NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
NFL Draft 2026
1 096
42
18:00, Net4+, DAZN
Politika
69 feliratkozó
több mint 4 éve
Lehet még 22' előtt bevisznek neki egy gyomrost.ezt mondom, egy hét az brutál kevés. Petinek meg főleg. És most ezt nem lehet elintézni majd egy kioktatással. Illetve persze, el lehet, csak kérdés, hogy ha itt van sietség, akkor a folytatásban is lesz.általában 1 hónapot szoktak adni válaszra, az a standard eljárás.Engem is. Azt hittem, a szokásos csúnyanézés-nyilatkozat-csúnyanézés kombó lesz, erre bedobták ezt. Meglepően kemény volt. És az egy hét határidő sem épp kedves.ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vityaezzel amúgy nagyon meglepett a Bizottság. ezzel nem szoktak viccelni, és innentől kezdve ez már nem csak jogállamisági vita hanem egy nagyon komoly anyagi kérdés.
Gyurma Pappa
csebi
És nem csak minket lepett meg, mert a Viktor is meglepően defenzív dolgokat mondd (a szokásos, "előbb olvass" kioktatás mellett). Ráadásul mellé is beszél, nagyon kerüli, hogy konkrétan a Bizottság "vádjaira" reagáljon.
Azt hiszem, hogy csak egy ürügyre vártak, hogy komolyan felkóstolják.
Gyurma Pappa
csebi
Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon meglepő helyzet...
Gyurma Pappa
több mint 4 éve
ezt mondom, egy hét az brutál kevés. Petinek meg főleg. És most ezt nem lehet elintézni majd egy kioktatással. Illetve persze, el lehet, csak kérdés, hogy ha itt van sietség, akkor a folytatásban is lesz.általában 1 hónapot szoktak adni válaszra, az a standard eljárás.Engem is. Azt hittem, a szokásos csúnyanézés-nyilatkozat-csúnyanézés kombó lesz, erre bedobták ezt. Meglepően kemény volt. És az egy hét határidő sem épp kedves.ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vityaezzel amúgy nagyon meglepett a Bizottság. ezzel nem szoktak viccelni, és innentől kezdve ez már nem csak jogállamisági vita hanem egy nagyon komoly anyagi kérdés.
Gyurma Pappa
csebi
És nem csak minket lepett meg, mert a Viktor is meglepően defenzív dolgokat mondd (a szokásos, "előbb olvass" kioktatás mellett). Ráadásul mellé is beszél, nagyon kerüli, hogy konkrétan a Bizottság "vádjaira" reagáljon.
Azt hiszem, hogy csak egy ürügyre vártak, hogy komolyan felkóstolják.
Gyurma Pappa
csebi
Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon meglepő helyzet...

több mint 4 éve
általában 1 hónapot szoktak adni válaszra, az a standard eljárás.Engem is. Azt hittem, a szokásos csúnyanézés-nyilatkozat-csúnyanézés kombó lesz, erre bedobták ezt. Meglepően kemény volt. És az egy hét határidő sem épp kedves.ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vityaezzel amúgy nagyon meglepett a Bizottság. ezzel nem szoktak viccelni, és innentől kezdve ez már nem csak jogállamisági vita hanem egy nagyon komoly anyagi kérdés.
Gyurma Pappa
csebi
És nem csak minket lepett meg, mert a Viktor is meglepően defenzív dolgokat mondd (a szokásos, "előbb olvass" kioktatás mellett). Ráadásul mellé is beszél, nagyon kerüli, hogy konkrétan a Bizottság "vádjaira" reagáljon.
Azt hiszem, hogy csak egy ürügyre vártak, hogy komolyan felkóstolják.
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Engem is. Azt hittem, a szokásos csúnyanézés-nyilatkozat-csúnyanézés kombó lesz, erre bedobták ezt. Meglepően kemény volt. És az egy hét határidő sem épp kedves.ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vityaezzel amúgy nagyon meglepett a Bizottság. ezzel nem szoktak viccelni, és innentől kezdve ez már nem csak jogállamisági vita hanem egy nagyon komoly anyagi kérdés.
Gyurma Pappa
csebi
És nem csak minket lepett meg, mert a Viktor is meglepően defenzív dolgokat mondd (a szokásos, "előbb olvass" kioktatás mellett). Ráadásul mellé is beszél, nagyon kerüli, hogy konkrétan a Bizottság "vádjaira" reagáljon.
Azt hiszem, hogy csak egy ürügyre vártak, hogy komolyan felkóstolják.

több mint 4 éve
ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vityaezzel amúgy nagyon meglepett a Bizottság. ezzel nem szoktak viccelni, és innentől kezdve ez már nem csak jogállamisági vita hanem egy nagyon komoly anyagi kérdés.
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
24.hu/kulfold/2021/06/24/orban-viktor-melegellenes-pedofiltorveny-eu-csucs-brusszel/Nagyon ezzel akarja tematizálni a közbeszédet a Főni. Egyrészt nagyon kevés mozgástere lehet (ugye a Bizottság megállapította, hogy a belső piac szabadságáról szóló alapelveket is sérti a homofób törvény, ami ugye nem csak annyi, hogy dádá, csúnya Vitya), másrészt meg jobb neki, ha itthon erről van szó, mintha a Fudanról.
Egyébként az, hogy tényszerűen hazudik, már nem is meglepő 😊

több mint 4 éve
Csak annyit mondott a realitás....de messze felülmúltuk a realitásokat szerencsére. Bár lassan rá kell döbbenni, hogy már simán a világ legjobbjaival is partiban tudunk lenni, akár több meccsen is. Ebből a csoportból 2 pont....na de ez inkább foci, mint politika 😊Remelem most egy kicsit szégyelled magad 😃24.hu/kulfold/2021/06/23/orban-eb-munchen-lemond-ut/Márpedig a realitás az, hogy szivárványos kivilágításban fogunk kapni egy négyest.
Ennyire fél attól, hogy szivárványt lát? 😊
ender1112
peterk2005
samu09
több mint 4 éve
Remelem most egy kicsit szégyelled magad 😃24.hu/kulfold/2021/06/23/orban-eb-munchen-lemond-ut/Márpedig a realitás az, hogy szivárványos kivilágításban fogunk kapni egy négyest.
Ennyire fél attól, hogy szivárványt lát? 😊
ender1112
peterk2005
több mint 4 éve
telex.hu/kulfold/2021/06/23/norveg-celebek-es-civilek-szivarvanydompinggel-akcioznak-szijjarto-instagramjanarról meg nem is beszélek, hogy a stábjában egyetlen ember sincs, aki Strasbourgot helyesen le tudná írni ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Alapvetően egy ellenzéki győzelem esetén a 23-as lenne az első koalíciós költségvetés amit megvétózhatna a KT. Amit megvétóz azt nem fogadhatja el a parlament és utána feloszlatja a KE a parlamentet. Na most nálam ez egy egy simán elképzelhető eset. Ehhez kezdtek el egy távolodó kommunikációt folytatni a kormánytól, hogy külföldön a nemzetközi visszhangja ne legyen majd akkora, amikor megtörténik. Ennyire gondoltam. Aztán persze lehet hogy erős konspiráció de meleg is van, meg meló sincs nyáron annyi szóval belefér a konspiralás 😆Nekem ez már picit túl erős konspiráció. 😊 A vakhű fideszesen kívül senki nem hinné el, hogy azért történt, amit mondanak, akkor meg minek?Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?Elméletem szerint - peterk figylesz? 😊) - ez már szintén a BCP része. Mégpedig azért, mert a Költségvetési Tanács amiben Matolcsy mellett két kőfideszes ül, amennyiben úgy látja, az államadósság csökkenésének hiánya miatt megvétózhatja az aktuális kormányzat éves költségvetését, amit ha nem módosítanak úgy, ahogy neki tetszik és a Parlament nem tudja elfogadni azt, akkor a köztársasági elnök adott év március 31-e után hivatalból feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki. (Ez egyébként egy Európában egészen ritka atomfegyver egy hivatal kezében)
Lecsó
Na most szerintem Matolcsy elkezd picit keménykedni, ellentmondani, eljátszani a független, hogy amikor a fentebbi megtörténik, ne legyen teljesen egyértelmű, hogy pártpolitikai
Alapon történik meg. Hiszen kritizálták ők az Orbán kormányt is. Mert ami neked meg nekem egyértelmű, mégpedig hogy aki 30 éve legkozelebbi gazdaságpolitikai embere Orbánnak az nyilván nem megy vele szembe (itt nincs simicska-affér, egy hete együtt adtak elő egy konferencián) az Brüsszelben már közel sem ennyire az.
Hogy egyébként igaza van a kamatemelésben az más kérdés.
MC12
Egyébként se teljesen világos, hogy pontosan mire is gondoltál. A KE feloszlatási jog csak nem megszavazott költségvetésre vonatkozik, ami legközelebb '22 március után fordulhat elő. Akkor már minek ilyent bevetni?
peterk2005
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
24.hu/kulfold/2021/06/23/orban-eb-munchen-lemond-ut/Nem akarja, hogy bebuzíccsák a dájcsok.
Ennyire fél attól, hogy szivárványt lát? 😊
ender1112
több mint 4 éve
Nekem ez már picit túl erős konspiráció. 😊 A vakhű fideszesen kívül senki nem hinné el, hogy azért történt, amit mondanak, akkor meg minek?Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?Elméletem szerint - peterk figylesz? 😊) - ez már szintén a BCP része. Mégpedig azért, mert a Költségvetési Tanács amiben Matolcsy mellett két kőfideszes ül, amennyiben úgy látja, az államadósság csökkenésének hiánya miatt megvétózhatja az aktuális kormányzat éves költségvetését, amit ha nem módosítanak úgy, ahogy neki tetszik és a Parlament nem tudja elfogadni azt, akkor a köztársasági elnök adott év március 31-e után hivatalból feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki. (Ez egyébként egy Európában egészen ritka atomfegyver egy hivatal kezében)
Lecsó
Na most szerintem Matolcsy elkezd picit keménykedni, ellentmondani, eljátszani a független, hogy amikor a fentebbi megtörténik, ne legyen teljesen egyértelmű, hogy pártpolitikai
Alapon történik meg. Hiszen kritizálták ők az Orbán kormányt is. Mert ami neked meg nekem egyértelmű, mégpedig hogy aki 30 éve legkozelebbi gazdaságpolitikai embere Orbánnak az nyilván nem megy vele szembe (itt nincs simicska-affér, egy hete együtt adtak elő egy konferencián) az Brüsszelben már közel sem ennyire az.
Hogy egyébként igaza van a kamatemelésben az más kérdés.
MC12
Egyébként se teljesen világos, hogy pontosan mire is gondoltál. A KE feloszlatási jog csak nem megszavazott költségvetésre vonatkozik, ami legközelebb '22 március után fordulhat elő. Akkor már minek ilyent bevetni?
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
24.hu/kulfold/2021/06/23/orban-eb-munchen-lemond-ut/Ő már nem fél szerintem. Csak bepöccen és csakazértse. Meg nem is szereti ha zakózás mellett fotózzák. Márpedig a realitás az, hogy szivárványos kivilágításban fogunk kapni egy négyest. Jobb nem rizikózni, hogy közben bevagdossák a képét. És könnyebb is úgy csinálni, mintha csak a magyar-francia lett volna az EB-n.
Ennyire fél attól, hogy szivárványt lát? 😊
ender1112


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
24.hu/kulfold/2021/06/23/orban-eb-munchen-lemond-ut/Ennyire fél attól, hogy szivárványt lát? 😊
több mint 4 éve
rokaur
876
Ami biztos, hogy Tele a libero, a többi csak találgatás.Varjunk meg azert ezzel, 18-ban is ugytunt aztan a vegen csak "gyoztunk".
ozibozi
több mint 4 éve
Azért más kritizálni meg megint más atomot ledobni, ezt azért könnyű is kommunikálni.Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?Elméletem szerint - peterk figylesz? 😊) - ez már szintén a BCP része. Mégpedig azért, mert a Költségvetési Tanács amiben Matolcsy mellett két kőfideszes ül, amennyiben úgy látja, az államadósság csökkenésének hiánya miatt megvétózhatja az aktuális kormányzat éves költségvetését, amit ha nem módosítanak úgy, ahogy neki tetszik és a Parlament nem tudja elfogadni azt, akkor a köztársasági elnök adott év március 31-e után hivatalból feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki. (Ez egyébként egy Európában egészen ritka atomfegyver egy hivatal kezében)
Lecsó
Na most szerintem Matolcsy elkezd picit keménykedni, ellentmondani, eljátszani a független, hogy amikor a fentebbi megtörténik, ne legyen teljesen egyértelmű, hogy pártpolitikai
Alapon történik meg. Hiszen kritizálták ők az Orbán kormányt is. Mert ami neked meg nekem egyértelmű, mégpedig hogy aki 30 éve legkozelebbi gazdaságpolitikai embere Orbánnak az nyilván nem megy vele szembe (itt nincs simicska-affér, egy hete együtt adtak elő egy konferencián) az Brüsszelben már közel sem ennyire az.
Hogy egyébként igaza van a kamatemelésben az más kérdés.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Ami biztos, hogy Tele a libero, a többi csak találgatás.
több mint 4 éve
Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?Elméletem szerint - peterk figylesz? 😊) - ez már szintén a BCP része. Mégpedig azért, mert a Költségvetési Tanács amiben Matolcsy mellett két kőfideszes ül, amennyiben úgy látja, az államadósság csökkenésének hiánya miatt megvétózhatja az aktuális kormányzat éves költségvetését, amit ha nem módosítanak úgy, ahogy neki tetszik és a Parlament nem tudja elfogadni azt, akkor a köztársasági elnök adott év március 31-e után hivatalból feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki. (Ez egyébként egy Európában egészen ritka atomfegyver egy hivatal kezében)
Lecsó
Na most szerintem Matolcsy elkezd picit keménykedni, ellentmondani, eljátszani a független, hogy amikor a fentebbi megtörténik, ne legyen teljesen egyértelmű, hogy pártpolitikai
Alapon történik meg. Hiszen kritizálták ők az Orbán kormányt is. Mert ami neked meg nekem egyértelmű, mégpedig hogy aki 30 éve legkozelebbi gazdaságpolitikai embere Orbánnak az nyilván nem megy vele szembe (itt nincs simicska-affér, egy hete együtt adtak elő egy konferencián) az Brüsszelben már közel sem ennyire az.
Hogy egyébként igaza van a kamatemelésben az más kérdés.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?Klubrádió: Bolgár György szerint tényleg, Mihályi Péter közgazdász szerint színjáték.
Lecsó
Remélem, segítettem.
több mint 4 éve
Matolcsy tényleg kritizál, vagy ez megint csak egy színjáték?
több mint 4 éve
mondja ezt az az ember, aki előtt még miniszterelnök soha senki ennyi migránst nem engedett be Magyarországra 11 év alatt ...www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160954053259307/?type=3Maradtunk volna mi is Etelközben?
Félelmetes.
Toca
Ja, és gondolom úgy értette, hogy a Jóisten csak arra gondol, aki nem fizet. Aki fizet, az jöhet. Pici kisz letelepedészi kötvénykét kifizeti a zsebbe és nyílik is az ajtó. Mer a zseb vs Jóisten meccset azért még előbbi nyeri. 😊
peterk2005
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Alig várom, mikor "meaculpázva", a hátunkat csapkodva a korbáccsal kivonulunk a Kárpát-medencéből, vissza az Ural tövébe...Már értem, miért "érzékenyítenek" minket Putyinra. 😂
több mint 4 éve
www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160954053259307/?type=3Maradtunk volna mi is Etelközben?
Félelmetes.
Toca
Ja, és gondolom úgy értette, hogy a Jóisten csak arra gondol, aki nem fizet. Aki fizet, az jöhet. Pici kisz letelepedészi kötvénykét kifizeti a zsebbe és nyílik is az ajtó. Mer a zseb vs Jóisten meccset azért még előbbi nyeri. 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160954053259307/?type=3Szvatopluk likes this
Félelmetes.
Toca
több mint 4 éve
www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160954053259307/?type=3"Árpád apánknak ez az info valahogy nem ment át." ¯\_(ツ)_/¯
Félelmetes.
Toca
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil