Politika

46 feliratkozó

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
"Most először fordult elő, hogy sem elnökségi megbeszélésen, sem frakcióülésen még csak előzetes tájékoztatást sem adtak sem a pártnak, sem magának a kormánynak a nagy jelentőségű intézkedéstervezetről. Pedig az uniónak benyújtandó intézkedéscsomag alapvető változásokat hozhat számos területen – mégpedig olyanokat, amik szembe mennek a kormány eddigi retorikájával."

http://hvg.hu/itthon/20120423_fidesz_megszoritas_konvergencia

Szemmel látható, hogy az EU és az IMF tollba mondja Orbánnak a szükséges lépéseket, amelyek nélkül jön a túlzottdeficit-eljárás és nem lesz hitel.

Leépítik a vasúthálózatot, nem lesz pedagógus-életpályamodell és adóztatás végkimerülésig.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Tomi: lehet, hogy a magad részéről nem kérsz belőle, de ha Orbán folytatja a gonosz multik elleni kommunikációs hadjáratot, a saját szótárát nyugodtan legitimálhatja a saját szavazói előtt. Mondhatja, hogy nem ő terheli a Zembereket, hanem a karvalytőkés.

A politikusok hiteket árulnak, amik vagy egybeesnek a valósággal vagy nem.Dzsokijuing
Szerintem pedig a politikusoknak nem hiteket kell árulniuk, hanem megoldásokat. Abban egyetértünk, hogy Viktor valóban hitet árul (bár a táblára megoldás van felírva; újabb hazugság), s ezért valóban el tudja fogadtatni a saját szótárát a saját szavazóinál. Ez még számukra is veszélyes, hiszen a hitéletben a kontroll és az értékelés teljesen másként valósul meg, mint egy demokratikus közösségben. Nem a megoldások kidolgozásának menetét kontrollálják és nem a megoldásokat értékelik, hanem a hívőket, a hívők életét és viszonyulását a hithez.

Btw ne emlegessen gonosz multit, karvalytőkét az, aki egy ország miniszterelnökeként (ennek minden súlyával és üzenetével) Mercedes-gyárat avat.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
Tomi: lehet, hogy a magad részéről nem kérsz belőle, de ha Orbán folytatja a gonosz multik elleni kommunikációs hadjáratot, a saját szótárát nyugodtan legitimálhatja a saját szavazói előtt. Mondhatja, hogy nem ő terheli a Zembereket, hanem a karvalytőkés.

A politikusok hiteket árulnak, amik vagy egybeesnek a valósággal vagy nem.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
De én nem Zizu hozzászólásával (és az áldozatvállalással) foglalkoztam, ha arra reagáltam volna, közvetlenül őt idézem. StormST ahhoz fűzött véleményét egészítettem ki, ennyi és nem több.

Ám úgy látom, hogy ezen a ponton nagyon félrecsúszott a történet, ezért kijelentem: amikor Orbán bizonyos felsorolt intézkedések mellé illesztve áldozatvállalásról beszél, azt csak egyszerű PR-nak vélem, amit nemhogy megvédeni nem akarok, de még csak reagálásra se tartom érdemesnek.
Hogy fokozzam, teljesen őszintén mondom: igazából nem is érdekel, hogy a Kormány néhány tízmilliós nagyságrendben milyen áldozatokat hoz (ha hoz egyáltalán), ahogy a tegnapi barátok közt története jobban érdekel annál (kb. 10 éve láttam belőle utoljára bármit is), mint hogy melyik miniszterelnök dolgozott ingyen.
Ezek szimbolikus kérdések, amelyeket a tömegek egy része nagyra értékelhet, de attól még lehet valaki a világ legrosszabb kormányfője, ha nem veszi fel a fizetését és persze lehet a legjobb is. Nem ezen múlik. Az ebből áradó üzenet sem érdekel.
Sőt még az is alig jelent számomra többet, hogy 386 ember helyett 200 lesz a parlamentben, bár ez már talán egy körömhegynyit több, mint jelképes döntés. (A valami ott kezdődik, hogy közel 10000 önkormányzati képviselővel kevesebb van, de erre sem úgy tekintek, mint amiért sajnálnom kéne a politikusokat pártállástól függetlenül)atapapa
ata, akár azt is mondhatnám, hogy teljesen igazad van. Az Orbán-kormány konkrét esetében nem tehetjük meg ezeket az elegáns felülemelkedéseket. apeszos idézete pontosan mutatja, hogy miért. Ha ezt a mondatot elfogadjuk ép, kerek érvnek, akkor mi is beállunk a nem normálisok sorába. Az nem mondat (gondolat), hogy nem az emberek terhelésével akarjuk megoldani a helyzetet, ezért elveszünk az emberektől hívásonként (percekként) két forintot. Még akkor sem, ha könnyedén PR-nek minősítem. A PR nem (sem) a hazugságok és a bomlott elmék világa.
Szerintem alapvető elvárás, hogy a szavak (szimbólumok) és a tettek között észlelhető, mérhető és megfelelő összefüggések legyenek. Bármennyire is ennek ellenkezőjét mondja és kéri a külvilágtól Viktor, az nem működik, hogy az ő esetében tekintsünk el ettől. Magyarul, el akarja lopni, venni tőlünk a szavak közös jelentését. Le akarja cserélni a saját szótárára. Azt hiszem Te is éltél néhány évet abban a korszakban, ahol például a forradalmat, szabadságharcot ellenforradalomnak esetleg sajnálatos eseménynek hívták. A magam részéről nem kérek a bolsevik tempóból.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Mellesleg a nettó bérekkel ez a "állami áldozatvállalás" téma még fájdalmasabban szánalmas a parlamentet és kormányapparátust nézve, mivel az előző ciklushoz képest az egykulcsos adó miatt (gyerekkedvezmény nélkül is, azzal meg pláne) magasabb képviselői nettók miatt kevesebb visszafolyó adóval még "többe kerülnek" az adózóknak a képviselők még azonos béren is, ha meg emelkedik a bruttójuk menetrend szerint, akkor pláne...

A 200 fős országgyűlésnél meg majd inkább megvárom, hogy az olcsóbb lesz-e, 750-es bruttóval, helyettes és nem-helyettes államtitkárok, egyebekkel együtt, nem vagyok benne annyira biztos, de legyen úgy... 😊



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
...
atapapa
A történet ott csúszott félre, hogy te nem értetted alapból, hogy én miről beszéltem...

http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=520381#p520381
Itt én azt írtam, hogy " jelen pillanatban a kormány és apparátusa kb. 1,5-2-szer annyit keres, mint bármelyik korábban". Ezt nem tudom hogy lehetett félreérteni, de neked sikerült.

http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=520441#p520441
Te a válaszodban ezt írtad:
"A fizetések kétszeres emelkedését mire alapozod?
A nettó emelkedett az egykulcs miatt, de szúrópróbaszerűen megnéztem, a belügyminiszter 2008 májusában 1,3 millió bruttót keresett, aztán csökkentették Bajnaiék alatt a fizetéseket, a mostani belügyminiszter 1,15 milliót kap."
Én nem beszéltem fizetésekről, főleg nem egyénenként..

http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=520448#p520448
Jött tőlem ez a hosszú válasz, számokkal, amiből szerintem elég világosan látszott, hogy én a komplett kormányzat bérköltségéről beszéltem...
Ennek a végén volt egy fél mondat, "ebben a miniszteri biztosok még nincsenek benne, így azért annyira vészesen nagy bakot nem lőttem szerintem", úgy tűnik ezt hiba volt odatenni, mert ez később fölöslegesen vitte el az egész témát...

http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=520454#p520454
Jött tőled egy válasz, ami nálam megint csak azt mutatta, hogy egyáltalán nem értetted miről van szó...
"Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben ), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek."
Ki beszélt a pozíciónkénti bruttó bérek emelkedéséről? Arról volt szó, ismét leírom, hogy a teljes apparátus mennyibe kerül, bérről nem volt szó...

Nos, innen jött a miniszteri biztos-kormánybiztos vonal, ami elvitte az egészet, közben a másik rész meg elsikkadt. Ebben én is hibás vagyok, ezt elismerem, de az eredeti vonalat én úgy gondolom, hogy elég világosan kifejtettem, te pedig vagy szándékosan, vagy (más bocs) butaságból többször elmentél mellette, így abba több energiát már nem akartam fektetni...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
Nektek is kell egy játszótér!catattack
Neked meg egy fogorvos! 😛 😊tomi-tomi
Ne offoljátok szét ezt a gyönyörűséget! 😂catattack
Kövér László házelnök úr catattack néven nickelt a fórumra 😛

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Orbán: Az Európai Bíróság előtt kötünk ki
"Kérdésekre válaszolva azt mondta: a kormánynak továbbra is az a törekvése, és arra kapott felhatalmazást is, hogy nem szabad olyan válságkezelést alkalmazni, amely a terheket kizárólag az emberekre hárítja. Ezzel indokolta a pénzügyi tranzakciókkal, illetve a telefonos szolgáltatásokkal kapcsolatos terveket. Hozzátette, az internetadó bevezetése nem merült fel."
Hazudunk éjjel, hazudunk nappal....
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
De én nem Zizu hozzászólásával (és az áldozatvállalással) foglalkoztam, ha arra reagáltam volna, közvetlenül őt idézem. StormST ahhoz fűzött véleményét egészítettem ki, ennyi és nem több.

Ám úgy látom, hogy ezen a ponton nagyon félrecsúszott a történet, ezért kijelentem: amikor Orbán bizonyos felsorolt intézkedések mellé illesztve áldozatvállalásról beszél, azt csak egyszerű PR-nak vélem, amit nemhogy megvédeni nem akarok, de még csak reagálásra se tartom érdemesnek.
Hogy fokozzam, teljesen őszintén mondom: igazából nem is érdekel, hogy a Kormány néhány tízmilliós nagyságrendben milyen áldozatokat hoz (ha hoz egyáltalán), ahogy a tegnapi barátok közt története jobban érdekel annál (kb. 10 éve láttam belőle utoljára bármit is), mint hogy melyik miniszterelnök dolgozott ingyen.
Ezek szimbolikus kérdések, amelyeket a tömegek egy része nagyra értékelhet, de attól még lehet valaki a világ legrosszabb kormányfője, ha nem veszi fel a fizetését és persze lehet a legjobb is. Nem ezen múlik. Az ebből áradó üzenet sem érdekel.
Sőt még az is alig jelent számomra többet, hogy 386 ember helyett 200 lesz a parlamentben, bár ez már talán egy körömhegynyit több, mint jelképes döntés. (A valami ott kezdődik, hogy közel 10000 önkormányzati képviselővel kevesebb van, de erre sem úgy tekintek, mint amiért sajnálnom kéne a politikusokat pártállástól függetlenül)

több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
ata, ez a döbbenetem hangja. A fórum egyik legintelligensebb, legszélesebb látókörrel rendelkező embere egy bizonyos témánál (számomra döbbenetes) változáson esik át. El nem tudom képzelni, hogy ez spontán módon megy végbe. E két véleményem alapján úgy gondolom, hogy ez csak rettentő erőfeszítésekkel lehetséges, de az értelmét, hozadékát nem látom.
Nekem bizony terelés, hogy az eredeti gondolatból (zinadine még ki is vastagította: az állam áldozatokat vállalt, például felére csökkentette a politikusok létszámát) csak a lényegről veszed el a fókuszt. Amikor megpróbálom visszatéríteni a vitát a kiinduló állításhoz, akkor Te úgy teszel, mintha nem is kaptál volna egy kérdést. Jó példa erre a technikádra: "A nettók ahogy utaltam rá, biztos hogy nőttek, bár megjegyzem, hogy emlékeim szerint az elmúlt parlamenti ciklusok szinte mindegyike úgy kezdődött, hogy a képviselők emelték a fizetésüket, most ez elmaradt, "csak" a kulcson machináltak." Lefordítom az eredeti gondolat fényében: tényleg nem vállalt áldozatot az állam (na, ugye!), bár korábban sem vállalt (senki sem mondta, sőt Viktor úgy állította be, hogy ez az ő kormányzására jellemző), lám-lám most is olyat tettek, amit korábban mások sosem, csak mégis. Én ilyen inkoherens mondatot Tőled sehol máshol nem olvasok ezen a fórumon.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Gondolkodni nem ér?!
Bértömegben (Storm szerintem erről beszél: "a kormány és apparátusa") jó becslésnek tűnik a 1,5-2-szeres szorzó - nettóban. Szvsz Te is nagyon jól tudod, hogy állami alkalmazottak esetében a bruttónak szinte nulla jelentősége van - egyik zseb-másik zseb. Jelentősen többe kerül a kormány (beleértve mindenféle biztost, helyettes államtitkárt stb.) bérezése az államnak 2010 óta, mint előtte. A másik zsebbe sokkal kevesebbet vesz vissza.
tomi-tomi
Hát azért az állami alkalmazottnak is számít, hogy mennyi a bruttója, különösen akkor, ha a gyerekkedvezményeket le se tudja hívni. Ezért a bruttót lehet csak objektíve összehasonlítani individualizálás nélkül, pl. 2009-ben is csökkent valamennyit az SZJA, vagy nem olyan nagyon régen, talán 10 éve még több ponton is lehetett kedvezményeket lehívni, azt hiszem évi 100 rúgóig. Most azt honnan tudod hogy melyik állami alkalmazott akkor ebből melyiket tudta igénybe venni?

A nettók ahogy utaltam rá, biztos hogy nőttek, bár megjegyzem, hogy emlékeim szerint az elmúlt parlamenti ciklusok szinte mindegyike úgy kezdődött, hogy a képviselők emelték a fizetésüket, most ez elmaradt, "csak" a kulcson machináltak.atapapa
ata, Neked mekkora erőfeszítésedbe kerül 1. a gondolkodási apparátusodat ennyire radikálisan lecsökkenteni? 2. a maradékot szinte kizárólag terelésre használni?
Storm becslését továbbra sem tudod cáfolni, sőt most már el is ismerted (még "sőtebb" elejétől fogva elismerted! 😀 ), hogy a nettó igenis nőtt.
Ha a gyerekkedvezmények lehívásával is él(het)nek a (bővebb) kormány tagjai, akkor a nettó növekedése még drámaibb. Bajnai nettója például (ugyanakkora bruttónál) szinte biztos, hogy nem érte el Viktor jelenlegi nettójának a felét. Ezt a kiadás növekedést áldozatvállalásnak hívni - cinikus hazugság. Ezt próbálod elfedni mindenféle oda nem tartozó érvekkel.
tomi-tomi
Ha nem gond, én a személyeskedő köröket kihagyom.

Orbán idei nettója 1,1 millió (azért az 5 gyerek talán nem mindennapos a jelenlegi adminisztrációban, átlagos 2 gyerekkel 950 lenne), Bajnaié szűk 800 rúgó volt ha jól nézem.

A nettó emelkedését az első, e témában tett hozzászólásomban megemlítettem.
Semmit se próbálok elfedni. Nem is utaltam itt semmiféle áldozatvállalásra, csak te próbálod belém magyarázni.
Sőt, ha érdekel, elmondom hogy nem sok áldozatvállalást látok a Kormányon, ha saját magáról van szó.

Csak akkor védek egy kormányzati intézkedést, ha egyetértek vele, függetlenül attól, hogy ki van hatalmon.

ata: persze lehet hagyni a biztosokat a francba, az megint csak egy olyan félmondat volt, amin sikerült, a témától elhúzódva, leragadni...StormST
Csak én látom az eredeti téma másik részével kapcsolatos többi friss hozzászólást? 😉

több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
ata: persze lehet hagyni a biztosokat a francba, az megint csak egy olyan félmondat volt, amin sikerült, a témától elhúzódva, leragadni...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
Gondolkodni nem ér?!
Bértömegben (Storm szerintem erről beszél: "a kormány és apparátusa") jó becslésnek tűnik a 1,5-2-szeres szorzó - nettóban. Szvsz Te is nagyon jól tudod, hogy állami alkalmazottak esetében a bruttónak szinte nulla jelentősége van - egyik zseb-másik zseb. Jelentősen többe kerül a kormány (beleértve mindenféle biztost, helyettes államtitkárt stb.) bérezése az államnak 2010 óta, mint előtte. A másik zsebbe sokkal kevesebbet vesz vissza.
tomi-tomi
Hát azért az állami alkalmazottnak is számít, hogy mennyi a bruttója, különösen akkor, ha a gyerekkedvezményeket le se tudja hívni. Ezért a bruttót lehet csak objektíve összehasonlítani individualizálás nélkül, pl. 2009-ben is csökkent valamennyit az SZJA, vagy nem olyan nagyon régen, talán 10 éve még több ponton is lehetett kedvezményeket lehívni, azt hiszem évi 100 rúgóig. Most azt honnan tudod hogy melyik állami alkalmazott akkor ebből melyiket tudta igénybe venni?

A nettók ahogy utaltam rá, biztos hogy nőttek, bár megjegyzem, hogy emlékeim szerint az elmúlt parlamenti ciklusok szinte mindegyike úgy kezdődött, hogy a képviselők emelték a fizetésüket, most ez elmaradt, "csak" a kulcson machináltak.atapapa
ata, Neked mekkora erőfeszítésedbe kerül 1. a gondolkodási apparátusodat ennyire radikálisan lecsökkenteni? 2. a maradékot szinte kizárólag terelésre használni?
Storm becslését továbbra sem tudod cáfolni, sőt most már el is ismerted (még "sőtebb" elejétől fogva elismerted! 😀 ), hogy a nettó igenis nőtt.
Ha a gyerekkedvezmények lehívásával is él(het)nek a (bővebb) kormány tagjai, akkor a nettó növekedése még drámaibb. Bajnai nettója például (ugyanakkora bruttónál) szinte biztos, hogy nem érte el Viktor jelenlegi nettójának a felét. Ezt a kiadás növekedést áldozatvállalásnak hívni - cinikus hazugság. Ezt próbálod elfedni mindenféle oda nem tartozó érvekkel.
(Bár most kifejezetten a kormányról volt szó, az állami alkalmazottakon sem spórolt az állam egy buznyákot sem, hiszen az alacsony fizetésűeknél kipótolta a nettó csökkenését, mindenki más pedig zsebre rakta a növekményt. Az pedig egy kifejezetten egy másik történet, hogy ezt a növekményt egyéb kerülő utakon és módszerekkel (s bejön még majd az elinflálás is!) próbálja visszaszedni.)

Pl. amikor Szetey anno közel 40 milliós megbízást adott a volt cégének, de most is hallani ilyen híreket.atapapa
Nem-nem, ilyen híreket nem hallani. Azt viszont tudjuk, hogy Simicska cége 200 milliárdnyi megbízást kapott. A két szám aránya nagyon sok mindent kifejez.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Csak az első nevet megnézve látható, hogy már 1,5 évet kapott, persze hosszabbítgatva...

valóban Fónagyot elírtam, ő tényleg kormánybiztos...StormST
Én nem a kormány.hu-t nézem, hanem az annak idején tanult, azóta újraszabályozott törvényt, onnan a 6 hónap. Persze lehet újra és újra kinevezni, a feladattól vagy a csókostól függően.

De komolyan mondom, teljesen marginális kérdés a miniszteri biztosok száma, korábban is volt belőlük egy valaggal.
Sokkal több pénzt ki lehet szippantani akár csak egy vaskos külsős tanácsadói szerződéssel, mint amennyit egy-egy ilyen embernek kifizetnek. Pl. amikor Szetey anno közel 40 milliós megbízást adott a volt cégének, de most is hallani ilyen híreket.

több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
Gondolkodni nem ér?!
Bértömegben (Storm szerintem erről beszél: "a kormány és apparátusa") jó becslésnek tűnik a 1,5-2-szeres szorzó - nettóban. Szvsz Te is nagyon jól tudod, hogy állami alkalmazottak esetében a bruttónak szinte nulla jelentősége van - egyik zseb-másik zseb. Jelentősen többe kerül a kormány (beleértve mindenféle biztost, helyettes államtitkárt stb.) bérezése az államnak 2010 óta, mint előtte. A másik zsebbe sokkal kevesebbet vesz vissza.
tomi-tomi
Hát azért az állami alkalmazottnak is számít, hogy mennyi a bruttója, különösen akkor, ha a gyerekkedvezményeket le se tudja hívni. Ezért a bruttót lehet csak objektíve összehasonlítani individualizálás nélkül, pl. 2009-ben is csökkent valamennyit az SZJA, vagy nem olyan nagyon régen, talán 10 éve még több ponton is lehetett kedvezményeket lehívni, azt hiszem évi 100 rúgóig. Most azt honnan tudod hogy melyik állami alkalmazott akkor ebből melyiket tudta igénybe venni?

A nettók ahogy utaltam rá, biztos hogy nőttek, bár megjegyzem, hogy emlékeim szerint az elmúlt parlamenti ciklusok szinte mindegyike úgy kezdődött, hogy a képviselők emelték a fizetésüket, most ez elmaradt, "csak" a kulcson machináltak.atapapa
De az alap gond ott van, hogy bruttóban kerül az adófizetőknek (jóval) többe a kormány mindennel együtt ÖSSZESEN, a nettó más kérdés személyenként/összesen, bár 2010-hez képest az még nagyobb torzítást mutatna szerintem...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
catattack 3 520
Te meg gondolom részeg... 😛StormST
Nektek is kell egy játszótér!catattack
Neked meg egy fogorvos! 😛 😊tomi-tomi
Ne offoljátok szét ezt a gyönyörűséget! 😂
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Magyarul a 1,5-kétszerest egy kicsit előttem, de ebben a miniszteri biztosok még nincsenek benne, így azért annyira vészesen nagy bakot nem lőttem szerintem... 😊StormST
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
Gondolkodni nem ér?!
Bértömegben (Storm szerintem erről beszél: "a kormány és apparátusa") jó becslésnek tűnik a 1,5-2-szeres szorzó - nettóban. Szvsz Te is nagyon jól tudod, hogy állami alkalmazottak esetében a bruttónak szinte nulla jelentősége van - egyik zseb-másik zseb. Jelentősen többe kerül a kormány (beleértve mindenféle biztost, helyettes államtitkárt stb.) bérezése az államnak 2010 óta, mint előtte. A másik zsebbe sokkal kevesebbet vesz vissza.
tomi-tomi
Hát azért az állami alkalmazottnak is számít, hogy mennyi a bruttója, különösen akkor, ha a gyerekkedvezményeket le se tudja hívni. Ezért a bruttót lehet csak objektíve összehasonlítani individualizálás nélkül, pl. 2009-ben is csökkent valamennyit az SZJA, vagy nem olyan nagyon régen, talán 10 éve még több ponton is lehetett kedvezményeket lehívni, azt hiszem évi 100 rúgóig. Most azt honnan tudod hogy melyik állami alkalmazott akkor ebből melyiket tudta igénybe venni?

A nettók ahogy utaltam rá, biztos hogy nőttek, bár megjegyzem, hogy emlékeim szerint az elmúlt parlamenti ciklusok szinte mindegyike úgy kezdődött, hogy a képviselők emelték a fizetésüket, most ez elmaradt, "csak" a kulcson machináltak.

több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Hogya g.cibe lehet fosni ezt a sok hozzászólást ebbe a fos topicba?
Röhejesek vagytok bazmeg!catattack
Te meg gondolom részeg... 😛StormST
Nektek is kell egy játszótér!catattack
Neked meg egy fogorvos! 😛 😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Mellesleg igen, megint egy félreértelmezés miatt megy a vita rossz irányba, erre próbáltam rávilágítani a cikkből bevágott részekkel, úgy látom sikertelenül, tomi-tomi értette, miről beszélek...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Hogya g.cibe lehet fosni ezt a sok hozzászólást ebbe a fos topicba?
Röhejesek vagytok bazmeg!catattack
Te meg gondolom részeg... 😛StormST
Nektek is kell egy játszótér!catattack
Neked meg egy ágy...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
De pont azért, mert annyian vannak, iszonyat sokba kerül az elvileg olcsóbb kormány...

A miniszteri/kormánybiztosok határozott időre nevezhetők ki, de a fél év az nem úgy van (hosszabbítható is, de alapból a limit a miniszter mandátuma csak), nézd meg nyugodtan a kormany.hu-t, ott vannak külön menüpont alatt a kormánybiztosok (11), meg minisztériumonként a miniszteri biztosok (10+, nem számoltam össze)...

Pl. Fónagy most kapott 1 évet éppen, hogy a MÁV-ot rendbe tegye miniszteri biztosként... 😊 (halálra ítélve)

Egyébként a miniszteri biztosok a helyettes államtitkári fizut kapják, a kormánybiztosok és miniszterelnöki megbízottak meg az államtitkárit...StormST
Felesleges ebbe a miniszteri biztosozásba belemenni, az emút8évben is volt belőlük dögivel.

Fónagy nem miniszteri biztos lett 1 évre (ismétlem: az csak 6 hónap lehet), hanem kormánybiztos (ezt legfeljebb két éves időtartamra lehet betöltetni). Ja és ha már Fónagy, ő külön díjazás nélkül látja el a kormánybiztosi posztot.atapapa
Miniszteri biztos

A miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Megbízatása határozott időre szól, de legfeljebb, amíg a miniszter hatáskörét gyakorolja.
Kormany.hu

http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/miniszteri-biztosok

Csak az első nevet megnézve látható, hogy már 1,5 évet kapott, persze hosszabbítgatva...

valóban Fónagyot elírtam, ő tényleg kormánybiztos...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
catattack 3 520
Hogya g.cibe lehet fosni ezt a sok hozzászólást ebbe a fos topicba?
Röhejesek vagytok bazmeg!catattack
Te meg gondolom részeg... 😛StormST
Nektek is kell egy játszótér!
több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Magyarul a 1,5-kétszerest egy kicsit előttem, de ebben a miniszteri biztosok még nincsenek benne, így azért annyira vészesen nagy bakot nem lőttem szerintem... 😊StormST
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
Gondolkodni nem ér?!
Bértömegben (Storm szerintem erről beszél: "a kormány és apparátusa") jó becslésnek tűnik a 1,5-2-szeres szorzó - nettóban. Szvsz Te is nagyon jól tudod, hogy állami alkalmazottak esetében a bruttónak szinte nulla jelentősége van - egyik zseb-másik zseb. Jelentősen többe kerül a kormány (beleértve mindenféle biztost, helyettes államtitkárt stb.) bérezése az államnak 2010 óta, mint előtte. A másik zsebbe sokkal kevesebbet vesz vissza.
Viktor hazugságának döntő része valóban nem ez, hanem az állami áldozatvállalás (mértéke). Milyen arányosságot látsz az állami szféra, az üzleti szféra és a polgárok áldozatvállalásai között? Szerintem az állam max. szimbolikus mértéket vállal magára.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Magyarul a 1,5-kétszerest egy kicsit előttem, de ebben a miniszteri biztosok még nincsenek benne, így azért annyira vészesen nagy bakot nem lőttem szerintem... 😊StormST
Több államtitkár van, az rendben (azaz dehogy van rendben 😊), de a bruttó fizetések a pozíciókat tekintve nem igazán emelkedtek.

(A miniszteri biztos nem nagy cucc, egy olyan kinevezés csak hat hónapra szólhat legfeljebb, eseti feladatokra találják ki)atapapa
De pont azért, mert annyian vannak, iszonyat sokba kerül az elvileg olcsóbb kormány...

A miniszteri/kormánybiztosok határozott időre nevezhetők ki, de a fél év az nem úgy van (hosszabbítható is, de alapból a limit a miniszter mandátuma csak), nézd meg nyugodtan a kormany.hu-t, ott vannak külön menüpont alatt a kormánybiztosok (11), meg minisztériumonként a miniszteri biztosok (10+, nem számoltam össze)...

Pl. Fónagy most kapott 1 évet éppen, hogy a MÁV-ot rendbe tegye miniszteri biztosként... 😊 (halálra ítélve)

Egyébként a miniszteri biztosok a helyettes államtitkári fizut kapják, a kormánybiztosok és miniszterelnöki megbízottak meg az államtitkárit...StormST
Felesleges ebbe a miniszteri biztosozásba belemenni, az emút8évben is volt belőlük dögivel.

Fónagy nem miniszteri biztos lett 1 évre (ismétlem: az csak 6 hónap lehet), hanem kormánybiztos (ezt legfeljebb két éves időtartamra lehet betöltetni). Ja és ha már Fónagy, ő külön díjazás nélkül látja el a kormánybiztosi posztot.

több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Hogya g.cibe lehet fosni ezt a sok hozzászólást ebbe a fos topicba?
Röhejesek vagytok bazmeg!catattack
Te meg gondolom részeg... 😛



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!