Politika
46 feliratkozó
több mint 12 éve
Egyébként ez az egész hatalmi játék. OV konkrétan úgy tűnik elfogyott. Matolcsy megtartása, hát, határeset volt. Ez viszont most kapitális hiba. MINDENT el fog követni az LMP, a Jobbik és az MSZP, hogy a lehető legtöbb helyen szutyokká égessék Palibácsit. A következő ülésre meg lesz a 77 aláírás, és korántsem vagyok biztos benne, hogy most elég lesz a pártfegyelem.Gyurma PappaMatolcsy lényegi kérdés volt, nyilván ha ő megy, legalább apró gazdasági váltás is kell, az egy teljesen más tészta, ha róla derülne ki ilyesmi, akkor megérteném a ragaszkodást.
Pali viszont pont semmit nem tesz hozzá a gyakorlati politikához, bármelyik másik nyelveket beszélő kádert oda lehetne ültetni. Ráadásul Palival tán nem is akkorra haverok, mint Matolcsyval. Meg ugye ennek a posztnak a közutálat tényleg nem tesz jót, mert pont reprezentatív. És nem látom a Schmitt mögötti oligarchákat, akik visszatartják Viktort. Szerintem nincs már realitásérzéke, és annyira belejött a külföld elleni szabadságharcba (aminek van alapja, mégha sokszor nem is értelmes), hogy már a belföldi közvéleménnyel is hajlandó minden apróságért megharcolni.
több mint 12 éve
Ahogy OV-nak jó és érdeke volt, hogy Gyurcsány minél tovább miniszterelnök maradjon, úgy most az ellenzék érdeke, hogy SP ott maradjon. Tuti céltábla, amilyen bénák (főleg a szocik) szükségük van rá.Mondom én 😊Na, az index már tényként közli, hogy nem mond le. Tényleg nem látom be, a Demokrata-körön kívül ez kinek jó.RajnaEgyrészt senkinek. Másrészt nekünk. Pontos képet kaphatunk arról, hogy mit gondolnak magukról, a lehetőségeikről és a (tágabb) környezetükről, összefoglalva az országról. Most már csak a memóriánkra kell vigyázni, nehogy elfelejtsük. Gyurmapapa kérdése sok mindenkinek kell hogy égető legyen a következő választáskor: Hát én ki a tökömre szavazzak?!tomi-tomi
Egyébként ez az egész hatalmi játék. OV konkrétan úgy tűnik elfogyott. Matolcsy megtartása, hát, határeset volt. Ez viszont most kapitális hiba. MINDENT el fog követni az LMP, a Jobbik és az MSZP, hogy a lehető legtöbb helyen szutyokká égessék Palibácsit. A következő ülésre meg lesz a 77 aláírás, és korántsem vagyok biztos benne, hogy most elég lesz a pártfegyelem.Gyurma Pappa
több mint 12 éve
Mondom én 😊Na, az index már tényként közli, hogy nem mond le. Tényleg nem látom be, a Demokrata-körön kívül ez kinek jó.RajnaEgyrészt senkinek. Másrészt nekünk. Pontos képet kaphatunk arról, hogy mit gondolnak magukról, a lehetőségeikről és a (tágabb) környezetükről, összefoglalva az országról. Most már csak a memóriánkra kell vigyázni, nehogy elfelejtsük. Gyurmapapa kérdése sok mindenkinek kell hogy égető legyen a következő választáskor: Hát én ki a tökömre szavazzak?!tomi-tomi
Egyébként ez az egész hatalmi játék. OV konkrétan úgy tűnik elfogyott. Matolcsy megtartása, hát, határeset volt. Ez viszont most kapitális hiba. MINDENT el fog követni az LMP, a Jobbik és az MSZP, hogy a lehető legtöbb helyen szutyokká égessék Palibácsit. A következő ülésre meg lesz a 77 aláírás, és korántsem vagyok biztos benne, hogy most elég lesz a pártfegyelem.
több mint 12 éve
Na, az index már tényként közli, hogy nem mond le. Tényleg nem látom be, a Demokrata-körön kívül ez kinek jó.RajnaEgyrészt senkinek. Másrészt nekünk. Pontos képet kaphatunk arról, hogy mit gondolnak magukról, a lehetőségeikről és a (tágabb) környezetükről, összefoglalva az országról. Most már csak a memóriánkra kell vigyázni, nehogy elfelejtsük. Gyurmapapa kérdése sok mindenkinek kell hogy égető legyen a következő választáskor: Hát én ki a tökömre szavazzak?!
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Schmitt időt kapott Orbántól, és nem akar lemondaniNem kommentálják a rendőrök a mozgósításról szóló pletykákat
"A BRFK sajtószóvivője az [origo] kérdésére nem kívánta kommentálni azokat az értesüléseket, amelyek szerint vidéki rendőri egységeket mozgósítottak volna a fővárosba. Horváth Katalin Fanni érdeklődésünkre közölte, a spontán szerveződő rendezvényeket a rendőrség a törvényeknek megfelelő módon kezeli."[Origo]
több mint 12 éve
Bár ez itt félig off, de az MNB szerint:NGM:blablablabla
"A rendszerváltás óta Magyarországon még soha, egyetlen kormány sem tudta költségvetési többlettel zárni az évet. Az tehát, hogy 2011-ben a Kormány a költségvetést pozitív egyenleggel zárta, egy egészen kivételes helyzet. Még akkor is, ha ebben néhány különleges intézkedés is szerepet játszott"zinedine5
Tök hülyeség magyarázni, vonjuk ki szépen belőle a manyup pénzeket, és már nincs is ott. Ez akkor lesz nagyon kellemetlen, ha majd idén 3% fölé ugrik a folyóhiány.Gyurma Pappa
"A belső kereslet folytatódó gyengélkedése miatt várhatóan az export a következő években is gyorsabban bővül majd az importnál, ami továbbra is masszív külkereskedelmi mérleg többletekhez, az pedig a folyó fizetési mérleg fokozódó többletéhez vezet - vetíti előre a friss inflációs jelentésben a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja." (Portfolio.hu)
Update:
"Az államháztartás és a háztartások nettó finanszírozási képességére jelentős hatást gyakorolt a 2011 első negyedévében elszámolt, a magánnyugdíj-pénztári kilépések miatti, a háztartások által az államháztartásnak nyújtott tőketranszfer, amely az éves GDP 9,5 százaléka volt. A magánnyugdíj-pénztári kilépések miatt a háztartások által az államháztartásnak nyújtott tőketranszfer figyelembe vétele nélkül az államháztartás nettó finanszírozási képessége az elmúlt egy évben a GDP -5,2 százaléka volt." (szintén Portfolio.hu)
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 12 éve
NGM:blablablabla
"A rendszerváltás óta Magyarországon még soha, egyetlen kormány sem tudta költségvetési többlettel zárni az évet. Az tehát, hogy 2011-ben a Kormány a költségvetést pozitív egyenleggel zárta, egy egészen kivételes helyzet. Még akkor is, ha ebben néhány különleges intézkedés is szerepet játszott"zinedine5
Tök hülyeség magyarázni, vonjuk ki szépen belőle a manyup pénzeket, és már nincs is ott. Ez akkor lesz nagyon kellemetlen, ha majd idén 3% fölé ugrik a folyóhiány.
több mint 12 éve
http://index.hu/belfold/2012/03/30/orban_az_elnokot_nem_lehet_biralni/Már meg is van ideologizálva. Nem is szabad szóba hozni az egészet...
"Arra, hogy árt-e az elnöki hivatal méltóságának, hogy az államfő kisdoktori címét visszavonták, azt válaszolta: a hivatal méltósága is fontos szempont, de a legfontosabb, hogy a nemzet egységét kifejező hivatalt betöltő személy sérthetetlen legyen, "döntéseit lehet bírálni, a személye szerintem e fölött áll"."
Csodálatos példa, belföldön és a külföld felé is...
Azért ez nem egy gyorshajtás...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
OV sokkal gyengébb, mint azt valaha gondoltam.
több mint 12 éve
Na, az index már tényként közli, hogy nem mond le. Tényleg nem látom be, a Demokrata-körön kívül ez kinek jó.RajnaAz ellenzéknek.
NGM:
"A rendszerváltás óta Magyarországon még soha, egyetlen kormány sem tudta költségvetési többlettel zárni az évet. Az tehát, hogy 2011-ben a Kormány a költségvetést pozitív egyenleggel zárta, egy egészen kivételes helyzet. Még akkor is, ha ebben néhány különleges intézkedés is szerepet játszott"
több mint 12 éve
Na, az index már tényként közli, hogy nem mond le. Tényleg nem látom be, a Demokrata-körön kívül ez kinek jó.
több mint 12 éve
Én okos emberektől azt hallottam, hogy a populizmus önmagában nem tragédia, lásd Sárközy. Az a fontos, hogy mire használja. Fico sem az, aki 2010-ig volt, amikor még a koalíciós partner kényszerített ki "magyarellenes" irányvonalat. Állítólag sokat tanult, és most nincs koalíciós partnere.vadibandiSarkozy pozitív példa?
Fico pedig nem (csak) a Slota-féla marhaságok miatt undorító figura, én itt minden szlováktól egyöntetűen hallom, hogy nála lejjebb már tényleg csak az SNS van a legtöbb kérdésben.
több mint 12 éve
Ha nem mondd le, azt pontosan ez lenne 😊. Lesz itt meglepi szerintem, bár le fog mondani. Ha nem... Meglátjuk este...Egyáltalán nem biztos még a mai lemondás. A hírek szerint Pál az MTV-nek interjút ad, nem pedig beszélő fejes műfajban adja elő a gondolatait. A talk-show nem az a nagy horderejű dolgoknak megágyazó műfaj.DzsokijuingSajnos én pszichésen beteg ember vagyok, de amennyire bele tudom magam élni SP jelenlegi helyzetébe, csak az alábbi megoldást találnám kellően elegánsnak.
http://www.youtube.com/watch?v=SVE7aqrva0g
Félreértés ne essék, én nem várok el tőle semmi ilyesmit, csak én ezt tenném.vadibandi
több mint 12 éve
Egyáltalán nem biztos még a mai lemondás. A hírek szerint Pál az MTV-nek interjút ad, nem pedig beszélő fejes műfajban adja elő a gondolatait. A talk-show nem az a nagy horderejű dolgoknak megágyazó műfaj.DzsokijuingSajnos én pszichésen beteg ember vagyok, de amennyire bele tudom magam élni SP jelenlegi helyzetébe, csak az alábbi megoldást találnám kellően elegánsnak.
http://www.youtube.com/watch?v=SVE7aqrva0g
Félreértés ne essék, én nem várok el tőle semmi ilyesmit, csak én ezt tenném.
több mint 12 éve
Én okos emberektől azt hallottam, hogy a populizmus önmagában nem tragédia, lásd Sárközy. Az a fontos, hogy mire használja. Fico sem az, aki 2010-ig volt, amikor még a koalíciós partner kényszerített ki "magyarellenes" irányvonalat. Állítólag sokat tanult, és most nincs koalíciós partnere.Erről beszélek 😊pontosan ezért népfüggő a dolog, tehát az érdemi változáshoz nem elitváltás, hanem társadalmi szemléletváltás kellene, ami "kicsit" még az előbbinél is valószínűtlenebbjjncaa+1, bár ha nem is valószínűtlenebb mint egy rapid elitváltás, de az biztos hogy nem történik meg egyik pillanatról a másikra.atapapa
Tekintsünk ki Magyarországról. Szlovákoknál Fico visszatud jönni a hatalomba, abszolút többséggel! Mi van? Full baloldali populista az ember (olyan mint egy felturbózott Medgyessy Péter 😀), és simán visszakerül a hatalomba, amikor elvileg az ottani jobboldal azért bukott meg, mert korrupciós botrányai óriásira nőttek, tehát MEGBUKTAK, és gyakorlatilag nem új hatalom, hanem tök ugyanaz jött vissza, hasonlóan mint itthon, csak fordított előjellel.Gyurma Pappa
több mint 12 éve
Egyáltalán nem biztos még a mai lemondás. A hírek szerint Pál az MTV-nek interjút ad, nem pedig beszélő fejes műfajban adja elő a gondolatait. A talk-show nem az a nagy horderejű dolgoknak megágyazó műfaj.DzsokijuingSzerintem nagy átalakítás show lesz, élőben ültetnek még némi tiániumot az arcába.
több mint 12 éve
Egyáltalán nem biztos még a mai lemondás. A hírek szerint Pál az MTV-nek interjút ad, nem pedig beszélő fejes műfajban adja elő a gondolatait. A talk-show nem az a nagy horderejű dolgoknak megágyazó műfaj.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Másrészt egy szóval nem mondtam, hogy hiszek bármiben is. Csak hogy az előremozduláshoz elitváltás kellene.ja hogy te ilyen változásban gondolkodsz, akkor nem szóltammindig csodáltam azokat, akik képesek ebben hinni, bár valamilyen szinten meg is vetem őket, az örök naivitásuk miattA megvetésedet köszönöm. És ha jól tudom, például a Horthy-korszak és a Rákosi-korszak között volt "némi" elitváltás.Zorddd
arab tavasz, rendszerváltás, értem én, hogy az embereknek kell valami fogódzkodó a balsorsban, de hány történelmi példa kell még arra, hogy elfogadjuk, a hatalom egy megszelidíthetetlen állat?jjncaa
az arab államokban is lesz "némi" elitváltás, de az elmúlt 5000 év történelme nem azt sejteti, hogy annyira fekszik nekik az a valami, amit demokráciának csúfolnakjjncaa
több mint 12 éve
Erről beszélek 😊+1, bár ha nem is valószínűtlenebb mint egy rapid elitváltás, de az biztos hogy nem történik meg egyik pillanatról a másikra.atapapaIgazad lenne, ha nem ismernénk olyan népeket/nemzeteket, mint a svéd vagy a svájci. A történelmi jószerencse, a gazdasági prosperitás és/vagy a polgárok akarása kialakíthat olyan rendszereket, ahol a hatalom háziállat.Dzsokijuingpontosan ezért népfüggő a dolog, tehát az érdemi változáshoz nem elitváltás, hanem társadalmi szemléletváltás kellene, ami "kicsit" még az előbbinél is valószínűtlenebbjjncaa
Tekintsünk ki Magyarországról. Szlovákoknál Fico visszatud jönni a hatalomba, abszolút többséggel! Mi van? Full baloldali populista az ember (olyan mint egy felturbózott Medgyessy Péter 😀), és simán visszakerül a hatalomba, amikor elvileg az ottani jobboldal azért bukott meg, mert korrupciós botrányai óriásira nőttek, tehát MEGBUKTAK, és gyakorlatilag nem új hatalom, hanem tök ugyanaz jött vissza, hasonlóan mint itthon, csak fordított előjellel.
több mint 12 éve
ata példái is megdöbbentőek!tudjuk be az újságíró seggnyalás tipikus melléktermékének 😊Gyurma PappaBesz@rok, ezt nem hiszem el! 😂 😂 Ezeknek a feudalizmus csak szalutálhat.tomi-tomi😊
http://www.google.hu/#hl=hu&sugexp=frgbld&gs_nf=1&cp=22&gs_id=49&xhr=t&q=%22dr.+Gyurcs%C3%A1ny+Ferenc%22&pf=p&biw=1280&bih=605&sclient=psy-ab&oq=%22dr.+Gyurcs%C3%A1ny+Ferenc%22&aq=&aqi=&aql=&gs_l=&pbx=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=5e5684d0cfda0301
http://www.google.hu/#hl=hu&sclient=psy-ab&q=%22dr.+Bajnai+Gordon%22&oq=%22dr.+Bajnai+Gordon%22&aq=f&aqi=&aql=&gs_l=hp.3...44413l53857l2l54213l19l19l0l0l0l0l206l2073l5j13j1l19l0.frgbld.&pbx=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=5e5684d0cfda0301&biw=1280&bih=605atapapa
Kósa azért marad aduász nálam, mert róla nagyjából mindenki tudhatja, hogy nem lehet doktor, mivel nincs diplomája sem.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
+1, bár ha nem is valószínűtlenebb mint egy rapid elitváltás, de az biztos hogy nem történik meg egyik pillanatról a másikra.pontosan ezért népfüggő a dolog, tehát az érdemi változáshoz nem elitváltás, hanem társadalmi szemléletváltás kellene, ami "kicsit" még az előbbinél is valószínűtlenebbjjncaamindig csodáltam azokat, akik képesek ebben hinni, bár valamilyen szinten meg is vetem őket, az örök naivitásuk miattIgazad lenne, ha nem ismernénk olyan népeket/nemzeteket, mint a svéd vagy a svájci. A történelmi jószerencse, a gazdasági prosperitás és/vagy a polgárok akarása kialakíthat olyan rendszereket, ahol a hatalom háziállat.Dzsokijuing
arab tavasz, rendszerváltás, értem én, hogy az embereknek kell valami fogódzkodó a balsorsban, de hány történelmi példa kell még arra, hogy elfogadjuk, a hatalom egy megszelidíthetetlen állat?jjncaa
több mint 12 éve
pontosan ezért népfüggő a dolog, tehát az érdemi változáshoz nem elitváltás, hanem társadalmi szemléletváltás kellene, ami "kicsit" még az előbbinél is valószínűtlenebbIgazad lenne, ha nem ismernénk olyan népeket/nemzeteket, mint a svéd vagy a svájci. A történelmi jószerencse, a gazdasági prosperitás és/vagy a polgárok akarása kialakíthat olyan rendszereket, ahol a hatalom háziállat.DzsokijuingA teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás.Zordddmindig csodáltam azokat, akik képesek ebben hinni, bár valamilyen szinten meg is vetem őket, az örök naivitásuk miatt
arab tavasz, rendszerváltás, értem én, hogy az embereknek kell valami fogódzkodó a balsorsban, de hány történelmi példa kell még arra, hogy elfogadjuk, a hatalom egy megszelidíthetetlen állat?jjncaa
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
ja hogy te ilyen változásban gondolkodsz, akkor nem szóltamA megvetésedet köszönöm. És ha jól tudom, például a Horthy-korszak és a Rákosi-korszak között volt "némi" elitváltás.ZordddA teljes elitváltás nélkül itt nem lesz semmi érdemi változás.Zordddmindig csodáltam azokat, akik képesek ebben hinni, bár valamilyen szinten meg is vetem őket, az örök naivitásuk miatt
arab tavasz, rendszerváltás, értem én, hogy az embereknek kell valami fogódzkodó a balsorsban, de hány történelmi példa kell még arra, hogy elfogadjuk, a hatalom egy megszelidíthetetlen állat?jjncaa
az arab államokban is lesz "némi" elitváltás, de az elmúlt 5000 év történelme nem azt sejteti, hogy annyira fekszik nekik az a valami, amit demokráciának csúfolnak
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Erről úgy láttam még nem volt szó: http://www.boon.hu/ennyi-penz-jar-schmittnek-ha-lemond/1944203Ha nem adnak neki menekülőutat és a megfosztási eljárás lép életbe, egy kanyit se kap. Ennek az esélye mondjuk majdnem nulla.
Not bad.süti
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Megkérdem Fluck urat, akihez közel kerül, ott kételyek merülnek fel 😊Szerinted? 😊vadibandiTudom, hogy le vagyok maradva, meg senkit sem érdekel, de nem bírom visszafojtani a bennem tomboló sznobizmusomat, ezért közlöm:Doktorid rendben?Dzsokijuing
Dr. Fluck Ákossal, aki a különvélemény szerzője együtt jártam egyetemre.vadibandi
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)