Politika

52 feliratkozó

21 napja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
nagylaza, főpohárnok
Engem is. Steiner sosem akart támadni, sőt, minden maradék erejével arra hajtott, hogy a Steiner-harccsoporttal minél előbb az amerikaik előtt letehesse a fegyvert, ami össze is jött neki. Meg sem kísérelt támadni, így az nem is sikerülhetett. Steiner egyébként később kvázi-CIA tanácsadó lett a nyugat-német hadsereg remilitarizálása tárgyában és kifejezetten megbecsült katonai szakértőként hunyt el 66-ban. További hasonló tartalmakért kövess be!
MC12
ti miből gondoljátok, hogy Steiner most támadni akar?
21 napja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 720
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
nagylaza, főpohárnok
Engem is. Steiner sosem akart támadni, sőt, minden maradék erejével arra hajtott, hogy a Steiner-harccsoporttal minél előbb az amerikaik előtt letehesse a fegyvert, ami össze is jött neki. Meg sem kísérelt támadni, így az nem is sikerülhetett. Steiner egyébként később kvázi-CIA tanácsadó lett a nyugat-német hadsereg remilitarizálása tárgyában és kifejezetten megbecsült katonai szakértőként hunyt el 66-ban. További hasonló tartalmakért kövess be!

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
21 napja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 800 — Lucas Scott
...
csebi
Technikailag teljesen igazad van.

De MP nem technikai, hanem politikai okokból blokkolja az ügyet, és szerintem teljesen jól. Zselének úgy kell a politikai siker, mint egy falat kenyér. Tenni viszont gesztusokon kívül, nem nagyon tesz érte. Szépek a gesztusok is, de Ukrajna (és főleg az elnökük) jelenleg nem tud (a háborún kívül) okokat felsorolni, hogy miért is kéne megnyitni új klasztereket.

Szerintem jól érzi a magyar kormány, hogy most lehet lépni, ha engednek, a kisebbségi ügyek soha nem lesznek elrendezve.
Gyurma Pappa
en is ezt sejtem, de annyira sokat lattam mar a magyar politikaban, hogy nem tudom kizarni a masik lehetoseget 😀
nyilvan Zselenek is kell most az ido, van eleg gondja otthon foleg, ami a hadugyminiszter meg vezerkari fonok korul volt nem is olyan reg.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
21 napja
Pep71 Green Bay Packers 3 888
 atlatszo.hu/kornyezet/2026/09/02/paksi-fenekkuszob-kikezdte-az-epitmenyt-a-felgyorsult-sodras-es-a-meder-kimosodasa/

Erről volt szó? Elég kellemetlen részlet.
szaba
Az OVF tájékoztatása szerint „a várható kimélyülések mértékére, kiterjedésére pont az előzetes, illetve a folyamatosan végzett hidrodinamikai és hordaléktranszport modellszámítások adtak becsléseket, amelyek segítségével az építési folyamat során azok kezelése is tervezetten működhet. A kimélyülésekre már az előtervezés során is számítani lehetett”.
21 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ugye Ukrajnanal megnyitottak nyaron az elsot, aminek a neve 'alapveto temak'. Ezt nyitjak elsokent, es zarjak le utolsokent. Amit irnak, hogy Magyarek vetoznak addig, amig nem teljesitik a kisebbsegi kotelezettsegeket az ertheto is meg nem is. Ertheto, hogy ha picit szinjatek ez most, es mondjuk Ukrajna bejelent vmit ebben a honapban, amit Magyarek felmutathatnak, hogy eredmeny. Nem ertheto, mert ha nem hozzak rendbe azokat akkor ugysem tudnak csatlakozni. Nyilvan latni kell, hogy itt most Magyarok felvettek az orbani nyomjukfullbaakreten poziciot vagy tenylegesen politikai eszkozkent hasznaljak eredmenyek eleresere v nem. En meg azert nem aggodnek, hogy juniusban megnyitottak az elso clustert, es a nyari szunet utan egybol nem nyitjak meg a kovetkezo kettot.csebi
Szerintem a full kretén mód kizárható. Elég hangosan ki is mondják, hogy éppen az ellenkező a cél, minek csinálnák? Moszkvába se járunk már rapportra, nem látom az okát a kretén módnak.

Szerintem csak egy kis nyomás az ukránok felé, hogy mozduljanak már meg kisebbségi megállapodás ügyben. Elvileg ráérnénk ezzel is, hiszen addig úgysem lesz EU tagság, de politikailag mindig jól jön egy kis felmutatható eredmény. És az sem árt, ha az ukránok látják, hogy ezt tényleg komolyan gondoljuk. Nekik sem ártunk most ezzel érdemben, ez tud úgy jelzés lenni, hogy közben nem bot a küllők közé.

Szerk.: mire leírtam, Gyurma már válaszolt is. Mindegy már nem törlöm.

Szerkesztette: peterk2005


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
21 napja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 376 — zászló zászló szív
...
csebi
Technikailag teljesen igazad van.

De MP nem technikai, hanem politikai okokból blokkolja az ügyet, és szerintem teljesen jól. Zselének úgy kell a politikai siker, mint egy falat kenyér. Tenni viszont gesztusokon kívül, nem nagyon tesz érte. Szépek a gesztusok is, de Ukrajna (és főleg az elnökük) jelenleg nem tud (a háborún kívül) okokat felsorolni, hogy miért is kéne megnyitni új klasztereket.

Szerintem jól érzi a magyar kormány, hogy most lehet lépni, ha engednek, a kisebbségi ügyek soha nem lesznek elrendezve.

21 napja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 800 — Lucas Scott
Amúgy megint toltunk egy vétót az EU-ban? 😃
szaba
Amiben egyébként igaza van MP-nek. Rohadtul nem fair, hogy az ukránokkal gyorsított eljárásban akar eljárni a Bizottság. Minek? Ukrajna jelenleg (a háború nélkül is) fényévekre van a tagságtól. És ráadásul egyelőre a politikai ígérgetésen túl, nem sikerült rendezni a nyitott kérdéseket.

Tehát el lehet és el is kell ítélni Oroszországot, támogatni kell az ukránokat, de az, hogy homályos politikai célokból nyissanak meg csatlakozási fejezetek, az nem túl jó üzenet, a többi csatlakozni szándékozó országnak.
Gyurma Pappa
azert ez nem annyira leegyszerusitett, ahogy itt irod. eleve az EU jog nem is ismer fast tracket, ugye a TEUban van par cikk, ami altalanosan szabalyozza, hogyan lehet csatlakozni, amit amugy nyilvan vegul a Tanacs fogad el v nem, es hat ok sem a jogi oldalrol nezik ezt hanem a politikai oldlarol.
Jogi oldalrol amugy par dolgot lehet sietni pl screening, vagy a COM tulorazik es a kotelezo doksikat rekord sebesseggel allitjak elo.

most amugy ott vagyunk, hogy elvileg a screening megvolt, es jonnenek a targyalasok a 6 csoportrol (cluster), amiben szet van osztva a 33 fejezet.
Ugye Ukrajnanal megnyitottak nyaron az elsot, aminek a neve 'alapveto temak'. Ezt nyitjak elsokent, es zarjak le utolsokent. Amit irnak, hogy Magyarek vetoznak addig, amig nem teljesitik a kisebbsegi kotelezettsegeket az ertheto is meg nem is. Ertheto, hogy ha picit szinjatek ez most, es mondjuk Ukrajna bejelent vmit ebben a honapban, amit Magyarek felmutathatnak, hogy eredmeny. Nem ertheto, mert ha nem hozzak rendbe azokat akkor ugysem tudnak csatlakozni. Nyilvan latni kell, hogy itt most Magyarok felvettek az orbani nyomjukfullbaakreten poziciot vagy tenylegesen politikai eszkozkent hasznaljak eredmenyek eleresere v nem. En meg azert nem aggodnek, hogy juniusban megnyitottak az elso clustert, es a nyari szunet utan egybol nem nyitjak meg a kovetkezo kettot.

nezzuk is meg a tobbi a csatlakozni szandekozo orszagot:
Montenegro: oket ez annyira nem erdekli, par ev es ugyis csatlakoznak. 33bol mar 16 fejezet lezarva.
Torokorszag: oket sem erdekli annyira hiszen ok sosem fognak csatlakozni
Albania: 2014 ota jeloltek, 22 julius ota vannak hivatalos targyalasok. 13 honap alatt megnyitottak a targyalasokat mind 33 fejezetrol (mind a 6 cluster nyitva). Innentol azert rajtuk is nagyban mulik, mar van is olyan fejezet, amit lezartak ideiglenesen.
Bosnyakok: oke ott nincs haboru, de hat az o csatalakozasukra kivancsi leszek amugyis. Naluk a Tanacs kesobb dontott arrol, hogy megnyitjak a csatlakozasi targyalasokat, mint Ukrajnanal, szoval ok inkabb orulnenek, ha lenne precedens egy fast track eljarasra.
Georgia: ok ugye felfugesztettek sajat maguk, szoval nem relevans. Ha meggondoljak akkor nekik is jol johet a fast track.
Moldova: ugyanott jarnak mint Ukrajna, elso cluster. nekik is peldakent jol jonne egy fast track, nyomhatjak parhuzamosan.
Szerbia: ugye ok erdekesek lesznek. Mar 2013 ota elkezdodtek a targyalasok, de en Vucic alatt nem latom, hogy csatlakoznanak. Nagyon nagy politikai fordulat kellene, es akkor nekik is jol jonne a pelda. de hat ugye itt 2021 ugye nem tortent semmi, es nagyreszt a szerbek miatt, szoval ok azert nem mutogathatnak semmire.
Eszak-Macedonia: 2020 ota vannak megnyitva a targyalasok, Itt amugy lassu volt a screening, de hat az mar waterunderthebridge, viszont 2023 ota semmi nem tortent. nagyon ok sem mutogathatnanak, hogy hat nekik miert nem jart eddig, es ha tenyleg akarnak csatlakozni egy fast track jol jonne nekik.

szoval, hat mit szolhatnanak a tobbiek? aki tenylegesen akar csatlakozni annak jol jonne a precedens a fast trackre, aki meg nem akar, az bedurcizhat erre, de jol lathatoan ott evek ota megallt a folyamat, nem emiatt lassul le a folyamat.
sztem egy ilyen precedens igenis jo uzenet lehet, hogy latjatok, tudjuk mi ezt gyorsan, kevesbe burokratikus tempoban csinalni, ha megvan a szandek a ti oldalatokrol is.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
21 napja
deyell Las Vegas Raiders 13 093 — Sworn to the Dark
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
nagylaza, főpohárnok
mert leírta, mi a realitás? valóban igen kevés az esély az olyan mértékű elszámoltatásra, amit a szavazók szeretnének.
deyell
Hümm. Ennyire nehéz lenne értelmezni azt, amit írtam?
nagylaza, főpohárnok
igen, ha szerinted ez azt jelenti, hogy Ésik azt szerette volna, hogy Steiner támadása sikerüljön, és nem csak egy hasonlat volt az esélyeket illetően, azt valóban igen nehéz értelmezni.

built for this shit

21 napja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 312 — beers & Packers
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
nagylaza, főpohárnok
mert leírta, mi a realitás? valóban igen kevés az esély az olyan mértékű elszámoltatásra, amit a szavazók szeretnének.
deyell
Hümm. Ennyire nehéz lenne értelmezni azt, amit írtam?
21 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
 atlatszo.hu/kornyezet/2026/09/02/paksi-fenekkuszob-kikezdte-az-epitmenyt-a-felgyorsult-sodras-es-a-meder-kimosodasa/

Erről volt szó? Elég kellemetlen részlet.
szaba
Szerintem volt, bár én is csak félig odafigyelve követtem. Mindenesetre úgy emlékszem, hogy induláskor elmondták, hogy két mérföldkő lesz, az első mérföldkőben kb. 35 ezer tonna kővel építenek egy keskenyebb, túlépített (magas) küszöböt, ami ennél a vízállásnál inkább gát mint küszöb, aztán a második mérföldkőben azt fokozatosan visszabontják alacsonyabbra, és közben szélesítik is úgy, hogy összesen 140 ezer tonna kő fog bele menni. Időben az első mérföldkő kb. 30 nap volt, annak a végéhez közeledhetnek most.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
21 napja
dawyd728 4 343
 atlatszo.hu/kornyezet/2026/09/02/paksi-fenekkuszob-kikezdte-az-epitmenyt-a-felgyorsult-sodras-es-a-meder-kimosodasa/

Erről volt szó? Elég kellemetlen részlet.
szaba
Ilyen az, amikor gyorsaságra törekvés oltárán valami kivitelezési hibákkal szakszerűtlenül épül.
21 napja
deyell Las Vegas Raiders 13 093 — Sworn to the Dark
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
nagylaza, főpohárnok
mert leírta, mi a realitás? valóban igen kevés az esély az olyan mértékű elszámoltatásra, amit a szavazók szeretnének.

built for this shit

21 napja
szaba Buffalo Bills 13 289
 atlatszo.hu/kornyezet/2026/09/02/paksi-fenekkuszob-kikezdte-az-epitmenyt-a-felgyorsult-sodras-es-a-meder-kimosodasa/

Erről volt szó? Elég kellemetlen részlet.
21 napja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 312 — beers & Packers
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
Engem ezzel a hasonlatával elveszített.
Én bevallom, abszolút tamáskodó vagyok, de őszintén kívánom 6-12 hónap múlva arról kelljen írni, hogy kellemesen csalódtam, és Steiner támadása sikerült, és a Spree folyó partján, a Pergamonmuseum és a Zur letzten Instanz étterem között megállították a Vörös Hadsereg támadóékeit. Csakhogy sajnos erre kevés az esély.
21 napja
Beki New York Jets 3 238
 24.hu/belfold/2026/09/03/magyar-peter-mohu-hulladekgazdalkodas-felulvizsgalat/
21 napja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 969 — capitaine du château de Vienne 1487
egyik legjobb haverral mindketten matematikusok vagyunk és tudjuk utálni egymást mikor nekiállunk szarrágóskodni definíciókon 😀
Negritis, a vajda
Egy mérnök, egy fizikus és egy matematikus együtt utazik Skóciában a vonaton, amikor meglátnak egy birkát.
– Úgy látszik, Skóciában feketék a birkák – állapítja meg a mérnök.
– Csak annyi biztos, hogy Skóciában van fekete birka – javítja ki a fizikus.
– Csak annyit tudunk, hogy Skóciában van olyan birka, amelynek az egyik oldala fekete – válaszolja a matematikus.
szaba
meghámoznánk, kifőznénk, azt a gyapjúzsírbó meggazdagodnánk - gondolja a gyógyszerész - cera lanae nigrum

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
21 napja
szaba Buffalo Bills 13 289
egyik legjobb haverral mindketten matematikusok vagyunk és tudjuk utálni egymást mikor nekiállunk szarrágóskodni definíciókon 😀
Negritis, a vajda
Egy mérnök, egy fizikus és egy matematikus együtt utazik Skóciában a vonaton, amikor meglátnak egy birkát.
– Úgy látszik, Skóciában feketék a birkák – állapítja meg a mérnök.
– Csak annyi biztos, hogy Skóciában van fekete birka – javítja ki a fizikus.
– Csak annyit tudunk, hogy Skóciában van olyan birka, amelynek az egyik oldala fekete – válaszolja a matematikus.
21 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 831 — The Mathematician
egyik legjobb haverral mindketten matematikusok vagyunk és tudjuk utálni egymást mikor nekiállunk szarrágóskodni definíciókon 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
21 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
A latin címadás már magában modorosblog-pozitív, és szépen alátámasztja, hogy miért utálja minden nemjogász a jogászokat 😊
somoskovig
Ha ez megnyugtat, akkor jogászként is utálom a jogászokat (na jó a feleségemet, meg a kollégáimat azért nem). 😀 Amit lehisztiznek pl. most mert jajj nem jogász az NVHH vezetője, az egészen szánalmas.
Jughead
Nekem a legjobb barátaim között több jogász is van, de néha őket is utálom, amikor jogászkodnak 😀
Gyurma Pappa
Én nem vagyok jogász, és magamat is utálom mikor elkezdek jogászkodni. Én győztem. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
21 napja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 376 — zászló zászló szív
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
A latin címadás már magában modorosblog-pozitív, és szépen alátámasztja, hogy miért utálja minden nemjogász a jogászokat 😊
somoskovig
Ha ez megnyugtat, akkor jogászként is utálom a jogászokat (na jó a feleségemet, meg a kollégáimat azért nem). 😀 Amit lehisztiznek pl. most mert jajj nem jogász az NVHH vezetője, az egészen szánalmas.
Jughead
Nekem a legjobb barátaim között több jogász is van, de néha őket is utálom, amikor jogászkodnak 😀

21 napja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
A latin címadás már magában modorosblog-pozitív, és szépen alátámasztja, hogy miért utálja minden nemjogász a jogászokat 😊
somoskovig
Ha ez megnyugtat, akkor jogászként is utálom a jogászokat (na jó a feleségemet, meg a kollégáimat azért nem). 😀 Amit lehisztiznek pl. most mert jajj nem jogász az NVHH vezetője, az egészen szánalmas.
21 napja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 769 — Chiefs GM
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
resistance is futile
A latin címadás már magában modorosblog-pozitív, és szépen alátámasztja, hogy miért utálja minden nemjogász a jogászokat 😊
21 napja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert
minden szavával
resistance is futile
Átolvastam, végre nem egy túlhisztizett vélemény. Viszont egyetlen érvet se találtam benne amit ne olvastam volna már hússzor. Én azt hiszem lapozok. Már unom. Majd 1 (2) év múlva fog érdekelni megint, hogy mi lett belőle.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
21 napja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
 hungarianmuse.substack.com/p/habemus-imperatricem-avagy-miert

minden szavával
21 napja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 779 — Patriot
Oké, de abban belegondoltál, hogy akkor egy energiaital nem 500 forintba kerülne, hanem 1500-ba?
Az összes többi ugyanígy. Vennél egy 6-os pack ásványvizet 7000 forintért?
Olyan szinten csökkenne az italfogyasztás mint a fene, nem oldana ez meg semmit.

Sőt, nagy valószínűség szerint az emberek ezek után nem vennének sört, hanem átszoknának a töményezésre, mert az olcsóbb. Vagy elterjedne a minihordós sör, aztán azt meg akkor meg kell inni, juhé.

Amúgy ez az utalványos téma se old meg semmit, mert vagy máshonnan szerez a delikvens pénzt vagy kialakul egyféle cserekereskedelem, amivel még rosszabbul jár, mert az adott árunak kevesebb lenne az értéke mint a boltban vagy mint a kp-nak.
Lúdas Solymi
A göngyölegnek ez a lényege. Egyszer megveszed, és utána kvázi újratöltessz.
Egyszer megveszed a rekesz sört, utána mindig visszaviszed és csak a sör árát kell fizetni.
Ha meg csökken az italfogyasztás annak sok egyéb haszna is lenne. Kevesebb elhízott Ödönke, kevesebb reggel 8-kor a buszon energiapörgő technoLaci, felszabaduló egészségügyi kapacitások. Kevesebb guberáló csöves, hogy az eredeti problémára visszakössek.
So much win everywhere!
vpi
Alapvetően lehetne ilyen hozadéka is, nekem is eszembe jutott, csak ebbe már nem akartam belemenni, mert ez kb. ugyanaz a vita mint a chips adó meg a dohányzásellenes reklámok.
Ha az embernek kell valami, akkor úgyis talál rá megoldást és a cégek is segítenek neki ebben.

Ez az visszaválthatós téma is azért lenne alapjában jó, hogy ne dobálják el a dobozokat, hanem gyűjtve legyen.
Amúgy elég gáz ez itthon, hogy nem vagyunk képesek a népességet ránevelni arra, hogy ne szemeteljünk.
Igen egy undorító szokás és büntetném ezerrel azt aki szemetel, persze ahhoz tetten kellene érni.
Meg jó lenne, ha pl. Budapesten több és nagyobb szemetes lenne.

De alapvetően az életszínvonalat kellene fentebb hozni azoknál akik a létminimum alatt élnek.
Lúdas Solymi
De ilyen egyszerü. Előre kifizetteted a büntetést hogy a magas iq-jú ne szemeteljen. Ha visszavitte, nincs büntetés. De 50Ft-ok? Egy jól menő ügyved (akit akár nevén is nevezhetnék) le sem hajol érte.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi