverted a slozin ha nem volt ép okod rá, csak mert előbb-utóbb úgyis megérdemli. 😉
ozibozi
Érdekel, miért írtad ezt. Megindokolnád?
nagylaza
Ez az agresszív proli mentalitás (megverem, mert csak, legfeljebb utólag megideologizálom) az egyik legmérgezőbb dolog, ami rosszá teszi a társadalmat. Nem csak a magyart, úgy általában.

több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 090
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊
Gyurma Pappa
Erre a lefegyverző, tényekkel alátámasztott érvelésre nem voltam felkészülve - you win 😊
MC12
Ha az alapállításod nem tartalmaz egyetlen tényekkel alátámasztott érvelést sem, akkor ezt visszafelé miért várod el? 😊
Klaci79
biztos a ben shapiro iskolába járt 😀
Negritis
Ne zsidózz!!!!

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 462

Érzelmekkel nem állok le vitatkozni, minek. Zsigerből utálod a liberális értelmiséget, a volt SZDSZ-t, és annak minden általad szellemi örökösnek gondolt politikust, írót, értelmiségit.

Tök mindegy mit írok, "köldök néző balos értelmiségi vagyok", és ezzel el van intézve. Ilyen alapon nehéz vitát folytatni.

Pedig nem is kedvelem különösebben Karácsonyt 😔
Gyurma Pappa
Te nem is akartál vitát folytatni, ezért kezdted el a “véleménybuborékozást”. Aki így indít az kötekedni, beszólni vagy csak simán feszültséglevezetni akar, amivel egyébként nincs baj.

Csak azt mond meg, hogy jött ide a belpesti értelmiség meg az SZDSZ, amikor én a karácsony-csapat kampánystratégiáját kritizáltam és a fentebbieket meg sem említettem. (egyébként valóban rühellem őket, főleg meg egy csomót ismerek közülük, kicsit olyan ez, mint Te meg Mellár 😉 )

A vita az lett volna, hogy leírod, hogy én rosszul látom, a karácsony csapat ügyesen tematizálja a közbeszédet, nem kapkod 3 hetente új stratégiával, nem veszetegettek el nyáron a Fudan-nal kapott lendület után 2 hónapot, ami alatt minden közvélemény -kutatonál (még a sajátjuknál is) második de inkább harmadik helyre esett vissza, ezért kellett már augusztus végén stratégiát váltani, és előbb kijönni az atlétikai VB (egyébként kamu) vétójával + átállni a harcos városvezető image-ra, ami ezt megelőzően a kanyarban nem volt. De ezek biztosan jól megtervezett, kitalált stratégiai lépések voltak csak mindenki más látja rosszul 😉

Abban Jóskának igaza van, hogy Karácsony lendületet vett, de ez közel sem egy-két hónapja van hanem 3 hete, amikor bejelentette a vétót. Azóta valóban javult a megjelenés száma és minősége, a fellépése, a kommunikációja stb. De ez konkrétan, hogy egy klasszikust idézzünk “szarból hozták vissza a kormányzást” (jelen esetben a kampányt). (Amit egyébként a Telex - 24. hu háttér cikkekben is elismernek, hogy közel sem így tervezték a kampányt)

De ha szerinted nincs így én szívesen meghallgatom a te meglátásaidat a kampányukról, hogy szerinted miért jó (vagy nem).

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Most írt valaki a Facsén a családból: kora reggel szavazott, gördülékenyen ment, de sokan voltak. (Bp. környéke.)
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Összeomlott az előválasztási rendszer, két órára fel is függesztették.
(nem probléma ez, a nagy rendszer is sajnos furcsa dolgokat produkál, pedig ott aztán van pénz, paripa és fegyver)
De állítólag nagyon sokan megjelentek rögtön szombat reggel, úgyhogy délig most várni kell, aztán majd kiderül...
Klaci79
Fegyőr azt mondta, olyan sokan szavaztak, hogy a "rendszer" azt hitte, hekkertámadás.
nagylaza
Lol 😄
Szavazással provokáltak a választók?
warr_b
Íme:
 www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/videos/201452191935826
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 784 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Összeomlott az előválasztási rendszer, két órára fel is függesztették.
(nem probléma ez, a nagy rendszer is sajnos furcsa dolgokat produkál, pedig ott aztán van pénz, paripa és fegyver)
De állítólag nagyon sokan megjelentek rögtön szombat reggel, úgyhogy délig most várni kell, aztán majd kiderül...
Klaci79
Fegyőr azt mondta, olyan sokan szavaztak, hogy a "rendszer" azt hitte, hekkertámadás.
nagylaza
Lol 😄
Szavazással provokáltak a választók?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Összeomlott az előválasztási rendszer, két órára fel is függesztették.
(nem probléma ez, a nagy rendszer is sajnos furcsa dolgokat produkál, pedig ott aztán van pénz, paripa és fegyver)
De állítólag nagyon sokan megjelentek rögtön szombat reggel, úgyhogy délig most várni kell, aztán majd kiderül...
Klaci79
Fegyőr azt mondta, olyan sokan szavaztak, hogy a "rendszer" azt hitte, hekkertámadás.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 985 — The Mathematician
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊
Gyurma Pappa
Erre a lefegyverző, tényekkel alátámasztott érvelésre nem voltam felkészülve - you win 😊
MC12
Ha az alapállításod nem tartalmaz egyetlen tényekkel alátámasztott érvelést sem, akkor ezt visszafelé miért várod el? 😊
Klaci79
biztos a ben shapiro iskolába járt 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊
Gyurma Pappa
Erre a lefegyverző, tényekkel alátámasztott érvelésre nem voltam felkészülve - you win 😊
MC12
Ha az alapállításod nem tartalmaz egyetlen tényekkel alátámasztott érvelést sem, akkor ezt visszafelé miért várod el? 😊
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
Összeomlott az előválasztási rendszer, két órára fel is függesztették.
(nem probléma ez, a nagy rendszer is sajnos furcsa dolgokat produkál, pedig ott aztán van pénz, paripa és fegyver)
De állítólag nagyon sokan megjelentek rögtön szombat reggel, úgyhogy délig most várni kell, aztán majd kiderül...
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊
Gyurma Pappa
Erre a lefegyverző, tényekkel alátámasztott érvelésre nem voltam felkészülve - you win 😊
MC12
Érzelmekkel nem állok le vitatkozni, minek. Zsigerből utálod a liberális értelmiséget, a volt SZDSZ-t, és annak minden általad szellemi örökösnek gondolt politikust, írót, értelmiségit.

Tök mindegy mit írok, "köldök néző balos értelmiségi vagyok", és ezzel el van intézve. Ilyen alapon nehéz vitát folytatni.

Pedig nem is kedvelem különösebben Karácsonyt 😔

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 462
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊
Gyurma Pappa
Erre a lefegyverző, tényekkel alátámasztott érvelésre nem voltam felkészülve - you win 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Tök érdekes, hogy a véleménybuborékod mennyire befolyásolja, hogy mit hogyan látsz.

3 oldallal korábban írta meg a Sobri, hogy az elmúlt egy-két hónapban mennyit javult Karácsony megjelenése, média személyisége sokat fejlődött.

Téged nagyon mélyen bántottak meg valahol a budapesti liberális értelmiségiek, ha még Dobrev pusztítóan ostoba kampányát is jobbnak látod 😊

több mint 4 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 637 — Csodabogár
Karácsony kampánystábja igazán elengedhetné ezt a "15 perces előadást tartott ANGOLUL a főpolgi egy konferencián" meg "angolul írt 4 oldalt Magyarország jövőjéről" topikot, amit készésgesen szemléz a baráti sajtó (tegnap délelőtt ment fel és 2 órája szedte le a főoldalról a 24.hu, ahol egy cikk átlagos élethossza 4-7 óra) .

Saját maga vallotta be, hogy hiperpasszív az angoltudása, az eddigi nyilvános fellépésein is tolmácsoltak neki - amivel egyébként szerintem nincs akkora baj, nyilván nem előny ha az ember nem tud félrevonulni a német elnökkel négyszemközt beszélgetni kicsit, de alapvetően minden fontosabb meeting tolmáccsal zajlik a nagypolitikában így ez maximum ciki, de ez tipikusan az a topik amit nem kellene a stábnak felmelegítenie, mert nem jöhet ki jól belőle. A fentebbi tények meg saját nyilatkozatok mellett senki nem hiszi el, hogy Karácsony két hónap alatt úgy megtanult angolul, hogy előad a fenntartható fejlődésről (ráadásul ha megnézzük a videót, látszik, hogy nem beszédet mond, hanem felolvas, ráadásul elég látványosan).

Szóval hogy nem hagyják annyiban és pusholják ezt a témát, az azt jelentheti, hogy nekik is az jött ki a mérésekben, hogy az átlag szavazók jelentősebb részét zavarja és befolyásolja a döntésében, ha a min. elnök nem beszél angolul - és próbálnak kompenzálni (szerintem helytelenül de mindegy). Nem lehet véletlen, hogy Orbán és Dobrev hetek óta kis túlzással mást sem csinál a kampány-működésükben, csak idegen nyelven adnak interjút meg csinálnak videót. Én nem gondoltam volna, hogy ez a téma ekkorát megy, azt hittem nyári színes aztán jólvan, de egyelőre, úgy látszik tévedtem.
MC12
Egyem a lelkedet, hogy ennyire aggódsz Karácsony PR-jáért. 😀
peterk2005
Aggódik a fene, a rossz szakmai döntések bántjàk a szemem, attól mert nem szavaznék rá, vihetne egy szakmailag jó kampányt amit jó elemezni, fel lehet használni a jó gyakorlatokat stb. Ilyen pl. a Dobrev-kampány-ügyesek. Nem egy kiemelkedően kreatív vagy erős kampány, de ügyes, épít a jelölt erősségeire és minimalizálja a hátrányait, több pozitívumot lehet felsorolni mint negatívat kampánytechnikai szempontból.

A Karácsony-kampány viszont abszolút nem tudott eddig felnőni a feladathoz, rossz pozicionálás, rossz döntések, rossz helyzetértékelés, borzasztó és széttartó kommunikáció, kapkodás. Valószínűleg tényleg elhitték, hogy itt Duna jegén megválasztás lesz meg pajzsra emelés és diadalmenet 😊 aztán beköszönt a valóság.
MC12
Gerinek a fidesz csinálja a legjobb kampányt. amennyit támadják ez a csávót, a magyar dafke is rá fog voksolni 😀

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
Hadházy féléktől mentsen meg a Jóisten. Ezt a klassszik hülyét akkor is megverted a slozin ha nem volt ép okod rá, csak mert előbb-utóbb úgyis megérdemli. 😉
ozibozi
Érdekel, miért írtad ezt. Megindokolnád?
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
ott van 444-en a vitájuk a Zugló TV-ben.
Érdemes megnézni. Még nem tudtam végignézni, de az elején azért HÁ sem túl meggyőző.
Klaci79
Most készülök rá, eddig nem jutottam hozzá. Az lehet, hogy Hadházy nem meggyőző (a zuglói projektben én se tartottam annak, se őt, se Fegyőrt), de az, amit Tóth Csaba a fejéhez vágott - és amilyen stílusban -, egészen gusztustalan volt.
Szekszárdiaktól kérdezem: hallottatok olyan pletykát, hogy Hadházy anno bosszúból készített hangfelvételt a trafikmutyiról, azért, mert a Fidesz nem akarta polgármesterként elindítani? (Tóth ezzel is jött...)
nagylaza
Nem tudom, hogy mikor lesz rá időm megnézni, de az elején az tényleg érdekes volt , hogy Hadházy kicsit mintha felkészületlen lett volna a nagy vita előtt. Lehet aztán teljesen más irányt vett a vita, nem tudom, mert az éjszakai meccs fontosabb volt 😊
Én egyébként még nem láttam bizonyítékot TCS ellen, bár nekem nem egy szimpatikus pali, de nem vagyok zuglói, kicsit lehetek könnyelmű 😀
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
ott van 444-en a vitájuk a Zugló TV-ben.
Érdemes megnézni. Még nem tudtam végignézni, de az elején azért HÁ sem túl meggyőző.
Klaci79
Most készülök rá, eddig nem jutottam hozzá. Az lehet, hogy Hadházy nem meggyőző (a zuglói projektben én se tartottam annak, se őt, se Fegyőrt), de az, amit Tóth Csaba a fejéhez vágott - és amilyen stílusban -, egészen gusztustalan volt.
Szekszárdiaktól kérdezem: hallottatok olyan pletykát, hogy Hadházy anno bosszúból készített hangfelvételt a trafikmutyiról, azért, mert a Fidesz nem akarta polgármesterként elindítani? (Tóth ezzel is jött...)
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
Hallottam Tóth Csabát a Klubrádióban telefonon nyilatkozni, nem szívesen engedte szóhoz jutni Hadházy Ákost, aki szintén vonalban volt. Kinyílt a bicska a zsebemben.
nagylaza
ott van 444-en a vitájuk a Zugló TV-ben.
Érdemes megnézni. Még nem tudtam végignézni, de az elején azért HÁ sem túl meggyőző.
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 395