Politika
64 feliratkozó
több mint 6 éve
Azt hittem egyértelmű. 😕Oldandyounglesbians 😄gondolom a 2-t együtt 😀Melyiket? 😄Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
Coolearie
warr_b
mombangsteens 😀
Negritis
warr_b
Coolearie
Renáta néni és Irma néni óta nem teljesen 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"

Többször is írod a térdre kényszerít egy 100 éve érinthetetlen, belterjes iparágat - itt az autóiparra gondolsz? Mert akkor jó nagy hülyeség amit írsz.Musk egy idióta, de a jobbik fajtábólHát egyrészt a zseniknek is vannak rossz ötleteik 😊 Másrészt a Space X-ről meg az elektromos autóról is pontosan ugyanazt mondták néhány éve. Hogy túlszaladt gyerek-fantázia. Aztán tessék.
minden jó ötletére jut egy másik ami akkora ökörség hogy fáj
a Hyperloop és az egész alagút ásás elképzelése szimplán idézi a 10 éves gyerekeket akik olvasnak Jules Verne-t és óóó, ez működik
nekem is szimpatikus Musk, csak nem szeretem mikor istenítik hogy mekkora zseni
Negritis
Én emberként nem ismerem egyébként, nincs róla személyes véleményem, fogalmam sincs, hogy kibírnék-e vele fél órát egy ebéd mellett. De aki tinédzserként megcsinálja a Paypal-t, majd nem áll le élvezni a pénzét, hanem létrehoz a semmiből egy új iparágat egy olyan területen ami 60 éve állami monopólium és mindenki azt mondta rá, hogy üzleti modellel lehetetlenség megcsinálni. Aztán térdre kényszerít egy 100 éve érinthetetlen, belterjes iparágat, akik aztán farok csóváló kutyaként lesik minden lépését és próbálják őt követni, hát az nálam bizony egy zseni. Nem is akármilyen. Ha az ilyen ember nem zseni, akkor nem tudom ki az.
peterk2005
Az autóipar köszöni szuperul van, a Tesla évi párszázezer autója nem feltünő. Az pedig hogy 100 éve érinthetetlen... nézd meg milyen autógyárak voltak 100 éve, 50 éve 30 éve vagy most. A legnagyobb, amit sose lehet legyőzni... Ezt mondták már a Fordra, a GM-re, a FIAT-ra, a Daimlerre, a PSA-ra, a Hondára, mostanába a Toyotára, és tavaly még a VW csoportra...
Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy mit néznek farokcsóválva? A rendeléstől számított 2 éves szállítási határidőt vagy a minden negyedévben veszteséges számokat. Ha Musk nem lenne kurva gazdag, rég csődbe ment volna a Tesla, de folyamatosan tőkeemelésekkel pótolja a veszteségeket. Persze ez is egy olyan egyház mint az Apple volt - “bármit csinálnak, nagyon jó”, “tervezett” és “bár nem tudtam róla, mindig erre vágytam”. Az Apple csoda 10 év alatt fulladt ki (nem a brutál nyereségre hanem a hype-ra vagy a céghez kötött innovatív image-re gondolok), a Teslánál páran még úgy gondolják, direkt törték be az ablakot (un marketingfogás) az autóbemutatón.
Te még hívő vagy láthatóan.
több mint 6 éve
Oldandyounglesbians 😄gondolom a 2-t együtt 😀Melyiket? 😄Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
Coolearie
warr_b
mombangsteens 😀
Negritis

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Épp ezért lesz tokeletes káderEnnél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
gondolom a 2-t együtt 😀Melyiket? 😄Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
Coolearie
warr_b
mombangsteens 😀
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Melyiket? 😄Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
Coolearie

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Mekkora egy hímsoviniszta macsó tahó paréj vagy te.Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
Coolearie
Hát semmit se tanultál a feminista megmozdulásokból és mozgalmakból? 😊
több mint 6 éve
VanillaSky
1 634
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak2018. évi CXXV. törvény a kormányzati igazgatásról
224§ - A közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár kinevezésére vonatkozó közös szabályok
(1) Közigazgatási államtitkárrá és helyettes államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász mesterképzési szakon szerzett szakképzettséggel vagy közigazgatási mesterképzési szakon szerzett okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettséggel vagy gazdaságtudományok képzési területen alap- vagy mesterképzésben szerzett közgazdász szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és a feladat- és hatáskörének megfelelő szakirányú szakképzettséggel rendelkezik.
Az ELTEn nem irigylem majd a kérdezőt a polgári jog záróvizsgáján! Egyrészt nagyjából harmad annyit keres majd, mint a helyettes államtitkár asszony, másrészt a posztból adódó nyomásgyakorlás is jelen lehet!
Bár a buksisimi is elképzelhető, ha kellően felkészült az oktatói gárda a hölgyből! Harmathy, Vékás meg Székely azért kiegyez valahogy az állampárttal.
Novák Katkáék legalább irányában nem kaphatnak 'ok boomerezést' meg ott az előző idol - aka Tompi - aki hasonló karrierívet írt le, igaz nála a 2/3 hiányában azért térdelni kellett azért a diplomáért!
Szerkesztette: VanillaSky
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 6 éve
Mondjuk gerincre vágnám az íróasztalán bármikor nem tétel."Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
Coolearie
shawnka
több mint 6 éve
"Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.

Pont az általad kifogásoltak miatt zseni.arról a spacex-ről beszélünk aminek évek óta a marson kéne lennie, de idén 2 fontos kapszula is felrobbant tesztelés közben?Musk egy idióta, de a jobbik fajtábólHát egyrészt a zseniknek is vannak rossz ötleteik 😊 Másrészt a Space X-ről meg az elektromos autóról is pontosan ugyanazt mondták néhány éve. Hogy túlszaladt gyerek-fantázia. Aztán tessék.
minden jó ötletére jut egy másik ami akkora ökörség hogy fáj
a Hyperloop és az egész alagút ásás elképzelése szimplán idézi a 10 éves gyerekeket akik olvasnak Jules Verne-t és óóó, ez működik
nekem is szimpatikus Musk, csak nem szeretem mikor istenítik hogy mekkora zseni
Negritis
peterk2005
www.youtube.com/watch?v=3nTSubYzQOM
és arról a tesláról ami mint autó katasztrófa és nem kicsit kezdték el perelni mert nem kevés gond van vele?
www.youtube.com/watch?time_continue=6&v=mLRwcrDYXRs&feature=emb_title
és az elektromos autó, űrutazás az "papíron" működik, kérdés hogy lesz-e piacképes
a Hyperloop: vákumvonat önmagában retardált, és van már most olyan megoldás ami tudja ugyanazt a sebességet csak nem éri meg anyagilag : Maglev
nem beszélve arról hogy 30 kilóméteres vákuum csőbe akarják küldeni az embereket:
www.youtube.com/watch?v=Zz95_VvTxZM
de mégegyszer, nekem szimpatikus idiótának minősül aki legalább a tudományra költi a pénzét
Negritis
Ha az mind működne, akkor simán kurva okos lenne.
De így, hogy még csak nem is tökéletesek a produktumai, mégis ő szarja a spanyolviaszt, diktálja a trendeket valóban zseni.
Mint -hogy topichűek legyünk- az itthoni politikában pl. Orbán.
több mint 6 éve
arról a spacex-ről beszélünk aminek évek óta a marson kéne lennie, de idén 2 fontos kapszula is felrobbant tesztelés közben?Musk egy idióta, de a jobbik fajtábólHát egyrészt a zseniknek is vannak rossz ötleteik 😊 Másrészt a Space X-ről meg az elektromos autóról is pontosan ugyanazt mondták néhány éve. Hogy túlszaladt gyerek-fantázia. Aztán tessék.
minden jó ötletére jut egy másik ami akkora ökörség hogy fáj
a Hyperloop és az egész alagút ásás elképzelése szimplán idézi a 10 éves gyerekeket akik olvasnak Jules Verne-t és óóó, ez működik
nekem is szimpatikus Musk, csak nem szeretem mikor istenítik hogy mekkora zseni
Negritis
peterk2005
www.youtube.com/watch?v=3nTSubYzQOM
és arról a tesláról ami mint autó katasztrófa és nem kicsit kezdték el perelni mert nem kevés gond van vele?
www.youtube.com/watch?time_continue=6&v=mLRwcrDYXRs&feature=emb_title
és az elektromos autó, űrutazás az "papíron" működik, kérdés hogy lesz-e piacképes
a Hyperloop: vákumvonat önmagában retardált, és van már most olyan megoldás ami tudja ugyanazt a sebességet csak nem éri meg anyagilag : Maglev
nem beszélve arról hogy 30 kilóméteres vákuum csőbe akarják küldeni az embereket:
www.youtube.com/watch?v=Zz95_VvTxZM
de mégegyszer, nekem szimpatikus idiótának minősül aki legalább a tudományra költi a pénzét
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
"Az vesse rá az első követ, aki még nem volt 22 évesen államtitkár helyettes."Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
FLZOLI
Oké, de 22 évesen mi a retyót keres egy ilyen pozícióban?
És pluszba még jogszabályt is módosítani akarnak mert elvileg NEM FELEL meg annak. Milyen világot élünk.
"Ezek után senki ne követeljen több év hasonló munkakörben eltöltött szakmai tapasztalatot a frissdiplomásoktól."
"Vajon milyen kvalitásokkal és szakmai tapasztalattal kell bírni ahhoz, hogy valakiből 22 éves egyetemistaként államtitkár válhasson? 🤔"
több mint 6 éve
Ennél azért sokkal fontosabb lehetett a kiválasztásban, hogy valószínűleg a tini és kicsit duci államtitkár asszony az apuka egyik másolt slágerére vesztette el anno a sz.... az eszét valami házibuliban 😊Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
csebi
index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/04/zarjon_be_a_gyar_a_lanyom_allamtitkar/
több mint 6 éve
Haaat igazából a HÁT pozira azt mondani h dísz pozi ... igazából ők az igazi végrehajtók akik a tényleges, konkrét feladatokat kijelölik (nem csupán az irányt) és megvalósításukat felügyelik. Nem irigylem a kis csajt, ha a főovék ügyesek simán úgy rángatják ahogy akarjak. Attól még lassan az lesz mint az ötvenes évek amikor ugye legenda szerint volt olyan miniszter aki írni olvasni nem tudott. Btw: legalább eddig főovék vagy ovék lettek a káderek ilyen korban h legalább pár hónapot gyakoroljak a minisztériumi szokasjogot mielőtt HÁT lett belőlük, nagyon kiadhattak a fiatalítás jelszót.Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
twitter.com/ioanmarcjones/status/1201842545724145664Akkor is örülsz majd, ha 3 hónapig nem fizeti a munkáltatód be a járadékodat, és az állami kórházból fogsz több milliós számlát kapni? 😊 Mert ott se lesz olcsóbb.
ilyenkor örülök hogy nem sikerült privatizálni azt is
Negritis
Amúgy érthető a megdöbbenés, nem nagyon beszélünk erről. Azt tudják az emberek, hogy egy ügyvéd mibe kerül. Azt is, hogy házhoz ki se hívható, de ha mégis, akkor az egy vagyon. A mentő 2500 dollárja azért okoz megdöbbenést, mert nem kell érte általában közvetlenül fizetni, így nem is számolnak utána. Pedig egy perc átgondolni, hogy a mentőben - jó esetben - benne ül egy képzett orvos, egy sofőr, benne van sokmilliónyit érő felszerelés, amit fenn kell tartani. És el is lát a doki, adott esetben lehet, hogy az életedet menti meg úgy, hogy órákat melózik rajtad, és közben sok százezernyit érő gyógyszert töm beléd, hogy ne dobd fel a talpad. Mindjárt érthetőbb is az a 2500 dollár. 😊
Arra nagyon jók ezek a kérdezz-felelek-ek, hogy felhívják a figyelmet a társadalombiztosítás fontosságára. (Az állami vs privátot hagyjuk, nem ide tartozik. Nem azért 2500 dollár a mentő, mert privát, hanem azért, mert nincs biztosítás. Biztosítás nélkül az állami mentő is annyiért menne ki. Ha nem többért... És biztosítási rendszer mindenféle tulajdonlási formára felépíthető. Államira, magánra, vegyesre is. És mindegyik tud jól és szarul is működni.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Nem mintha lényeges lenne, de gondoltam megjegyzem hogy a szén-dioxid nem igazán mérgező gáz, persze kiszorítja a levegőt, de például a víz is 😀 . Városi szinten inkább a közlekedésből/fűtésből származó korom és nitrogén-oxidok amik veszélyesek (értsd hosszútávú expozíciónak is van káros következménye). .... Nyílván könnyebb a lakosság felé tolni a felelősséget, de azért sok mindent szabályozással is meg lehet oldani (pl. egyszer használatos műanyag palackok betiltása, úgyanúgy ahogy már nem lehet katalizátor nélküli autót üzembe helyeznimalkavIgazad van. (Ezért is írtam az üvegházhatás növelő tulajdonságát). Azért a városokban sem jó, ha megül, mert akkor ha közvetlenül nem is mérgez, de az se jó, ha például egy-egy mélyebben fekvő városrészben az épületek közti parkokba kivitt 1-2 éves gyerekek, aki 20-30 cm magasan a homokozóban túrkálva veszik a levegőt, szén-dioxidot lélegeznek be nitrogén-oxigén keverék helyett. 😊
De valóban, a szénhidrogének elégetéséből lokálisan a co2-nél sokkal károsabb egyéb anyagok kerülnek a levegőbe. Abban pedig abszolút egyetértek, hogy nem kellene a felelősséget a lakosság felé tolni. Ott ahol muszáj a közreműködésük - hulladékgyűjtés, újrahasznosítás - ott kell reklámozni és bevonni a lakosságot, de ahol megoldható, hogy a szennyezést közelebb fogjuk meg a végtermék-láncban az induló ponthoz, ott arra kéne törekedni. Például hosszabb távon sokkal egyszerűbb, ha az elektromos áramot termelő, most még nagyon szennyező erőműveket kötelezzük a klíma semlegességre, aztán az ott termelt árammal villany autókat hajtunk, mint a sok millió egyéni gépjárműbe építtetünk bele bonyolult környezetvédő cuccokat, aminek az előállítása is drágább sok millió kis példányban, mint néhány nagy ipari méretben, másrészt a folyamatos ellenőrzése is sokkal drágább, mert jóskapista ki fogja iktatni ha megteheti, hogy ne kelljen százezreket perkálni a javításra. És a bevezetési ciklus is sokkal rövidebb, mert néhány erőmű esetén pár év alatt megoldható - ha kell állami támogatással / segítséggel - a bevezetés, a sok millió autó kicserélése folyamatosan modernebbre viszont nagyon hosszú ideig tart.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Musk egy idióta, de a jobbik fajtábólHát egyrészt a zseniknek is vannak rossz ötleteik 😊 Másrészt a Space X-ről meg az elektromos autóról is pontosan ugyanazt mondták néhány éve. Hogy túlszaladt gyerek-fantázia. Aztán tessék.
minden jó ötletére jut egy másik ami akkora ökörség hogy fáj
a Hyperloop és az egész alagút ásás elképzelése szimplán idézi a 10 éves gyerekeket akik olvasnak Jules Verne-t és óóó, ez működik
nekem is szimpatikus Musk, csak nem szeretem mikor istenítik hogy mekkora zseni
Negritis
Én emberként nem ismerem egyébként, nincs róla személyes véleményem, fogalmam sincs, hogy kibírnék-e vele fél órát egy ebéd mellett. De aki tinédzserként megcsinálja a Paypal-t, majd nem áll le élvezni a pénzét, hanem létrehoz a semmiből egy új iparágat egy olyan területen ami 60 éve állami monopólium és mindenki azt mondta rá, hogy üzleti modellel lehetetlenség megcsinálni. Aztán térdre kényszerít egy 100 éve érinthetetlen, belterjes iparágat, akik aztán farok csóváló kutyaként lesik minden lépését és próbálják őt követni, hát az nálam bizony egy zseni. Nem is akármilyen. Ha az ilyen ember nem zseni, akkor nem tudom ki az.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Most átváltok Sobriba, szóval azért megkérdezném, hogy szerinted milyen kompetenciák vagy skillek? szükségesek egy ilyen poszt betöltéséhez?család- és ifjúságügyekért felelős HÁAmúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
és igen, huszonkét éves, tudom, hogy semmit sem ér, de takarítók dolgoznak magasabb végzettséggel, mint ami neki van. (vagy az ELTE ÁJK-t áttervezték háromévesre? mindjárt megkérdezzük Amit)
slowmotion
A száját nyilván ügyesen használja (mármint kommunikációra) és így kb ennyivel bőven meglesz
több mint 6 éve
család- és ifjúságügyekért felelős HÁAmúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
FLZOLI
és igen, huszonkét éves, tudom, hogy semmit sem ér, de takarítók dolgoznak magasabb végzettséggel, mint ami neki van. (vagy az ELTE ÁJK-t áttervezték háromévesre? mindjárt megkérdezzük Amit)
több mint 6 éve
Amúgy a fiatalokkal foglalkozó feladatkörre egy nyugdíjast kéne berakni? Oké, ez csak dísz pozició pénz kilapátolásra, de a kor jelen esetben irreveláns kéne legyen. Persze gumicsontnak jóindex.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
több mint 6 éve
A Párkányi Eszter féle Hirtv-s brancs tagja.index.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
slowmotion
több mint 6 éve
index.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/huszonkét éves, baszki, az kemény. el sem tudom képzelni, hány év munkatapasztalat áll mögötte.
Vrij6
több mint 6 éve
index.hu/belfold/2019/12/04/a_facebookon_mutatta_be_novak_katalin_a_22_eves_helyettes_allamtitkart/Az elődje Bogika, akkor volt gimmnazista Sárospatakon amikor én teológus....rossz májú vagyok, akkor azt mondom legfeljebb a "csinos arca" jelezte, hogy meddig juthat 😊
Vrij6