Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Hihetetlen azért valahol ha belegondoltok hogy a Ceglédy (akit mivel ott nőttem fel rühellek mint a szart) ilyet nyilatkozik, én ezt reagálom, és ebből annyit szűrtök le hogy "áhhhá, ez pont most az aktuális propaganda...!".
Azért érzitek hogy ez kb azt jelenti akkor hogy Ceglédy is a megafon meg a fudesz propaganda része, ugye?!

Nem lehet hogy esetleg több embernek, akár egymástól teljesen eltérő személyiségeknek is ugyanaz a vélemény fogalmazódik meg valamiről FÜGGETLENÜL egymástól? Ez lehetetlen, igaz?
davemayer
Az egyidejű váltások miatt nehéz ezt így értelmezni. Azért a pártsajtó tényleg egyszerre mozog, és amit például a megafon aktuális témaként felvesz leszűrődik a többi jobb oldali véleményalkotó kommunikációjába is, és végül az átlag usernél köt ki. Nem hiszem, hogy bárki azt hinné, hogy Viktor egyesével hívogat mindenkit, hogy most ezt kell nyomni, elég a megfelelő helyeken elindítani a folyamatot. Gajdics Ottó beteríti nyállal az egész sajtóklub stúdiót, ahogy azt ordítja, hogy retardáltak, mind kontra szelektált idióta, a megafon 3 másodperces kivágásokkal nyomatja, hogy inkompetens, Viktor épp azt emeli ki az interjújában, hogy neki rengeteg tapasztalata van válságkezelésből, a többit már elvégzi a tömeg. Ez egy jól szervezett rendszer, ami kommunikációját tekintve egyszerre mozog. Mondanám, hogy ez hiányzik az ellenzékből, de alapvetően hányok a circlejerktől. Néha kellemetlen, de vesszenek össze háromszor minden Kötöttfogásban. Inkább a szekunder szégyen Csíntalan miatt, vagy Pető megértem miért csinálja a kormány értelmezései, mint a véget nem érő egymás alá beszélés.

Szerkesztette: andree
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 495 — "Grammar maci"
Czeglédy nem olyan burkoltan szállt bele MZP-be. #meglepő #JahNem
 www.youtube.com/watch?v=2R6QRO6qd2Y
empty taxi
Hol? Bevallom, irritál a csávó hangja, szóval ha nem kell nem szenvednék végig egy órát - örök hála 😊
MC12
42:10-től
empty taxi
Ez a Czeglédi hol helyezkedik el végülis a velejéig korrupt-tól a lejáratási kampány áldozatáig húzódó skálán? Nem olyan véleményre vagyok kíváncsi, hogy elolvastam két cikket meg megnéztem három videóját és kimondom, hogy X, mert ilyen X-et én is ki tudok mondani. 😊 Van itt valaki aki esetleg ismeri is az ügyei hátterét?
peterk2005
Én kb 20 éve találkoztam vele, de nem mondanám hogy ismertem. A helyi rendszert ami szülte illetve akik "kitanították" azokat viszont kellőkèppen ismertem, a velejéig korrupt a helyes megoldás, vagy még azon is túl. Kevés kártékonyabb ember van.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 495 — "Grammar maci"
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok
r.baggio
Ja, elég könnyű kiszűrni. Egyik munkatársam fidesz aktivista. Abból ahogy beszél mindig tudom mi az új kommunikációs panel. Pl amikor arról akart meggyőzni, hogy ha most utoljára leszavazzuk a baloldalt, akkor végleg eltűnnek ezek a gyűlölt szereplők, már tudtam, hogy ez az új irány. És lám, másnap már ez lett a teljes kommunikációs stratégia, hogy az ellenzéki, de nem ellenzéki összefogáshoz húzó szavazókat otthon tartsák.
andree
Rossz lehet ennyire egyszerűnek lenni, és így élni.
Mikey
Hihetetlen azért valahol ha belegondoltok hogy a Ceglédy (akit mivel ott nőttem fel rühellek mint a szart) ilyet nyilatkozik, én ezt reagálom, és ebből annyit szűrtök le hogy "áhhhá, ez pont most az aktuális propaganda...!".
Azért érzitek hogy ez kb azt jelenti akkor hogy Ceglédy is a megafon meg a fudesz propaganda része, ugye?!

Nem lehet hogy esetleg több embernek, akár egymástól teljesen eltérő személyiségeknek is ugyanaz a vélemény fogalmazódik meg valamiről FÜGGETLENÜL egymástól? Ez lehetetlen, igaz?

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Czeglédy nem olyan burkoltan szállt bele MZP-be. #meglepő #JahNem
 www.youtube.com/watch?v=2R6QRO6qd2Y
empty taxi
Hol? Bevallom, irritál a csávó hangja, szóval ha nem kell nem szenvednék végig egy órát - örök hála 😊
MC12
42:10-től
empty taxi
Ez a Czeglédi hol helyezkedik el végülis a velejéig korrupt-tól a lejáratási kampány áldozatáig húzódó skálán? Nem olyan véleményre vagyok kíváncsi, hogy elolvastam két cikket meg megnéztem három videóját és kimondom, hogy X, mert ilyen X-et én is ki tudok mondani. 😊 Van itt valaki aki esetleg ismeri is az ügyei hátterét?

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok
r.baggio
Ja, elég könnyű kiszűrni. Egyik munkatársam fidesz aktivista. Abból ahogy beszél mindig tudom mi az új kommunikációs panel. Pl amikor arról akart meggyőzni, hogy ha most utoljára leszavazzuk a baloldalt, akkor végleg eltűnnek ezek a gyűlölt szereplők, már tudtam, hogy ez az új irány. És lám, másnap már ez lett a teljes kommunikációs stratégia, hogy az ellenzéki, de nem ellenzéki összefogáshoz húzó szavazókat otthon tartsák.
andree
Rossz lehet ennyire egyszerűnek lenni, és így élni.
Mikey
Meg lehet annak a tudatállapotnak az előnye, hogy a legnagyobb összefüggésekről is rögtön kész magyarázattal rendelkezik az ember (lásd az ukrán háborúról szóló videót a minap), sőt az egész szekértábor mentalitás erről szól: nem csupán egy pártra szavazol, hanem kapsz egy sorvezetőt a világ összes fontos témájához.

Néha eléggé kiütközik ennek a röhejessége, de ha erősen hiszel benne, akkor ilyenek nem zavarhatnak meg. Most pl mzp alkalmatlansága teheti tönkre az országot, ha leváltjuk a kárpátok géniuszát, akiről mindenki tudja mennyire jó politikus, hisz az ország jelenlegi helyzete pontosan ezt mutatja. Végülis 12 év nem sok idő, ennél több kell a tényleges eredményekhez.

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 495 — "Grammar maci"
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok
r.baggio
Te, tőletek hallottam először erről a megafonról amikor úgy 2-3 hete írtatok róla hogy kimennyi pénzt kap, esküszöm. Egyáltalán nem követek semmi ilyet.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 247
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok
r.baggio
Ja, elég könnyű kiszűrni. Egyik munkatársam fidesz aktivista. Abból ahogy beszél mindig tudom mi az új kommunikációs panel. Pl amikor arról akart meggyőzni, hogy ha most utoljára leszavazzuk a baloldalt, akkor végleg eltűnnek ezek a gyűlölt szereplők, már tudtam, hogy ez az új irány. És lám, másnap már ez lett a teljes kommunikációs stratégia, hogy az ellenzéki, de nem ellenzéki összefogáshoz húzó szavazókat otthon tartsák.
andree
Rossz lehet ennyire egyszerűnek lenni, és így élni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok
r.baggio
Ja, elég könnyű kiszűrni. Egyik munkatársam fidesz aktivista. Abból ahogy beszél mindig tudom mi az új kommunikációs panel. Pl amikor arról akart meggyőzni, hogy ha most utoljára leszavazzuk a baloldalt, akkor végleg eltűnnek ezek a gyűlölt szereplők, már tudtam, hogy ez az új irány. És lám, másnap már ez lett a teljes kommunikációs stratégia, hogy az ellenzéki, de nem ellenzéki összefogáshoz húzó szavazókat otthon tartsák.
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Meglepő, hogy a megafon propaganda pont ugyanezt kezdte most el harsogni; semmi mondanivaló, az egyetlen üzenet, hogy mzp alkalmatlan - gratulálok

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 495 — "Grammar maci"
Czeglédy nem olyan burkoltan szállt bele MZP-be. #meglepő #JahNem
 www.youtube.com/watch?v=2R6QRO6qd2Y
empty taxi
Ugyanazt írja körül amit en is mondok, hogy nincsenek meg a csávónak az alapvető politikai skilljei sem.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 261 — NFL bracket champion '26
Czeglédy nem olyan burkoltan szállt bele MZP-be. #meglepő #JahNem
 www.youtube.com/watch?v=2R6QRO6qd2Y
empty taxi
Hol? Bevallom, irritál a csávó hangja, szóval ha nem kell nem szenvednék végig egy órát - örök hála 😊
MC12
42:10-től

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 420

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 261 — NFL bracket champion '26
Czeglédy nem olyan burkoltan szállt bele MZP-be. #meglepő #JahNem
 www.youtube.com/watch?v=2R6QRO6qd2Y

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 264 — Keep pounding
 telex.hu/belfold/2022/03/14/europai-unio-frontex-hataror-magyarorszag

Ezek mind olyan jó sztorik 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 420
Szerintetek lesz még valami sztori a hátralévő időszakban vagy a háború teljesen elvitte a témát?

Minden idők legdurvább kampányát vártuk mindkét oldalról, de jelenleg nem látom, hogy mivel lehetne jobban tematizálni, mint egy háborúval a szomszédban.
Szokol
Hát ez a kenőpénzes buli egész nagyot szólt volna, de így ment a kukába. Most ahogy nézem Z. Kárpáti karlengetését fogják pár napig nyomni, de ebben azért olyan sok nincs, mégha kurva ciki akkor se hiszem, hogy nagy hatása lenne, még az én ellenzéki pesti barátaim is beárazták, hogy a jobbik-ról ki fog derülni, hogy van még ott pár náci, de befolyásolni épp ezért nem is fog semmit.

Anonymus is bejelentkezett, hogy hoz önkori ügyeket, szóval gondolom pár ellenzéki ingatlan-mutyi lehet, túlárazott szerződések, ilyesmi.

A nagy kérdés, hogy mi lesz a szex-ügyekkel mert ezen kívül nem hiszem, hogy bármi is alapjaiban tudna bármelyik kampányon ütni.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 444 — Ajmo Vatreni
Szerintetek lesz még valami sztori a hátralévő időszakban vagy a háború teljesen elvitte a témát?

Minden idők legdurvább kampányát vártuk mindkét oldalról, de jelenleg nem látom, hogy mivel lehetne jobban tematizálni, mint egy háborúval a szomszédban.
Szokol
Én azt gondoltam, gondolom, hogy az ellenzéknek még kell, hogy legyen valamilyen személyes jellegű lejárató információja, ügye.
Ha nincs, akkor minden külső körülmény ellenére, nem hiszem, hogy van esélyük nyerni.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én nem fidesz-szavazó vagyok, hanem Orbán-szavazó.Sobri Jóska
De Fideszes szavazó vagy. Én meg ellenzéki annak ellenére, hogy nem látok semmi extrát MZP-ben. Egy három kimenetes kérdésben (fidesz, ellenzék, valami harmadik párt a nemszavazok helyett) te is választottál egy kimenetet, én is választottam. Ebből a szempontból a karám tagjai vagyunk mindketten. A választásod oka, miértje az ami nem tipikus, és értelemszerűen emiatt az érveid sem azok. Ezért is hoztalak példaként. Vannak akiknek viszont tipikusak az érvei, így valószínűleg a választásuk miértje is az. Mivel nem szeretek általánosítóan ilyen kijelenteni, azt is megmondom, hogy kié. A fulltipikus már nincs itt, az Fungus volt. Akár DK-s troll volt, akár szétmosott agyú törzsfideszes. És Dave esik bele gyakran ebbe a hibába. Kristóf olyan keveset ír, hogy róla véleményem sincs. Ő számomra az, aki csak jön és időnként panaszkodik egyet a "bánásmód" miatt. 😀

De leginkább azért nem, mert a világ nem fekete és fehér, ezért nem gondolom, hogy a teljesen agyhalottakon kívül a többi (akárhova) szavazónak megegyeznek a gondolatai, motivációi.
Mégis, az valóban szomorú, hogy amikor te is, és itt sokan fidesz-szavazóval, vagy annak vélt fórumozóval beszélgettek, akkor sokszor nem arra reagáltok, amit ír, hanem egy képzeletbeli fideszes narratívaval hadakoztok, annak válaszoltok, osztogattok tanácsokat, győzköditek, szajkózzátok a narratíva elleni jó érveket, csak éppen rossz embernek, rossz helyen.Sobri Jóska
Én kifejezetten ügyelni szoktam rá, hogy azzal vitázzak, amit az illető leír. Nagyon ritkán általánosítok, és azt is mindig a leírtakból vezetem le. Tisztában vagyok vele, hogy bosszantó tud lenni, ha valakit le-"tipikus fideszeseznek". Engem is bosszant, ha megjelenik valaki és elkezd a postomra tipikus libernyákozni, vagy tipikus ballerkedni. De csak és kizárólag azért bosszant, mert ez azt jelenti, hogy el sem olvasta azt amit írtam. Mert - akár igazam van, akár nincs - én rendszeresen megindoklom a véleményemet, nem válaszolok két mondatos sztereotípiákkal, és nagyon odafigyelek, hogy ne üljek fel téves tényeknek. Kristófnak egyszerűen ennyi volt a javaslatom. Ahelyett, hogy megsértődik, írja le a véleményét úgy, hogy odafigyel, hogy nincs tele téves - a propaganda által hazudott - "tényekkel" / sztereotípiákkal, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz beskatulyázva. Ahogy nem csak te, hanem mondjuk MC sincs. Amiatt az egyszerű ok miatt, mert nem a KESMA propagandát huhogja itt vissza, hanem a saját gondolatait írja le, jellemzően helyes tényekre alapozva. Amibe én rendszeresen bele szoktam ugyan kötni, de ezért jövünk ide. 😊 A KESMA visszahuhogása viszont itt nem - itt sem - érdekel. Az zavar.
peterk2005
Igazából nem tudom magam sem minek reagálok ha ennyire mellé mennek az alapoknál a dolgok, (bár azt gondolom direkt csinálod a fölényeskedést és ezáltal ezeket a buta kijelentéseket, hiszen mindig ez van, így véletlen nehezen lehet) de hátha, tényleg csak a kiindulópontokra.
Sosem panaszkodtam -> elképedtem. (Panaszkodással van tele itt minden, de én pont nem ebbe a csoportba tartozom.)
Megsértődni pedig aztán pláne nem sértődtem, csak megjegyeztem ki küldött már el a picsába szó szerint, esetleg átvitt értelemben. Belefér szerintem.
kristóf17
Azért nehéz kommunikálnunk, mert te azt érzed, hogy fölényeskedek, én meg azt érzem, hogy ez a postod is sértettséget sugall.

Hagyjuk, az lesz a legjobb. Vitatkozzunk egymással inkább közéleti/politikai jellegű dolgokban. Ha akarsz.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan
Szerintetek lesz még valami sztori a hátralévő időszakban vagy a háború teljesen elvitte a témát?

Minden idők legdurvább kampányát vártuk mindkét oldalról, de jelenleg nem látom, hogy mivel lehetne jobban tematizálni, mint egy háborúval a szomszédban.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 553
Ezt mondjuk alá tudom támasztani, én még csak nem is privát beszélgetésen, hanem egy szakmai konferencia panel-beszélgetésén hallgattam végig a Pulait (Publicus) '18 végén, miszerint csinálhatnak ők akármilyen modern nyugati módszertan szerinti kutatásokat, amikor a magyar választók egy szignifikáns része egyszerűen nem mond igazat a közvéleménykutatóknak vagy nem válaszol, pedig ők aztán rendszeresen járnak Londonba a legújabb kutatási módszereket tanulmányozni. Szóval a szavazók a hibásak és nem ők 😊 Nyilván azért ott közrejátszott, hogy ők csúnyán benézték '18-at.
MC12
És most őszintén, ezen ki csodálkozik?
warr_b
Mindenki. Komolyan.

Tök komolyan mondta az arcomba egy, az akkoriban a Századvég szakmai szintjét rontó, ma már a Nézőpont vezető kutatója, hogy a Fideszes szavazók büszkék, és sosem hazudnának egy kutatónak. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Publicus, a Idea és a Závecz is tele van hasonló elmékkel.
Gyurma Pappa
Rotyis Bálint a kedvencem
Amadeus
nekem a migracio kutato intezetben van egy-ket kedvencem 😊
csebi
Ott van csaj, akivel kavartam.

Szegényt kivégezte a róma1 rögtön az elején. Aztán elment fideszesnek.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 841 — Lucas Scott
Ezt mondjuk alá tudom támasztani, én még csak nem is privát beszélgetésen, hanem egy szakmai konferencia panel-beszélgetésén hallgattam végig a Pulait (Publicus) '18 végén, miszerint csinálhatnak ők akármilyen modern nyugati módszertan szerinti kutatásokat, amikor a magyar választók egy szignifikáns része egyszerűen nem mond igazat a közvéleménykutatóknak vagy nem válaszol, pedig ők aztán rendszeresen járnak Londonba a legújabb kutatási módszereket tanulmányozni. Szóval a szavazók a hibásak és nem ők 😊 Nyilván azért ott közrejátszott, hogy ők csúnyán benézték '18-at.
MC12
És most őszintén, ezen ki csodálkozik?
warr_b
Mindenki. Komolyan.

Tök komolyan mondta az arcomba egy, az akkoriban a Századvég szakmai szintjét rontó, ma már a Nézőpont vezető kutatója, hogy a Fideszes szavazók büszkék, és sosem hazudnának egy kutatónak. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Publicus, a Idea és a Závecz is tele van hasonló elmékkel.
Gyurma Pappa
Rotyis Bálint a kedvencem
Amadeus
nekem a migracio kutato intezetben van egy-ket kedvencem 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 553
Ezt mondjuk alá tudom támasztani, én még csak nem is privát beszélgetésen, hanem egy szakmai konferencia panel-beszélgetésén hallgattam végig a Pulait (Publicus) '18 végén, miszerint csinálhatnak ők akármilyen modern nyugati módszertan szerinti kutatásokat, amikor a magyar választók egy szignifikáns része egyszerűen nem mond igazat a közvéleménykutatóknak vagy nem válaszol, pedig ők aztán rendszeresen járnak Londonba a legújabb kutatási módszereket tanulmányozni. Szóval a szavazók a hibásak és nem ők 😊 Nyilván azért ott közrejátszott, hogy ők csúnyán benézték '18-at.
MC12
És most őszintén, ezen ki csodálkozik?
warr_b
Mindenki. Komolyan.

Tök komolyan mondta az arcomba egy, az akkoriban a Századvég szakmai szintjét rontó, ma már a Nézőpont vezető kutatója, hogy a Fideszes szavazók büszkék, és sosem hazudnának egy kutatónak. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Publicus, a Idea és a Závecz is tele van hasonló elmékkel.
Gyurma Pappa
Rotyis Bálint a kedvencem
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 247 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ezt mondjuk alá tudom támasztani, én még csak nem is privát beszélgetésen, hanem egy szakmai konferencia panel-beszélgetésén hallgattam végig a Pulait (Publicus) '18 végén, miszerint csinálhatnak ők akármilyen modern nyugati módszertan szerinti kutatásokat, amikor a magyar választók egy szignifikáns része egyszerűen nem mond igazat a közvéleménykutatóknak vagy nem válaszol, pedig ők aztán rendszeresen járnak Londonba a legújabb kutatási módszereket tanulmányozni. Szóval a szavazók a hibásak és nem ők 😊 Nyilván azért ott közrejátszott, hogy ők csúnyán benézték '18-at.
MC12
És most őszintén, ezen ki csodálkozik?
warr_b
Mindenki. Komolyan.

Tök komolyan mondta az arcomba egy, az akkoriban a Századvég szakmai szintjét rontó, ma már a Nézőpont vezető kutatója, hogy a Fideszes szavazók büszkék, és sosem hazudnának egy kutatónak. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Publicus, a Idea és a Závecz is tele van hasonló elmékkel.
Gyurma Pappa
Anyám borogass. Mondjuk ez sok mindent megmagyaráz 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Én nem fidesz-szavazó vagyok, hanem Orbán-szavazó.Sobri Jóska
De Fideszes szavazó vagy. Én meg ellenzéki annak ellenére, hogy nem látok semmi extrát MZP-ben. Egy három kimenetes kérdésben (fidesz, ellenzék, valami harmadik párt a nemszavazok helyett) te is választottál egy kimenetet, én is választottam. Ebből a szempontból a karám tagjai vagyunk mindketten. A választásod oka, miértje az ami nem tipikus, és értelemszerűen emiatt az érveid sem azok. Ezért is hoztalak példaként. Vannak akiknek viszont tipikusak az érvei, így valószínűleg a választásuk miértje is az. Mivel nem szeretek általánosítóan ilyen kijelenteni, azt is megmondom, hogy kié. A fulltipikus már nincs itt, az Fungus volt. Akár DK-s troll volt, akár szétmosott agyú törzsfideszes. És Dave esik bele gyakran ebbe a hibába. Kristóf olyan keveset ír, hogy róla véleményem sincs. Ő számomra az, aki csak jön és időnként panaszkodik egyet a "bánásmód" miatt. 😀

De leginkább azért nem, mert a világ nem fekete és fehér, ezért nem gondolom, hogy a teljesen agyhalottakon kívül a többi (akárhova) szavazónak megegyeznek a gondolatai, motivációi.
Mégis, az valóban szomorú, hogy amikor te is, és itt sokan fidesz-szavazóval, vagy annak vélt fórumozóval beszélgettek, akkor sokszor nem arra reagáltok, amit ír, hanem egy képzeletbeli fideszes narratívaval hadakoztok, annak válaszoltok, osztogattok tanácsokat, győzköditek, szajkózzátok a narratíva elleni jó érveket, csak éppen rossz embernek, rossz helyen.Sobri Jóska
Én kifejezetten ügyelni szoktam rá, hogy azzal vitázzak, amit az illető leír. Nagyon ritkán általánosítok, és azt is mindig a leírtakból vezetem le. Tisztában vagyok vele, hogy bosszantó tud lenni, ha valakit le-"tipikus fideszeseznek". Engem is bosszant, ha megjelenik valaki és elkezd a postomra tipikus libernyákozni, vagy tipikus ballerkedni. De csak és kizárólag azért bosszant, mert ez azt jelenti, hogy el sem olvasta azt amit írtam. Mert - akár igazam van, akár nincs - én rendszeresen megindoklom a véleményemet, nem válaszolok két mondatos sztereotípiákkal, és nagyon odafigyelek, hogy ne üljek fel téves tényeknek. Kristófnak egyszerűen ennyi volt a javaslatom. Ahelyett, hogy megsértődik, írja le a véleményét úgy, hogy odafigyel, hogy nincs tele téves - a propaganda által hazudott - "tényekkel" / sztereotípiákkal, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz beskatulyázva. Ahogy nem csak te, hanem mondjuk MC sincs. Amiatt az egyszerű ok miatt, mert nem a KESMA propagandát huhogja itt vissza, hanem a saját gondolatait írja le, jellemzően helyes tényekre alapozva. Amibe én rendszeresen bele szoktam ugyan kötni, de ezért jövünk ide. 😊 A KESMA visszahuhogása viszont itt nem - itt sem - érdekel. Az zavar.
peterk2005
Igazából nem tudom magam sem minek reagálok ha ennyire mellé mennek az alapoknál a dolgok, (bár azt gondolom direkt csinálod a fölényeskedést és ezáltal ezeket a buta kijelentéseket, hiszen mindig ez van, így véletlen nehezen lehet) de hátha, tényleg csak a kiindulópontokra.
Sosem panaszkodtam -> elképedtem. (Panaszkodással van tele itt minden, de én pont nem ebbe a csoportba tartozom.)
Megsértődni pedig aztán pláne nem sértődtem, csak megjegyeztem ki küldött már el a picsába szó szerint, esetleg átvitt értelemben. Belefér szerintem.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 610 — zászló zászló szív
Ezt mondjuk alá tudom támasztani, én még csak nem is privát beszélgetésen, hanem egy szakmai konferencia panel-beszélgetésén hallgattam végig a Pulait (Publicus) '18 végén, miszerint csinálhatnak ők akármilyen modern nyugati módszertan szerinti kutatásokat, amikor a magyar választók egy szignifikáns része egyszerűen nem mond igazat a közvéleménykutatóknak vagy nem válaszol, pedig ők aztán rendszeresen járnak Londonba a legújabb kutatási módszereket tanulmányozni. Szóval a szavazók a hibásak és nem ők 😊 Nyilván azért ott közrejátszott, hogy ők csúnyán benézték '18-at.
MC12
És most őszintén, ezen ki csodálkozik?
warr_b
Mindenki. Komolyan.

Tök komolyan mondta az arcomba egy, az akkoriban a Századvég szakmai szintjét rontó, ma már a Nézőpont vezető kutatója, hogy a Fideszes szavazók büszkék, és sosem hazudnának egy kutatónak. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Publicus, a Idea és a Závecz is tele van hasonló elmékkel.

több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 610 — zászló zászló szív
A Smer-t le kellett váltani, de hatalmas csalódás mindenkinek az újak ténykedése, cinizmusa és amatőrizmusa.
Tito05
Egyrészt köszi, a Kollar sztorinak csak az elejét ismertem, az ápolónős rész kimaradt, you made my day 😊

Másrészt az utolsó mondatodban ott a lényeg: hogy a Smert is le lehetett váltani, és minden bizonnyal az újakat is le lehet. Ez egy hatalmas különbség Magyarországhoz képest. Az OLANO szerintem most van a valós támogatottságán ezzel a 8% körüli támogatottsággal szerintem.

Az, hogy Pellegrini vezetette Smer 2.0 Hlas mennyire lesz új párt... De ha minden jól alakul, akkor azért a polgári demokrácia fennmarad. Én már ezzel is elégedett lennék itthon is...