Politika
52 feliratkozó
16 napja
Imádom, amikor az az elvárás, hogy aki látja a problémát, az mondja be a megoldást. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor sokkal okosabb, tűzközelibb emberek már megoldották volna.Nem tettem hozzá, hogy nagyjából megvalósítható megoldásokra gondoltam, nem lázálmokra, amik a következő 100-200 évben nem fognak megvalósulni! Nincs rá se társadalmi,se politikai akarat!Európai Köztársaság. Ez megoldás lenne (Európa globális versenyképességének megtartására), de inkább visszamászunk a fára, mint, hogy ezt válasszuk.Mivel védené meg magát a német autóipar?Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
1, Van egy erősen exportorientált gazdaságuk, abból kell főzniük, hogy külföldre értékesítsenek!
2, Van egy jóléti társadalmuk, akik nem szeretnék, hogy az eddigi életszínvonalukat megvágják, egy 30-40%-kal. 3, A két legnagyobb kereskedelmi partnerük nem kedveli egymást finoman fogalmazva.
4, Mindkettő másképpen folytat protekcionista gazdaságpolitikát, az egyik dömpingárakkal és állami intervenciókkal árasztja el a piacot, miközben maximum vegyes vállalatok szintjén enged saját területére. A másik vámokkal súlytja a 'termékeidet' és azt a +20%-ot is sikernek kell elkönyvelned.
5, Mindkettő inasba tesz mind energiamixben mind nyersanyag hozzáférésben!
6, Egyikkel sem vagy egyenrangú, sem gazdaságilag sem haderőben! Nemcsak országként, de maga az EU - mint látszólagos egység - tagjaként sem! Itt mondjuk van erős delulu, hogy azt képzelik, hogy mégis.
7, Van egy Ukrajnád meg egy Hormuzod is, mindkettő annyira hiányzik mint egy pattanás az alfeledre! Olcsó energia az csak egy nedves álom.
Valószínűleg számos agytröszt, pénzügyi rendszerek, közgazdászok, filozófusok gondolkodhatnak rajta, hogy miképp kéne megoldani, de nem tudják, sem a németeknél sem Európában! USA Kínát figyeli és vica versa! Az előbbi soha nem kapta tőlünk a know-howt, utóbbi előbb másolta majd megvette, most már maga képzi, Európa meg lett egy régi szép üdülőhely, csak nem tud részt venni iránymutatóként.
Ha tudsz megoldást, ne habozz!
VanillaSky
peterk2005
VanillaSky
Miért az Ő (vagy bármelyikünk) feladata lenne megoldást adni?
A németeknek vannak elemzőik, akik végignézték a folyamatokat, de nem léptek érdemben sokat.
A megoldás az Ő feladuk lenne, mi elég ha látjuk a problémát, tenni nem tudunk semmit.
16 napja
VanillaSky
1 739
Nem tettem hozzá, hogy nagyjából megvalósítható megoldásokra gondoltam, nem lázálmokra, amik a következő 100-200 évben nem fognak megvalósulni! Nincs rá se társadalmi,se politikai akarat!Európai Köztársaság. Ez megoldás lenne (Európa globális versenyképességének megtartására), de inkább visszamászunk a fára, mint, hogy ezt válasszuk.Mivel védené meg magát a német autóipar?Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
1, Van egy erősen exportorientált gazdaságuk, abból kell főzniük, hogy külföldre értékesítsenek!
2, Van egy jóléti társadalmuk, akik nem szeretnék, hogy az eddigi életszínvonalukat megvágják, egy 30-40%-kal. 3, A két legnagyobb kereskedelmi partnerük nem kedveli egymást finoman fogalmazva.
4, Mindkettő másképpen folytat protekcionista gazdaságpolitikát, az egyik dömpingárakkal és állami intervenciókkal árasztja el a piacot, miközben maximum vegyes vállalatok szintjén enged saját területére. A másik vámokkal súlytja a 'termékeidet' és azt a +20%-ot is sikernek kell elkönyvelned.
5, Mindkettő inasba tesz mind energiamixben mind nyersanyag hozzáférésben!
6, Egyikkel sem vagy egyenrangú, sem gazdaságilag sem haderőben! Nemcsak országként, de maga az EU - mint látszólagos egység - tagjaként sem! Itt mondjuk van erős delulu, hogy azt képzelik, hogy mégis.
7, Van egy Ukrajnád meg egy Hormuzod is, mindkettő annyira hiányzik mint egy pattanás az alfeledre! Olcsó energia az csak egy nedves álom.
Valószínűleg számos agytröszt, pénzügyi rendszerek, közgazdászok, filozófusok gondolkodhatnak rajta, hogy miképp kéne megoldani, de nem tudják, sem a németeknél sem Európában! USA Kínát figyeli és vica versa! Az előbbi soha nem kapta tőlünk a know-howt, utóbbi előbb másolta majd megvette, most már maga képzi, Európa meg lett egy régi szép üdülőhely, csak nem tud részt venni iránymutatóként.
Ha tudsz megoldást, ne habozz!
VanillaSky
peterk2005
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
16 napja
A Tisza és az AfD programja tűz és víz, a német szélsőjobb oroszbarát, beszántaná a közmédiát és ideológiai alapon belenyúlna az oktatásba.Ugyan kerlek, o nem fog menni, majd hozatnak, feher boru, kulturalt migransokat K-EU-bol, ahogy eddig is.
Persze a menekültek kikergetésének populista lózungja mindig hatásos, aztán az őshonos Walter mehet vissza vécét pucolni.
Dzsokijuing
16 napja
44%-ot kaptak, persze, hogy a legnépszerűbbek. A 44%-on belül viszont a 25 év alattiaknál 41%-ot értek el, vagyis kevesebbet, mint az átlag. Az is igaz, hogy a 25 alatti férfiak fele oda szavazott ... de ez sem korosztályi jelenség, mert az egész AfD-re, korosztálytól függetlenül jellemző, hogy a férfiak között jóval népszerűbbek, mint a nők között.A 25 év alatti férfiak fele az AfD-re szavazott, az elsőválasztók között messze a legnépszerűbb pártAz AfD nem a fiatalok pártja. Elsősorban a 30-59 éves korosztályban arat. A fiatalabbak között kevésbé népszerű, mint a középkorúaknál.Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Dzsokijuing
Ezeket a durva párhuzamokat mint a náci, én nem vonnám meg. Teljesen más manapság a világ mint nyolcvan-száz éve. A brexit példa jobb, főleg mert amögött is elsősorban a bevándorlás állt indokként aztán mi lett a vége? Még több bevándorló, csak a képük is füstösebb lett, mint előtte. És ennek ellenére nem tanulnak belőle.
Ettől függetlenül szerintem a németeknek jót fog tenni, hogy az AfD-nek elő kell jönnie a farbával. A szélsőjobboldali elemek elsősorban a keleti tartományokban csapódtak hozzájuk. Csinálják meg és tegyék népszerűtlenné a maguk "ICE botrányait" tartományi szinten, mielőtt országos szinten próbálnák.
peterk2005
Dzsokijuing
Én a "menő" pártot úgy értelmezem, hogy a fiatalok között népszerűbb, mint az átlagos népszerűsége. Ez az AfD-re nem igaz. Sem országosan, sem a keleti régiókban. Ha a "menőt" úgy értetted, hogy a legnépszerűbbek, akkor persze igaz ... de akkor meg minden korosztályban "menők" jelenleg.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
16 napja
A Tisza és az AfD programja tűz és víz, a német szélsőjobb oroszbarát, beszántaná a közmédiát és ideológiai alapon belenyúlna az oktatásba.Vagy kurvára elegük van a német fiataloknak abból ami az országukban történik. Ismerős a helyzet itthonról? tisza kontra fidesz a fiatalok szemszögéből? El lehet mondani akár 1000-szer az afd-ről hogy náci és a szavazóik is nácik, csak ez egy idő után kontraproduktív. A fiatalok(és a többi szavazó) a problémáikra válaszokat és megoldásokat akarnak. Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Dzsokijuing
pfefe8
Persze a menekültek kikergetésének populista lózungja mindig hatásos, aztán az őshonos Walter mehet vissza vécét pucolni.
Szerkesztette: Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
16 napja
A 25 év alatti férfiak fele az AfD-re szavazott, az elsőválasztók között messze a legnépszerűbb pártAz AfD nem a fiatalok pártja. Elsősorban a 30-59 éves korosztályban arat. A fiatalabbak között kevésbé népszerű, mint a középkorúaknál.Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Dzsokijuing
Ezeket a durva párhuzamokat mint a náci, én nem vonnám meg. Teljesen más manapság a világ mint nyolcvan-száz éve. A brexit példa jobb, főleg mert amögött is elsősorban a bevándorlás állt indokként aztán mi lett a vége? Még több bevándorló, csak a képük is füstösebb lett, mint előtte. És ennek ellenére nem tanulnak belőle.
Ettől függetlenül szerintem a németeknek jót fog tenni, hogy az AfD-nek elő kell jönnie a farbával. A szélsőjobboldali elemek elsősorban a keleti tartományokban csapódtak hozzájuk. Csinálják meg és tegyék népszerűtlenné a maguk "ICE botrányait" tartományi szinten, mielőtt országos szinten próbálnák.
peterk2005
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
16 napja
Csak szólok, hogy az innováció az autó iparban - így a német / európai lemaradás is - elsősorban az elektromos autók terén van jelenleg (és volt már az elmúlt évtizedben is). Ez az amibe Európa elfelejtett időben becsatlakozni. A belső égésű járművekre vonatkozó környezetvédelmi durvulás egy másik sztori, az tényleg túlzás volt, csak ne keverjük utóbbit az előbbivel.A megvédést hasonlóképpen gondolom mint te. A kényszerű és totális elektromos autó átállás, és közben leszarjuk a hibrid és benzines iparágat. Közben kurva drága autókat gyártunk, miközben a minőség az több mint megkérdőjelezhető.pont hogy az autóiparnak feküdtek be a kormányok amik kicsinálták a teljes szociális hálótElmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
és Merzék csak a neolib hülyeséget tolják tovább
az autóipart nem megvédeni kellett volna, hanem rákényszeríteni hogy hamarabb kapjon észbe és innováljon
meg nem elhinni azt hogy a magas techben kína sose éri őket utol
Negritis, a vajda
pfefe8


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
16 napja
Európai Köztársaság. Ez megoldás lenne (Európa globális versenyképességének megtartására), de inkább visszamászunk a fára, mint, hogy ezt válasszuk.Mivel védené meg magát a német autóipar?Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
1, Van egy erősen exportorientált gazdaságuk, abból kell főzniük, hogy külföldre értékesítsenek!
2, Van egy jóléti társadalmuk, akik nem szeretnék, hogy az eddigi életszínvonalukat megvágják, egy 30-40%-kal. 3, A két legnagyobb kereskedelmi partnerük nem kedveli egymást finoman fogalmazva.
4, Mindkettő másképpen folytat protekcionista gazdaságpolitikát, az egyik dömpingárakkal és állami intervenciókkal árasztja el a piacot, miközben maximum vegyes vállalatok szintjén enged saját területére. A másik vámokkal súlytja a 'termékeidet' és azt a +20%-ot is sikernek kell elkönyvelned.
5, Mindkettő inasba tesz mind energiamixben mind nyersanyag hozzáférésben!
6, Egyikkel sem vagy egyenrangú, sem gazdaságilag sem haderőben! Nemcsak országként, de maga az EU - mint látszólagos egység - tagjaként sem! Itt mondjuk van erős delulu, hogy azt képzelik, hogy mégis.
7, Van egy Ukrajnád meg egy Hormuzod is, mindkettő annyira hiányzik mint egy pattanás az alfeledre! Olcsó energia az csak egy nedves álom.
Valószínűleg számos agytröszt, pénzügyi rendszerek, közgazdászok, filozófusok gondolkodhatnak rajta, hogy miképp kéne megoldani, de nem tudják, sem a németeknél sem Európában! USA Kínát figyeli és vica versa! Az előbbi soha nem kapta tőlünk a know-howt, utóbbi előbb másolta majd megvette, most már maga képzi, Európa meg lett egy régi szép üdülőhely, csak nem tud részt venni iránymutatóként.
Ha tudsz megoldást, ne habozz!
VanillaSky
Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
16 napja
Az AfD nem a fiatalok pártja. Elsősorban a 30-59 éves korosztályban arat. A fiatalabbak között kevésbé népszerű, mint a középkorúaknál.Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Dzsokijuing
Ezeket a durva párhuzamokat mint a náci, én nem vonnám meg. Teljesen más manapság a világ mint nyolcvan-száz éve. A brexit példa jobb, főleg mert amögött is elsősorban a bevándorlás állt indokként aztán mi lett a vége? Még több bevándorló, csak a képük is füstösebb lett, mint előtte. És ennek ellenére nem tanulnak belőle.
Ettől függetlenül szerintem a németeknek jót fog tenni, hogy az AfD-nek elő kell jönnie a farbával. A szélsőjobboldali elemek elsősorban a keleti tartományokban csapódtak hozzájuk. Csinálják meg és tegyék népszerűtlenné a maguk "ICE botrányait" tartományi szinten, mielőtt országos szinten próbálnák.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
16 napja
Ági kibaszta a főtörpét erre a hétre a parlamentből😁
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
16 napja
Ági kibaszta a főtörpét erre a hétre a parlamentből😁
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
16 napja
Rendben van amit írtál. Ettől még az irány szar, ezt látjuk. Ettől még a mostani irány szar és más kell. Nem én fogok megoldást mondani.Mivel védené meg magát a német autóipar?Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
1, Van egy erősen exportorientált gazdaságuk, abból kell főzniük, hogy külföldre értékesítsenek!
2, Van egy jóléti társadalmuk, akik nem szeretnék, hogy az eddigi életszínvonalukat megvágják, egy 30-40%-kal. 3, A két legnagyobb kereskedelmi partnerük nem kedveli egymást finoman fogalmazva.
4, Mindkettő másképpen folytat protekcionista gazdaságpolitikát, az egyik dömpingárakkal és állami intervenciókkal árasztja el a piacot, miközben maximum vegyes vállalatok szintjén enged saját területére. A másik vámokkal súlytja a 'termékeidet' és azt a +20%-ot is sikernek kell elkönyvelned.
5, Mindkettő inasba tesz mind energiamixben mind nyersanyag hozzáférésben!
6, Egyikkel sem vagy egyenrangú, sem gazdaságilag sem haderőben! Nemcsak országként, de maga az EU - mint látszólagos egység - tagjaként sem! Itt mondjuk van erős delulu, hogy azt képzelik, hogy mégis.
7, Van egy Ukrajnád meg egy Hormuzod is, mindkettő annyira hiányzik mint egy pattanás az alfeledre! Olcsó energia az csak egy nedves álom.
Valószínűleg számos agytröszt, pénzügyi rendszerek, közgazdászok, filozófusok gondolkodhatnak rajta, hogy miképp kéne megoldani, de nem tudják, sem a németeknél sem Európában! USA Kínát figyeli és vica versa! Az előbbi soha nem kapta tőlünk a know-howt, utóbbi előbb másolta majd megvette, most már maga képzi, Európa meg lett egy régi szép üdülőhely, csak nem tud részt venni iránymutatóként.
Ha tudsz megoldást, ne habozz!
VanillaSky
Steelers fan
16 napja
A megvédést hasonlóképpen gondolom mint te. A kényszerű és totális elektromos autó átállás, és közben leszarjuk a hibrid és benzines iparágat. Közben kurva drága autókat gyártunk, miközben a minőség az több mint megkérdőjelezhető.pont hogy az autóiparnak feküdtek be a kormányok amik kicsinálták a teljes szociális hálótElmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
és Merzék csak a neolib hülyeséget tolják tovább
az autóipart nem megvédeni kellett volna, hanem rákényszeríteni hogy hamarabb kapjon észbe és innováljon
meg nem elhinni azt hogy a magas techben kína sose éri őket utol
Negritis, a vajda
Steelers fan
16 napja
pont hogy az autóiparnak feküdtek be a kormányok amik kicsinálták a teljes szociális hálótElmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
és Merzék csak a neolib hülyeséget tolják tovább
az autóipart nem megvédeni kellett volna, hanem rákényszeríteni hogy hamarabb kapjon észbe és innováljon
meg nem elhinni azt hogy a magas techben kína sose éri őket utol
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
16 napja
VanillaSky
1 739
Mivel védené meg magát a német autóipar?Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
pfefe8
1, Van egy erősen exportorientált gazdaságuk, abból kell főzniük, hogy külföldre értékesítsenek!
2, Van egy jóléti társadalmuk, akik nem szeretnék, hogy az eddigi életszínvonalukat megvágják, egy 30-40%-kal. 3, A két legnagyobb kereskedelmi partnerük nem kedveli egymást finoman fogalmazva.
4, Mindkettő másképpen folytat protekcionista gazdaságpolitikát, az egyik dömpingárakkal és állami intervenciókkal árasztja el a piacot, miközben maximum vegyes vállalatok szintjén enged saját területére. A másik vámokkal súlytja a 'termékeidet' és azt a +20%-ot is sikernek kell elkönyvelned.
5, Mindkettő inasba tesz mind energiamixben mind nyersanyag hozzáférésben!
6, Egyikkel sem vagy egyenrangú, sem gazdaságilag sem haderőben! Nemcsak országként, de maga az EU - mint látszólagos egység - tagjaként sem! Itt mondjuk van erős delulu, hogy azt képzelik, hogy mégis.
7, Van egy Ukrajnád meg egy Hormuzod is, mindkettő annyira hiányzik mint egy pattanás az alfeledre! Olcsó energia az csak egy nedves álom.
Valószínűleg számos agytröszt, pénzügyi rendszerek, közgazdászok, filozófusok gondolkodhatnak rajta, hogy miképp kéne megoldani, de nem tudják, sem a németeknél sem Európában! USA Kínát figyeli és vica versa! Az előbbi soha nem kapta tőlünk a know-howt, utóbbi előbb másolta majd megvette, most már maga képzi, Európa meg lett egy régi szép üdülőhely, csak nem tud részt venni iránymutatóként.
Ha tudsz megoldást, ne habozz!
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
16 napja
Ennek a 40 százaléknak kb. a 80 százaléka lehet az, ahogy a maradék 60 százaléknál is, az előbbi halmaz sudribunkói viszont a szélsőségességre is hajlamosak és fogékonyak, azt pedig már láthattuk, hogy hova is vezet.Hova vezet? náci németország 2? Ugyan ugyan.
r.baggio
Steelers fan
16 napja
Ennek a 40 százaléknak kb. a 80 százaléka lehet az, ahogy a maradék 60 százaléknál is, az előbbi halmaz sudribunkói viszont a szélsőségességre is hajlamosak és fogékonyak, azt pedig már láthattuk, hogy hova is vezet.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
16 napja
Elmondhatod ezerszer az afd náci mantrát. úgy látszik a németek leszarják ezt. Ők ezt látják egy példa: a német kormányok hagyják tönkre menni a német autóipart. Micsoda hülye kormány(ok) az aki egy stratégiai ágazatát a német iparnak nem védi meg? De lehet sorolni. Úgy gondolod ,hogy az a 40 valahány százalék aki most leszavazott rájuk az sötét, tanulatlan bunkó?Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8
r.baggio
Steelers fan
16 napja
Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Borzalmas a párhuzam, na de majd az endlösung 2.0 elhozza a kánaánt! Sajnos a populizmus nem véletlenül az, ami, a sötét, tanulatlan, történelemből okulni képtelen emberek pedig míg világ a világ, mindig bekajálják.
pfefe8

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
16 napja
Vagy kurvára elegük van a német fiataloknak abból ami az országukban történik. Ismerős a helyzet itthonról? tisza kontra fidesz a fiatalok szemszögéből? El lehet mondani akár 1000-szer az afd-ről hogy náci és a szavazóik is nácik, csak ez egy idő után kontraproduktív. A fiatalok(és a többi szavazó) a problémáikra válaszokat és megoldásokat akarnak. Válaszokat és megoldásokat az afd ad nekik. Tisza helyzet ismerős? ők is leszavaznak arra aki változást ígér nekik, majd ha csalódnak, akkor váltanak.Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Dzsokijuing
Steelers fan
16 napja
Pláne úgy, hogy láthatjuk, mennyit tanultak a britek is a Brexitből: konkrétan semennyit 😊A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.Érdekelne, hogy mégis mit tudnak tanulni az AfD-győzelemből, amit Hitler után illetve az azóta eltelt 80 évben nem tanulhattak meg.
Gyurma Pappa
Őszentsége Sobri Jóska
16 napja
Inkább a bagatellizálás veszélyére gondoltam.Teljesen más a két helyzet, a két Németország alkotmányos állapota és a demokratikus kontrollok szintje.Azért visszanézném a weimari német sajtót a 30-as évek elején, ott írogathattak hasonlókat.Közben az AfD úgy tűnik kormányt alakíthat. Jól alakul. Mielőtt nagyban is meghülyülnek a németek, kicsiben megnézhetik, hogy milyen az. 😊Ezt mondtam ma a feleségemnek, hogy az egyik legjobb, ami történhetett. Nyilván rohadt gyorsan ki fog derülni, hogy pont annyira semmit nem tudnak kezdeni a nagy rendszerekkel, mint DJT vagy a mainstream. És valószínűleg az átlagnál gyorsabban lesznek korruptak is, lásd Reform.
peterk2005
Gyurma Pappa
Dzsokijuing
A német mainstream pártok elbaszták. A weimari köztársaságok konkrétan megpuccsolták a nácik. Itt most azért nincs szó arról, hogy az AfD gyilkosságokkal meg erőszakkal vette át a hatalmat.
A britek is túlélték a Brexitet (úgy-ahogy), a németek is tanulni fognak ebből.
Gyurma Pappa
Az AfD lett a fiatalok menő pártja. Meghaltak az utolsó háborús túlélők, akik még elmondták, mi volt. Újrakezdődik a kör.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
16 napja
Majd lesz valahogy, idáig is volt.elhiszem, tiszteletem a szolgálóknakA legkevesebb az éjszakai munkavégzés. Sokkal fontosabb a fizikai és lelki megterhelés. Az kiégeti az embert. Ráadásul vannak már 60 évesek is a rendszerben vonulósként.Igaz hogy nem rendőrség hanem tűzoltóág: 22 év vonulós szolgálat (nem iróasztal mögött sosem látott tüzet, balesetet)után : gépjárművezető nettó 390 ezer és 395 ezer forint közötti kereset. sok vagy kevés?kevés, főleg az éjszakai munkavégzés miatt
pfefe8
Josszi
pfefe8
Josszi
Steelers fan
16 napja
Akkor egyre több náci lesz nyugateurópában😊 A hülye nyugatiak egyre nagyobb része nem látja az óriási előnyeit a nyakló nélküli bevándorlásnak.minden nyíltan migránsellenes párt és a szavazója náci, elég kettő percet beszélgetni bárkivel a táborukból, nekem a mai nap után nem bizonyítja be senki ennek az ellenkezőjétAmióta az afd náci pártMost akkor akik az afd-re szavaztak egyszerre nácik és putyinimádó komcsik? Egyelőre ez a válasz az elért eredményre a velük ellenséges sajtótól és a politikától. Talán más lehet a háttérben ami miatt a szemétdombre dobták a németek(ezen a választáson) a "hagyományos" pártokat.putyin mióta komcsi?
pfefe8
Negritis, a vajda
pfefe8
akik csak a sztereotipizálásra képesek azok nehogy kikérjék már maguknak a hasonló tömeges megbélyegzést
r.baggio
Steelers fan