Soccer

41 feliratkozó

több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
pedig azt hittem a fradi meg a BL osszehoz mindenkit.
YoungZeeZee
😀😀😀
Mikey
Nevethetsz de ez nagyon szomorú hogy nem így van, legalább egy bizonyos szintig. Itt ezt a fórumot is teljesen elrontotta a számomra pl ez a BL szereplés, sok mindenre gondoltam de erre soha hogy undorral jövök - már amikor jövök, már leszokóban vagyok, fórum-tapasszal próbálkozok.

Soha senki sem állította hogy feltétel nélkül mindenkinek szeretni kellene a fradit, de az amit ti előadtok itt az sajnos nagyon átpolitizált attitűd.
davemayer
A Fradi és a baloldal viszonya már időtlen idők óta ebben a mederben működik. Ez már sosem változik meg, és ez nem is baj. nincs szükségünk rájuk és soha nem is volt.

Steelers fan
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 152 — no es importante
de az amit ti előadtok itt az sajnos nagyon átpolitizált attitűd.
davemayer
Tudod vannak dolgok, melyek oda-vissza működnek, hatás-ellenhatás meg ilyesmi. A klub vezetője fideszes politikus, aki politikai alapon kezeli a médiát is, a stadion és a költségvetés jelentős része közpénzből finanszírozott, a mérkőzések az állami sportcsatornán mennek, a táborra teljesen speciális szabályok érvényesek egy világjárvány közepén és akkor te meglepődsz az átpolitizált attitűdön?

Nagyon kemény az a buborékvilág, amit az emberek képesek építeni maguknak.

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
pedig azt hittem a fradi meg a BL osszehoz mindenkit.
YoungZeeZee
😀😀😀
Mikey
Nevethetsz de ez nagyon szomorú hogy nem így van, legalább egy bizonyos szintig. Itt ezt a fórumot is teljesen elrontotta a számomra pl ez a BL szereplés, sok mindenre gondoltam de erre soha hogy undorral jövök - már amikor jövök, már leszokóban vagyok, fórum-tapasszal próbálkozok.

Soha senki sem állította hogy feltétel nélkül mindenkinek szeretni kellene a fradit, de az amit ti előadtok itt az sajnos nagyon átpolitizált attitűd.
davemayer
Senki nem irt semmi bantot a Fradirol* a meccsel kapcsolatban, sot, itt szurkoltunk a topikban tobben is, csak ugy mint mult heten meg a selejtezok soran.

Az egesz mostani "tamadas" a Kubatov fele kommunikacio miatt volt, amikor teljesen jogos kerdeseket tettek volna fel az ujsagirok.
Ezt paran magukra vettek, hogy a Fradit tamadjak, amire jott a tovabbi, szinten nem a csapatot vagy a jatekosokat erinto "tamadas".

A meccs soran meg utan se volt szo ezekrol, csak amikor valaki meg meg is dicseri a vezetest, meg utana gyulolkodesnek titulaljak azt, hogy felhozzak az anyagi hatteret... Na mindegy.

En tobbszor leirtam, h szurkolok, mint minden magyar csapatnak szurkolnek, a Fradinak (csak a Gyakademianak nem szurkolnek). De ettol meg le fogom irni, h a kozpenz miatt vannak ott ahol, es hogy ezzel (meg sok minden massal) nem ertek egyet (es nem csak a Fradinal, hanem szinte minden egyes magyar csapatnal).

*
Szerk:
Ja de, en Zubkovot szidom minden meccsen mint allat, mert szerintem kurva gyenge 😀

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.
pfefe8
Bár ott tartanánk már...
Mikey
És szerinted akkor mi változna érdemben ha összeomlana a magyar foci és a komplett profi sport? koránsem ideális a mostani sportfinanszírozás, de ez a fajta gondolkodásmód szerencsére a legtöbb embert taszítja.
pfefe8
És ami a legviccesebb: az a pénz ami jelenleg a sportba áramlik nem tenne jobbá egy másik ágazatot, hanem szétapróznàk és szisztematikusan eltüntetnék.
davemayer
Pontosan. mert amikor nem öntötték a pénzt a fociba ,akkor az egészségügy, az utak állapota, stb a svájci állapotokat idézte. nagyon jó példa például az északi államokban(dánia, norvégia) mi történt például a mostani covidos időszakban a sportfinanszírozással. Náluk talán a legkevesebb állami pénz van a profi sportokban, de a mostani helyzetben a klubjaik konkrétan a megszűnés szélére sodródtak. Azonnal az állam a segítségükre sietett, mert az nem megoldás, hogy hagyjuk összeomlani a rendszert.

Steelers fan
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.
pfefe8
Bár ott tartanánk már...
Mikey
És szerinted akkor mi változna érdemben ha összeomlana a magyar foci és a komplett profi sport? koránsem ideális a mostani sportfinanszírozás, de ez a fajta gondolkodásmód szerencsére a legtöbb embert taszítja.
pfefe8
És ami a legviccesebb: az a pénz ami jelenleg a sportba áramlik nem tenne jobbá egy másik ágazatot, hanem szétapróznàk és szisztematikusan eltüntetnék.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
pedig azt hittem a fradi meg a BL osszehoz mindenkit.
YoungZeeZee
😀😀😀
Mikey
Nevethetsz de ez nagyon szomorú hogy nem így van, legalább egy bizonyos szintig. Itt ezt a fórumot is teljesen elrontotta a számomra pl ez a BL szereplés, sok mindenre gondoltam de erre soha hogy undorral jövök - már amikor jövök, már leszokóban vagyok, fórum-tapasszal próbálkozok.

Soha senki sem állította hogy feltétel nélkül mindenkinek szeretni kellene a fradit, de az amit ti előadtok itt az sajnos nagyon átpolitizált attitűd.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.pfefe8
Bár ott tartanánk már...
Mikey
És szerinted akkor mi változna érdemben ha összeomlana a magyar foci és a komplett profi sport? koránsem ideális a mostani sportfinanszírozás, de ez a fajta gondolkodásmód szerencsére a legtöbb embert taszítja.
pfefe8
Az változna érdemben hogy pl. a sok falábú egoista pöcs nem kapna milliókat havonta a semmire, hanem mehetnének árkot ásni.
Mikey
korántsem ideális a foci finanszírozása, de ez a demagóg szöveg egy vicc. Szerencsére ez még egy jó ideig csak álom lesz neked és a hasonló gondolkodásúaknak. el lehet gondolkodni azon, hogy miért nem jó és fogékony ez a fajta kampányszöveg a többségnek, hogy szántsuk be a profi sportokat. mert akkor kánaán lesz.

Steelers fan
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 847
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.pfefe8
Bár ott tartanánk már...
Mikey
És szerinted akkor mi változna érdemben ha összeomlana a magyar foci és a komplett profi sport? koránsem ideális a mostani sportfinanszírozás, de ez a fajta gondolkodásmód szerencsére a legtöbb embert taszítja.
pfefe8
Az változna érdemben hogy pl. a sok falábú egoista pöcs nem kapna milliókat havonta a semmire, hanem mehetnének árkot ásni.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.
pfefe8
Bár ott tartanánk már...
Mikey
És szerinted akkor mi változna érdemben ha összeomlana a magyar foci és a komplett profi sport? koránsem ideális a mostani sportfinanszírozás, de ez a fajta gondolkodásmód szerencsére a legtöbb embert taszítja.

Steelers fan
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 847
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.
pfefe8
Bár ott tartanánk már...

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
ha nem fog az állami pénz a fociba vándorolni, akkor fél év alatt összeomlik az egész rendszer. az összeomlás után leszünk mi, egy jóval szűkösebb költségvetéssel a többiek pedig megszűnnek.

Steelers fan
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ezt a telexen olvastad?
szóval az utobbi 10 évben a Fradi visszatörlesztett az állambácsinak kb nettó min 50-60 millárdot és kvázi piaci alapon működik?
gordon
Vagy lehet az élményre gondolt, amit a Fradi adott az országnak. Az nem mérhető pénzben. Így még lógunk is igazából a Fradinak.
Borbinho
Pontosan😊 most kapunk egy több mint 20 ezres kézi stadiont(igazából rendezvénycsarnokot) ajándékba😊 Annak az üzemeltetéséből újabb évi milliárdok jönnek évente a Fradi kasszájába.
pfefe8
csak óvatosan, 2022 nincs olyan messze 😉
Borbinho
És csodálkoztok hogy hányan nem akarnak baloldali kormányzást... tőletek aztán egy kapavágás nem lenne az országban, pláne nem sport szempontból.

Kiváncsi vagyok meddig kell még baloldalról szidni a fradit BÁRMI is történik a pályán. Hajrá!
davemayer
A momentum és társai féle baloldal? vicc az egész. azok akkor láttak vidéket amikor az m7-en a balatoni nyaralóba utazva kinéztek a kocsi ablakon. a pesti romkocsmákból és a belső budapesti kerüleketből nem lehet választást nyerni.

Steelers fan
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 847
pedig azt hittem a fradi meg a BL osszehoz mindenkit.
YoungZeeZee
😀😀😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.
petey
Nézz utana érdemben hogy mennyibe kerül a BL győztes (!!!) vizilabda szakosztály, meg fogsz lepődni

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 847
Arról a sportról beszélünk továbbra is, ahol a videóbíró csak több tévedést eredményezett, úgyhogy tényleg nagy öngól bármiben is külfölddel példálózni.
r.baggio
A hokiban, teniszben, kosárban, nfl-ben, stb működik a videóbíró. A fociban a hozzá értés hiánya miatt nem működik.
pfefe8
Nem.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
G7 jó lesz?

 g7.hu/vallalat/20190324/ime-a-vilag-legertekesebb-sportvallalkozasa-a-ferencvarosi-labdarugo-zrt/

részemről befejeztem...
gordon
Ez a bizonyíték? ez a tudatlan egy pénzügyi manőverből(nem mondom hogy kifogástalan, de ilyenek pénzügyi "tranzakciók" a két spanyol óriásnál sűrűn vannak) levezeti, hogy mi vagyunk a világ legértékesebb sportvállalkozása?😊 ha ezt egy komolyabbnak tűnő helyen előadja(nem kishazánkban) , akkor páros lábbal rúgják picsán.

Steelers fan
több mint 5 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 724 — Csodabogár
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
Minden szupi és törvényes a magyar futball körül, végülis nem volt feljelentés nem?
Engem nem zavar ha te ennyire tisztalelkű vagy, és semmi gond nincs.
Én mondjuk kíváncsi leszek arra, ha a lófasznak is vége lesz és nem ömlik majd milliárdszámra a zsé a fociba politikaszinten.
És igen, az sem fog zavarni, ha esetleg a Vidi is bukik ezen nem keveset, mert legalább nálunk rendesen elkívánja mindenki a büdös picsába Garancsit a szotyiköpködő haverjával együtt.

Ha már Fradi, szerinted miből veszi a vízilabda-szakosztály a válogatott játékosokat? Női fociba a légiósokat, hoki, kézilabda pl? Azt is mind kitermeli?

Nem kell válaszolni, felesleges újabb köröket futni.

több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 15 646 — "Grammar maci"
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ezt a telexen olvastad?
szóval az utobbi 10 évben a Fradi visszatörlesztett az állambácsinak kb nettó min 50-60 millárdot és kvázi piaci alapon működik?
gordon
Vagy lehet az élményre gondolt, amit a Fradi adott az országnak. Az nem mérhető pénzben. Így még lógunk is igazából a Fradinak.
Borbinho
Pontosan😊 most kapunk egy több mint 20 ezres kézi stadiont(igazából rendezvénycsarnokot) ajándékba😊 Annak az üzemeltetéséből újabb évi milliárdok jönnek évente a Fradi kasszájába.
pfefe8
csak óvatosan, 2022 nincs olyan messze 😉
Borbinho
És csodálkoztok hogy hányan nem akarnak baloldali kormányzást... tőletek aztán egy kapavágás nem lenne az országban, pláne nem sport szempontból.

Kiváncsi vagyok meddig kell még baloldalról szidni a fradit BÁRMI is történik a pályán. Hajrá!

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
Egy szóval sem mondtam, hogy a Fradinál minden rendben, de a körülményekhez képest kishazánkban mi vagyunk az egyedüliek akik eljutottak odáig, hogy valamit vissza is adnak a kapottból, A bálványozott nyugaton is állami és egyéb források is részét képezik a klubok költségvetésének.

Steelers fan
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 721 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.
pfefe8
G7 jó lesz?

 g7.hu/vallalat/20190324/ime-a-vilag-legertekesebb-sportvallalkozasa-a-ferencvarosi-labdarugo-zrt/

részemről befejeztem...
gordon
Ízlés dolga ez hát nem érted?

több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM

Csak utánajárnék kicsit, hogy azok a területek milyen módon kerültek a klubhoz... McCabe meg a többi tolvaj a környékén. Nyilván véletlenül sikerült csőd közelbe terelni majd felpumpálni pénzzel és földterületet is venni

Tök jó üzletet ajánlok, te adsz nekem 100 milliárdot minden kötöttség nélkül, én meg cserébe befizetem utána a tranzakciós díjat és mivel jó fej vagyok veszek még belőle neked egy használt Suzukit. Deal?

több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 293
 telex.hu/sport/2020/10/27/ferencvaros-bajnokok-ligaja-maszkviseles-uefa-kubatov-gabor

Arrogáns faszok

"Megerősítjük, hogy továbbra is úgy gondoljuk, önökkel felesleges az együttműködés, mert tájékozatlanok, mert előítéletesek, mert nem is kíváncsiak a valóságra, a másik fél véleményét önök a saját céljaikra használják."
petey
Nagyon helyes, hogy a klub kitiltja őket és a hasonszőrűeket. Le lehetett írni azt amikor az albán kecskepásztorok ellen estünk ki a nemzetközi kupából, vagy amikor 4. lettünk a bajnokságban. Ahogy a nem kitiltottak le is írták. Az viszont nonszensz, hogy egyes médiumok, még az utóbbi időben is csak a kitalált rosszat írják rólunk és süt a gyűlölet felénk az irányukból. Ezeknek kívül tágasabb és onnan írogathatnak tovább ugyan úgy, mert nem is érdeklik őket az eredményeink.
pfefe8
Mondjuk bki annak válaszol akinek akar de ez a stílus sztem megengedhetetlen. Főleg egy lényegében közalapítványtol amit közpénzből tartanak fel. Sőt ha azt vesszük h mennyi közpénz van ebben akkor ez már kvázi közérdekű adat is lehetne. Ráadásul engem aztán nem lehet azzal vádolni h Fradi ellenes lennék
csebi
Köszönöm, ez a lényeg. Egy magát kurvára profinak valló klub, aki ráadásul BL szereplő nem engedhet meg magának ilyen választ. A hazai szemétdombon persze igen, mert ebből süt a mi mindent megtehetünk stílus.
Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Bayern, Barca, Pool kommunikációja ilyen lenne.
Amúgy pont ez a lényeg, hogy ne csak szopkodja a média ha jól megy(arra ott az Origo, Zöldsport, Lokál), hanem feltárja mi menniybe kerül, kit mennyiért igazolnak, kinek mennyi a fizuja stb. Gondolom ha itt a Messi-féle adóbotrány kipattanna, már szántanák is be az újságot, vagy hurcolnák meg az újságírót.
petey
Ha lesz kedved nézz utána, hogy az agyon ajnározott nyugaton is vannak tiltólistás médiák akik hasonlóan viselkednek az adott klubbal. Ez nem egyedi eset. Ha a pénzügyeket nézed, akkor gondolom tudod, hogy a mi stadionunk építési költsége már megtérült teljes egészében az államnak. ráadásul az utóbbi időben komoly pénzeket fizetünk be az államkaszába például az el és bl pénzek után is.
pfefe8
ez melyik alternatív valóságos univerzumban van?
petey
A média tiltásáról már a kolléga felsorolt pár külföldi példát. A grupama aréna melletti területek értékesítésével, pedig törlesztettük a kapott stadion árát. Az is tény, hogy amióta a nemzetközi kupában jól szereplünk azóta ennek komoly adóvonzata is. van. Lehet cáfolni tényszerűen amit leírtam. ha csak hvg-t olvasol akkor neked ez valóban újdonság.

Steelers fan
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 565 — #NoStress
Nem tudom állami pénzek sportra költését mennyire legitimálják a sportsikerek (ez szerintem egyszerűen ízlés kérdése), de az biztos, hogy akik eddig azzal tudtak érvelni (egy ízlésbéli kérdésben, ahova eleve nem is kellenének érvek), hogy a sok állami milliárd eredménytelenül csak folyik bele a fociba, mert semmi eredmény, andorrai amatőrök, meg albán kecskepásztorok is elpicsázzák a magyarokat, azok számára most komoly nehézseg megemészteni a válogatott, a Fradi sikereit.
Pusztán erről van szó.

több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 863
Elszabadultak az indulatok...
pedig azt hittem a fradi meg a BL osszehoz mindenkit.

En azt mondom addig menjen bele allami penz a fradiba amig nem lesznek bl eselyesek. az underdog szerep nem eleg...
  Felkapott fórum témák