Politika
64 feliratkozó
több mint 6 éve
Az én gyaloglásomnak semmi köze a levegő állapotához.A mondandóm annyi volt, hogy a Karácsony féle Sétáló Budapesten - ha lesz is belőle valami, de úgyse lesz - kb. annyira lesz majd egészséges sétálni, mint amennyire ma egészséges, amíg a városi közlekedésben robbanómotoros járművek uralkodnak. Jól értem, hogy annyit tettél hozzá ezzel a mindenki maga dönt a sorsáról bölcselettel, hogy ma is és a jövőben is szabadon eldönthetem, hogy akarok-e sétálni vagy sem? Ha igen, akkor köszönöm. Jó tudni. 😊
Mozgásszervileg egészséges, nem pulmonológiailag.
Megyek én autóval is, ha úgy tartja kedvem.
Aki városban lakik, tudja milyen kockázatot vállal.
A legcsóribb panel árából is sokszorakkora kertesházat lehet falun kapni. Akit zavar a város a megannyi problémájával, az költözzön falura.
Én elhiszem, hogy Pesten átlagban 5 évvel kevesebbet élek, mint falun, de 70 évvel tartalmasabbat is. Maradok.
Senkinek se kötelező nagyvárosokban élnie.
Aki itt él, az meg tudja mit vállal.
Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Tényleg jobb az elektromos, az nem helyben szennyez, hanem arrébb (akkugyártás, elektromos áram előállítása) 😁Jajj, már csak ez a vita hiányzott innen. 😀 😀
warr_b
Nem akarom kinyitni ezt a vitát - és lám mégis megteszem. 😊 Mert kezd kvára bosszantani, hogy a fb / twitter / yt-on is folyton ebbe futok bele, ahányszor elektromos autó szóba jön. Felteszem inkább poénnak szántad, mint tényleges véleménynek, de kihasználom az alkalmat.
Komolyan.... Tisztára olyan lett ez a téma is, mint a pártpolitika. Fogjuk a bűvös jelszavakat - globális felmelegedés, fúú, környezetszennyezés, fúú, élővilág, fúú, - összegyúrjuk mindet egybe, és az összegyúrt sz*rral dobálózunk egymásra valódi vita helyett. Aztán igazodjon ki az átlagember, hogy most akkor kidöglenek-e a halak az óceánból, megfulladnak-e az unokáink vagy nem. Meg döntse el az így összezavart átlagember, hogy fát akar-e, teret akar-e vagy épületet akar-e a városába. 😕
Igen, az autó gyártás szennyez. Igen, az akku gyártás is szennyez. Igen, a szennyezés mértéke sok szempontból nem is alacsonyabb, mint a benzines autók gyártása. De az elektromos autózás nem a globális felmelegedésről de még csak nem is a környezetszennyezésről szól elsősorban. Hanem a tüdőnkről. Háromszáz éve még a házak előtti utcán - jobb esetben a mögöttük - vájt kanálisokban folyt végig a városokban a háztartási szar és húgy, meg szemét. Aztán elkezdték csatornázni a városokat, és eltűnt a szarszag, a patkányok ha nem is tűntek el, de leköltöztek az utcáról a föld alá, csökkent a fertőzésveszélyt, és megszűnt az a vizuális sokk amit az utcán folyó szarban fürdő patkány képe a városképhez adott. Ha ma megállsz egy bármilyen város bármelyik terén és körbenézel, sötét szürke épületeket látsz. Monochrome épületekben élünk. 😊 Azok az épületek is monochrome-ok, amik valamikor szép színesek voltak. Mert néhány év után elkezd szürkülni minden épület, évtized után meg egyen-monochrome-ba vált. Ha egy faluban sétálsz végig a főutcán, akkor még a 100+ éves, egyébként már romos, düledező vályogházon is hófehér a megmaradt meszelés.
Az elektromos autózás a szmogot próbálja kizavarni a városokból. De legalább a lakott telepekről. Ha sikerül, akkor legalább annyit elérünk, hogy száz év múlva az ük-unokáink amellett, hogy szenvednek a környezeti problémák miatt, de legalább megtehetik, hogy úgy rácsodálkoznak a mi életünkre, mondván, hogy hogyan lehetett ilyen bűzben leélni egy teljes életet, ahogy mi csodálkozunk rá a 300 évvel ezelőtti középkori városra, hogy hogyan voltak képesek az utcán, kanálisokban folyó szar, húgy és patkányok között élni, mondván, hogy az nem élet. Hát tényleg nem az. Ahogy szemet csípő benzingőzben sem az.
Az más kérdés, hogy természetesen a környezet-szennyezés és a globális felmelegedés - és minden ezekből következő szar is - hatalmas globális probléma, amire a világnak globálisan megoldást kell találnia, különben az unokáinknak annyi lehet. A globális megoldáson belül globálisan a gazdaságnak - nem csak az autó iparnak, mindenféle iparnak - meg kell találnia a válaszát. Csökkenteni kell a szennyezés mértékét, csökkenteni az ökológiai lábnyomot, és közben ki is vonulni az ember által lakott területekről, mert akármilyen "öko" is lesz, akkor sem ér fel egy ültetett fával, ergó nincs helye az ember közvetlen lakó környezete - városainak lakott negyedei - környékén. Szóval ezer probléma van, mindegyik megoldandó, de ne dobjuk már el a villany autózást azért, mert egyedül nem old meg mindent, amikor van amit megold, és amit megold, az is k***va fontos.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Sokkal többen élnének nempesten, ha lenne máshol is bármi értelmes álláslehetőség.Az én gyaloglásomnak semmi köze a levegő állapotához.Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.Ez kva jó dolog lenne, tényleg egészséges. Csak ugye az a baj, hogy "zöld" szemszögből egy nagyvárosban igazán sétáló várost kb. lehetetlen jelenleg csinálni, mert akáhova is tiltják ki az autókat, a város levegője akkor is sz*r lesz, ha csak a külső körútakról pöfögtetik be a kocsik a szennyezést a levegőbe. Ha meg is valósulna, akkor is kb. annyit érne, hogy egy 5km-es városi séta nem egy doboz, hanem csak fél doboz cigi elszívásával járna együtt.
Sobri Jóska
Ettől függetlenül a korlátozás üdvözlendő folyamat. Akkor is, ha a levegőn egyelőre nem túl sokat segít. De akármerre járok ejrópában, sokkal élvezhetőbb az a város, ahol nincs a füledbe bömbölő 80 decibelles háttérzaj, bárhová is mész. Legalább a "sétálható" környékeken. Egy étterembe jobb így beülni, egy fagyit elnyalni, egy buszmegállóban állni, egy kirakat előtt megállni, egy csajjal találkozni, stb. A füstmentesség meg már majd a bónusz lesz, ha végre letesszük a városban a robbanó motort teljesen és elektromosba ülünk át.
De a lényeg, hogy Karácsony megtalálta a pestieknek a migráns ellenfelét. El lehet majd marakodni azon, hogy mit szeretünk kevésbé: a ferde szemet, vagy a benzin füstöt. 😀 😀
peterk2005
Mozgásszervileg egészséges, nem pulmonológiailag.
Megyek én autóval is, ha úgy tartja kedvem.
Aki városban lakik, tudja milyen kockázatot vállal.
A legcsóribb panel árából is sokszorakkora kertesházat lehet falun kapni. Akit zavar a város a megannyi problémájával, az költözzön falura.
Én elhiszem, hogy Pesten átlagban 5 évvel kevesebbet élek, mint falun, de 70 évvel tartalmasabbat is. Maradok.
Senkinek se kötelező nagyvárosokban élnie.
Aki itt él, az meg tudja mit vállal.
Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Könnyű, csak unalmas ötször oda-vissza.Nem azért, de senki se volt fiatal?Andrassy úton könnyű gyalog járni.
És nem ment egy csomót gyalog mindenhova?
Vagy én vagyok annyira öreg, és másik generáció, hogy még fiatalon örökké kirándultunk, meg mindenhova gyalog bóklásztunk, saját autók, motorok, jó bringák híjján?
Pl. gimisként egy siófoki koncertről visszasétáltunk Boglárra, ahol nyaraltunk, mert már este nem járt semmi, és az eredeti terv, a stoppolás valahogy nem jött be.
És most, öregen is a belvárosba inkább gyalog megyek, főleg ha van elég időm, és jó idő van, vagy ha időre is megyek, hazafele már jobb szeretek sétálni, tavaly nyáron szinte minden nap mászkáltam, ez egy produktívabb hét volt.
Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.
Sobri Jóska
Amadeus
több mint 6 éve
Az én gyaloglásomnak semmi köze a levegő állapotához.Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.Ez kva jó dolog lenne, tényleg egészséges. Csak ugye az a baj, hogy "zöld" szemszögből egy nagyvárosban igazán sétáló várost kb. lehetetlen jelenleg csinálni, mert akáhova is tiltják ki az autókat, a város levegője akkor is sz*r lesz, ha csak a külső körútakról pöfögtetik be a kocsik a szennyezést a levegőbe. Ha meg is valósulna, akkor is kb. annyit érne, hogy egy 5km-es városi séta nem egy doboz, hanem csak fél doboz cigi elszívásával járna együtt.
Sobri Jóska
Ettől függetlenül a korlátozás üdvözlendő folyamat. Akkor is, ha a levegőn egyelőre nem túl sokat segít. De akármerre járok ejrópában, sokkal élvezhetőbb az a város, ahol nincs a füledbe bömbölő 80 decibelles háttérzaj, bárhová is mész. Legalább a "sétálható" környékeken. Egy étterembe jobb így beülni, egy fagyit elnyalni, egy buszmegállóban állni, egy kirakat előtt megállni, egy csajjal találkozni, stb. A füstmentesség meg már majd a bónusz lesz, ha végre letesszük a városban a robbanó motort teljesen és elektromosba ülünk át.
De a lényeg, hogy Karácsony megtalálta a pestieknek a migráns ellenfelét. El lehet majd marakodni azon, hogy mit szeretünk kevésbé: a ferde szemet, vagy a benzin füstöt. 😀 😀
peterk2005
Mozgásszervileg egészséges, nem pulmonológiailag.
Megyek én autóval is, ha úgy tartja kedvem.
Aki városban lakik, tudja milyen kockázatot vállal.
A legcsóribb panel árából is sokszorakkora kertesházat lehet falun kapni. Akit zavar a város a megannyi problémájával, az költözzön falura.
Én elhiszem, hogy Pesten átlagban 5 évvel kevesebbet élek, mint falun, de 70 évvel tartalmasabbat is. Maradok.
Senkinek se kötelező nagyvárosokban élnie.
Aki itt él, az meg tudja mit vállal.
több mint 6 éve
Tényleg jobb az elektromos, az nem helyben szennyez, hanem arrébb (akkugyártás, elektromos áram előállítása) 😁Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.Ez kva jó dolog lenne, tényleg egészséges. Csak ugye az a baj, hogy "zöld" szemszögből egy nagyvárosban igazán sétáló várost kb. lehetetlen jelenleg csinálni, mert akáhova is tiltják ki az autókat, a város levegője akkor is sz*r lesz, ha csak a külső körútakról pöfögtetik be a kocsik a szennyezést a levegőbe. Ha meg is valósulna, akkor is kb. annyit érne, hogy egy 5km-es városi séta nem egy doboz, hanem csak fél doboz cigi elszívásával járna együtt.
Sobri Jóska
Ettől függetlenül a korlátozás üdvözlendő folyamat. Akkor is, ha a levegőn egyelőre nem túl sokat segít. De akármerre járok ejrópában, sokkal élvezhetőbb az a város, ahol nincs a füledbe bömbölő 80 decibelles háttérzaj, bárhová is mész. Legalább a "sétálható" környékeken. Egy étterembe jobb így beülni, egy fagyit elnyalni, egy buszmegállóban állni, egy kirakat előtt megállni, egy csajjal találkozni, stb. A füstmentesség meg már majd a bónusz lesz, ha végre letesszük a városban a robbanó motort teljesen és elektromosba ülünk át.
De a lényeg, hogy Karácsony megtalálta a pestieknek a migráns ellenfelét. El lehet majd marakodni azon, hogy mit szeretünk kevésbé: a ferde szemet, vagy a benzin füstöt. 😀 😀
peterk2005

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.Ez kva jó dolog lenne, tényleg egészséges. Csak ugye az a baj, hogy "zöld" szemszögből egy nagyvárosban igazán sétáló várost kb. lehetetlen jelenleg csinálni, mert akáhova is tiltják ki az autókat, a város levegője akkor is sz*r lesz, ha csak a külső körútakról pöfögtetik be a kocsik a szennyezést a levegőbe. Ha meg is valósulna, akkor is kb. annyit érne, hogy egy 5km-es városi séta nem egy doboz, hanem csak fél doboz cigi elszívásával járna együtt.
Sobri Jóska
Ettől függetlenül a korlátozás üdvözlendő folyamat. Akkor is, ha a levegőn egyelőre nem túl sokat segít. De akármerre járok ejrópában, sokkal élvezhetőbb az a város, ahol nincs a füledbe bömbölő 80 decibelles háttérzaj, bárhová is mész. Legalább a "sétálható" környékeken. Egy étterembe jobb így beülni, egy fagyit elnyalni, egy buszmegállóban állni, egy kirakat előtt megállni, egy csajjal találkozni, stb. A füstmentesség meg már majd a bónusz lesz, ha végre letesszük a városban a robbanó motort teljesen és elektromosba ülünk át.
De a lényeg, hogy Karácsony megtalálta a pestieknek a migráns ellenfelét. El lehet majd marakodni azon, hogy mit szeretünk kevésbé: a ferde szemet, vagy a benzin füstöt. 😀 😀
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Nem azért, de senki se volt fiatal?Andrassy úton könnyű gyalog járni.
És nem ment egy csomót gyalog mindenhova?
Vagy én vagyok annyira öreg, és másik generáció, hogy még fiatalon örökké kirándultunk, meg mindenhova gyalog bóklásztunk, saját autók, motorok, jó bringák híjján?
Pl. gimisként egy siófoki koncertről visszasétáltunk Boglárra, ahol nyaraltunk, mert már este nem járt semmi, és az eredeti terv, a stoppolás valahogy nem jött be.
És most, öregen is a belvárosba inkább gyalog megyek, főleg ha van elég időm, és jó idő van, vagy ha időre is megyek, hazafele már jobb szeretek sétálni, tavaly nyáron szinte minden nap mászkáltam, ez egy produktívabb hét volt.
Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.
Sobri Jóska
több mint 6 éve
Lajosunk annyire hülye, ha ló lenne tolná a kocsit...Az igen 😊Lala szegény egyre hülyébb.
444.hu/2019/12/03/kosa-ehhez-a-musorhoz-nem-jarulok-hozza-ne-adjatok-le-riporter-ez-eloben-megy
FLZOLI
warr_b
több mint 6 éve
Esküszöm ha senki más nem lenne már csak miatta érdemes lenne követni a magyar politikátAz igen 😊Lala szegény egyre hülyébb.
444.hu/2019/12/03/kosa-ehhez-a-musorhoz-nem-jarulok-hozza-ne-adjatok-le-riporter-ez-eloben-megy
FLZOLI
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Az igen 😊Lala szegény egyre hülyébb.
444.hu/2019/12/03/kosa-ehhez-a-musorhoz-nem-jarulok-hozza-ne-adjatok-le-riporter-ez-eloben-megy
FLZOLI

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Az igen 😊 444.hu/2019/12/03/kosa-ehhez-a-musorhoz-nem-jarulok-hozza-ne-adjatok-le-riporter-ez-eloben-megy
több mint 6 éve
Nem azért, de senki se volt fiatal?És nem ment egy csomót gyalog mindenhova?
Vagy én vagyok annyira öreg, és másik generáció, hogy még fiatalon örökké kirándultunk, meg mindenhova gyalog bóklásztunk, saját autók, motorok, jó bringák híjján?
Pl. gimisként egy siófoki koncertről visszasétáltunk Boglárra, ahol nyaraltunk, mert már este nem járt semmi, és az eredeti terv, a stoppolás valahogy nem jött be.

És most, öregen is a belvárosba inkább gyalog megyek, főleg ha van elég időm, és jó idő van, vagy ha időre is megyek, hazafele már jobb szeretek sétálni, tavaly nyáron szinte minden nap mászkáltam, ez egy produktívabb hét volt.

Az okostelókban van beépített app, ami méri mennyit gyalogol az ember. Azért érdemes napi 4-5 km-t sétálni, lehet, hogy még egészséges is.
több mint 6 éve
Az mondjuk tényleg nem lenne rossz. Pest belső kerületeit x sugárban autómentessé tenni, zöldövezeté alakítani, sétáló utcákra kialakítani.Ja mintha hallottam volna már ezt valakitőla kampányban 😀
Persze nem 60 km-es sugárban csak a nagyon belső kerületeiből kihozni.
Coolearie
több mint 6 éve
Az mondjuk tényleg nem lenne rossz. Pest belső kerületeit x sugárban autómentessé tenni, zöldövezeté alakítani, sétáló utcákra kialakítani.Persze nem 60 km-es sugárban csak a nagyon belső kerületeiből kihozni.
több mint 6 éve
nemTe még élsz?!Józanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
briareos
Amadeus
több mint 6 éve
Te még élsz?!Józanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
briareos
több mint 6 éve
nem látogatóban voltam, rendezvényen dolgoztam felszolgálóként 😀 úgyhogy inkább a cím járna érteAz igen! És, hogy tetszik az MVP?két legnagyobb sétám, BP és MiamiJózanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
briareos
r.baggio
Tactful Cactus

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Az igen! És, hogy tetszik az MVP?két legnagyobb sétám, BP és MiamiJózanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
briareos
r.baggio
Szerkesztette: Tactful Cactus
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 6 éve
két legnagyobb sétám, BP és MiamiJózanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
briareos


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Legtöbbet akkor is a Hungaroringen kell a parkolótól a pályáig gyalogolni 😛
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Józanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.budakalászról zuglóba, nyomtam magamban végig a 99-et. fiatal voltam és még sokat kellett tanulnom
Beb@szva: nem emlékszek!😄
zemanla
több mint 6 éve
Józanul a taxis blokád idején, kb. Újpest Városkapu- Petőfi híd.Beb@szva: nem emlékszek!😄



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 6 éve
Nekem Budapesten a kb. Budafok kocsiszín -> Bosnyák tér a rekord.én a Blaha - Újpest maratonra vállalkoztam első éves joghallgatóként talaj részegen. Végül a Március 15.-e téren adtam fel.Respect, én kocsival is elunom rajta az életem 😁volt szerencsém végigmenni rajta bebaszva egy nyári buli után az éjszaka közepén. Kifejezetten érdekes kulturális élmény volt.Legalább már van híd.Karácsony kiterjesztette az egész városra a Sétáló Budapest koncepciót. Respect!egész Budapest egy nagy, besétálható automentes övezet lesz? Faszomnak van kedve Békásig gyalogolni Újpestről.
Sebii
Amadeus
warr_b
Amadeus
Mondjuk legénykoromban én is sétáltam haza a Rádayból Zuglóba.
warr_b
Amadeus
Vidéken a Balatonfüred -> Alsóörs (éjjel gyalog a 71-esen). Igazából 1 percnek tűnt mindkét út, nem volt vészes.
több mint 6 éve
Rémes alak mindJogászok sose voltak kitartóak.én a Blaha - Újpest maratonra vállalkoztam első éves joghallgatóként talaj részegen. Végül a Március 15.-e téren adtam fel.Respect, én kocsival is elunom rajta az életem 😁volt szerencsém végigmenni rajta bebaszva egy nyári buli után az éjszaka közepén. Kifejezetten érdekes kulturális élmény volt.Legalább már van híd.Karácsony kiterjesztette az egész városra a Sétáló Budapest koncepciót. Respect!egész Budapest egy nagy, besétálható automentes övezet lesz? Faszomnak van kedve Békásig gyalogolni Újpestről.
Sebii
Amadeus
warr_b
Amadeus
Mondjuk legénykoromban én is sétáltam haza a Rádayból Zuglóba.
warr_b
Amadeus
Toca