Politika

46 feliratkozó

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Nos. Széll Kálmán 2.0. Újabb z.s.e.n.i.á.l.i.s. pr akció...

Igazából végigolvastam a politológiai elemzéseket, amit itt írtatok, meg máshol is, de annyira kurva mindegy, hogy melyik nyer 2014-ben, ahogy mostanában mindenki arról elemez, hogy az MSZP el sem ment, csak most Fidesznek hívják, de minden tök ugyanaz.

Megyek dolgozni, hogy megkeressem a percenként 2 ft pluszt 😊

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Ha ez így megy tovább, idővel csökkeni fog az Mszp 50 %-a. (Gondolom én.)zinedine5
2006 nyara óta nem tudtak 50% alá menni, azaz másodlagos pártpreferenciaként a biztos szavazók felénél nem jöhetnek szóba
A 2010-es 70% kiugróan magas volt, de az az 50%, aki utálja őket már 6 éve, azokban nehéz lesz ezt az érzést leépíteni 2014-ig.

A lényeg, hogy amíg a három ellenzéki párt közül kettő elutasítottsága 50% körül mozog, addig nehéz lesz a szavazóikat összefogásba boronálni.atapapa
Alapvetően igaz, nem is az ő "ügyességük" fog változni, hanem (szerintem) a kormányban fognak még sokan csalódni és visszatérni a populista igéretekhez. Azért az Mszp 2006-ban már négy éve kormányon volt, utána 2010-ben jött a csúcs, ahol el is zavarták őket, majd azóta csökkent. Most meg még jön két ellenzéki év és azért populista igéretekre vevő a nép.
zinedine5
Igen, csak a beidegződött emóciókkal nehéz mit kezdeni, megmagyarázni, 1-2 év alatt lebontani. Nem azt mondom természetesen, hogy a fidesz bármit tesz, maradni fognak, inkább úgy vélem hogy ebből a lebomlásból az LMP jöhet ki a legjobban és nem véletlen, hogy az LMP szereti élesen meghúzni az őket a szociktól elválasztó vonalat.

Ez nem cáfolja, amit írsz, hanem paradox módon (egyelőre) a Fidesz sima 2014-es győzelmét valószínűsíti.Dzsokijuing
Az nekem is eszembe jutott, hogy Gyurcsány kiszervezésével talán könnyebb lehet ezt a 6 évet levakarni.
(Nekik) jó esetben ezzel a szétválással mind a két csoport nyerhet, rossz esetben az MSZP-ellenesek számára már annyira bemérgezte a pártot Gyurcsány, hogy nem fog menni.
Ja és ne feledjük, amire nem sokkal korábban céloztam: azért mert Gyurcsány elment és újrafogalmazták a szocik az elnökséget, a frakció nagyobb része ma is az elmúlt8év prominenseiből áll

több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
2002-ben szerintem nagyon erősen bejátszottak a 4 év alatt eléggé elnyomott közalkalmazottak.StormST
Azt hittem ezt az elnyomást e topic második oldalának alján kiveséztük annyira, hogy töröld a fejedből 😊atapapa
Hát nehéz lenne..........



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
...
Ebben a kategóriában éveken át vezetett a MIÉP, majd 2006 nyarán (hol volt ekkor még őszöd és főleg a válság!) fogta be őket az MSZP, bőven 50% feletti elutasítottsággal, a rekordot a 2010-es választás idején döntötték, akkor azt hiszem 70% körül álltak...atapapa
Ha ez így megy tovább, idővel csökkeni fog az Mszp 50 %-a. (Gondolom én.)zinedine5
2006 nyara óta nem tudtak 50% alá menni, azaz másodlagos pártpreferenciaként a biztos szavazók felénél nem jöhetnek szóba
A 2010-es 70% kiugróan magas volt, de az az 50%, aki utálja őket már 6 éve, azokban nehéz lesz ezt az érzést leépíteni 2014-ig.

A lényeg, hogy amíg a három ellenzéki párt közül kettő elutasítottsága 50% körül mozog, addig nehéz lesz a szavazóikat összefogásba boronálni.atapapa
"A 2010-es választások után (és már előtt) történetének talán legnagyobb válságát átélő szocialisták a felmérések szerint megtartották táborukat, sőt, némileg még erősödtek is. Mindezt olyan időszakban, amikor szinte minden ennek az ellenkezőjét valószínűsítette volna: a választási kudarc utáni belső feszültségek, Gyurcsányék kilépése és zászlóbontása, új trónkövetelők megjelenése, a közvélemény többségének elfordulása, a szavazótáboruk életkori összetétele stb. Az LMP nem tudott kitörni a kispárti helyzetéből, szervezeti gyengesége és stratégiai tisztázatlansága miatt csak egy-két látványos politikai akcióra volt képes, erőt mutatni nem tudott. A DK létrejötte inkább használt, semmint ártott az MSZP-nek: szavazót alig vitt el a párttól, ugyanakkor az egyik legnagyobb terhétől, Gyurcsánytól megszabadította. Az új szereplők – leszámítva néhány akciót – politikai értelemben vérszegénynek látszanak, s egyre inkább az MSZP-hez való viszonyuk válik meghatározó jelentőségűnek."

http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/04/23/452_velunk_elo_mszp

Ez nem cáfolja, amit írsz, hanem paradox módon (egyelőre) a Fidesz sima 2014-es győzelmét valószínűsíti.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 313 — Ajmo Vatreni
...
Ebben a kategóriában éveken át vezetett a MIÉP, majd 2006 nyarán (hol volt ekkor még őszöd és főleg a válság!) fogta be őket az MSZP, bőven 50% feletti elutasítottsággal, a rekordot a 2010-es választás idején döntötték, akkor azt hiszem 70% körül álltak...atapapa
Ha ez így megy tovább, idővel csökkeni fog az Mszp 50 %-a. (Gondolom én.)zinedine5
2006 nyara óta nem tudtak 50% alá menni, azaz másodlagos pártpreferenciaként a biztos szavazók felénél nem jöhetnek szóba
A 2010-es 70% kiugróan magas volt, de az az 50%, aki utálja őket már 6 éve, azokban nehéz lesz ezt az érzést leépíteni 2014-ig.

A lényeg, hogy amíg a három ellenzéki párt közül kettő elutasítottsága 50% körül mozog, addig nehéz lesz a szavazóikat összefogásba boronálni.atapapa
Alapvetően igaz, nem is az ő "ügyességük" fog változni, hanem (szerintem) a kormányban fognak még sokan csalódni és visszatérni a populista igéretekhez. Azért az Mszp 2006-ban már négy éve kormányon volt, utána 2010-ben jött a csúcs, ahol el is zavarták őket, majd azóta csökkent. Most meg még jön két ellenzéki év és azért populista igéretekre vevő a nép.

Plusz ez sem lesz kellemmes hiába nyilatkozzák, hogy ez nem fog fájni.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/erre_vartunk_itt_a_szell_kalman_terv_20.166210.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Az NGM tájékoztató anyagából ...

"A Széll Kálmán Terv 2.0-val a Kormány véglegesíti az átállást egy olyan adórendszerre, amely a fogyasztási és forgalmi adó növelésével teremti meg a munkát terhelő adók csökkentésének forrását. Ez az egyén számára kis teher, a költségvetését egészét tekintve viszont jelentős tétel. Az új adóintézkedések strukturális jellegűek, ezzel a Kormány hosszú távon fenntarthatóvá teszi a költségvetés bevételi oldalának stabilitását"
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
2002-ben szerintem nagyon erősen bejátszottak a 4 év alatt eléggé elnyomott közalkalmazottak.StormST
Azt hittem ezt az elnyomást e topic második oldalának alján kiveséztük annyira, hogy töröld a fejedből 😊

több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
2002-ben szerintem nagyon erősen bejátszottak a 4 év alatt eléggé elnyomott közalkalmazottak. Ha nem kaptak volna ígéretet a fizuduplázásra, akkor is sokan szavaztak volna a fidesz ellen, így meg pláne. Annak a béremelésnek a hulláma szerintem még 2006-ban is tolta valamennyire az MSZP-t...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
...
Ebben a kategóriában éveken át vezetett a MIÉP, majd 2006 nyarán (hol volt ekkor még őszöd és főleg a válság!) fogta be őket az MSZP, bőven 50% feletti elutasítottsággal, a rekordot a 2010-es választás idején döntötték, akkor azt hiszem 70% körül álltak...atapapa
Ha ez így megy tovább, idővel csökkeni fog az Mszp 50 %-a. (Gondolom én.)zinedine5
2006 nyara óta nem tudtak 50% alá menni, azaz másodlagos pártpreferenciaként a biztos szavazók felénél nem jöhetnek szóba
A 2010-es 70% kiugróan magas volt, de az az 50%, aki utálja őket már 6 éve, azokban nehéz lesz ezt az érzést leépíteni 2014-ig.

A lényeg, hogy amíg a három ellenzéki párt közül kettő elutasítottsága 50% körül mozog, addig nehéz lesz a szavazóikat összefogásba boronálni.

több mint 12 éve
Zorddd Chicago Bears 476 — Menő
Visszatérve a franciákhoz: Sarko egyetlen esélye az maradt, ha a következő két hétben agresszív bevándorlóellenes szólamokkal mégis megnyeri a Le Pen-tábor többségét és közben felajánlja Bayrou-nak a kormányfői posztot. Izgalmas kötéltánc lesz.Dzsokijuing
Az elsőre látok esélyt, a másodikra kevésbé. Kíváncsi vagyok, ha tényleg kikap, ír-e majd cikket a Mandiner a populizmus halálról (nem, de azért jó eljátszani a gondolattal 😀).

A magyar párhuzamokra vissza még egy gondolat: a szürke Hollande és a populista Sarkozy, engem a Medgyessy - Orbán párharcra emlékeztet, ahol az egyébként viszonylag sikeres 4 év után a legnagyobb kritika OV-val szemben a vezetési stílus volt.Gyurma Pappa
Sokáig én is ebben láttam a 2002-es választás döntő mozzanatát, ma már másként látom: az a voksolás nem füvön, hanem salakon dőlt el. Az SZDSZ-szavazók (és a szocik egy része is) listán a szabaddemokratákat támogatták és egyéniben felsorakoztak az MSZP-jelölt mögé, míg a MIÉP-szavazók egy része az utolsó pillanatban meggondolta magát és listán is a Fideszre szavazott, ezzel biztosítva be a ballibek választási győzelmét. A második forduló a Fidesz leghatékonyabb politikai hadjárata volt és így sem sikerült megfordítani a végeredményt.Dzsokijuing
A 2002-es Fidesz fiaskót mondjuk máig elég nehéz megmagyarázni. Az is biztos, hogy miután Torgyánékat nagyon szépen kigolyózták, nem igazán tudott a helyükre a Fidesz beférkőzni, és vidékről szavazatokat hozni. Aztán az is érdekes, hogy ha jól tudom, akkor a 2002-es választásra mentek el a rendszerváltozás óta a legtöbben, a közhangulat nagyjából olyasmi lehetett, hogy "ha valaki most nem megy el szavazni, akkor Magyarország szempontjából valami sorsfordító dologból marad ki". És az a kb. 20%-os különbség részvételben '98 és '02 között okozhatta az MSZP győzelmét. Na meg az sem elhanyagolható, hogy a jobboldali-konzervatív kormányok jellegzetesen konfrontatív viszonyt viselnek az érdekvédelmi szervezetekkel, ellenben a ballib kormányokkal.


Double the gun, double the fun.
Zoon Politikon
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 313 — Ajmo Vatreni
...
Ebben a kategóriában éveken át vezetett a MIÉP, majd 2006 nyarán (hol volt ekkor még őszöd és főleg a válság!) fogta be őket az MSZP, bőven 50% feletti elutasítottsággal, a rekordot a 2010-es választás idején döntötték, akkor azt hiszem 70% körül álltak...atapapa
Ha ez így megy tovább, idővel csökkeni fog az Mszp 50 %-a. (Gondolom én.)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Rendkívül érdekes lett a francia elnökválasztás első fordulós végeredménye. Még előzetes (óvatos) párhuzamok is leírhatóak a várható 2014-es magyar helyzettel kapcsolatosan.

1. A jobboldalon: a francia szélsőjobb soha nem látott megerősödése (18%) mellett elmondható, hogy ez a tábor jobban utálja Sarkót, mint Hollande-ot. A Jobbik erőteljes Fidesz-kritikája nálunk is megutáltatja Orbánt a radikálisokkal, csak itthon nem szavaznak át balra. Ezért (is) volt fontos a Fidesz számára az egyfordulós szisztéma bevezetése.
Dzsokijuing
Pedig itthon a Jobbik elég nagyot merített a szocik szavazótáborából 2010-ben, csak a szociknak akkorára nőtt az elutasítottsága, hogy ezeket már nehezen lehet visszazsilipelni.
LMP-re meg azért nem fognak szavazni soha, mert az egyik legkardinálisabb kérdésben, a romák ügyére vonatkozó álláspontban nincs különbség számukra az LMP és az egykori SZDSZ között.
Ezen egy második forduló se segítene szvsz.

Szerintem a közvélemény-kutatások egyik legalulértékeltebb kérdése a szavazók nem kívánt, elutasított pártjaira vonatkozó rész, mert az ezekben a kategóriákban elől lévő pártok nehezen tudnak másodlagos, harmadlagos célpontot adni az ingadozóknak, vagy azoknak, akik a kedvencükre nem tudnak szavazni, pl. egy második fordulóban.
Nos, ebben a kategóriában vezet az MSZP most, továbbá második a Jobbik, utóbbi is közel 50%-os elutasítottsággal rendelkezik.

Ebben a kategóriában éveken át vezetett a MIÉP, majd 2006 nyarán (hol volt ekkor még őszöd és főleg a válság!) fogta be őket az MSZP, bőven 50% feletti elutasítottsággal, a rekordot a 2010-es választás idején döntötték, akkor azt hiszem 70% körül álltak...

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Sokáig én is ebben láttam a 2002-es választás döntő mozzanatát, ma már másként látom: az a voksolás nem füvön, hanem salakon dőlt el.Dzsokijuing
Igen, meg azon dőlt el, hogy a szocik akkor elég sok helyen tudtak "mozgósítani", és jól működött, hogy a párt delegáltak illetve civilek közül néhányan szépen telefonáltak, hogy ki volt és ki nem volt szavazni, és bizony vitték az embereket okosan. Na mindegy, ez persze csak pletyka, és koránt sem a későbbi miniszterelnöki hivatal kollégája mesélte.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
Visszatérve a franciákhoz: Sarko egyetlen esélye az maradt, ha a következő két hétben agresszív bevándorlóellenes szólamokkal mégis megnyeri a Le Pen-tábor többségét és közben felajánlja Bayrou-nak a kormányfői posztot. Izgalmas kötéltánc lesz.Dzsokijuing
Az elsőre látok esélyt, a másodikra kevésbé. Kíváncsi vagyok, ha tényleg kikap, ír-e majd cikket a Mandiner a populizmus halálról (nem, de azért jó eljátszani a gondolattal 😀).

A magyar párhuzamokra vissza még egy gondolat: a szürke Hollande és a populista Sarkozy, engem a Medgyessy - Orbán párharcra emlékeztet, ahol az egyébként viszonylag sikeres 4 év után a legnagyobb kritika OV-val szemben a vezetési stílus volt.Gyurma Pappa
Sokáig én is ebben láttam a 2002-es választás döntő mozzanatát, ma már másként látom: az a voksolás nem füvön, hanem salakon dőlt el. Az SZDSZ-szavazók (és a szocik egy része is) listán a szabaddemokratákat támogatták és egyéniben felsorakoztak az MSZP-jelölt mögé, míg a MIÉP-szavazók egy része az utolsó pillanatban meggondolta magát és listán is a Fideszre szavazott, ezzel biztosítva be a ballibek választási győzelmét. A második forduló a Fidesz leghatékonyabb politikai hadjárata volt és így sem sikerült megfordítani a végeredményt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Visszatérve a franciákhoz: Sarko egyetlen esélye az maradt, ha a következő két hétben agresszív bevándorlóellenes szólamokkal mégis megnyeri a Le Pen-tábor többségét és közben felajánlja Bayrou-nak a kormányfői posztot. Izgalmas kötéltánc lesz.Dzsokijuing
Az elsőre látok esélyt, a másodikra kevésbé. Kíváncsi vagyok, ha tényleg kikap, ír-e majd cikket a Mandiner a populizmus halálról (nem, de azért jó eljátszani a gondolattal 😀).

A magyar párhuzamokra vissza még egy gondolat: a szürke Hollande és a populista Sarkozy, engem a Medgyessy - Orbán párharcra emlékeztet, ahol az egyébként viszonylag sikeres 4 év után a legnagyobb kritika OV-val szemben a vezetési stílus volt.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 850 — Saturday Night Lights
Rendkívül érdekes lett a francia elnökválasztás első fordulós végeredménye. Még előzetes (óvatos) párhuzamok is leírhatóak a várható 2014-es magyar helyzettel kapcsolatosan.

1. A jobboldalon: a francia szélsőjobb soha nem látott megerősödése (18%) mellett elmondható, hogy ez a tábor jobban utálja Sarkót, mint Hollande-ot. A Jobbik erőteljes Fidesz-kritikája nálunk is megutáltatja Orbánt a radikálisokkal, csak itthon nem szavaznak át balra. Ezért (is) volt fontos a Fidesz számára az egyfordulós szisztéma bevezetése.

2. A baloldalon: azonnali, feltételek nélküli felsorakozás Hollande mögött mind a radikálbal, mind a zöldek részéről. (Még a középjobb/centrista Bayrou szavazóinak egy része is a szocialistákra fog szavazni a második körben). Itthon a közismerten felhőtlen MSZP-DK-LMP viszony miatt az ehhez hasonló lépésekre esély sincsen. Újboli érv az egyforduló a Fidesz szempontjából hasznos bevezetése mellett.

Visszatérve a franciákhoz: Sarko egyetlen esélye az maradt, ha a következő két hétben agresszív bevándorlóellenes szólamokkal mégis megnyeri a Le Pen-tábor többségét és közben felajánlja Bayrou-nak a kormányfői posztot. Izgalmas kötéltánc lesz.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/23/mellar_uj_hiteles_emberek_kellenek_a_kormanyba/

Mellár Tamás (aki még KSH elnökként minden létező számítási módot addig módosított, amíg az I. OV kormány nem látszott gazdasági csodatévőnek, pl. inaktívok közé tettek egy csomó, korábban aktívnak minősülő munkanélkülit, így csökkent a munkanélküliségi ráta) is kiírta magát a jobboldali közgazdászok közül 😊

több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 687
Csak szerintem vicces "pincében felakasztós" Kövér szájából a "morál" szót hallani? Pont ő beszél arról, hogy kinek lenne szabad és kinek nem a parlamentben bent lennie?

Egy normális országban neki már a nevét se lenne szabad leírni a médiában lassan 10 éve, ő meg az egyik fő közjogi méltóság posztján még mutogathatja is magát és még ilyeneket is beszél. Szánalom...StormST
az a része a kemény, hogy egy demokráciába, köztisztviselőként (magas beosztásúként) lazán megteheti legitim, hogy megjegyezze, hogy ki az aki méltó és ki az aki nem, csak mert más a véleményük. Persze az a része sem vidám, hogy vannak akik csápolnak neki, örvendeznek meg elsütik, hogy "de meg mondta ez a nemes ömbör éljen soká Kövér Laci..."

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 11 077 — SB 50 Champion @ Grund
Csak szerintem vicces "pincében felakasztós" Kövér szájából a "morál" szót hallani? Pont ő beszél arról, hogy kinek lenne szabad és kinek nem a parlamentben bent lennie?

Egy normális országban neki már a nevét se lenne szabad leírni a médiában lassan 10 éve, ő meg az egyik fő közjogi méltóság posztján még mutogathatja is magát és még ilyeneket is beszél. Szánalom...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Persze hogy hülye adó, nem is arról megy a vita, hogy nem az, hanem hogy megvalósítható-e EU-s keretek között.
Szvsz a kártyás fizetést már akkor nyírni fogja, ha akár csak egy forinttal drágább lesz kártyával fizetni az összes kisebb tételt, mint egyben felvenni ATM-ből a pénzt és mindent cash-ben fizetni (gondolok itt a közszférára, ahol ha jól tudom kötelező bankszámlára utalni)
Ha már ötletbörzézünk, úgy is mehetne a szabályozás, hogy a számlák befizetését sárga csekken nagyobb adó terhelje, mint ha bankon keresztül utalná az ember, hogy ne legyen annyira egyértelmű a rendszer halála 😛

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Pl. ha nem százalékos arányban vetik ki, hanem progresszív sávokat csinálnak, akkor már meg is kerülték. De ez csak egy dolog, az ipa is átcsúszott, ezt is meg lehet oldani sajnos.
atapapa
az azért nehéz, mert akkor ugye csökkenthető az adóbevétel, sok kis utalással, pénzfelvétellel, tehát gyakorlatilag "Nyitva van az aranykapu", szóval nekik igazán az nem lesz jó
Gyurma Pappa
És ha a kisebb tételek kapnak arányaiban nagyobb sarcot? Meg lehet ezt "jól" oldani, persze az egyszerűsítés és a transzparencia jegyében 😛 atapapa
Na, hát ez még jobb! Az összes kisbolt visszaadná a POS terminált, a Tescoban is lenne egy bankkártyás pénztár. A nagyobb vállalkozók felvennék az utalást kp-ben, úgy fizetnék az embereket, az anyagot. Max annyit hagynának, hogy a járulék elmenjen, de azt is egy számlára elutalnák, és onnan vezettetnék szét a könyvelővel vagy még jobb: megvárnák amíg elviszi az inkasszó, ha mondjuk a késedelmi kamattal jobban járnak.

Szóval ez az adó azért király, mert újra fellángolhat a népi játék, amit adóelkerülésnek hívnak. Ez egy hülye adó.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/21/chikan_a_tranzakcios_ado_hajmereszto/

több mint 12 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Az asszonyt csak megkérdezhetné otthon, ő valami pénzügyi vonalon szerzett szakjogászi diplomát, azt hiszem tanított is pü-t az egyetemenatapapa
Pénz számolva, asszony verve jó.

Tudom, gyenge poén. És hamár poénok, akkor Kövér László............

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
http://index.hu/belfold/2012/04/21/kover_ne_rontsa_az_mszp_a_beiktatas_unnepet/

Azért van stílus...somoskovig
Ez súlyosabb a stílus kérdésénél. Nem emlékszem az elmúlt 20 évből olyan házelnökre, aki a protokolláris hatáskörét túllépve így nyilatkozott volna választópolgárok által legitimált országgyűlési pártokról.

Szeretjük vagy nem az MSZP-t, két dolog tény: 1. a választók háromszor kormányra küldték őket és ma is az ország második legerősebb pártja. 2. Az Orbán-kormányban több volt MSZMP-s ül, mint a szocialisták elnökségében.Dzsokijuing
Azért a szoci elnökségre rányomta a bélyegét az emútnyócév utáni mocsok, kényszeresen kidobtak majdnem mindenkit, aki 40 évnél idősebb. A frakcióban még így is majdnem mindenki MSZMP-tag volt, aki a rendszerváltás idején már kijárta az egyetemet.
Ettől függetlenül se értem Kövért gondolatmenetét, de ez nem először fordul elő velem.

Pl. ha nem százalékos arányban vetik ki, hanem progresszív sávokat csinálnak, akkor már meg is kerülték. De ez csak egy dolog, az ipa is átcsúszott, ezt is meg lehet oldani sajnos.
atapapa
az azért nehéz, mert akkor ugye csökkenthető az adóbevétel, sok kis utalással, pénzfelvétellel, tehát gyakorlatilag "Nyitva van az aranykapu", szóval nekik igazán az nem lesz jó
Gyurma Pappa
És ha a kisebb tételek kapnak arányaiban nagyobb sarcot? Meg lehet ezt "jól" oldani, persze az egyszerűsítés és a transzparencia jegyében 😛

Orbánhoz: ugye az adót és az illetéket az különbözteti meg egymástól, hogy utóbbi közvetlen ellenszolgáltatásként funkciónál, asszem elég nehéz lesz megtalálni azt a védhető pontot, ahol egy átutalásnál az állam bármit is szolgáltat.atapapa
Nyilván. De minden bizonnyal Orbánnak is rémálmai vannak a pü jogtól...
Gyurma Pappa
Az asszonyt csak megkérdezhetné otthon, ő valami pénzügyi vonalon szerzett szakjogászi diplomát, azt hiszem tanított is pü-t az egyetemen

több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Erről beszél mindenki, az aktuális hatalmat kivéve. Hol az eü reform? Hol az igazi önkormányzati reform? Hol az igazi nyugdíj reform? Mikor csökken tényleg az államapparátus mérete? ÉsÍgyTovább.Gyurma Pappa
és akkor le is építette a szavazóit, mindenki saját zsebire szavaz.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Pl. ha nem százalékos arányban vetik ki, hanem progresszív sávokat csinálnak, akkor már meg is kerülték. De ez csak egy dolog, az ipa is átcsúszott, ezt is meg lehet oldani sajnos.
atapapa
az azért nehéz, mert akkor ugye csökkenthető az adóbevétel, sok kis utalással, pénzfelvétellel, tehát gyakorlatilag "Nyitva van az aranykapu", szóval nekik igazán az nem lesz jó
Orbánhoz: ugye az adót és az illetéket az különbözteti meg egymástól, hogy utóbbi közvetlen ellenszolgáltatásként funkciónál, asszem elég nehéz lesz megtalálni azt a védhető pontot, ahol egy átutalásnál az állam bármit is szolgáltat.atapapa
Nyilván. De minden bizonnyal Orbánnak is rémálmai vannak a pü jogtól...

Amúgy valaki olyan jöhetne már, aki elkezdene kiadásokat csökkenteni végre és nem a bevételi oldalon adna ízelítőt abból, hogy miért is egy magyar találta fel a rubik kockát.atapapa
Erről beszél mindenki, az aktuális hatalmat kivéve. Hol az eü reform? Hol az igazi önkormányzati reform? Hol az igazi nyugdíj reform? Mikor csökken tényleg az államapparátus mérete? ÉsÍgyTovább.

több mint 12 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 238 — E/1
Mindig csak a humorunk marad... 😕

ÚJPEST , ATLETI , WHUFC