New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 9 éve
no Baltimore Ravens 8 591
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Az angolok makkal meghoditotak Kinat, az egy magikus dolog 😊
több mint 9 éve
ötös műhold New England Patriots 332
Csak hátrébb az agarakkal, meg a lelkendezéssel! A Steelers tocsikban egy "13.Rulez" nevű versenyző kiderítette, hogy megint csalással nyerünk. Érdemes elolvasni.

Egyébként meg, ez pszichológia. Mármint az, hogy hogyan viszonyulnak az ellenfelek szurkolói egy olyan helyzethez, amikor van egy legjobb csapat. Úgy értem, kiegyensúlyozottan, hosszú távon legjobb csapat, amelynek nem csak fellángolásai vannak, hanem mindig ott van az élen.
Irigységgel, és rosszindulattal viszonyulnak hozzá. Azért, mert az ő kedvencük nem olyan jó. Ez bántja őket, és ezt a bánatot kompenzálják a gyűlölettel.

Ez pedig természetes dolog, és ezzel együtt kell élni a Pats szurkolóinak.
több mint 9 éve
fodi91 196
Az évvégi összefoglalómban amit az SB után fogok megírni. Én is beidéztem volna magam, hogy ezzel nagyon mellé lőttem. 😊
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
bocs a 10 hónappal ezelőtti komment idézéséért

Pfff. Én semmit nem látok Hoganben. Ennyiért meg pláne. Ennél Lafell maradása is jobb lett volna.
fodi91
 mobile.twitter.com/ImissWiggins/status/708390326176718849
baggio
De mennyi ilyen van. Kikiabáljuk a csapatból, aztán köszönőlevelet küldünk Rex Ryannak, hogy átengedte. Pár régebbi kollega (khm.) még emlékszik arra, amikor valaki a kalapját kínálta elfogyasztásra, ha az Dolphinsból elküldött, egykori undrafted returner nálunk viszi valamire 😊

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 798 — no es importante
bocs a 10 hónappal ezelőtti komment idézéséért

Pfff. Én semmit nem látok Hoganben. Ennyiért meg pláne. Ennél Lafell maradása is jobb lett volna.
fodi91
 mobile.twitter.com/ImissWiggins/status/708390326176718849

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Julio Jones elég nagy falat lehet Butlernek, alighanem ott is Safety segítségre lesz szükség. Sanu - Ryan matchup kulcsfontosságú lehet, ha őket ki tudjuk venni, akkor passz játék ellen olyan nagyon nagy gondban aligha leszünk.
ervinator
Jones triple coverage-ban is kapott már el passzt a rájátszásban és ha jól tudom, Ryan 13 különböző célpontnak dobott TD passzt idén. Lesz ott gond bőven.
Gogo
Ha a 2 legfontosabb fegyverüket kivesszük a passzjátékból, akkor jelentősen megkönnyítjük a helyzetünket. Ha a maradék elkapókkal megvernek, akkor megérdemelten nyerik meg a meccset.
ervinator
Mondjuk, hogy igazi BB - MP féle varázslatra lesz szükség. Ez önmagában, hogy Jones és Sanu mellé betesszük Butlert és Ryant még biztos, hogy kevés lesz magában. Fog kelleni az is, hogy nyomás alatt legyen a offense-zük, lehetőleg előnyben legyünk, de biztosan kell majd varázsolni.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 943
Julio Jones elég nagy falat lehet Butlernek, alighanem ott is Safety segítségre lesz szükség. Sanu - Ryan matchup kulcsfontosságú lehet, ha őket ki tudjuk venni, akkor passz játék ellen olyan nagyon nagy gondban aligha leszünk.
ervinator
Jones triple coverage-ban is kapott már el passzt a rájátszásban és ha jól tudom, Ryan 13 különböző célpontnak dobott TD passzt idén. Lesz ott gond bőven.
Gogo
Ha a 2 legfontosabb fegyverüket kivesszük a passzjátékból, akkor jelentősen megkönnyítjük a helyzetünket. Ha a maradék elkapókkal megvernek, akkor megérdemelten nyerik meg a meccset.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Julio Jones elég nagy falat lehet Butlernek, alighanem ott is Safety segítségre lesz szükség. Sanu - Ryan matchup kulcsfontosságú lehet, ha őket ki tudjuk venni, akkor passz játék ellen olyan nagyon nagy gondban aligha leszünk.
ervinator
Jones triple coverage-ban is kapott már el passzt a rájátszásban és ha jól tudom, Ryan 13 különböző célpontnak dobott TD passzt idén. Lesz ott gond bőven.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Na meg Brady kiégett. Vagy öt éve 😊
gabokocka
Korábban, a sérülését követően.
Elchokeresedett.
De 2 éve elmúlt.
Nyertünk is egy újabb SB-t izibe.
40 fölött meg majd lefutja Cam Newtont, 50 elmúltával a félpályáról szerez felugrásból TD-t, 60 után Nyulánykás kezekkel csak benyújtja TD-re a saját tizenötösünkről. 😉

több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Igazából a "kifogásokhoz" annyit, hogy már majdnem sírni kezdtem, amikor a kommentátorok benyögték, hogy szegény Steelerst mindig valami sérülés sújtja a PO-ban, de aztán mutatták Gronkot a páholyban, öltönyben és az úgy más színezetet adott a dolognak.

Amúgy mielőtt kapok fejemre, sietek leszögezni, hogy én nem hallottam se csapat részéről, se a szurkolók részéről nyafogást emiatt. Csak idegesít, amikor a kommentátorok baromságokat beszélnek.

A másik dolog, meg vissza lehet olvasni, előre írtam, hogy szerintem a liga legkorrektebb játékvezetőjét küldték erre a meccsre. Különösen a sertésfejű ténykedését tekintve a másik meccsen, szerintem egyik csapatnak se lehet panasza a játékvezetőre.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 114 — nabege2@yahoo.com
Na akkor Atlanta.

Azért örülök igazából nekik, mert ARod képes csoda dobásokra és elég volt az utolsó 3 SB-on csodadobást (elkapást) látni 😊

Julio Jones elég nagy falat lehet Butlernek, alighanem ott is Safety segítségre lesz szükség. Sanu - Ryan matchup kulcsfontosságú lehet, ha őket ki tudjuk venni, akkor passz játék ellen olyan nagyon nagy gondban aligha leszünk.

Futás megállítása még nagy feladat, főleg hogy igazából 2 futóra kell készülnünk.

Támadóoldalon elméletileg kevesebb kérdés lehet, de a Vic Beasley vezette pass rush okozhat problémát azért.
ervinator
Az biztos, hogy a Sanu magassági fölényben van Ryannal szemben, nem lesz egyszerű...
Illetve a siettetés az Atlantánál tegnap is működött. Tökéletes játék kell, de már tegnap is írtam, én még reménykedem egy rutintalanság faktorban Ryan és a csapat részéről.
több mint 9 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 222 — Keep pounding
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Na meg Brady kiégett. Vagy öt éve 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 114 — nabege2@yahoo.com
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Igazából a többi ponttal sem. 😉

Persze engem is untat már a Petsbirodalom "uralma", de hülyét tudok kapni azoktól a hangoktól, hogy gyenge a csoport, meg szerencsétek van folyamatosan. A bírók megítélése már más tészta, pont itt írta valaki, hogy majd a Steelerst nyomják a bírók mert a vörös buzinak ez az érdeke. Ehhez képest nem adtak meg nekünk TD-t, nem adták vissza az INT és a fumble után a labdát (biztos van valami szabály ami után visszakaphattuk volna) és folyamatosan 11 játékosotok lehetett fent a pályán.
kittli
Bocs, de a TD nem volt TD, a fumble tényleg nem látszódott, bár azzal egyetértek, hogy a 3. negyedben volt 1-2 neccesebb ítélet ami nem tetszhetett a steelers szurkolóknak. Nem mondom, hogy nekünk fújtak, de azért 1-2 ítélet lehetett volna másképp.
De én inkább a gameplanban keresném a hibát. 3&1 erre BigBen nyom egy hosszút, Bell meg a bal oldalon tök üresen cigizik, sima first down és akkor csak 0-3 volt. Más lett volna a meccs összképe ha nem rohannotok kell az eredmény után. Olvastam, hogy Bell kiesése. Hát szerintem Williams jobban bekavart nekünk, nem is bírtuk megfogni a 2. negyedben. Jobbak voltunk, ti többet hibáztatok, így sajnos (nektek) csak ilyen eredmény születhetett.
NB2
Ajjaj. Egy kényszeredett vigyort csak tehettem volna a mondandóm mögé, hogy átmenjen ekkora baromságokat nem gondolok komolyan, de nem csak a meccs, a fáradság miatt sem őszinte a mosolyom. 😊
kittli
ok, bocs😊
több mint 9 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 836 — Steelers fan

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 9 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 943
Na akkor Atlanta.

Azért örülök igazából nekik, mert ARod képes csoda dobásokra és elég volt az utolsó 3 SB-on csodadobást (elkapást) látni 😊

Julio Jones elég nagy falat lehet Butlernek, alighanem ott is Safety segítségre lesz szükség. Sanu - Ryan matchup kulcsfontosságú lehet, ha őket ki tudjuk venni, akkor passz játék ellen olyan nagyon nagy gondban aligha leszünk.

Futás megállítása még nagy feladat, főleg hogy igazából 2 futóra kell készülnünk.

Támadóoldalon elméletileg kevesebb kérdés lehet, de a Vic Beasley vezette pass rush okozhat problémát azért.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 114 — nabege2@yahoo.com
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Igazából a többi ponttal sem. 😉

Persze engem is untat már a Petsbirodalom "uralma", de hülyét tudok kapni azoktól a hangoktól, hogy gyenge a csoport, meg szerencsétek van folyamatosan. A bírók megítélése már más tészta, pont itt írta valaki, hogy majd a Steelerst nyomják a bírók mert a vörös buzinak ez az érdeke. Ehhez képest nem adtak meg nekünk TD-t, nem adták vissza az INT és a fumble után a labdát (biztos van valami szabály ami után visszakaphattuk volna) és folyamatosan 11 játékosotok lehetett fent a pályán.
kittli
Bocs, de a TD nem volt TD, a fumble tényleg nem látszódott, bár azzal egyetértek, hogy a 3. negyedben volt 1-2 neccesebb ítélet ami nem tetszhetett a steelers szurkolóknak. Nem mondom, hogy nekünk fújtak, de azért 1-2 ítélet lehetett volna másképp.
De én inkább a gameplanban keresném a hibát. 3&1 erre BigBen nyom egy hosszút, Bell meg a bal oldalon tök üresen cigizik, sima first down és akkor csak 0-3 volt. Más lett volna a meccs összképe ha nem rohannotok kell az eredmény után. Olvastam, hogy Bell kiesése. Hát szerintem Williams jobban bekavart nekünk, nem is bírtuk megfogni a 2. negyedben. Jobbak voltunk, ti többet hibáztatok, így sajnos (nektek) csak ilyen eredmény születhetett.
több mint 9 éve
gedam 6 476
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
ilyen kis frusztrált egy átlagpecces egy domináns győzelem után. persze mindig is tudtam, hogy a csapatválasztás NEM véletlen. pótolni kell azokat a dolgokat, amik az életben hiányoznak.
több mint 9 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 836 — Steelers fan
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Igazából a többi ponttal sem. 😉

Persze engem is untat már a Petsbirodalom "uralma", de hülyét tudok kapni azoktól a hangoktól, hogy gyenge a csoport, meg szerencsétek van folyamatosan. A bírók megítélése már más tészta, pont itt írta valaki, hogy majd a Steelerst nyomják a bírók mert a vörös buzinak ez az érdeke. Ehhez képest nem adtak meg nekünk TD-t, nem adták vissza az INT és a fumble után a labdát (biztos van valami szabály ami után visszakaphattuk volna) és folyamatosan 11 játékosotok lehetett fent a pályán.

Szerkesztette: kittli

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 9 éve
Maniac84 New England Patriots 601
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.
Sobri Jóska
Atyaég, az első eset, hogy like-oltam egy hozzászólásod, vannak még meglepetések. 😊

több mint 9 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
Összefoglalom a győzelem valós okait (mielött más teszi meg):
- gyenge, szar a csoportunk,
- szerencsénk volt a PO sorsolással,
- segítettek a bírók,
- csaltunk valamiképp, majd jövőre kiderül pontosan hogyan,
- szerencsénk volt több dologban is.

Mondjuk az utolsóval vitatkozni se lehet.
Eleve kurva nagy mák, hogy Belichick nálunk van, hogy JMD és MP zseni, hogy Brady összekapta magát így öregségére, miután átlazulta a 30as éveit, hogy a sok "noname" játékos felfedezése, beépítése, a sztárjaink pótlása ilyen jól sikerült.
Mák nélkül nem lehet, na.

több mint 9 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Az a piros pulóver...

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
...
A rossz hír, hogy MattyIce hasonló számokat tud produkálni, mint Brady!
Kifejezetten erősen játszik blitzek és nyomás ellen.
kyobalu
De az elkapó gárda talán nem olyan széles, mint nálunk. Illetve én nagyon bízok a hátsó alakzatban. Tegnap Rowe ugyan elég messzire állt néha az elkapójától (vagy közelről nézte a meccset időnként), de Ryan és Butler felé alig lehetett dobni, jól fogták az emberüket. Illetve az első félidőben volt egy kis gondunk hátul, de már-már hagyományosan nagyon jók voltak az elemzések a félidőben és utána már nehezebben boldogult a Steelers a passzjátékkal.

Szóval nem látom reménytelennek, hogy a Falcons passzjátékát is limitálni tudjuk.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
no Baltimore Ravens 8 591
De a tegnapi meccsen nagyon sokat számított az irányítók teljesítménye.
BigBen amikor nem zavarták, nem blitzelték akkor 90,12-es ratingel dolgozott. Amikor blitzelték, akkor ez lement egyből 56,2-re!! Az összteljesítménye 85,1 QBR volt.
Brady amikor nem volt blitz:112,7, amikor blitzelték: 158,3!!! Az összteljesítménye: 127,5 QBR!!!

A rossz hír, hogy MattyIce hasonló számokat tud produkálni, mint Brady!
Kifejezetten erősen játszik blitzek és nyomás ellen.
kyobalu
A ket Qb kozott is van kulonbseg, es blitz ellen akar konnyebb is lehet a jatek, a ti DC-tek nagyon jol rejti el oket. TB ellen allando nyomas nelkul nehez gyozni ( meg ugy is). A vasas D jo uton jar, de meg nem alkalmas egy ilyen O ellen. A tietek a SB-on lesz letesztelve. Sima, megerdemelt gyozelem. Eddig volt a bemelegites johet a harc a ket legjobb kozott.
több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
De a tegnapi meccsen nagyon sokat számított az irányítók teljesítménye.
BigBen amikor nem zavarták, nem blitzelték akkor 90,12-es ratingel dolgozott. Amikor blitzelték, akkor ez lement egyből 56,2-re!! Az összteljesítménye 85,1 QBR volt.
Brady amikor nem volt blitz:112,7, amikor blitzelték: 158,3!!! Az összteljesítménye: 127,5 QBR!!!

A rossz hír, hogy MattyIce hasonló számokat tud produkálni, mint Brady!
Kifejezetten erősen játszik blitzek és nyomás ellen.

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
A lesajnált védelmünk megállította az egyik TOP O#-t a ligában.kyobalu
Nem célom belerúgni a ellenbe, de (annak ellenére, hogy sztem Bell a legjobb futó, AB top5 WR) ez a Steelers O nem top O. Nem illet beleugatni a másik csapatfórumba, de amikor valaki leírta, hogy Bradyben nem érzi azt a pluszt, Benben pedig igen, az megmosolyogtató és földről elrugaszkodott vágy volt. Ahogy ők is leírták AB után gyak. nincs senki.
Bell megsérült, ez valószínűleg segített nekünk, de látszott, hogy a D-nknek két célja volt Bell és AB kikapcsolása. Bellt az elején limitáltuk, hogy mi lett volna, nem tudjuk. AB-n pedig végig volt S segítség. Érdekes volt ez a félig zóna D és annál a sorban 12 jó BigBen passznál, azért kíváncsi voltam hova vezet ez, de MP-t és Billt igazolta a meccs.
Az a két goal line stand nagyon ott volt.

Tegnap megmutattuk, hogy egyértelműen mi vagyunk a jobb csapat. Minden téren. Mind O, mind D, mind coaching terén.

Ami viszont most jön az top O. Ellenben egy gyengébb D. Meglátjuk mi lesz, mivel szerintem továbbra sem játszottunk Ryan szintű QB-val.
zinedine5
Lehet, hogy a tegnapi Steelers nem folt Top formában, de azért egy kifejezetten erős O# van ott.
Nem csak a statokat nézve. Ott van a liga második legjobb O# fala, ami kifejezetten erősen támogatja a futásukat. Bell az elmúlt 9 meccsen űrszámokat produkált. Passzok terén az ötödikek voltak, total yardokban pedig a 7. voltak a ligában. Pontszerzésben pedig az első tízben vannak simán.
Bell a legjobb futó, Brown a legjobb elkapó a ligában. BB sem egy fakezű óriás. Tegnap is voltak szép momentumai, időszakai. Hálistennek hajlamos a hibára, kapkodásra.
Nem egy Falcons támadó egység, de benne vannak az elit O#-ek között.
Azért dicsérjük is néha a "csak papíron" erős védelmünket. Tegnap kihúzták az ellen méregfogát és nagyon jól kontrollálták végig a meccset. Még a sok engedett yard ellenére is.
Szerény véleményem alapján a Falcons védelme gyengébb, mint a mienk. Még akkor is, ha ilyen támadósorral még nem játszott a védelmünk. 😉

Ward egy paraszt.. 😉