Politika

69 feliratkozó

több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Dehogy is.

A DK tudott a legjobban mozgósítani egy előválasztásra. Ennyi lehet kiolvasni az adatokból. Minden más az belemagyarázás.

Nagyon egyszerű a képlet: a DK szavazónak nagy részét (mivel azok nyugdíjasok, ráérnek, és fanatikusan szeretik a Ferit) elmentek szavazni a Klárikára. A helyi jelöltek esetében sokkal érdekesebb a helyzet. Én pl. mit tehettem volna: adott volt a Keresztes, aki leszerepelt LMP elnök és adott volt a rutinos, jó politikus Szakács, aki eredetileg MSZP-s volt, de most a DK indította. Más választás nem révén rá szavaztam, mert úgy gondolom, neki nagyobb esélye van legyőzni a Hoppált. De KÖZE nem volt ehhez ahhoz hogy mit gondolok a GYF-OV tandemről. Eszembe sem jutott a Feri.
Gyurma Pappa
Pedig pont az lett volna az előválasztás tétje, hogy más választás nem lévén eszedbe jut-e majd Feri?...valószínűleg nem fog 😉
clbass
Sorry, ezt most nem értem.

Mondjuk annak általánosságban tényleg nem örülök, ha eszembe jut a Feri.
Gyurma Pappa
Elnézést! Visszaolvasva is félreérthetően fogalmaztam! Amire utalni szerettem volna az az, hogy bár a jelenlegi állás szerint tavasszal eszedbe illenék, hogy jusson Feri, minden bizonnyal majd félrenézel, mert váltani akarsz.
A változás illúzióját most el lehetett volna kezdeni, de helyette mindenki azzal érvel, hogy rendben van ez így, mert a DK mozgósít a legjobban.
DK és a DK nem változás!
clbass
Nézd, amikor a Fideszre szavaz valaki, akkor vele együtt szavaz Németh Szilárdokra, Semjén Zsoltokra és túlárazott világkiállításokra, Mészáros Lőrincekre és egyebekre. Nem csak a családi adókedvezmény és a CSOK jön a Fidesszel együtt.

Nem mi, ellenzékiek tehetünk arról, hogy a Fidesz így alakította ki a játékteret.

több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 614 — I like the Texans, I like who we are
 telex.hu/belfold/2021/09/30/harom-feltetelt-szabott-marki-zay-ahhoz-hogy-visszalepjen-karacsony-javara

Mondjuk ha ezek MZP feltételei a visszalépéshez, akkor... főleg az utolsó pont aggàlyos.
dande
Én csak azt nem értem ezt hogy képzeli? Mi lesz ha visszalép, KariGeri meg nyer és egyik feltételt sem teljesíti? Kijelenti, hogy érvénytelen volt az előválasztás? Én egyből a kezébe csapnék, hogy jólvan Petikém, megcsináljuk megmeg na állj félre. Fura.
több mint 4 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 612 — Omar's Coming Yo!
Donáth Anna, Orosz Anna, Soproni Tamás, Tompos Márton, Hajnal Miklós mind komolyabb intellektus, mint Fegyőr.
empty taxi
Pontosítottam.
nagylaza
Én Tompost nagyon karmolom, ezt nem tagadom. Elsőrangú kommunikátornak tartom, engem eddig meggyőzött a szerepléseivel.
empty taxi
Engem pont, hogy nem. Egy kis pöcsnek tartom. Van ilyen.😊
nagylaza
mondj egy momentumost aki nem egy bohoc. csak egyet😃 az osszes az. Egyszeruen nem lehet komolyan venni oket.

Szerkesztette: Kenny

több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 399
Egy értelmes lépés lenne, az pedig nem több, mint hogy Klárika visszalép. A két szúnyogcsődör meg ehy cicaharcolná
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Donáth Anna, Orosz Anna, Soproni Tamás, Tompos Márton, Hajnal Miklós mind komolyabb intellektus, mint Fegyőr.
empty taxi
Pontosítottam.
nagylaza
Én Tompost nagyon karmolom, ezt nem tagadom. Elsőrangú kommunikátornak tartom, engem eddig meggyőzött a szerepléseivel.
empty taxi
Engem pont, hogy nem. Egy kis pöcsnek tartom. Van ilyen.😊
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 807 — capitaine du château de Vienne 1487
morfondír

igazibul van egy trükk a szavazásban, nincs mszp-s elnökjelölt, ez nyomja meg Klárikát

4 erőtér van

faszátbelédveriFeri, Jobbik, exLMP-Momentum mega szegény emeszpé - szerintem az első három nagyjából egyenlő erők küzdelme, node a emeszpének nincs jelölteje, jakab meg nincs nívón egy régivágású uriembernek, fegyőr meg ugye befeküdt geri alá királytcsinálni

ha fegyőr aszonta királyt csinálni van kedve, akkor most tud dzsalázni - leejti gerit bezsuppol MZP/X mögé és akkor a kis bujdosó emeszpések klárika meg geri között vergődhetnek

ez a szamuráj útja

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Dehogy is.

A DK tudott a legjobban mozgósítani egy előválasztásra. Ennyi lehet kiolvasni az adatokból. Minden más az belemagyarázás.

Nagyon egyszerű a képlet: a DK szavazónak nagy részét (mivel azok nyugdíjasok, ráérnek, és fanatikusan szeretik a Ferit) elmentek szavazni a Klárikára. A helyi jelöltek esetében sokkal érdekesebb a helyzet. Én pl. mit tehettem volna: adott volt a Keresztes, aki leszerepelt LMP elnök és adott volt a rutinos, jó politikus Szakács, aki eredetileg MSZP-s volt, de most a DK indította. Más választás nem révén rá szavaztam, mert úgy gondolom, neki nagyobb esélye van legyőzni a Hoppált. De KÖZE nem volt ehhez ahhoz hogy mit gondolok a GYF-OV tandemről. Eszembe sem jutott a Feri.
Gyurma Pappa
Pedig pont az lett volna az előválasztás tétje, hogy más választás nem lévén eszedbe jut-e majd Feri?...valószínűleg nem fog 😉
clbass
Sorry, ezt most nem értem.

Mondjuk annak általánosságban tényleg nem örülök, ha eszembe jut a Feri.
Gyurma Pappa
Elnézést! Visszaolvasva is félreérthetően fogalmaztam! Amire utalni szerettem volna az az, hogy bár a jelenlegi állás szerint tavasszal eszedbe illenék, hogy jusson Feri, minden bizonnyal majd félrenézel, mert váltani akarsz.
A változás illúzióját most el lehetett volna kezdeni, de helyette mindenki azzal érvel, hogy rendben van ez így, mert a DK mozgósít a legjobban.
DK és a DK nem változás!
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 399
Összefoglalva:
Most be vagy szarva, vagy csak fosól?
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 804 — #NoStress
Pár gondolat, gondolatkísérlet:

1.
Szerintem MZP alkalmatlan miniszterelnöknek.
Korábban írtuk többen is, hogy "túl civil", túl dilettáns politikusnak, nem része az elitnek, a NER-nek, egy igazi outsider, de mégse ezért gondolom ezt.
Hanem azért, mert a kormányzáshoz, a miniszterelnökséghez kell parlamenti többség és kell apparátus. Neki egyik sincs, nem is lesz, nem is lehet a jelenlegi konstellációban.

A parlamenti többség nem a leendő ellenzéke ellen kell, hanem a kormányzaton belül. Kitalálhat bármit, ígérhet bármit, ha nincs legalább 100 kormánypárti képviselő, aki azt meg is szavazza. Akkor jön az, mint ami sok jelenleg ellenzék vezette önkormányzatnál (ellenzéki többségű közgyűléssel), hogy kiszavaz pár ember, kollaborál a Fidesszel, vagy simán a saját pecsenyéjét sütögetve él a zsarolási potenciáljával.
Vagyis ha MZP lenne a miniszterelnök a jelenlegi ellenzéki egyéni és listás jelöltek dominálta Parlamenttel a háta mögött, akkor kábé csak akkor dönthetne bármiről, ha arra elegendően rábólintanak. (Ez igaz egy kétharmados ellenzéki győzelem esetén is.)
MZP szépen felépítette magát a lehetőségeihez mérten, de nem épített hátországot.
Ezt "elbaszta".
Lukácsi Katalinokkal meg Herczeg Zolikkal nem lehet kormányozni, pláne ha az országgyűlésben nem is ők ülnek. A valódi civilszférát nem tudta maga alá csatornázni, dékás meg jobbikos, emeszpés, momentumos képviselőkkel meg nem tudna hatékonyan érdekérvényesíteni, csak annak az árán, hogy kvázi maradna a NER.
És még ott vannak a káderek, vagyis akik nincsenek neki, akik nem az ő emberei, márpedig a mindennapokban rajtuk múlik egy kormányzat hatékonysága, működőképessége.
Egy MZP miniszterelnökséggel semmi se változna érdemben a mindennapokban az emberek szintjén, sőt.

És ebből az következik, hogy csak Karácsony vagy Dobrev lehet Orbán kihívója, és ezt szerintem MZP is tudja, és ha az egója engedi, akkor el is hiszi.

2.
Mégis, a fentiektől függetlenül nem kéne visszalépnie MZP-nek.
Egyrészt mert alapvetően mindegy neki, hogy ki nyer, ha ő nem, másrészt ha most csatában "hullana el" akkor tényleg nem kenné össze magát az ellenzéki elittel, és megmaradna benne a potenciál, hogy négy vagy akár két év múlva érdemben felléphessen egy "na most már tényleg elég volt a fideszdékásemeszpés régi világból, tényleg kell egy új ember" attitűddel, és pár év alatt talán építhetne esélyes egyéni, helyi embereket, "szerezhetne" kádereket.
Ha most visszalép, az lényegében semmin se változtat, semmit se nyer vele, csak ezt a lehetőséget elveszti.
Még akkoris, ha mondjuk Karácsony akármit meg is ígér neki, hiszen Karácsony pont az a reálpolitikus, aki bármikor bármit mond, az semmire se kell kötelezze a jövőben. (Engem ez nem zavar, ez a politika alapvetően. Ígéretek, hazugságok, pragmatizmus és geciség keveréke.)
Mindig lesz egy "nem rajtunk múlott, nem volt rá lehetőség, majd később megcsináljuk" mondása, szemrebbenés nélkül.

3.
Mivel a politika alapvetően kommunikáció, mivel a való világban tort ül a posztmodern, abban meg Dobrev a legjobb (meg Gyurcsány) az ellenzéki oldalon, azzal se értek egyet amit most sokan mondanak, hogy vele nem lenne esély Orbánt legyőzni. Lehet, hogy Orbán ellen kevés, de mégis a legjobb esély szerintem vele van, még akkor is ha szubjektíven kevesen szeretnének egy olyan országban élni amit ő (és Feri) vezet, de ebben a pontban annyi az állításom, hogy ő nemhogy a legesélytelenebb Orbán-kihívó, hanem pont a legesélyesebb.

4.
Ha a következő választáson valamiért nem lenne Orbán, nem lenne Fidesz, hanem kvázi csak az ellenzék, akkor én a jelenlegi kínálatból bizonyára Karácsonyra szavaznék, kulturált, kedves, mosolygós, közvetlen ember, az ő személye a garancia a nyugira, a békességre, az üzleti ügymenetek hagyományos folytatására, nem látom, hogy nagy változásokat indukálna, legfeljebb lenne egy biciklishíd a Dunán meg bringasáv még Kiskunüzgölényben is, Orbán, Kövér meg Áder Magyarország díszpolgára lenne, vagy Magyar Szent István Rendet kapnának, de fejek nem hullanának, Tóth Csabák, Czeglédyk és Garancsik, Leisztingerek folytathatnák nyugiban az életüket, tulajdonképpen sok minden nem változna, csak fiatalabb és sportosabb lenne a PM, illetve nem migránsok meg Brüsszel ellen harcolnánk, hanem gyomnövények ellen vagy a megújuló energiaforrásokért. Egyfajta konszolidált Medgyessy 2.0.
De van Orbán meg van Gyurcsány, és azt is tudjuk mi történt Medgyessyvel.

5.
Ez az előválasztás valójában azt demonstrálta, hogy a magyar emberek igaziból nem akarnak változást.
Akarnak hőbörögni, akarnak orbánegygecizni, akarnak acsarkodni, de igazi változást nem akarnak. Ha akarnának, akkor ezt a választást zsigerből kellett volna 70 százalékkal Márki-Zaynak nyernie, lesöpörnie a gyurcsányféléket, a nácikat, a régi politikusok hónaljából kibújt elitista ifjoncokat, az avétos régi balosokat, a már többszörösen leszerepelt megélhetési politikusokat, vagyis mindenkit, akinek a mai napig a politikához országos szinten köze volt.
Mert ha így történt volna, akkor hihetnénk azt, hogy ez a lendület lesöpri majd Orbánt, az ő komcsijait, az ő nácijait, az ő avétos, vadászgató, Pákóra kurvázó suttyóit, álkeresztény homofób trógereit, gátlástalan, harácsoló érdekembereit.
De hát nagyon nem ez történt.
A teljes politikai paletta egyetlen valóban "más", outsider, "normálember" szereplője még a nyíltan orbánellenes, aktív, tudatos ellenzéki közegben is egy alapvetően gyér mennyiségű embert érdekelt csak valójában.
És ha még ezek az ellenzéki emberek sem akarnak valójában változást, akkor a kormánypártiak valószínűleg még kevésbbé. Nekik is bőven elég ha köcsöggyurcsányozhatnak, acsarkodhatnak, gyűlölködhetnek a másik oldalra.
Mindenkinek nagyjából jó az, ami van.
Azért ez úgy globálisan, filozófiai szempontból is elgondolkodtató.

több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Dehogy is.

A DK tudott a legjobban mozgósítani egy előválasztásra. Ennyi lehet kiolvasni az adatokból. Minden más az belemagyarázás.

Nagyon egyszerű a képlet: a DK szavazónak nagy részét (mivel azok nyugdíjasok, ráérnek, és fanatikusan szeretik a Ferit) elmentek szavazni a Klárikára. A helyi jelöltek esetében sokkal érdekesebb a helyzet. Én pl. mit tehettem volna: adott volt a Keresztes, aki leszerepelt LMP elnök és adott volt a rutinos, jó politikus Szakács, aki eredetileg MSZP-s volt, de most a DK indította. Más választás nem révén rá szavaztam, mert úgy gondolom, neki nagyobb esélye van legyőzni a Hoppált. De KÖZE nem volt ehhez ahhoz hogy mit gondolok a GYF-OV tandemről. Eszembe sem jutott a Feri.
Gyurma Pappa
Pedig pont az lett volna az előválasztás tétje, hogy más választás nem lévén eszedbe jut-e majd Feri?...valószínűleg nem fog 😉
clbass
Sorry, ezt most nem értem.

Mondjuk annak általánosságban tényleg nem örülök, ha eszembe jut a Feri.

több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 090
Feri a sajttajon úgy fogja a száját mintha mindjárt hanyna annyira berúgott? 😊
csebi
Az utóbbi évek médiaszerepléseit elnézve mit gondolsz?

több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 285 — NFL bracket champion '26
Donáth Anna, Orosz Anna, Soproni Tamás, Tompos Márton, Hajnal Miklós mind komolyabb intellektus, mint Fegyőr.
empty taxi
Pontosítottam.
nagylaza
Én Tompost nagyon karmolom, ezt nem tagadom. Elsőrangú kommunikátornak tartom, engem eddig meggyőzött a szerepléseivel.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 377 — Lucas Scott
Feri a sajttajon úgy fogja a száját mintha mindjárt hanyna annyira berúgott? 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 804 — #NoStress
A legjobb opció talán az lenne, hogy KariGeri marad Pesten, MZP küzd Orbánnal és DK visszamegy Brüsszelbe...ez szerintem rengeteg extra szavazatot hozna, viszont nehezen lehetne Gyurcsányozni MZP esetében. Azt már a fidesz hívők sem tudnák víz nélkül lenyelni.
Klaci79
Az elmúlt nyóc 11 év alapján a Fidesz hívők mindent le tudnak nyelni.
ender1112
Egyszerűsítem:
A hívők mindent le tudnak nyelni.

több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 807 — capitaine du château de Vienne 1487
A legjobb opció talán az lenne, hogy KariGeri marad Pesten, MZP küzd Orbánnal és DK visszamegy Brüsszelbe a csatornába, ahova lehúzták...ez szerintem rengeteg extra szavazatot hozna, viszont nehezen lehetne Gyurcsányozni MZP esetében. Azt már a fidesz hívők sem tudnák víz nélkül lenyelni.
Klaci79
majnem tökéletes, javítottam

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 883 — Így remélem megfelelek nektek.....
 telex.hu/belfold/2021/09/30/harom-feltetelt-szabott-marki-zay-ahhoz-hogy-visszalepjen-karacsony-javara

Mondjuk ha ezek MZP feltételei a visszalépéshez, akkor... főleg az utolsó pont aggàlyos.
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 883 — Így remélem megfelelek nektek.....
A legjobb opció talán az lenne, hogy KariGeri marad Pesten, MZP küzd Orbánnal és DK visszamegy Brüsszelbe...ez szerintem rengeteg extra szavazatot hozna, viszont nehezen lehetne Gyurcsányozni MZP esetében. Azt már a fidesz hívők sem tudnák víz nélkül lenyelni.
Klaci79
Az elmúlt nyóc 11 év alapján a Fidesz hívők mindent le tudnak nyelni.
ender1112
Az O1Gt különösen. Sorry 😊

26ban meg jönne a Lázár Jani 😛
több mint 4 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 775 — Víí veeer dö cseempjönsz.
A legjobb opció talán az lenne, hogy KariGeri marad Pesten, MZP küzd Orbánnal és DK visszamegy Brüsszelbe...ez szerintem rengeteg extra szavazatot hozna, viszont nehezen lehetne Gyurcsányozni MZP esetében. Azt már a fidesz hívők sem tudnák víz nélkül lenyelni.
Klaci79
Az elmúlt nyóc 11 év alapján a Fidesz hívők mindent le tudnak nyelni.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 050
A legjobb opció talán az lenne, hogy KariGeri marad Pesten, MZP küzd Orbánnal és DK visszamegy Brüsszelbe...ez szerintem rengeteg extra szavazatot hozna, viszont nehezen lehetne Gyurcsányozni MZP esetében. Azt már a fidesz hívők sem tudnák víz nélkül lenyelni.

Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Dehogy is.

A DK tudott a legjobban mozgósítani egy előválasztásra. Ennyi lehet kiolvasni az adatokból. Minden más az belemagyarázás.

Nagyon egyszerű a képlet: a DK szavazónak nagy részét (mivel azok nyugdíjasok, ráérnek, és fanatikusan szeretik a Ferit) elmentek szavazni a Klárikára. A helyi jelöltek esetében sokkal érdekesebb a helyzet. Én pl. mit tehettem volna: adott volt a Keresztes, aki leszerepelt LMP elnök és adott volt a rutinos, jó politikus Szakács, aki eredetileg MSZP-s volt, de most a DK indította. Más választás nem révén rá szavaztam, mert úgy gondolom, neki nagyobb esélye van legyőzni a Hoppált. De KÖZE nem volt ehhez ahhoz hogy mit gondolok a GYF-OV tandemről. Eszembe sem jutott a Feri.
Gyurma Pappa
Pedig pont az lett volna az előválasztás tétje, hogy más választás nem lévén eszedbe jut-e majd Feri?...valószínűleg nem fog 😉
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 799 — zászló zászló szív
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Dehogy is.

A DK tudott a legjobban mozgósítani egy előválasztásra. Ennyi lehet kiolvasni az adatokból. Minden más az belemagyarázás.

Nagyon egyszerű a képlet: a DK szavazónak nagy részét (mivel azok nyugdíjasok, ráérnek, és fanatikusan szeretik a Ferit) elmentek szavazni a Klárikára. A helyi jelöltek esetében sokkal érdekesebb a helyzet. Én pl. mit tehettem volna: adott volt a Keresztes, aki leszerepelt LMP elnök és adott volt a rutinos, jó politikus Szakács, aki eredetileg MSZP-s volt, de most a DK indította. Más választás nem révén rá szavaztam, mert úgy gondolom, neki nagyobb esélye van legyőzni a Hoppált. De KÖZE nem volt ehhez ahhoz hogy mit gondolok a GYF-OV tandemről. Eszembe sem jutott a Feri.

több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 824 — "Montoya por favor!"
Azért ha nálunk is elektori rendszer lenne, vagyis egy választókerületet (államot) csak egy párt vinne el, mint az amerikai elnökválasztáson, akkor brutális Dobrev győzelem lenne, kb. a 106 egyéni vk.-ból 80-90-t ő vinne el.
(Nálunk mindegyik vk. ugyanakkora, USA-ban vannak óriási különbségek egy Kalifornia és egy Delaware állam között mondjuk.)

Aztán a részvételről.
633ezret olvastam legutóbb, ami önmagában elég nagynak tűnő szám, de annak a szavazatszámnak ami egy országgyűlési választás megnyeréséhez kelleni fog kb a negyede és ötöde közt van valahol. Vagyis az összes ténylegesen szavazó kb. kilencede. Ez az ellenzéki keménymag.
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben ez volt az ellenzék első értelmes, valóban újszerű, tematizáló hatású, nem elbalfaszkodott kezdeményezése, akkor szerintem elég kevés.
Hiszen nem 25 éve vagyunk egy általános elégedettségtől áthatott országban, ahol az emberek fele azt se tudja ki a miniszterelnök, hanem egy fullra átpolitizált, a csapból is politikát folyató, örökös politikai (kommunikációs) harcban álló országban élünk, mindenkinek van véleménye, mindenki utálja vagy szereti Orbánt, Gyurcsányt, politikailag szinte nincs közömbös (én a bizonytalan szavazó toposzban se hiszek) ember, nincs olyan, aki ne utálna valakit, stb.
Ehhez képest alacsony ez a részvételi szám.

De még alacsonyabb az a kb. 100ezer szavazat amit MZP kapott, az egyetlen jelölt aki nem a 30 éve ránktespedő politikai elit (vagy inkább csürhe) része.
2022-ben lesz 2,5-3 millió ember, aki Orbán ellen fog szavazni, hogy végre leváltsa valaki, de közülük csak 100ezer az, aki most úgy gondolta, hogy ne a NER udvari ellenzéke, a saját egzisztenciájukért teperő elhasznált, leszerepelt figurák tegyék ezt, hanem egy outsider, egy civil, egy "normális, hétköznapi ember", akire nem mondja rá az ember egyből undorral, hogy "politikus, bleeee".
Az Orbánt leváltani akarók uszkve 3-4 százaléka gondolja most azt, hogy számít, hogy ki váltja le Orbánt, hogy NER se legyen, és 95+ százaléka meg azt, hogy jó ez a mocsár, ami van, csak ne Orbán fingja a passzátszelet, hanem Gyurcsány vagy valaki más hasonszőrű.
Szerintem ez sajnálatosan tanulságos.
Sobri Jóska
Ahogy az USA-ban is, itt is sokan úgy vannak vele, hogy teljesen mindegy ki lesz, arra fognak majd szavazni. Sehol nem mennek el többen előválasztani, akkor miért mennének el ott, ahol ez egy teljesen új intézmény. Sok olyan ismerősöm van nekem is, hogy nem érdekelte annyira, de a szavazáskor ott lesz. Nem érdekli, hogy DK, KG, vagy éppen MZP lesz a kihívó.
A részvételi adatokat ezen meg az ogy választáson nem is érdemes összehasonlítani. A föpolgi választáson Karácsony végső szavazóinak 19,3%-a vett részt az előválasztáson, adta le szavazatát a 3 jelöltre és mint tudjuk Bp azért mindig kiemelkedik országos összehasonlításban.
Klaci79
Szerintem ez a körülményekhez képest nagyon magas részvétel... Én úgy hallottam, a benne lévők is SOKKAL kevesebbre számítottak.
warr_b
Még szomorúbb, hogy így tudott tarolni DK 😮
clbass
mirübeszélsz?
content://com.android.chrome.FileProvider/images/screenshot/16330194996651762103875.jpg
sutianap
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Heismann majd kiszedi neked, a körzetek negyede - de ugye jelezni kéne külön, ahol nagykoalíciós a jelölt (DK Jobbik együttes)
szerintem az vagy 10 körzet
sutianap
én csak azt írtam le hogy melyik párthoz ül be a parlamentben, mert annyi össze-vissza támogatás van a körzetekben, hogy kiket ki támogat annyiban mindegy hogy úgyis mindenki egy ember támogat a fideszes ellen jövőre
amúgy ha megnézi az ember, ahol DK-s és Jobbikos nyert, ott mindegy hogy volt e visszalépés vagy sem. max a mozgósítást tudták kimaxolni

Szerkesztette: Heisman nádor

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Azért ha nálunk is elektori rendszer lenne, vagyis egy választókerületet (államot) csak egy párt vinne el, mint az amerikai elnökválasztáson, akkor brutális Dobrev győzelem lenne, kb. a 106 egyéni vk.-ból 80-90-t ő vinne el.
(Nálunk mindegyik vk. ugyanakkora, USA-ban vannak óriási különbségek egy Kalifornia és egy Delaware állam között mondjuk.)

Aztán a részvételről.
633ezret olvastam legutóbb, ami önmagában elég nagynak tűnő szám, de annak a szavazatszámnak ami egy országgyűlési választás megnyeréséhez kelleni fog kb a negyede és ötöde közt van valahol. Vagyis az összes ténylegesen szavazó kb. kilencede. Ez az ellenzéki keménymag.
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt 10 évben ez volt az ellenzék első értelmes, valóban újszerű, tematizáló hatású, nem elbalfaszkodott kezdeményezése, akkor szerintem elég kevés.
Hiszen nem 25 éve vagyunk egy általános elégedettségtől áthatott országban, ahol az emberek fele azt se tudja ki a miniszterelnök, hanem egy fullra átpolitizált, a csapból is politikát folyató, örökös politikai (kommunikációs) harcban álló országban élünk, mindenkinek van véleménye, mindenki utálja vagy szereti Orbánt, Gyurcsányt, politikailag szinte nincs közömbös (én a bizonytalan szavazó toposzban se hiszek) ember, nincs olyan, aki ne utálna valakit, stb.
Ehhez képest alacsony ez a részvételi szám.

De még alacsonyabb az a kb. 100ezer szavazat amit MZP kapott, az egyetlen jelölt aki nem a 30 éve ránktespedő politikai elit (vagy inkább csürhe) része.
2022-ben lesz 2,5-3 millió ember, aki Orbán ellen fog szavazni, hogy végre leváltsa valaki, de közülük csak 100ezer az, aki most úgy gondolta, hogy ne a NER udvari ellenzéke, a saját egzisztenciájukért teperő elhasznált, leszerepelt figurák tegyék ezt, hanem egy outsider, egy civil, egy "normális, hétköznapi ember", akire nem mondja rá az ember egyből undorral, hogy "politikus, bleeee".
Az Orbánt leváltani akarók uszkve 3-4 százaléka gondolja most azt, hogy számít, hogy ki váltja le Orbánt, hogy NER se legyen, és 95+ százaléka meg azt, hogy jó ez a mocsár, ami van, csak ne Orbán fingja a passzátszelet, hanem Gyurcsány vagy valaki más hasonszőrű.
Szerintem ez sajnálatosan tanulságos.
Sobri Jóska
Ahogy az USA-ban is, itt is sokan úgy vannak vele, hogy teljesen mindegy ki lesz, arra fognak majd szavazni. Sehol nem mennek el többen előválasztani, akkor miért mennének el ott, ahol ez egy teljesen új intézmény. Sok olyan ismerősöm van nekem is, hogy nem érdekelte annyira, de a szavazáskor ott lesz. Nem érdekli, hogy DK, KG, vagy éppen MZP lesz a kihívó.
A részvételi adatokat ezen meg az ogy választáson nem is érdemes összehasonlítani. A föpolgi választáson Karácsony végső szavazóinak 19,3%-a vett részt az előválasztáson, adta le szavazatát a 3 jelöltre és mint tudjuk Bp azért mindig kiemelkedik országos összehasonlításban.
Klaci79
Szerintem ez a körülményekhez képest nagyon magas részvétel... Én úgy hallottam, a benne lévők is SOKKAL kevesebbre számítottak.
warr_b
Még szomorúbb, hogy így tudott tarolni DK 😮
clbass
mirübeszélsz?
content://com.android.chrome.FileProvider/images/screenshot/16330194996651762103875.jpg
sutianap
Nem rejtettem véka alá a véleményem eddig sem.
Az, hogy a várt részvételt meghaladva DK győztesnek mondhatja magát számomra két dolgot jelent:
1. Az ellenzéki választók még mindig be vannak szűkülve a Gyurcsány - Orbán ellentétbe
2. Nem változást akarnak, csak nem Orbán-t akarják utálni
clbass
Heismann majd kiszedi neked, a körzetek negyede - de ugye jelezni kéne külön, ahol nagykoalíciós a jelölt (DK Jobbik együttes)
szerintem az vagy 10 körzet
sutianap
Dobrev Klárára gondoltam, folytatva a fórumos monogram analógiát! Arról nem tehetek, hogy a férje róla nevezte el a pártot 😉