NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
Baltimore Ravens - Buffalo Bills
2
2
2:20
Politika
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Ne felejtsd el a Bin Laden headshotot se. 😊Nem értek egyet, Obama több szempontból is komolyat bukhat még a választásokig (pl. pont most bírálják az egészségügyi csomagját), és protestszavazatokból Romney akár nyerhet is. Úgyis csak a pár billegő államon múlik ez is, mint minden alkalommal, és fene tudja, mi lesz. Obama népszerűsége nem túl magas, bár egyelőre még szűken veri a republikánus jelölteket a közvéleménykutatóknál, de hát ott még jelölés van folyamatban, és mint mondtam, novemberig sok minden változhat.Nem fog Obama annyira nyerni, mint 4 éve, de ha így maradnak a munkaügyi adatok az év végéig, majdnem kizárt, hogy kikapjon. Gyakorlatilag a kampányt fel tudja építeni Romney szélkakas jellemére és a saját munkaerőpiaci sikerei. Az egészségügyi csomag koránt sem akkora kudarc, mint amekkorának beállítják, bár tény, hogy támadási felületnek még mindig jó.Gyurma Pappa
Rajna
Biden tavaly mondott egy kampányszlogennek is beillő mondatot: "Bin Laden is dead, and GM is alive". Azért ezt nehéz lesz überelni. Főleg hogy Romneyt a saját tábora se nagyon szereti igazán (lásd minden más szóba jöhető ellenfelével -Trump, Rick Perry, Bachmann, Cain, Gingrich, és végül Santorum - csak Ron Paul nem volt soha frontrunner) flörtölt a republikánus tábor, de mindig visszatért Romneyhoz, mert a többi még inkább megválasztatlan.
1 szerencséje van Romneynak, hogy az elefántosok (főleg az egyre növekvő nagyon jobbos Tea Party rész kb az Antikrisztust látja Obamában, és még így is Mittre fog szavazni, pedig nem igazán szereti).
több mint 12 éve
Szócskáék nagy médiafelhajtás közepette ledarálták a 2500 orvosi felmondólevelet legalább is ez a hír szerepelt mindenhol, és államtitkár úr nagy mosollyal mutatta is a darálást. Ezzel szemben ez az ügyvéd (ahol letétbe kerültek a felmondó levelek) nyílt levele. Már megint hazudozunk Miklós, már megint?Bősze Ferenc nyílt levele Szócska Miklósnak
Tisztelt Államtitkár úr!
Csodálkozással vegyes megdöbbenéssel olvastam azokat a tudósításokat, amelyek mind az írott sajtóban, mind az internetes hírportálokon megjelentek, miszerint Ön figyelemfelhívásom ellenére 2012. 03. 30-án, 10:00 órakor megjelent a Rezidens Szövetség sajtótájékoztatóján és személyesen közreműködött a letétbe helyezett felmondások „ledarálásában”.
Én Önt azon a napon 9:16 perckor elküldött e-mailen tájékoztattam a tényről, miszerint nincs mit ledarálni, mert a „ledarálandó” felmondásokat irodánk letétként kezelve őrzi, azok nem kerülhetnek sem az Ön, sem a Rezidens Szövetség birtokába.
Miután az ügyvédi letétből egy felmondást benyújtó személy sem kérte ki azt, így azokkal – a jogosulttal egyeztetve – mi rendelkezünk, azt vagy részére kiadjuk, vagy megsemmisítjük.
A felmondást benyújtó személyek száma és névsora természetesen ügyvédi titok, ezzel kapcsolatosan mi adatot nem szolgáltattunk ki, minden ami e vonatkozásban elhangzott az találgatás, de leginkább üres fecsegés.
I. sz. nyílt levelemben irodánk távolmaradásának okát már megírtam, azt most nem kívánom megismételni.
Végtelen szomorúsággal tölt el, hogy a regnáló kormánynak az a tagja, aki az egészségügyi szaktárca első embere, nem tudta felmérni felelőssége súlyát, s részt vett egy – gyakorlatilag szélhámosságnak minősülő – olyan sajtó-eseményen, amely semmi másra, mint az ügy lejáratására volt alkalmas.
Belátom, ennek „szenzációhatása” elől még általam becsült napilapok sem tudtak kitérni, s úgy érezték, nem maradhatnak le a „hírversenyben”. Az legyen a sajtó baja, hogy a tudósításával „valótlanságot valósnak tüntetett fel”, de ehhez quasi miniszterként asszisztálni, az Ön beosztásához méltatlan volt.
Az egészségügy, mint össztársadalmi problémakör, mind tárgyi, mind személyi feltételeit illetően többet érdemel. De hát, mint tudjuk, „szegény ember vízzel főz”. De mindig – akár csapból eresztett, akár kútból felhúzott – tiszta vízzel.
Ez a víz ott és akkor, azon a pénteki napon zavaros volt.
Tisztelettel:
Dr. Bősze Ferenc
ügyvéd
"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Nem értek egyet, Obama több szempontból is komolyat bukhat még a választásokig (pl. pont most bírálják az egészségügyi csomagját), és protestszavazatokból Romney akár nyerhet is. Úgyis csak a pár billegő államon múlik ez is, mint minden alkalommal, és fene tudja, mi lesz. Obama népszerűsége nem túl magas, bár egyelőre még szűken veri a republikánus jelölteket a közvéleménykutatóknál, de hát ott még jelölés van folyamatban, és mint mondtam, novemberig sok minden változhat.Nem fog Obama annyira nyerni, mint 4 éve, de ha így maradnak a munkaügyi adatok az év végéig, majdnem kizárt, hogy kikapjon. Gyakorlatilag a kampányt fel tudja építeni Romney szélkakas jellemére és a saját munkaerőpiaci sikerei. Az egészségügyi csomag koránt sem akkora kudarc, mint amekkorának beállítják, bár tény, hogy támadási felületnek még mindig jó.
Rajna
több mint 12 éve
Nem értek egyet, Obama több szempontból is komolyat bukhat még a választásokig (pl. pont most bírálják az egészségügyi csomagját), és protestszavazatokból Romney akár nyerhet is. Úgyis csak a pár billegő államon múlik ez is, mint minden alkalommal, és fene tudja, mi lesz. Obama népszerűsége nem túl magas, bár egyelőre még szűken veri a republikánus jelölteket a közvéleménykutatóknál, de hát ott még jelölés van folyamatban, és mint mondtam, novemberig sok minden változhat.Réges-régen lefutott már ez a verseny. Ugyanakkor a magam részéről díjaznám ha Santorum még adna egy-két fricskát Romney-nak. Nem mintha sokra tartanám az előbbit, de az utóbbinál hazugabb és gerinctelenebb ember szerintem nincs ma az amerikai politikában.SzablerIgazából egyiknek sincs túl sok esélye Obama ellen, gyakorlatilag tök mindegy, melyik nyeri szerintem. Ezért is inkább csak érdekesség az egész republikánus elnök jelölés, szvsz.Gyurma Pappa
Szabler: a verseny lefutott, ez azért volt még érdekes, hogy meddig marad benn Santorum. Ha nyert volna tegnap Wisconsinban, azzal szinte biztosra lehetett volna venni, hogy végig bennmarad, így kell neki még legalább Pennsylvania hozzá. De ő is már hetek óta 2016-ra készül, folyamatosan nyomja, hogy ő a '76-os Reagan, aki helyett Fordot küldték a vesztébe, de aztán a '80-as éveket meg végignyomta. Mondjuk nekem az a tippem, hogy ha akármilyen demokrata vs Santorum lenne 2016-ban, az tuti bukó a repiknek, el nem tudom képzelni, hogy nyolc általánosnál magasabb végzettséggel valaki erre az idiótára szavazzon (na jó, akkor, ha üzleti érdeke van benne, de azért az mégsem a többség).
több mint 12 éve
1 jól sikerült végelemzés: http://orulunkvincent.blog.hu/2012/04/04/a_trauma?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_04_04&utm_campaign=index
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Pedig tetszett volna egy mormon elnök.Igazából egyiknek sincs túl sok esélye Obama ellen, gyakorlatilag tök mindegy, melyik nyeri szerintem. Ezért is inkább csak érdekesség az egész republikánus elnök jelölés, szvsz.Gyurma PappaNa Romney vitte Wisconsint is, innen már nem nagyon van comeback. Ha Santorum kikapna Pennsylvaniában, szerintem kiszáll, de ha nyer, akkor kb. végigviszi, pedig szerintem ha ott nyer, aznap akkor is veszít, mert New Yorkban nem lesz esélye. De nyilván bennmarad, Texast meg elviszi a végén, és akkor emelt fővel fejezi be, bár júniusban kb. sehol nem lesz sansza.RajnaRéges-régen lefutott már ez a verseny. Ugyanakkor a magam részéről díjaznám ha Santorum még adna egy-két fricskát Romney-nak. Nem mintha sokra tartanám az előbbit, de az utóbbinál hazugabb és gerinctelenebb ember szerintem nincs ma az amerikai politikában.Szabler
több mint 12 éve
Igen, a franciák kvázi fél-elnöki rendeszét kifelejtettem. Nekem még az is szimpatikusabb, mint a mostani rendszer...Az elnöki demokráciákban a kormányfő és az államfő egy személy, tehát a törvényeket nem csak, hogy előkészíti, hanem ő is ratifikálja. Gyurma PappaEhhez annyi kiegészítést, hogy ha nálunk ez a váltás komolyan felmerülne, akkor valszeg nem ez az amerikai, hanem a vegyes francia típus lépne életbe: külön állam- és kormányfő, az elnök (Sarko) irányít, a miniszterelnök (Fillon) igazgat, az utóbbi bármikor elcsapható az előbbi által.Dzsokijuing
több mint 12 éve
Az elnöki demokráciákban a kormányfő és az államfő egy személy, tehát a törvényeket nem csak, hogy előkészíti, hanem ő is ratifikálja. Gyurma PappaEhhez annyi kiegészítést, hogy ha nálunk ez a váltás komolyan felmerülne, akkor valszeg nem ez az amerikai, hanem a vegyes francia típus lépne életbe: külön állam- és kormányfő, az elnök (Sarko) irányít, a miniszterelnök (Fillon) igazgat, az utóbbi bármikor elcsapható az előbbi által.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Igazából egyiknek sincs túl sok esélye Obama ellen, gyakorlatilag tök mindegy, melyik nyeri szerintem. Ezért is inkább csak érdekesség az egész republikánus elnök jelölés, szvsz.Na Romney vitte Wisconsint is, innen már nem nagyon van comeback. Ha Santorum kikapna Pennsylvaniában, szerintem kiszáll, de ha nyer, akkor kb. végigviszi, pedig szerintem ha ott nyer, aznap akkor is veszít, mert New Yorkban nem lesz esélye. De nyilván bennmarad, Texast meg elviszi a végén, és akkor emelt fővel fejezi be, bár júniusban kb. sehol nem lesz sansza.RajnaRéges-régen lefutott már ez a verseny. Ugyanakkor a magam részéről díjaznám ha Santorum még adna egy-két fricskát Romney-nak. Nem mintha sokra tartanám az előbbit, de az utóbbinál hazugabb és gerinctelenebb ember szerintem nincs ma az amerikai politikában.Szabler
több mint 12 éve
Na Romney vitte Wisconsint is, innen már nem nagyon van comeback. Ha Santorum kikapna Pennsylvaniában, szerintem kiszáll, de ha nyer, akkor kb. végigviszi, pedig szerintem ha ott nyer, aznap akkor is veszít, mert New Yorkban nem lesz esélye. De nyilván bennmarad, Texast meg elviszi a végén, és akkor emelt fővel fejezi be, bár júniusban kb. sehol nem lesz sansza.RajnaRéges-régen lefutott már ez a verseny. Ugyanakkor a magam részéről díjaznám ha Santorum még adna egy-két fricskát Romney-nak. Nem mintha sokra tartanám az előbbit, de az utóbbinál hazugabb és gerinctelenebb ember szerintem nincs ma az amerikai politikában.
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Na Romney vitte Wisconsint is, innen már nem nagyon van comeback. Ha Santorum kikapna Pennsylvaniában, szerintem kiszáll, de ha nyer, akkor kb. végigviszi, pedig szerintem ha ott nyer, aznap akkor is veszít, mert New Yorkban nem lesz esélye. De nyilván bennmarad, Texast meg elviszi a végén, és akkor emelt fővel fejezi be, bár júniusban kb. sehol nem lesz sansza.
több mint 12 éve
nem tudom, hogy az a szánalmasabb, hogy Áder János neve egyre komolyabban merül fel, vagy ez:Ez vicces! Ha nem volt stikli, akkor miért nincs vele kapcsolatban egység Magyarországon? Meg persze mindenki más hazudik. Péntekig én tényleg sajnáltam, de azóta egy szűkölő, menekülő patkány képe sejlik fel előttem, aki most azokat a cimbiket savazza, akik diszlexiásként is doktort csináltak belőle. Ha én a helyükben lennék, kiállnék a nyilvánosság elé és elküldeném a búsba, ha már leégettek.....
Schmitt Pál 2012. április 2-án köztársasági elnöki mandátumáról az alábbi indokkal mondott le: „Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok.” Az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a valóságnak.
A volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusa ténybeli, jogi tévedéseket és eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntésének ügyében a határozat kézhezvétele után az általa megbízott ügyvédi irodával megteszi a megfelelő jogi lépéseket.
A volt köztársasági elnök irodája"
Áder János... Esetleg az Őrezredet is le lehetne váltani egy-két újpesti és diósgyőri huligánra.Amadeus91
A pert meg szerintem alperesként fogja megélni, a külföldi szerzőtől.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 687
nem tudom, hogy az a szánalmasabb, hogy Áder János neve egyre komolyabban merül fel, vagy ez:Schmitt Pál 2012. április 2-án köztársasági elnöki mandátumáról az alábbi indokkal mondott le: „Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki megbízatásomról lemondok.” Az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a valóságnak.
A volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusa ténybeli, jogi tévedéseket és eljárásjogi szabálysértéseket tartalmazó döntésének ügyében a határozat kézhezvétele után az általa megbízott ügyvédi irodával megteszi a megfelelő jogi lépéseket.
A volt köztársasági elnök irodája"
Áder János... Esetleg az Őrezredet is le lehetne váltani egy-két újpesti és diósgyőri huligánra.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
1. Nem feltétlen, de esetében megfér a kettő egymás mellett 😊Kövér egyébként belpolitikailag nyilván elég jó lenne, mert egy tökös arc,....... ráadásul nyelveket sem beszél, külföldön totálisan lejáratna minket, ennyit nem ér az egész belpolitikai színjáték.Rajna1. Nem értem. A tökös arc a faszfej szinonimája? 😊
2. Szerintem a nyelvtudást nem kell misztifikálni. Persze előny, ha van, de messze nem a legfontosabb paraméter.vadibandi
2. Én úgy tekintek az államfőre, mint az első számú magyar diplomatára. Az újévi beszédén kívül kb. ezt csinálja, hogy elpattog más államfőkkel trécselni, nyelvtudás nélkül ez pedig nem könnyű. Nem kell feltétlen, de ha én választok a posztra valakit, tuti legalább két nyelv ismerete lenne a feltétel a castingon.
több mint 12 éve
Mit gondoltok, miért nem olyan egyszerű a PTE sikkasztási ügy? Miért csak szerencsétlen Imhoff van még mindig bent?Gyurma Pappaszerencsétlen???
Egyébként V.J.
"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Szerintem egyébként ez a demokráciák legjobbika, a svájci "mindenről népszavazós, tisztán listás választásos", az angol "4-6 évente választás egyébként kuss, tiszta egyéni képviselős", mely igazából a két véglete a parlamentális demokráciáknak, nekem nem tetszenek. A magyar rendszer ennek a kettőnek a keveréke, és hát egyfelől igazságos a pártokkal (lista és egyéni kerületek vegyes használatával), de igazából a mellékelt ábra szerint eléggé kontraproduktív.Gyurma PappaA tiszta listás rendszer svájci sikeréhez az is kell, hogy ott emlékeim szerint a kollegiális kormányforma miatt a legnagyobb pártok automatikusan tagjai a kormánynak, szinte mindig nagykoalíció van.
Az arányos, tisztán listás rendszer nagy hibája, hogy a pártrendszer könnyen széttöredezetté válhat és nem vagy nehezen tud stabil kormányzás kialakulni, gyakoriak a koalíciós válságok, lásd Izraelt (náluk a feszkóra rátesz egy lapáttal az is, hogy a nép közvetlenül választja a miniszterelnököt, aki mögé a sok párt miatt nem biztos hogy neki megfelelő többség sorakozik fel a Kneszetben) vagy Szlovákiát (utóbbinál úgy próbáltak a rendszeren finomítani, hogy emelték a bejutási küszöböt még a kilencvenes években).
több mint 12 éve
Amerikai elnöki szintet képzeld el. Jelenleg a köztársasági elnök, kb. annyit jelent, mint a király az alkotmányos monarchiákban: a törvények szentesítésén kívül nincs sok konkrét hatalma. Talán csak annyi, hogy formálisan ő a honvédség feje is, de gyakorlatban ugye ez nem fontos. A kormányfőé a végrehajtó hatalom, gyakorlatilag övé a hatalom. Magyarországon a parlament közvetlenül választja a kormányt és az elnökök, mi, a nép, pedig a parlamentet választjuk meg.kissé szégyelve, de bevallom, hogy most nem igen értem mit is takar ez az emlegetett rendszer. A 2 poszt összevonása?Amadeus91Orbán most felmelegítheti régi álmát, csak egy alaptörvény-módosító cunamira lesz szükség: http://www.origo.hu/itthon/20120403-orban-viktor-a-prezidencialis-rendszerrol-is-beszelt-a-kurian.htmlDzsokijuingNekem konkrétan semmi bajom nem lenne ezzel. Baromira letörné a képviselők erejét, ami elnézve egy-két majmot, nem lenne baj.Gyurma Pappa
Na. Az elnöki demokráciákban a kormányfő és az államfő egy személy, tehát a törvényeket nem csak, hogy előkészíti, hanem ő is ratifikálja. Ennek az egyik fő előnye, hogy a népfelség elve alapján közvetlenül a népnek felel, és mi, a nép közvetlenül választjuk a törvényhozást (a parlamentet) és a kormányfőt is, aki kinevezi a kormány tagjait. Így átalakul a parlamenti képviselők szerepe, hiszen ők "csak" megszavazzák a törvényeket, de a kormány tagjait nem. Így előállhat egy olyan helyzet (jobb helyek elő is áll), hogy kormánypárt (mivel igazából ilyen nincs) ellenmondd a kormánynak egy javaslatban, sőt önálló javaslataik is vannak, amiket bár megszavaznak, mondjuk az elnök nem írja alá.
Szerintem egyébként ez a demokráciák legjobbika, a svájci "mindenről népszavazós, tisztán listás választásos", az angol "4-6 évente választás egyébként kuss, tiszta egyéni képviselős", mely igazából a két véglete a parlamentális demokráciáknak, nekem nem tetszenek. A magyar rendszer ennek a kettőnek a keveréke, és hát egyfelől igazságos a pártokkal (lista és egyéni kerületek vegyes használatával), de igazából a mellékelt ábra szerint eléggé kontraproduktív.
több mint 12 éve
olyan, mint az USA-ban. közvetlen elnökválasztás. a kormányt, nem a parlament szavazza meg, hanem tagjait az elnök nevezi ki.kissé szégyelve, de bevallom, hogy most nem igen értem mit is takar ez az emlegetett rendszer. A 2 poszt összevonása?Amadeus91Orbán most felmelegítheti régi álmát, csak egy alaptörvény-módosító cunamira lesz szükség: http://www.origo.hu/itthon/20120403-orban-viktor-a-prezidencialis-rendszerrol-is-beszelt-a-kurian.htmlDzsokijuingNekem konkrétan semmi bajom nem lenne ezzel. Baromira letörné a képviselők erejét, ami elnézve egy-két majmot, nem lenne baj.Gyurma Pappa
Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 687
kissé szégyelve, de bevallom, hogy most nem igen értem mit is takar ez az emlegetett rendszer. A 2 poszt összevonása?Orbán most felmelegítheti régi álmát, csak egy alaptörvény-módosító cunamira lesz szükség: http://www.origo.hu/itthon/20120403-orban-viktor-a-prezidencialis-rendszerrol-is-beszelt-a-kurian.htmlDzsokijuingNekem konkrétan semmi bajom nem lenne ezzel. Baromira letörné a képviselők erejét, ami elnézve egy-két majmot, nem lenne baj.Gyurma Pappa
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Orbán most felmelegítheti régi álmát, csak egy alaptörvény-módosító cunamira lesz szükség: http://www.origo.hu/itthon/20120403-orban-viktor-a-prezidencialis-rendszerrol-is-beszelt-a-kurian.htmlDzsokijuingNekem konkrétan semmi bajom nem lenne ezzel. Baromira letörné a képviselők erejét, ami elnézve egy-két majmot, nem lenne baj.
több mint 12 éve
Nyilván ez a helyzet...Valakinek kell a reptér...Gyurma PappaJézusom. Ezek nem normálisak. 330%-os adóemelés a reptérnek. Erre nem tudok mit mondani.Nem kell a magyarnak repülés... 😛StormST
kattpolonic
Csak vigyázni kéne ezzel, mert könnyen visszafelé sülhet el...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Orbán most felmelegítheti régi álmát, csak egy alaptörvény-módosító cunamira lesz szükség: http://www.origo.hu/itthon/20120403-orban-viktor-a-prezidencialis-rendszerrol-is-beszelt-a-kurian.html
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Valakinek kell a reptér...Jézusom. Ezek nem normálisak. 330%-os adóemelés a reptérnek. Erre nem tudok mit mondani.Nem kell a magyarnak repülés... 😛StormST
kattpolonic