Politika

70 feliratkozó

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Pontosan ezért Török Gábor megállapítása is egy a sok közül. Aztán majd a történelem igazol valakit. Remélem, hogy őt.
Lecsó
Ja, csak az eredeti mondatod azt sugallta, hogy mert én nem vizsgálom a hajlamait, mások vizsgálják és a következtetéseik elfogadása csak rajtam múlik. Miközben többfajta következtetés is létezik.

A kirekesztéshez jó példa mondjuk a ma reggeli index cikk.
Lecsó
Nem a szocik indítottak rasszista kijelentést hangoztató rendőrfőnököt?
Cinikus leszek: olyan pártra kell szavazni, amelyik azt hirdeti, hogy a településen segélyt és közmunkát ad az odatelepülő romáknak.
Nincs ilyen párt jelenleg

Az nálam már régen nem érv, hogy mindenki ezt vagy azt csinálja, meg ilyen máshol is van.
Lecsó
Heh, te említetted diferentia specificaként a haverok pénzzel történő kitömését. Ha a jelenlegi "diktatúra" megkülönböztető jeleként hivatkozol rá, engedtessék már hogy leírjam: ha ez a diktatúra jele, akkor nálunk soha nem volt "nemdiktatúra".

több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 382
Nem vagyok pszichológus, hogy hajlamokat vizsgáljak.
Ha Orbán neofasiszta diktátor, akkor a kétharmadával már diktatúrát épített volna ki. Ez nem történt meg. atapapa
Attól, hogy te nem vizsgálod, mások még megtehetik. Te meg vagy elfogadod a következtetéseiket, vagy nem. Szíved joga. mint ahogy másnak is a vizsgálódás.
Lecsó
Kinek a következtetéseit? Mert a Török Gábor pőlő azt írja, hogy OVI a legkevésbé se diktátor meg újfasiszta.
Arra próbálok nem annyira indirekt módon utalni, hogy nem valami egzakt és még kevésbé objektív tudományág a diktátori hajlamok felmérője. atapapa
Pontosan ezért Török Gábor megállapítása is egy a sok közül. Aztán majd a történelem igazol valakit. Remélem, hogy őt.

A társadalom melyik részét rekesztik ki honnan? atapapa
A kirekesztéshez jó példa mondjuk a ma reggeli index cikk.
 index.hu/belfold/2014/12/08/beindult_a_borsodi_kiszoritosdi/
A többiek most kíméljenek meg a "lakjál te is mellettük aztán majd megtudod"-hoz hasonló hozzászólásoktól. Az elvekről beszélek, hogy önkormányzatok törvénnyel szembehelyezkedő rendeletekkel emberi sorsok felett diszponálnak, és ezt büntetlenül, vagy a társadalom kritikája nélkül megtehetik.

Az állami intézményeket melyik korábbi kormány nem szállta meg?atapapa
Az nálam már régen nem érv, hogy mindenki ezt vagy azt csinálja, meg ilyen máshol is van. Az is szar volt, ez is az, máshol is szarul működik meg itt is. Ettől nem leszek boldogabb,
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 703
 index.hu/belfold/2014/12/07/akik_visszaallitanak_a_kiralysagot_magyarorszagon/
Nah, van itt monarchista? 😀Schleck
 444.hu/2014/12/07/figyelem-bo-egy-het-mulva-hatalomatvetel-lesz-az-orszagban/
több mint 11 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
 index.hu/belfold/2014/12/07/akik_visszaallitanak_a_kiralysagot_magyarorszagon/
Nah, van itt monarchista? 😀

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
Akkor szerinted kisebb kiigazítások még szükségesek, de az irány láthatóan jó?vandeminek
Nem, szerintem vannak olyan lépések, amelyek szükségesek voltak, vannak olyanok, amelyek nem, de nem zavarnak és vannak olyanok, amelyek elfogadhatatlanok a számomra.

Teszem hozzá nincs a zsebemben a bölcsek köve, vannak vízióim a szerintem ideális államról, újraelosztásról, társadalmi igazságosságról, állami vezetőkről, stb.
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.atapapa
akkor mi van?Amadeus91
Tán menj ki a valóságba, beszélgess emberekkel, olvass, informálódj, foglalkozz a saját boldogulásoddal, szűrd át magadon a látottakat, majd összegezd a tapasztalataidat.
Na az van.Sobri Jóska
ezek alapján továbbra is áll a probléma, hogy demokráciának neccesen nevezhető az, ami itt van, hiszen a követelményei nem teljesülnek maradéktalanul: népakarat, necces a választási rendszer berhelése óta, hatalmi ágak elválasztása, elég véleményes, fékek és egyensúlyok, gyakorlatilag nincsenek.Amadeus91
Akkor ne nevezd annak.
Sok helyzet jön majd az életedben, ami nem vegytisztán "valami", hanem afféle öszvérmegoldás, "ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi", "senemez, senemaz", szinte, majdnem, épphogynem, stb.
Dehát miért kéne mindent szépen felcímkézett skatulyákba tömködni?
Nem kell.

több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 703
Akkor szerinted kisebb kiigazítások még szükségesek, de az irány láthatóan jó?vandeminek
Nem, szerintem vannak olyan lépések, amelyek szükségesek voltak, vannak olyanok, amelyek nem, de nem zavarnak és vannak olyanok, amelyek elfogadhatatlanok a számomra.

Teszem hozzá nincs a zsebemben a bölcsek köve, vannak vízióim a szerintem ideális államról, újraelosztásról, társadalmi igazságosságról, állami vezetőkről, stb.
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.atapapa
akkor mi van?Amadeus91
Tán menj ki a valóságba, beszélgess emberekkel, olvass, informálódj, foglalkozz a saját boldogulásoddal, szűrd át magadon a látottakat, majd összegezd a tapasztalataidat.
Na az van.Sobri Jóska
ezek alapján továbbra is áll a probléma, hogy demokráciának neccesen nevezhető az, ami itt van, hiszen a követelményei nem teljesülnek maradéktalanul: népakarat, necces a választási rendszer berhelése óta, hatalmi ágak elválasztása, elég véleményes, fékek és egyensúlyok, gyakorlatilag nincsenek.
több mint 11 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.atapapa
Nemrég hallgattam egy 2007-es rádióadást, ahol a műsorvezetők azon hüledeztek, hogy az rtl klub időjárásjelentését a gazdasági és közlekedési minisztérium támogatja... 😊 ó a régi szép idők


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
Akkor szerinted kisebb kiigazítások még szükségesek, de az irány láthatóan jó?vandeminek
Nem, szerintem vannak olyan lépések, amelyek szükségesek voltak, vannak olyanok, amelyek nem, de nem zavarnak és vannak olyanok, amelyek elfogadhatatlanok a számomra.

Teszem hozzá nincs a zsebemben a bölcsek köve, vannak vízióim a szerintem ideális államról, újraelosztásról, társadalmi igazságosságról, állami vezetőkről, stb.
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.atapapa
akkor mi van?Amadeus91
Tán menj ki a valóságba, beszélgess emberekkel, olvass, informálódj, foglalkozz a saját boldogulásoddal, szűrd át magadon a látottakat, majd összegezd a tapasztalataidat.
Na az van.

több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 703
Akkor szerinted kisebb kiigazítások még szükségesek, de az irány láthatóan jó?vandeminek
Nem, szerintem vannak olyan lépések, amelyek szükségesek voltak, vannak olyanok, amelyek nem, de nem zavarnak és vannak olyanok, amelyek elfogadhatatlanok a számomra.

Teszem hozzá nincs a zsebemben a bölcsek köve, vannak vízióim a szerintem ideális államról, újraelosztásról, társadalmi igazságosságról, állami vezetőkről, stb.
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.atapapa
akkor mi van?
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Szinte semmivel se nehezebb leváltani őt, mint amilyen nehéz volt leváltani Gyurcsányt.
Az AB rendre hoz olyan döntéseket, amelyek igazolják, hogy megalapozatlanok voltak a megfogalmazott félelmek.
A sajtóban volt már ilyen dominancia, pl. első Horn-kormány, ekkor a balos kormány maga volt kénytelen fizetni egy jobbos napilapot, hogy legyen valamiféle pluralizmus a sajtóban. Arról nem szólva, hogy a "sajtót" ma már jóval nehezebb uralni, mint akkor, ma már millió alternatív tájékozódási pont van, ahol minden dominanciára való törekvés kontra-produktívvá válik.

A haverok kitömése pénzzel szintén nem diktatórikus jelenség.


A véleményem: történt tekintélyelvű elmozdulás, súlyponti eltolódás a hatalommegosztásban, de mindez a demokratikus keretek között maradt (amit masszívan legitimált a tavaszi választás).
Szó sincs fasizálódásról, még "neo" szinten sem.atapapa
Én nem a fasizálódásra reagáltam, csak arra, hogy a diktatúra-demokrácia tengelyen melyik végpont felé és mennyit mozdult el az ország az elmúlt 4 és fél évben. Az én ízlésem szerint sokkal többet, mint kellett volna, és a rendszerváltás óta most vagyunk ebben a tekintetben legközelebb az egyik szélsőértékhez.

Az pedig, hogy az új választási rendszerrel ugyanannyi esély van leváltani a Fideszt, mint a régivel Gyurcsányt, egyszerűen nem igaz. És ehhez még hozzá sem tettük pl. a budapesti választást átszabó törvényt, ami nélkül nem lenne Fidesz-többség a fővárosi közgyűlésben, most meg van.
somoskovig
A választásokat tavasszal az a párt nyerte, aki nyerte volna az előző választási rendszerrel is. Legfeljebb nem lett volna kétharmada. De a most éppen fasisztázó szenátor hazájában honos választási rendszerrel Orbánnak 90% feletti többsége lenne.
Az nem demokrácia-diktatúra kérdése, hogy miként váltja egy választási rendszer a voksokat mandátumra.
Az kétségkívül nem elegáns, hogy pillanatnyi elgondolások vagy érdekek mentén módosítgatják a processzust, de amíg nem a kevesebb szavazatot szerző nyeri a választást (hmBushAlGorehm), addig nincs gond.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Akkor szerinted kisebb kiigazítások még szükségesek, de az irány láthatóan jó?vandeminek
Nem, szerintem vannak olyan lépések, amelyek szükségesek voltak, vannak olyanok, amelyek nem, de nem zavarnak és vannak olyanok, amelyek elfogadhatatlanok a számomra.

Teszem hozzá nincs a zsebemben a bölcsek köve, vannak vízióim a szerintem ideális államról, újraelosztásról, társadalmi igazságosságról, állami vezetőkről, stb.
És nem, a 2010 óta fungáló kormány messze nem fedi ezeket az elképzeléseket, de az előtte kormányzók se, viszont akkor sincs diktátor, se diktatúra.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 467 — #neverpunt
Nem vagyok pszichológus, hogy hajlamokat vizsgáljak.
Ha Orbán neofasiszta diktátor, akkor a kétharmadával már diktatúrát épített volna ki. Ez nem történt meg. atapapa
Attól, hogy te nem vizsgálod, mások még megtehetik. Te meg vagy elfogadod a következtetéseiket, vagy nem. Szíved joga. mint ahogy másnak is a vizsgálódás.
Lecsó
Kinek a következtetéseit? Mert a Török Gábor pőlő azt írja, hogy OVI a legkevésbé se diktátor meg újfasiszta.
Arra próbálok nem annyira indirekt módon utalni, hogy nem valami egzakt és még kevésbé objektív tudományág a diktátori hajlamok felmérője.

Mellé társul egy vezérelvű már-már személyi kultuszba hajló vezetési struktúra, harmadik utas gazdaságpolitika, hűségelv érvényesülése az államigazgatásban, megszállt állami intézmények, a társadalom bizonyos rétegeinek kirekesztése, és még lehetne sorolni sokáig.
Lecsó
A társadalom melyik részét rekesztik ki honnan?
Az állami intézményeket melyik korábbi kormány nem szállta meg?

több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 703
 444.hu/2014/12/05/a-miniszterelnokseg-azt-kutatja-ki-kell-e-tiltani-gyurcsanyt-a-parlamentbol/

-Elképzelhetőnek tartod, hogy Gyurcsány Ferenc külföldi érdekekkel szövetkezve árthat Magyarország érdekeinek?
-Ki kell tiltani Gyurcsányt a Parlamentből?
-Mit gondolsz André Goodfriendről?

beteg.

Gyurcsány lett a magyar Hógolyó. | Orwell: Állatfarm | Amadeus91
Gyurcsány magasan a legkártékonyabb magyar politikus az elmúlt évtizedből. Politikus nála többet nem ártott a rendszerváltás óta.
Dilettáns kormányzásával telibekaptuk a válságot, még bele is feszültünk, szépen vigyorogva kaptuk a faszt orcába.
Nála többet senki se tett Orbán kétharmadáért, majd ismétléséért.
Atomjaira kúrta szét a baloldalt (vagy csak rávilágított arra a szarkupacra amiben néhányan még azért hittek/reméltek/dagonyáztak).
Megágyazott a Jobbiknak, és az ordas, zsigeri, rasszista politizálásuknak.
És persze tette mindezt végtelen ostobaságában, puszta jóakaratból, segítő szándékkal.
Gyurcsányt a világegyetemből ki kéne tiltani, nemhogy a parlamentből, remélem a vogonok már kutatják ennek a sikeres kivitelezési metódusát.Sobri Jóska
1. vagy én nem értem az iróniát, vagy te lettél kirekesztő
2. Gyurcsány politikailag hulla, nevetséges a vele való ijesztgetés. Ugyanaz a kategória mint az szdsz.
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Korábbi pécsi szobros posztomhoz
 index.hu/belfold/2014/12/04/weores_sandor/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
Sobri kérdezte akkor, mi a bajom ezzel a remekművel. Most majd 1 hónap után, ez jól összefoglaljadiverdoc
Nehéz mit mondani, mert ez egy index cikk, melynek tartalma azért nem a hivatkozások csimborasszója,
de,
tételezzük fel, mondjuk azt, minden úgy történt, ahogy a cikkben áll.
Mi derül ki belőle?
Hogy a szoborrendelés korrupt úton történt, hogy a szakmai zsűrit leszarták, hogy az egész ügyben mindenki valakinek a valakije.
A kérdésem: 2014-ben Magyarországon hol nem?!
Mondhatni ez egy teljesen standard eljárás.
Egy rövid idézet a cikk szerzőjétől:
"Egyedül talán a szobrász autonóm személyiség annyiban, hogy a saját szobraira saját maga juttat állami pénzt."
Most őszintén:
Ha te tagja lennél egy grémiumnak, mely a te osztályodnak ítélhet meg támogatást, nem ítélnéd meg?

És mindezektől függetlenül, a szobor valóban bénácska, így jobban megnézve, de a helyszínválasztás szerintem modern és ötletes. (És ugye ez az egyetlen "baki" a szobrot tekintve, amiből senkinek se származik semmi haszna, és szerintem nem is baki.)Sobri Jóska
Ott is van egy kicsi csúszàs, hogy mit írunk le aztàn meg mit mondunk azindexnek, meghamà mindenki meg van nevezve, íme a zsűri
Sűtő Ferenc  www.kozterkep.hu/a/1445/suto_ferenc.html
Palatinus Dóra  www.kozterkep.hu/a/4584/palatinus-dora.html
Jó szórakozàst


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
Korábbi pécsi szobros posztomhoz
 index.hu/belfold/2014/12/04/weores_sandor/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
Sobri kérdezte akkor, mi a bajom ezzel a remekművel. Most majd 1 hónap után, ez jól összefoglaljadiverdoc
Nehéz mit mondani, mert ez egy index cikk, melynek tartalma azért nem a hivatkozások csimborasszója,
de,
tételezzük fel, mondjuk azt, minden úgy történt, ahogy a cikkben áll.
Mi derül ki belőle?
Hogy a szoborrendelés korrupt úton történt, hogy a szakmai zsűrit leszarták, hogy az egész ügyben mindenki valakinek a valakije.
A kérdésem: 2014-ben Magyarországon hol nem?!
Mondhatni ez egy teljesen standard eljárás.
Egy rövid idézet a cikk szerzőjétől:
"Egyedül talán a szobrász autonóm személyiség annyiban, hogy a saját szobraira saját maga juttat állami pénzt."
Most őszintén:
Ha te tagja lennél egy grémiumnak, mely a te osztályodnak ítélhet meg támogatást, nem ítélnéd meg?

És mindezektől függetlenül, a szobor valóban bénácska, így jobban megnézve, de a helyszínválasztás szerintem modern és ötletes. (És ugye ez az egyetlen "baki" a szobrot tekintve, amiből senkinek se származik semmi haszna, és szerintem nem is baki.)

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
 444.hu/2014/12/05/a-miniszterelnokseg-azt-kutatja-ki-kell-e-tiltani-gyurcsanyt-a-parlamentbol/

-Elképzelhetőnek tartod, hogy Gyurcsány Ferenc külföldi érdekekkel szövetkezve árthat Magyarország érdekeinek?
-Ki kell tiltani Gyurcsányt a Parlamentből?
-Mit gondolsz André Goodfriendről?

beteg.

Gyurcsány lett a magyar Hógolyó. | Orwell: Állatfarm | Amadeus91
Gyurcsány magasan a legkártékonyabb magyar politikus az elmúlt évtizedből. Politikus nála többet nem ártott a rendszerváltás óta.
Dilettáns kormányzásával telibekaptuk a válságot, még bele is feszültünk, szépen vigyorogva kaptuk a faszt orcába.
Nála többet senki se tett Orbán kétharmadáért, majd ismétléséért.
Atomjaira kúrta szét a baloldalt (vagy csak rávilágított arra a szarkupacra amiben néhányan még azért hittek/reméltek/dagonyáztak).
Megágyazott a Jobbiknak, és az ordas, zsigeri, rasszista politizálásuknak.
És persze tette mindezt végtelen ostobaságában, puszta jóakaratból, segítő szándékkal.
Gyurcsányt a világegyetemből ki kéne tiltani, nemhogy a parlamentből, remélem a vogonok már kutatják ennek a sikeres kivitelezési metódusát.

több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 703
 444.hu/2014/12/05/a-miniszterelnokseg-azt-kutatja-ki-kell-e-tiltani-gyurcsanyt-a-parlamentbol/

-Elképzelhetőnek tartod, hogy Gyurcsány Ferenc külföldi érdekekkel szövetkezve árthat Magyarország érdekeinek?
-Ki kell tiltani Gyurcsányt a Parlamentből?
-Mit gondolsz André Goodfriendről?

beteg.

Gyurcsány lett a magyar Hógolyó. | Orwell: Állatfarm |
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
és a szombat-vasárnap mikor lesz banki nap?


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
blue laws megitt
 ffrf.org/legal/item/14008-blue-laws-sunday-closing-laws
 www.gov.uk/trading-hours-for-retailers-the-law
 www.bbc.co.uk/news/magazine-24458571sutianap
Nem biztos hogy jol ertem, de arra utalsz hogy a franciak/angolok/a vilag tobbi resze flexibilisebb szemlelettel all hozza, csak mi vagyunk akik visszamegyunk a kozepkori teokratikus elvek iranyaba, es kotelezo, "one size fits all" megoldast alkalmazunk were is?

Ha mar itt tartunk visszahozhatnank a szentek unnepeit is, jol jonne az a plusz 30-50 unnepnap pluszba 😊 meg a vasarokon ki lehet vetni mindenfele egyeb adokat is! De szep is volt...Igor
arra utalok, hogy van még a világon (- ölég puritán.) Ahol életbe van a blue law, nem egy istentől erugaszkodott dolog. Hogy itthonlegyünk a szabad-szombat se az. Alapvetően én a szakszervezetis irányból közelíteném meg, tehát ha mista Tesco ki akar nyitni, nyisson ki, de ne kötelezhesse rá a dolgozóit, ha meg közbe megkövezik a mormonok, az is az ű dolga.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 754 — All those moments will be lost in time, like tears in rain.
blue laws megitt
 ffrf.org/legal/item/14008-blue-laws-sunday-closing-laws
 www.gov.uk/trading-hours-for-retailers-the-law
 www.bbc.co.uk/news/magazine-24458571sutianap
Nem biztos hogy jol ertem, de arra utalsz hogy a franciak/angolok/a vilag tobbi resze flexibilisebb szemlelettel all hozza, csak mi vagyunk akik visszamegyunk a kozepkori teokratikus elvek iranyaba, es kotelezo, "one size fits all" megoldast alkalmazunk were is?

Ha mar itt tartunk visszahozhatnank a szentek unnepeit is, jol jonne az a plusz 30-50 unnepnap pluszba 😊 meg a vasarokon ki lehet vetni mindenfele egyeb adokat is! De szep is volt...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 459 — Chiefs GM
Megteremtette a feltételeit annak, hogy csak nagyon szélsőséges esetben lehessen leváltani, somoskovig
Ez így nem igaz. A koalíciós kényszert iktatta ki a választási rendszerből, vagyis azt, hogy ha valaki nyer, az nyerje legalább annyira "túl magát", hogy kis mitugrálsz pártok ne zsarolhassák a koalícióban. (Mind az első Orbán kormány - Kisgazdák -, mind a Horn és Medgyessy kormány - SzDSz - sikertelenségégében jelentős szerepet játszottak ezek a pióca pártok.)
Ha megfelelő jelölt van, megfelelő ellenzékkel, akkor ennél a választási rendszernél egyáltalán nem kell szélsőséges eset az adott hatalom leváltásához, sőt, még az "ellenkétharmad" is sokkal könnyebben bekövetkezhet. Nem véletlen, hogy tavaly ilyenkor még az ellenzék is elképzelhetőnek tartotta, hogy megfelelő összefogás esetén kétharmaddal váltsák majd le a Fideszt. Aztán nem így lett, de az sokkal inkább a totálisan alkalmatlan ellenzék miatt lett így, mintsem a választási rendszer miatt (A kétharmad az a rendszer eredménye, de a kormányképes többség az már nem)

, olyan dominanciát hozott létre a sajtóban, ami azért korábban egyáltalán nem volt jellemző, somoskovig
Őőőőőőő, mármint hogy a jobboldalon nem volt jellemző... Ezt azért tegyük hozzá. A gazdasági újrafelosztás sem annyira idegen az általános magyar hatalomgyakorlástól, maximum a tempó, a nyíltság és az agresszivitás volt meglepetés a korábbi gyakorlattal szemben.

saját ideológia agyatlan és kontrollálatlan rákényszerítése a társadalomra (lásd pl. kötelező hittan/erkölcstan somoskovig
Az erkölcstan bevezetését tényleg úgy gondolod, hogy beletartozik a saját ideológia fogalmába? Nem vagy te tudat alatt jobbos bérkommentelő???? 😉😉
(Amúgy ha csak a hittan lett volna kötelező, azt rühellném én is, de így van mellette választási lehetőség. Erkölcstant tanulni szerintem nem káros dolog.)
A vasárnapi nyitva tartás az egy szimpla baromság, és hogy visszacsatoljak a kommentem elejére, szerintem nem más, mint egy kis mitugrálsz pióca párt - KDNP - nem nyilvános zsarolása.James007
Te is ügyesen hagyod ki azokat a témákat a posztomból, amiket nem tudsz/akarsz cáfolni. 😊 Egyébként az, hogy 44%-kal 2/3-ot lehet nyerni, illetve a budapesti választási rendszer átszabása nekem már túlzás. És nem azt írtam, hogy nem lehet leváltani őket, csak azt, hogy úgy van átszabva a rendszer a jelenlegi politikai viszonyokra, hogy nagyon nehéz legyen. És abban sincs kétségem, hogy ha az ellenzéki erőtér jelentősen átalakul valamiért, arra is lesz átszabott választási rendszer.

Az erkölcstannal meg az a bajom, hogy ha rágondolok, mindig felsejlik előttem Lázár, Rogán, Szíjjártó, Kósa és a többiek feje... Továbbá azt gondolom, hogy az erkölcsi nevelést a szülőnek kell megadnia a saját értékrendje szerint, nem az iskolának egy központosított értékrend szerint...somoskovig
mér 17%kal meg mandátumot, nem ismeretlenek a szabályok
 www.valasztas.hu/hu/ovi/content/idokoziogy/20141123/evkjkv.html
akkor tologassuk már a matematikát mind a két oldalon egyenletesen, vagy nem

és a BAT - persze azt is sajnálom, volt nagyobb fenyegetőzés is, minden vállalat a saját érdekeit védi, a gyógyszercégek se mentek ki, mégis jóval több pénzt perkálnak be. S ha ebből a szemszögből veszem, akkor igenis a dohány meg alkohol lobbi legalábbis szerintem nyúljon mélyebben a zsebe mélyére, mint a gyógyszeripar.

milyen iparágak nem mentek tönkre? a teljes agráripar lesüllyedt a cukortól a húsig az egész, mer ki kellett privatilzálni, szaré-húgyé zsebbepénzér, hogy aztán jól be lehessen zárni, mostmeg dőlhet import

a benzin nem állami monopólium? a gyógyszer nem állami monopólium? most még azabb leszsutianap
Szerintem kicsit más, hogy ha valaki az összes megjelent 50% feletti szavazatával nyer mandátumot, mint az, hogy egy országos választáson a megjelentek 44%-ának szavazatával 2/3-ot lehet szerezni. Merthogy ugye a 17% az összes választásra jogosult arányában értendő, ehhez az tartozik, hogy az összes választásra jogosult kb. 25%-ának szavazatával lehet 2/3-ot szerezni, csak hogy almát almával hasonlítsunk.

Ami a dohányipar adóterhelését jelenti, egy doboz cigi árából jelenleg kb. 78% az adó, 10% a kötelező kisker árrés, vagyis 12% van a dohánylevél-termesztőtől a kiskereskedőig eljuttató logisztikával bezárólag mindenre, erre tettek rá most még egy extra adót. Nincs már régóta akkora kánaán a dohányiparban, mint sokan gondolják. Alkohol ugyanez, eddig kb. 40% volt a jöv. adó, erre most a NETA kapcsán még ráplusszoltak literenként 700 forintot, nyilván a pálinkára nem, mert az egészséges.

Ettől még a privatizáció abban a formában faszság volt, ez nem vitás, bár az, hogy a magyar agrárium európai (és bármilyen) összevetésben versenyképtelen, nem a privatizáció eredménye.

több mint 11 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 954
Ez így nem igaz. A koalíciós kényszert iktatta ki a választási rendszerből, vagyis azt, hogy ha valaki nyer, az nyerje legalább annyira "túl magát", hogy kis mitugrálsz pártok ne zsarolhassák a koalícióban. (Mind az első Orbán kormány - Kisgazdák -, mind a Horn és Medgyessy kormány - SzDSz - sikertelenségégében jelentős szerepet játszottak ezek a pióca pártok.)
James007
Ezt nem gondoltad át rendesen.
Egyáltalán nincs kiiktatva a koalíciós kényszer, hanem előre van hozva a választások előttre, ahol a még meg nem méretett, ideológiájukban, gazdaság- és társadalompolitikájukban merőben eltérő pártok kénytelenek összefogni. Olyan pártoknak kell közös programmal és jelölttel előállni, akik teljesen másként gondolkodnak a világ dolgairól, elvégre ezért különböző pártok.

A mitugrálsz pártok is bejutottak a parlamentbe, tehát valakit képviseltek. Ez eddig csak egy parlamenti pártról nem mondható el az utóbbi ciklusokban, az a KDNP, de ennek ellenére ő is zsarolni tudja a Fideszt? Akkor hogy van ez?

A koalíció meg önmagában nem ördögtől való, a világon máshol a tehetségesebb politikusok képesek rá. Az a tény, hogy nálunk a koalíció mindig csak konfliktusokat szült, az a politikusainkat minősíti.Lecsó
Átgondoltam, nyugi.
Az előzetes koalíciós kényszer sokkal jobb, mert akkor a választó eldöntheti, hogy akarja-e azt, vagy sem. Sajnos mindkét oldal esetében volt rá példa olyan kategorikus kijelentésekre, hogy "na, az SzDSz-szel/Kisgazdákkal akkor sem, ha", aztán a választások után mégis megkötötték a koalíciót, a pógár meg pislogott, hogy akkor most meg mi van?

A koalíció és a kompromisszumos politika persze jó dolog, és egyet is értek az utolsó bekezdésedben írtakkal, de vannak olyan helyzetek, amikor ezek több kárt okoznak, mint hasznot. Ez volt jellemző a rendszerváltás óta eltelt első 5 ciklusra. (A 6. és 7. pedig épp ezek hiánya miatt okoz kárt.. 😊 )
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487
Ha azt írod, hogy az új választási törvény kiiktatta kis mitugrász pártok zsarolását, akkor hogy fordulhat elő mégis ez a szituáció vasárnapi nyitvatartással?
Némi ellentmondást érzek a hsz-dben 😊
Illetve mégis mivel zsarol a KDNP? Kilépnek és a következő választáson lesz fél százalékuk, majd pedig megszűnnek?gabokocka
Nincs itt semmi ellentmondás, mert semmi nem csak fekete és fehér, bármennyire is hihetetlen..
Akkoriban nem lehetett azon pártok nélkül kormányozni, most meg lehetne. (Ha esetleg kenyértörésre kerülne a sor, akkor meggyőződésem, hogy sok KDNP-s képviselő hirtelen átülne eggyel arrébb)
Annyi történik most, hogy a KDNP most érzi annyira neccesnek a Fidesz helyzetét elérkezettnek az időt, hogy egy számára fontos dolgot megpróbáljon átvinni a rendszeren..James007
vagy eleve benne volt az alkuba, csak a rázósabbakat a duplázás után szedik elő......
a vasárnapozás után remélem rátérnek az ügyeletek témájára is


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 954
Ha azt írod, hogy az új választási törvény kiiktatta kis mitugrász pártok zsarolását, akkor hogy fordulhat elő mégis ez a szituáció vasárnapi nyitvatartással?
Némi ellentmondást érzek a hsz-dben 😊
Illetve mégis mivel zsarol a KDNP? Kilépnek és a következő választáson lesz fél százalékuk, majd pedig megszűnnek?gabokocka
Nincs itt semmi ellentmondás, mert semmi nem csak fekete és fehér, bármennyire is hihetetlen..
Akkoriban nem lehetett azon pártok nélkül kormányozni, most meg lehetne. (Ha esetleg kenyértörésre kerülne a sor, akkor meggyőződésem, hogy sok KDNP-s képviselő hirtelen átülne eggyel arrébb)
Annyi történik most, hogy a KDNP most érzi annyira neccesnek a Fidesz helyzetét elérkezettnek az időt, hogy egy számára fontos dolgot megpróbáljon átvinni a rendszeren..
több mint 11 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 459 — Chiefs GM
Te is ügyesen hagyod ki azokat a témákat a posztomból, amiket nem tudsz/akarsz cáfolni. 😊 somoskovig
És ha csak szimplán egyet értek azzal a résszel? 😉James007
Ez jogos, megadom. 😊