Politika
52 feliratkozó
22 napja
😕 (nekem tetszett, jól szórakoztam, miközben írtam)humornak szar volt, magaslónak meg alacsony, szerintemTeljesen rossz tracken vagytok. Írtam már, hogy úriember mivel nem foglalkozik (AI pl. de természetesen minden IT-területet messzire el kell kerülni). Nos a következő ilyen dolog a pet-palack visszaváltás és ennek a teljes logisztikája. Egy úriember többek között ezért köt kapcsolatot egy másik, jelen esetben - de nem kizárva a más megoldásokat - úrhölggyel, hogy az ilyen, úriember számára még csak nem is értelmezhető cselekmény, mint a pet palackkal való foglalkozás, el legyen végezve. (ha jól tudom, a Kifli hordja el tőlünk az ilyesmit és jóváírja levásárolható egyenlegként)Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én vagyok az egyetlen, aki még egyetlen palackot sem váltottam be, hanem továbbadtam?
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Dzsokijuing
MC12
Josszi
Szerkesztette: MC12
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
22 napja
humornak szar volt, magaslónak meg alacsony, szerintemTeljesen rossz tracken vagytok. Írtam már, hogy úriember mivel nem foglalkozik (AI pl. de természetesen minden IT-területet messzire el kell kerülni). Nos a következő ilyen dolog a pet-palack visszaváltás és ennek a teljes logisztikája. Egy úriember többek között ezért köt kapcsolatot egy másik, jelen esetben - de nem kizárva a más megoldásokat - úrhölggyel, hogy az ilyen, úriember számára még csak nem is értelmezhető cselekmény, mint a pet palackkal való foglalkozás, el legyen végezve. (ha jól tudom, a Kifli hordja el tőlünk az ilyesmit és jóváírja levásárolható egyenlegként)Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én vagyok az egyetlen, aki még egyetlen palackot sem váltottam be, hanem továbbadtam?
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Dzsokijuing
MC12
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
22 napja
Megy a szelektív hulladékgyűjtőbe. Álmomban nem jutna eszembe sorba állni az 50 forintokért.Teljesen rossz tracken vagytok. Írtam már, hogy úriember mivel nem foglalkozik (AI pl. de természetesen minden IT-területet messzire el kell kerülni). Nos a következő ilyen dolog a pet-palack visszaváltás és ennek a teljes logisztikája. Egy úriember többek között ezért köt kapcsolatot egy másik, jelen esetben - de nem kizárva a más megoldásokat - úrhölggyel, hogy az ilyen, úriember számára még csak nem is értelmezhető cselekmény, mint a pet palackkal való foglalkozás, el legyen végezve. (ha jól tudom, a Kifli hordja el tőlünk az ilyesmit és jóváírja levásárolható egyenlegként)Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én vagyok az egyetlen, aki még egyetlen palackot sem váltottam be, hanem továbbadtam?
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Dzsokijuing
MC12
22 napja
Teljesen rossz tracken vagytok. Írtam már, hogy úriember mivel nem foglalkozik (AI pl. de természetesen minden IT-területet messzire el kell kerülni). Nos a következő ilyen dolog a pet-palack visszaváltás és ennek a teljes logisztikája. Egy úriember többek között ezért köt kapcsolatot egy másik, jelen esetben - de nem kizárva a más megoldásokat - úrhölggyel, hogy az ilyen, úriember számára még csak nem is értelmezhető cselekmény, mint a pet palackkal való foglalkozás, el legyen végezve. (ha jól tudom, a Kifli hordja el tőlünk az ilyesmit és jóváírja levásárolható egyenlegként)Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én vagyok az egyetlen, aki még egyetlen palackot sem váltottam be, hanem továbbadtam?
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Dzsokijuing
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
22 napja
Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én vagyok az egyetlen, aki még egyetlen palackot sem váltottam be, hanem továbbadtam?
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
22 napja
Az életrajza szerint csak gazdaságtudományi Phd-je van.Én is közgazdász vagyok, és jártam is phd iskolába, és ezt a tényt most elfelejtettem hozzátenni, mert az óriási oversharingben már nem mindig tudom, hogy milyen részleteket osztok meg az életemből...
Assurbanapli

22 napja
Az életrajza szerint csak gazdaságtudományi Phd-je van.
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
22 napja
Az app elképesztően szar. Az utóbbi két hónapban pl nem lehetett új jelszót csinálni.Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én is úgy szoktam, de én appban utaltatok magamnak
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
Negritis, a vajda
Tele volt anyázással a paly áruház, ennek ellenére iszonyú hosszú ideig nem csinálták meg.
22 napja
Mondjuk ha az elmúlt hetekben kiokádott posztjait kinyomtatja, bekötteti és leadja a volt egyetemén, szerintem visszaigényelhetné a PHD költségeit, mert a jelek szerint potyára költötte el.
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
22 napja
Na én meg pont az app-ot használnám szívesen, mert kicsit megalázónak látom hogy a kis fecnikkel mennek a pénztárhoz oldalról kikérni a pénzt az emberek.Mondjuk a levásárlós megoldás is jó, bár annyira kevés pet palackom van, hogy nem érdemes visszaváltani, inkább újra felhasználom.
Mire leselejtezem, addigra már visszaválthatatlan, mert nem látszik a kód.
22 napja
wattafaka farmacista? várunk a patikába!
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
22 napja
Vagy emeljék meg a betétdíjat olyan összegre, pl 1000 Ft / palack, ami miatt senkinek nem jut eszébe kidobni a betétdíjas dolgokat.második lépésnek ez jó lenne, de első körben a visszaválthatóság magát kellene megoldani, mert számtalan helyzetben még ha akarod, se tudod ezt megcsinálni
vpi
kedvencem a repülőtér, ahol még a benti heinemann shopban is 50ft-os betétdíjas minden palack, miközben Vecsésen van a legközelebbi automata... de legalább a takarítóknak jó extra bevétel

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
22 napja
Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Minden normális ember így csinálja 😊 Leszámítva azt a részét, hogy totál elfelejti odaadni a kapott kupont a pénztárnál 😊))
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
22 napja
Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?nem, én is. hetente-kéthetente visszaviszem a pár darab flakont meg dobozt.
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
22 napja
Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Én is úgy szoktam, de én appban utaltatok magamnak
Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
csi77
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
22 napja
Messze nem annyira sötét, mint mutatja, múltkor (valószínűleg kiesett a szerepéből) egész értelmes, jól összerakott (uram bocsá' -szakmai) mondatokat is el tudott mondani, meg is lepődtem. Nem tartott sokáig, gondolom rászóltak, hogy öcsém, téged nem ezért hívunk ide, a következő interjú vagy beszélgetés, amit láttam tőle, már a fenti stílusban történt.......Nem ismerve őt személyesen nem egyértelmű, de szerintem is ő már a buta kategória. Ettől még lehet iskolázott és lehet esze is, de ha valaki elindul a szektás lejtőn egy idő után értelmes emberként is belecsúszik a buta ember kategóriába. Ez a fickó szerintem így járt. A marslakóknál vagy a globális háttérhatalomnál fog ez is kikötni nemsokára.
csi77


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
22 napja
Hogy jön a szélerőmű építése ahhoz hogy magyar területet rabolnak el? 😀
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
22 napja
Hát, okés.Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBANnem biztos, hogy komolyan gondolja, amit leír. Novákék sem gondolják komolyan például az oltásellenességet, mégis nyomatják, mert ebből van nekik szavazat.
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
deyell
Akkor meg jó színész.

22 napja
Messze nem annyira sötét, mint mutatja, múltkor (valószínűleg kiesett a szerepéből) egész értelmes, jól összerakott (uram bocsá' -szakmai) mondatokat is el tudott mondani, meg is lepődtem. Nem tartott sokáig, gondolom rászóltak, hogy öcsém, téged nem ezért hívunk ide, a következő interjú vagy beszélgetés, amit láttam tőle, már a fenti stílusban történt.......
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
22 napja
Én vagyok az egyetlen itt, aki a bevásárlásokkor viszem vissza palackokat és ott le is vásárlom (kivéve, ami sűrűn előfordul, hogy elfelejtem beváltani)?Kp-ban egyszer adták oda, egy elfelejtett alkalomnál fizetés után.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
22 napja
Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBANnem biztos, hogy komolyan gondolja, amit leír. Novákék sem gondolják komolyan például az oltásellenességet, mégis nyomatják, mert ebből van nekik szavazat.
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...
Gyurma Pappa
built for this shit
22 napja

Az energiajogász ÚJRA AKCIÓBAN
ez a faszi elképesztően buta, jó példája annak, hogy miért mennék inkább gyógyszerésznek, ha Doktori címet szeretnék, mint PhD fokozatra (mert ugye azt állítja, hogy van neki kettő) - és az ért nem a jogot írtam, mert oda jártam...

22 napja
Oké, de abban belegondoltál, hogy akkor egy energiaital nem 500 forintba kerülne, hanem 1500-ba?Ha 20 ezer lenne a plusz kiadásod havonta, akkor visszavinnéd, nem a jóistenre bíznád, hogy arra sétál-e valaki, aki felveszi vagy esetleg a szél fújja bele a Dunába.Én nem szoktam visszavinni, viszont gyűjtöm. Elég kevés palack jön össze nálam, havi szinten kb 20 db. Ezeket szépen összeszedem egy szatyorba, majd a ház mögötti konténer mellé leteszem.Vagy emeljék meg a betétdíjat olyan összegre, pl 1000 Ft / palack, ami miatt senkinek nem jut eszébe kidobni a betétdíjas dolgokat.2) szüntessék megInstant megoldást vársz?De az biztos, hogy se a túlnépesedés, se a mélyszegénység, se a hajléktalanság, se a drogfüggőség problémáját nem oldja meg semennyire, ha mostantól a palackvisszaváltó cetli csak levásárolható, de nem váltható közvetlenül készpénzre.Tehát nincs jobb ötleted.
Őszentsége Sobri Jóska
nagylaza, főpohárnok
Akkor kettő is van:
1) maradjon a kápés metodika, az még a kisebbik rossz.
A turkálás ugyanúgy megmarad így is, de nem bonyolódik tovább a palackozó élete.
Amúgy valószínűleg az lesz ennek a feloldasa, hogy majd "vállalkozók" megveszik a turkálótól féláron kápéért a palackot, vagyis még többet és többen fognak turkálni és még nagyobb szemétkupacok lesznek felforgatva, szétgányolva.
2) eleve ne legyen palackvisszaváltás, teljesen jó kidobni a szemétbe.
Őszentsége Sobri Jóska
resistance is futile
Én értem, hogy zavaróak a palackozók, de az alapvető probléma nem ők, hanem hogy az emberek – akik amúgy mindenen felháborodnak – kényelemből nem visszaviszik, hanem kidobják a PET palackot.
Persze akkor meg az lenne a probléma, hogy "Kitépte a palackot Pistike kezéből a leprás csöves", az viszont olyan cselekmény, ami ellen már jogosan léphet fel a hatóság.
vpi
Barátaimmal szeretünk parkban, dunaparton ücsörögni és meginni 2-3 sört. Ilyenkor nem fogom hazahurcolni magammal az üres dobozt, hanem szintén lerakom a kuka mellé, hogy ne kelljen széttúrniuk.
Sebii
A nem hurcolom haza az üres dobozra mindig az jut eszembe, hogy Japánban az a mondás, hogy nincs szükség utcai szemetesre, mert ha odavinni oda tudtad a szemetet akkor haza is tudod vinni. És ez nagyon így van.
vpi
Az összes többi ugyanígy. Vennél egy 6-os pack ásványvizet 7000 forintért?
Olyan szinten csökkenne az italfogyasztás mint a fene, nem oldana ez meg semmit.
Sőt, nagy valószínűség szerint az emberek ezek után nem vennének sört, hanem átszoknának a töményezésre, mert az olcsóbb. Vagy elterjedne a minihordós sör, aztán azt meg akkor meg kell inni, juhé.
Amúgy ez az utalványos téma se old meg semmit, mert vagy máshonnan szerez a delikvens pénzt vagy kialakul egyféle cserekereskedelem, amivel még rosszabbul jár, mert az adott árunak kevesebb lenne az értéke mint a boltban vagy mint a kp-nak.
22 napja
csak annyi, hogy felrakod az appot, megadod a bankszámlaszámot, majd leolvasod a QR kódodat az automatával, és már utalja is a pénzt a palackok bedobálása után. pont azért lenne így megoldva, ezzel is ki legyen szűrve bizonyos társadalmi réteg.Az tutifix hogy én nem raknék fel erre is egy appot, akkor részemről menne a kukába.valami olyat nem lehetne, hogy csak a REpont applikáción keresztül mehessen a kifizetés, és maximálva legyen, hogy egy nap egy ember csak maximum 50 palackot válthat vissza? úgy megoldva, hogy egy bankszámlaszámot csak egyetlen REpont profilhoz lehessen hozzárendelni? az 2500 forint egy nap maximum. abból nem élnének meg.De az biztos, hogy se a túlnépesedés, se a mélyszegénység, se a hajléktalanság, se a drogfüggőség problémáját nem oldja meg semennyire, ha mostantól a palackvisszaváltó cetli csak levásárolható, de nem váltható közvetlenül készpénzre.az én véleményem ezzel szemben egyszerűbb: pillanatnyilag nagyon könnyű pénz szerzési forma a belvárosban a turisták, meg a hanyag/lusta/gazdag hazaiak által hátra hagyott üvegek begyűjtése és drogra költése. ha ezt megnehezíted kicsit, akkor nem lesz annyira vonzó alternatíva, és előbb-utóbb beáll egy elfogadható szintre a kukaborogatás. nem azt mondom, hogy nem lesz, de ha nem annyira egyszerű, mint most, akkor biztos kevesebben fognak hosszú távon bele vágni. ahogy Orbán kerítése sem állította meg a migrációt, csak megnehezítette, hogy alternatív útvonalakat kell(ett) keresni, és ez többeknek elképzelhetően elvette a kedvét a próbálkozástól.
És mivel ez volt a kiindulópont, ezért ezzel kapcsolatosan releváns amit írtam, hogy egy ilyen intézkedés semmire se jó, annyit ér, mint ACL-szakadásra a ragtapasz.
Őszentsége Sobri Jóska
rva
deyell
warr_b
built for this shit
22 napja
Az tutifix hogy én nem raknék fel erre is egy appot, akkor részemről menne a kukába.valami olyat nem lehetne, hogy csak a REpont applikáción keresztül mehessen a kifizetés, és maximálva legyen, hogy egy nap egy ember csak maximum 50 palackot válthat vissza? úgy megoldva, hogy egy bankszámlaszámot csak egyetlen REpont profilhoz lehessen hozzárendelni? az 2500 forint egy nap maximum. abból nem élnének meg.De az biztos, hogy se a túlnépesedés, se a mélyszegénység, se a hajléktalanság, se a drogfüggőség problémáját nem oldja meg semennyire, ha mostantól a palackvisszaváltó cetli csak levásárolható, de nem váltható közvetlenül készpénzre.az én véleményem ezzel szemben egyszerűbb: pillanatnyilag nagyon könnyű pénz szerzési forma a belvárosban a turisták, meg a hanyag/lusta/gazdag hazaiak által hátra hagyott üvegek begyűjtése és drogra költése. ha ezt megnehezíted kicsit, akkor nem lesz annyira vonzó alternatíva, és előbb-utóbb beáll egy elfogadható szintre a kukaborogatás. nem azt mondom, hogy nem lesz, de ha nem annyira egyszerű, mint most, akkor biztos kevesebben fognak hosszú távon bele vágni. ahogy Orbán kerítése sem állította meg a migrációt, csak megnehezítette, hogy alternatív útvonalakat kell(ett) keresni, és ez többeknek elképzelhetően elvette a kedvét a próbálkozástól.
És mivel ez volt a kiindulópont, ezért ezzel kapcsolatosan releváns amit írtam, hogy egy ilyen intézkedés semmire se jó, annyit ér, mint ACL-szakadásra a ragtapasz.
Őszentsége Sobri Jóska
rva
deyell

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"