New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Az egyebkent megvan, hogy minden masodik Wayne-nel kapcsolatos hozzaszolasom, nem mellesleg a profilkepem is pusztan froclizas? ˙(; Mert szerintem ez a legtobbeknek mar reg leesett. (:Nagy a szerelem a Colts fele, amint latom, nem jon ket hozzaszolas anelkul, hogy ne menne az udvarlas. 😀Mókás egy ilyen hozzászólás egy olyan fórumozó kollégától, aki szabályosan hisztis kislányba ment át attól a hírtől, hogy Reggie Wayne a Patshez igazolt. 😊 Derültséggel vegyes döbbenettel olvastam a megnyilvánulásokat a gaz árulóról, akinek a pokol kénköves fenekén lett volna a helye, amiért egy másik csapatnál próbált szerencsét, ha már a saját csapata kitette a szűrét. (Noch dazu egy másik szurkolótársatok már korábban, évekkel ezelőtt a Pats-utálat jegyében deklarálta magát az avatarján, eléggé infantilis módon.)
Nagyon unatkozhattok, nem szabad csutortoki meccset jatszania a Patsnek.
Törölt
Nem akarok messze menni az emlékekben, csak az jutott eszembe, amikor a Colts vezetői felcsavartatták a fűtést a stadionban, hogy a nyitott pályához szokott Pats játékosoknak melege legyen vagy a két "Noisegate" , hogy sportszerűtlenségre emlékezzünk. A "Suck for Luck" valóban a szurkolók elnevezése volt - arról a folyamatról, ami a szemük előtt zajlott. Bizonyára szó sem volt csalásról meg szezon leadásáról, mindössze annyit érdemes megemlíteni, hogy 2000 és 2014 között a Coltsnak sosem volt 10-nél kevesebb győzelme, kivéve a "szükséges évben", 2011-ben, akkor 2:14. Előtte 10:6, utána 11:5. Szóval lehet mindenkit hülyének nézni, meg szerecsenmosdatni, (ezt még lehet használni, mint kifejezést?) de ettől még a fekete fekete, a csalás pedig csalás marad. Összehasonlításként: a Pats Brady sérülését követően 11:5-el fejezte be a 2008-as szezont.
Az, hogy a Colts kitüntetett negatív figyelmet érdemel itt, ne lepjen meg, figyelemmel arra a dicstelen szerepre, amit játszottak a DeflateGate-ben.
De igaza van annak, aki szerint inkább a következő hétvégi meccsel foglalkozzunk, ami nem lesz kicsi kihívás annak alapján, ahogy Bills játékosok a Coltsot szétszedték tegnap este. Tyrod Taylor játéka is meglepetés volt és a mi secondarynk talán egy DMC-vel jobb a Colts-énál, de Davis jobb CB mint Butler. Brady jobban fog vigyázni a labdára mint Luck, de hogy a rookie interior O-fal hogyan fogja állni a sarat, az engem is aggaszt. A kritikus matchup a TE-ek vs. Bills D, mert bármekkora is a nyomás, gyors passzokkal operálni fog tudni Brady és Gronkot megállítani nem egyszerű. A futás esélyeit nem tudom megítélni, Lewis 5.9-es átlaggal futott, de Blountban én nem bízom. A Bills O-fal hogy muzsikált? Valahol olvastam, hogy az nem egy nagy etwas.
Burkus
A sardobalas meg nem erdekel, sosem voltam az az ember, aki ilyenen haborgott. Koszonom, hogy tisztaba tetted szamomra, a Colts mekkora csalo, de ezen meg rohogni sem tudok. Erted, bagoly mondja verebnek, hogy nagyfeju. Oke, elhiszem, hogy szerinted akkor a Colts felsorolt dolgai valoban csalasnak szamitanak, ezzel szemben a Patriotse mind puszta kitalacio (mert ha nem igy gondolnad, akkor nem kezdtel volna ilyennel dobalozni).
De ertsd meg, engem ez az egesz hidegen hagy. Az erdekel, a palyan mit csinalunk, es amondo vagyok, a cicaharcnak nincsen ertelme, egyszeruen a palyan kell eldonteni, ki a jobb.
Felolem a Patriots dolgozoi a feneukbe is feldughattak a labdakat, engem hidegen hagy – mivel a Coltsnak koze nem volt a meccshez, es nem amiatt kaptunk ki. Ennek megfeleloen az elmult X honapban egyetlen olyan mondat sem hagyta el a szamat, hogy csalassal nyertetek vagy barmi ilyesmi. Azt a meccset barmilyen labdaval jatszhattak volna, akar egeszen reggelig, ugyanugy felmossak Luckekkal a padlot. Nem orulok neki, mert gyulolom a New Englandet, de ha jobb csapat, akkor jobb csapat, ezzel nem lehet mit tenni.
Btw nem tudok valaszolni a kerdesedre, mert a Colts pass rush annyira fos volt, hogy semmifele nehezseget nem okozott a Bills tamadofalanak. Szerintem egyebkent egyaltalan nem jo a fal, de hat mindenki annyira villog, amennyire hagyjak.
több mint 10 éve
Muhahha, én már nagyon várom a Bills ellenit. Nagyon jó derbinek ígérkezik. A trendek ellenére én azt mondom, ez a Buffalo most több, mint csak papíron jónak tűnő csapat. Ha jól rémlik, sport tv is adja majd. Rexy is ott lesz, menni fog a kaffogás XD
több mint 10 éve
Beki írta nemrég a jets topikba, hogy jövőre 39 játékosuk rendelkezik szerződéssel és az emelt (150m) sapival számolva kb 8milla helyük van. Szóval így lehet top védelmet építeni +FR kúbí sem viszi el a cap 15-20%át.Ebben igazad van, de emlékezetem szerint pont az volt a Jets egyik problémája, hogy Ryan nem volt GM, csak HC, és a korábbi GM erőltetett inadekvát, illetve utóbb helytelennek minősülő döntéseket (buttfumble Sanchita draftolása pld.) Másrészt nem volt cap space és a korábbi GM - nem a mostani - feladata éppen a takarékoskodás volt. Ebből lett az a cap space, amiből most ezt a rettenetes védelmet fel tudták építeni. De ettől még valóban nem folyik olyan szisztematikus csapatépítés mint nálunk.Úgy legyen, ahogy mondod. De azért Ryan és a Jets játszott két AFC döntőt. Én nem nézem le mint szakembert. Különben is, most már négy gyűrűt csókolhat meg a meccs előtt BB kezén.Vicces lenne, ha én lenézném őt. Eszemben sincs. Meg is mondom mit gondolok róla: nagyszerűen fel tud készülni egy-egy meccsre. Kiváló gameplaneket tud készíteni és nagyszerűen látja a matchupokat. Ezért is volt nagyon jó koordinátor.
Burkus
Viszont lövése sincs, hogyan kell évről évre fejleszteni, építeni egy csapatot. Hogy kell felépíteni egy szervezetet. Kétszer játszott AFC döntőt, mert jól jött ki a lépés. De egyetlen centivel se vitte előrébb a csapatát. És ez aztán egyáltalán nem rajtunk múlt. Hanem azon, hogy össze-vissza draftoltak és fejetlenül igazoltak.
Nem akarok örökké BB-vel példálózni. Vannak még csapatok, ahonnan évről évre jó nevek mennek el, mégis tartják a szintet. Mert jól van felépítve a szervezet, a scoutingtól, a videó stábon át a koordinátorokig. Do your job!
Kollega
Hírek szerint Cromartie out for season.
Burkus
több mint 10 éve
Nagy a szerelem a Colts fele, amint latom, nem jon ket hozzaszolas anelkul, hogy ne menne az udvarlas. 😀Mókás egy ilyen hozzászólás egy olyan fórumozó kollégától, aki szabályosan hisztis kislányba ment át attól a hírtől, hogy Reggie Wayne a Patshez igazolt. 😊 Derültséggel vegyes döbbenettel olvastam a megnyilvánulásokat a gaz árulóról, akinek a pokol kénköves fenekén lett volna a helye, amiért egy másik csapatnál próbált szerencsét, ha már a saját csapata kitette a szűrét. (Noch dazu egy másik szurkolótársatok már korábban, évekkel ezelőtt a Pats-utálat jegyében deklarálta magát az avatarján, eléggé infantilis módon.)
Nagyon unatkozhattok, nem szabad csutortoki meccset jatszania a Patsnek.
Törölt
Nem akarok messze menni az emlékekben, csak az jutott eszembe, amikor a Colts vezetői felcsavartatták a fűtést a stadionban, hogy a nyitott pályához szokott Pats játékosoknak melege legyen vagy a két "Noisegate" , hogy sportszerűtlenségre emlékezzünk. A "Suck for Luck" valóban a szurkolók elnevezése volt - arról a folyamatról, ami a szemük előtt zajlott. Bizonyára szó sem volt csalásról meg szezon leadásáról, mindössze annyit érdemes megemlíteni, hogy 2000 és 2014 között a Coltsnak sosem volt 10-nél kevesebb győzelme, kivéve a "szükséges évben", 2011-ben, akkor 2:14. Előtte 10:6, utána 11:5. Szóval lehet mindenkit hülyének nézni, meg szerecsenmosdatni, (ezt még lehet használni, mint kifejezést?) de ettől még a fekete fekete, a csalás pedig csalás marad. Összehasonlításként: a Pats Brady sérülését követően 11:5-el fejezte be a 2008-as szezont.
Az, hogy a Colts kitüntetett negatív figyelmet érdemel itt, ne lepjen meg, figyelemmel arra a dicstelen szerepre, amit játszottak a DeflateGate-ben.
De igaza van annak, aki szerint inkább a következő hétvégi meccsel foglalkozzunk, ami nem lesz kicsi kihívás annak alapján, ahogy Bills játékosok a Coltsot szétszedték tegnap este. Tyrod Taylor játéka is meglepetés volt és a mi secondarynk talán egy DMC-vel jobb a Colts-énál, de Davis jobb CB mint Butler. Brady jobban fog vigyázni a labdára mint Luck, de hogy a rookie interior O-fal hogyan fogja állni a sarat, az engem is aggaszt. A kritikus matchup a TE-ek vs. Bills D, mert bármekkora is a nyomás, gyors passzokkal operálni fog tudni Brady és Gronkot megállítani nem egyszerű. A futás esélyeit nem tudom megítélni, Lewis 5.9-es átlaggal futott, de Blountban én nem bízom. A Bills O-fal hogy muzsikált? Valahol olvastam, hogy az nem egy nagy etwas.
Szerkesztette: Burkus
több mint 10 éve
Mindenki nyugodjon le a p..csába!!!aztán lesz egy kis InvestiGate
2016. február 7-e után jön a | GoldenGate |
FunHun
több mint 10 éve
Mindenki nyugodjon le a p..csába!!!2016. február 7-e után jön a | GoldenGate |
több mint 10 éve
Jó igazad van ne vádaskodjunk senki felé sem. Ugyanakkor eléggé tele a hócipőm már azzal, hogy mi állandóan csalunk, míg ha bármelyik másik csapat elkövet valamit /ha jól emlékszem a Vikingsnál volt egy labdás trüközgetés, a Falconsnál a hangosítás volt érdekes, a Steelersnél Tomlin szeret a pályán bóklászni meccs közben/ akkor azok csak vicces kis stiklik....Csak a tények kedvéért: a "Suck for Luck" sohasem volt a Colts jelmondata. Ezt a szurkolók találták ki, ők kampányoltak azzal, hogy kitartanak a "lúzer" Colts mellett is, Luck miatt. De akkor tegyük mellé a Dolphinst is. Az ő szurkolóik is jó darabig ugyanilyen feliratú pólókban jártak.
le Luckért - "Suck for Luck" ez volt akkoriban a jelmondatuk ha jól emlékszem - akit akar. Bár a magam részéről biztosra
...
Cuchulain82
Én speciel utálom, hogy folyamatosan valamilyen sportszerűtlenséggel vádolnak minket és tele vele a hócipőm. Szerintem ez ugyanolyan gusztustalan, ha mi gyártunk ilyeneket másokra. A Colts ősi ellenfél és én biztosan nem vagyok oda értük, de ilyesmivel még a NY-iakat se vádolnám.
Persze az ő szurkolóik bármilyen aljasságra képesek, de a csapatuk biztos nem. (kacsintós smiley)
Azért az a CRYNET elég ütős, ezt így a Comcast kitette. Nem semmi.
ui: lesznek itt egyszer smileyk?
Kollega
De hogy más témára tereljem a szót, szerintetek mit várhatunk a Bills elleni meccstől, én úgy érzem hogy nem lesz meg a győzelem, Taylor az első meccse alapján nekem kifejezetten jónak tűnt, lehet nem tudna megcsinálni 50 passzt egy meccsen de nem is ilyesmit kérnek tőle McCoy mellett, a mi védelmünk meg a Pittsburgh meccs alapján még nem nagyon állt össze. A fiatalított offense falunk pedig nem tudom mennyire fog bírni a Bills védelmével.
több mint 10 éve
...Csak a tények kedvéért: a "Suck for Luck" sohasem volt a Colts jelmondata. Ezt a szurkolók találták ki, ők kampányoltak azzal, hogy kitartanak a "lúzer" Colts mellett is, Luck miatt. De akkor tegyük mellé a Dolphinst is. Az ő szurkolóik is jó darabig ugyanilyen feliratú pólókban jártak.
le Luckért - "Suck for Luck" ez volt akkoriban a jelmondatuk ha jól emlékszem - akit akar. Bár a magam részéről biztosra
...
Cuchulain82
Én speciel utálom, hogy folyamatosan valamilyen sportszerűtlenséggel vádolnak minket és tele vele a hócipőm. Szerintem ez ugyanolyan gusztustalan, ha mi gyártunk ilyeneket másokra. A Colts ősi ellenfél és én biztosan nem vagyok oda értük, de ilyesmivel még a NY-iakat se vádolnám.
Persze az ő szurkolóik bármilyen aljasságra képesek, de a csapatuk biztos nem. (kacsintós smiley)
Azért az a CRYNET elég ütős, ezt így a Comcast kitette. Nem semmi.
ui: lesznek itt egyszer smileyk?
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Igazad van, egy fordulóból kár következtetéseket levonni. A Giantsról sem gondoltam, hogy 8:8 után SB-t nyer. De a teljesség kedvéért: a Jax kétszer volt 2000 óta PO-ban, 2005 és 2007 - ott éppen tőlünk kaptak ki - mindkétszer WC helyen, ezen kívül egyszer volt még pozitív mérlegük (9-7). A Texans akkor volt PO-ban, amikor a Colts leadta a szezont Luckért. (Ennek persze nem volt következménye az NFL-nél...) Egyébként 2002 óta 30-48 a Texans mérlege az AFC South csapatok ellen, 4-22 a Colts ellen, soha nem nyertek még Indianapolisban. (Érdekes módon a legjobb a mérlegük az AFC East ellen és ezen belül a Miami ellen 7:0-ra állnak.) AFC South-t 9x nyerte meg a Colts és 12x értek el PO helyet, ez a Houstonnál 2-2, a Jaxnél 0-2, a Titansnél 2-4. Szóval ez nem egy NFC East 😊Egyik másik nagyon durva stat, ennyire nem értem rá utánanézni 😊 Nagy dominanciának tűnik így leírva. Mondjuk tavaly 2x vertük a Jets-et, de mi tudjuk, hogy kb épphogy volt meg mindkettő. A statban meg az lesz, hogy 2-0 a pats-nek!
Burkus
több mint 10 éve
Bár a magam részéről biztosra veszem ha Brady visszavonulása után mi csinálnák egy hasonló mutatványt és behúznánk vele egy korszakos irányítót akkor megint menne a csalózás.Ha másodjára is a 6. körből húzzátok a korszakost, ne is csodálkozz egy percig se... 😊
Cuchulain82
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 10 éve
Nem tudom volt-e már:www.csnne.com/new-england-patriots/psa-sore-loser-society?guid=6wsEYrrS_bGFA79wYoriUZL7GMz23nCK
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
Nagy a szerelem a Colts fele, amint latom, nem jon ket hozzaszolas anelkul, hogy ne menne az udvarlas. 😀Egyébként igazad van | kurvára | unatkozunk. És nem tudjuk eldönteni, hogy a Billstől most fosunk vagy nem, ezért inkább nem arról beszélünk, hogy az OL mit fog kezdeni a Bills DL-jével (mert ha nem beszélünk róla nincs baj), hanem más csapatokkal. Kezdődött a Steelers mekkora köcsöggel (egyébként az) illetve most a Colts-szal, (hisz egy meccsből mi már látjuk, hogy 1/1 lesz nekik ebből) néha a Jets is előjön.
Nagyon unatkozhattok, nem szabad csutortoki meccset jatszania a Patsnek.
Törölt
Mentségünkre szóljon, hogy a spygate is már majd tíz éves, mégis más unatkozó topikokban a mai napig rendszeresen előkerül 😊
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
Nagy a szerelem a Colts fele, amint latom, nem jon ket hozzaszolas anelkul, hogy ne menne az udvarlas. 😀Jelzem az AFC döntőig semmi bajom nem volt a Colts csapatával, vagy a szurkolóival, az azóta történteket inkább most hagyjuk.
Nagyon unatkozhattok, nem szabad csutortoki meccset jatszania a Patsnek.
Törölt
Az előbbiekben azért az Indianapolis említettem mert az ővék a leghíresebb hasonló eset, bár szerintem a Tampa tavaly az utolsó meccsén tök ugyanezt játszotta meg, a Saints ellen egy agyonnyert meccset adtak le egy negyed alatt, hogy az övék legyen az 1/1. Számomra az is elég visszataszító volt.
több mint 10 éve
Nagy a szerelem a Colts fele, amint latom, nem jon ket hozzaszolas anelkul, hogy ne menne az udvarlas. 😀Nagyon unatkozhattok, nem szabad csutortoki meccset jatszania a Patsnek.
több mint 10 éve
Nem akarok én semmiféle összeesküvést gyártani, persze nyilvánvaló hogy egy SB esélyes gárdából nem tudsz 1/1est csinálni. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy ha a te csapatod a 3-4 legrosszabb között van akkor a játékosok beleegyezése nélkül is simán kihozhatod magad 1/1re. Mindegy különösebben nem izgat a dolog, felőlem a Colts azt sz... le Luckért - "Suck for Luck" ez volt akkoriban a jelmondatuk ha jól emlékszem - akit akar. Bár a magam részéről biztosra veszem ha Brady visszavonulása után mi csinálnák egy hasonló mutatványt és behúznánk vele egy korszakos irányítót akkor megint menne a csalózás.Amiről Te beszélsz (mármint a sportfogadás), az USA nagy részében illegális, ezért nem gondolom, hogy lehetne bármi következménye, még akkor sem ha tényleg így lett volna. De szerintem még csak így sem volt. Egyszerűen ennyire vacakok voltak PM nélkül. Profi sportolónak add már be, hogy mondjon le a bónuszairól, hogy a csapatnak legyen friss új irányítója.a Colts leadta a szezont Luckért. (Ennek persze nem volt következménye az NFL-nél...)Ez egyébként engem érdekelne, nem tudom ez mennyire szabályos /pl fogadások szempontjából szerintem eléggé megkérdőjelezhető/, hogy a játék tisztaságát már ne is emlegessük! Ugyanez volt tavaly, szerintem a Titans és a Bucs nagyon igyekezett kevesebb meccset nyerni a másiknál /valószínűleg találnék még példákat ha nagyon akarnék/.
Burkus
Cuchulain82
Lehet nem kellene pont nekünk összeesküvés elméleteket gyártani.
Kollega
Viszont visszatérve a sportfogadás részére az Vegasban ha máshol nem is tuti legális, ebből számomra az következne hogy a meccsek befolyásolása büntetendő.
több mint 10 éve
Amiről Te beszélsz (mármint a sportfogadás), az USA nagy részében illegális, ezért nem gondolom, hogy lehetne bármi következménye, még akkor sem ha tényleg így lett volna. De szerintem még csak így sem volt. Egyszerűen ennyire vacakok voltak PM nélkül. Profi sportolónak add már be, hogy mondjon le a bónuszairól, hogy a csapatnak legyen friss új irányítója.a Colts leadta a szezont Luckért. (Ennek persze nem volt következménye az NFL-nél...)Ez egyébként engem érdekelne, nem tudom ez mennyire szabályos /pl fogadások szempontjából szerintem eléggé megkérdőjelezhető/, hogy a játék tisztaságát már ne is emlegessük! Ugyanez volt tavaly, szerintem a Titans és a Bucs nagyon igyekezett kevesebb meccset nyerni a másiknál /valószínűleg találnék még példákat ha nagyon akarnék/.
Burkus
Cuchulain82
Lehet nem kellene pont nekünk összeesküvés elméleteket gyártani.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Ebben igazad van, de emlékezetem szerint pont az volt a Jets egyik problémája, hogy Ryan nem volt GM, csak HC, és a korábbi GM erőltetett inadekvát, illetve utóbb helytelennek minősülő döntéseket (buttfumble Sanchita draftolása pld.) Másrészt nem volt cap space és a korábbi GM - nem a mostani - feladata éppen a takarékoskodás volt. Ebből lett az a cap space, amiből most ezt a rettenetes védelmet fel tudták építeni. De ettől még valóban nem folyik olyan szisztematikus csapatépítés mint nálunk.Úgy legyen, ahogy mondod. De azért Ryan és a Jets játszott két AFC döntőt. Én nem nézem le mint szakembert. Különben is, most már négy gyűrűt csókolhat meg a meccs előtt BB kezén.Vicces lenne, ha én lenézném őt. Eszemben sincs. Meg is mondom mit gondolok róla: nagyszerűen fel tud készülni egy-egy meccsre. Kiváló gameplaneket tud készíteni és nagyszerűen látja a matchupokat. Ezért is volt nagyon jó koordinátor.
Burkus
Viszont lövése sincs, hogyan kell évről évre fejleszteni, építeni egy csapatot. Hogy kell felépíteni egy szervezetet. Kétszer játszott AFC döntőt, mert jól jött ki a lépés. De egyetlen centivel se vitte előrébb a csapatát. És ez aztán egyáltalán nem rajtunk múlt. Hanem azon, hogy össze-vissza draftoltak és fejetlenül igazoltak.
Nem akarok örökké BB-vel példálózni. Vannak még csapatok, ahonnan évről évre jó nevek mennek el, mégis tartják a szintet. Mert jól van felépítve a szervezet, a scoutingtól, a videó stábon át a koordinátorokig. Do your job!
Kollega
Hírek szerint Cromartie out for season.
több mint 10 éve
a Colts leadta a szezont Luckért. (Ennek persze nem volt következménye az NFL-nél...)Ez egyébként engem érdekelne, nem tudom ez mennyire szabályos /pl fogadások szempontjából szerintem eléggé megkérdőjelezhető/, hogy a játék tisztaságát már ne is emlegessük! Ugyanez volt tavaly, szerintem a Titans és a Bucs nagyon igyekezett kevesebb meccset nyerni a másiknál /valószínűleg találnék még példákat ha nagyon akarnék/.
Burkus
több mint 10 éve
Úgy legyen, ahogy mondod. De azért Ryan és a Jets játszott két AFC döntőt. Én nem nézem le mint szakembert. Különben is, most már négy gyűrűt csókolhat meg a meccs előtt BB kezén.Vicces lenne, ha én lenézném őt. Eszemben sincs. Meg is mondom mit gondolok róla: nagyszerűen fel tud készülni egy-egy meccsre. Kiváló gameplaneket tud készíteni és nagyszerűen látja a matchupokat. Ezért is volt nagyon jó koordinátor.
Burkus
Viszont lövése sincs, hogyan kell évről évre fejleszteni, építeni egy csapatot. Hogy kell felépíteni egy szervezetet. Kétszer játszott AFC döntőt, mert jól jött ki a lépés. De egyetlen centivel se vitte előrébb a csapatát. És ez aztán egyáltalán nem rajtunk múlt. Hanem azon, hogy össze-vissza draftoltak és fejetlenül igazoltak.
Nem akarok örökké BB-vel példálózni. Vannak még csapatok, ahonnan évről évre jó nevek mennek el, mégis tartják a szintet. Mert jól van felépítve a szervezet, a scoutingtól, a videó stábon át a koordinátorokig. Do your job!
Szerkesztette: Kollega
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Úgy legyen, ahogy mondod. De azért Ryan és a Jets játszott két AFC döntőt. Én nem nézem le mint szakembert. Különben is, most már négy gyűrűt csókolhat meg a meccs előtt BB kezén.Pontosan azt írtam, amit akartam. Minden év szeptembere arról szólt eddig, hogy a Bills most aztán összeállt és rettegjen mindenki. Itt is, de a szaksajtóban aztán meg végleg. Aztán úgy november közepére mindig legalább kétszer annyi L állt a nevük mellett, mint W.Amióta az NFL-t követem, még nem volt példa rá, hogy az első kör után ne mindenki a Billstől rettegjen. Arra sem volt példa, hogy a Bills egyáltalán a rájátszás közelébe jusson.Gondolom a "ne mindenki" helyett csak "mindenkit" szerettél volna írni 😀
Persze ez nem határozza meg az idei évet, hiszen mindig van egy első alkalom. Csak az érdekesség kedvéért jegyeztem meg.
Kollega
Tavaly is PO közelben voltak de 1 meccsből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.
Egyébként az előzetesen top10esnek tartott védelmek közül 3 is a mi csoportunkban található.
gordon
Mondom, ettől akár idén még tényleg lehetnek jók. Én biztosan nem fogok levonni semmilyen következtetést egyik csapat játékából se.
Ryantől viszont végképp nem tartok. Neki aztán minden évben volt valami jó kifogása, hogy miért nem sikerült. De majd most éppen a Buffaloval jól megmutatja, mert eddig nem volt jó csapata, de majd most. Hagyjuk már ezt! Miért ki akadályozta meg, hogy NY-ban jó csapata legyen? Neki kevesebb pénze volt igazolni? Kevesebb draft cetlije volt? Volt egy csomó nagy nevű játékosa, valahogy mégsem jutottak tovább, legfeljebb véletlenül.
Kollega
több mint 10 éve
Igazad van, egy fordulóból kár következtetéseket levonni. A Giantsról sem gondoltam, hogy 8:8 után SB-t nyer. De a teljesség kedvéért: a Jax kétszer volt 2000 óta PO-ban, 2005 és 2007 - ott éppen tőlünk kaptak ki - mindkétszer WC helyen, ezen kívül egyszer volt még pozitív mérlegük (9-7). A Texans akkor volt PO-ban, amikor a Colts leadta a szezont Luckért. (Ennek persze nem volt következménye az NFL-nél...) Egyébként 2002 óta 30-48 a Texans mérlege az AFC South csapatok ellen, 4-22 a Colts ellen, soha nem nyertek még Indianapolisban. (Érdekes módon a legjobb a mérlegük az AFC East ellen és ezen belül a Miami ellen 7:0-ra állnak.) AFC South-t 9x nyerte meg a Colts és 12x értek el PO helyet, ez a Houstonnál 2-2, a Jaxnél 0-2, a Titansnél 2-4. Szóval ez nem egy NFC East 😊Pedig amit könnyű megnyerni, az AFC South. A Texans, a Titans meg a Jaguars évtizede semmi ellenállást nem fejt ki, nem úgy mint nálunk ahol hol a Jets, hol a Miami támad fel.No-no! 2004 óta nézem az NFL-t, azért azt, hogy ellenállást nem fejtenek ki barokkos túlzás. Persze volt az Indy dominancia Manning-gel, Viszont ha emlékeim nem csalnak még a JAX is volt PO-ban, a Titans 2010 előtt nem volt rossz. A Texans aztán meg kifejezetten erős csapat is volt 2-3 éve.
Burkus
Összegészében: egy forduló baromi kevés bármi fajta értékeléshez. Sőt továbbmegyek, ki gondolta volna a tavalyi KC meccsünk után, hogy SB-t nyerünk?
NB2
több mint 10 éve
Pontosan azt írtam, amit akartam. Minden év szeptembere arról szólt eddig, hogy a Bills most aztán összeállt és rettegjen mindenki. Itt is, de a szaksajtóban aztán meg végleg. Aztán úgy november közepére mindig legalább kétszer annyi L állt a nevük mellett, mint W.Amióta az NFL-t követem, még nem volt példa rá, hogy az első kör után ne mindenki a Billstől rettegjen. Arra sem volt példa, hogy a Bills egyáltalán a rájátszás közelébe jusson.Gondolom a "ne mindenki" helyett csak "mindenkit" szerettél volna írni 😀
Persze ez nem határozza meg az idei évet, hiszen mindig van egy első alkalom. Csak az érdekesség kedvéért jegyeztem meg.
Kollega
Tavaly is PO közelben voltak de 1 meccsből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.
Egyébként az előzetesen top10esnek tartott védelmek közül 3 is a mi csoportunkban található.
gordon
Mondom, ettől akár idén még tényleg lehetnek jók. Én biztosan nem fogok levonni semmilyen következtetést egyik csapat játékából se.
Ryantől viszont végképp nem tartok. Neki aztán minden évben volt valami jó kifogása, hogy miért nem sikerült. De majd most éppen a Buffaloval jól megmutatja, mert eddig nem volt jó csapata, de majd most. Hagyjuk már ezt! Miért ki akadályozta meg, hogy NY-ban jó csapata legyen? Neki kevesebb pénze volt igazolni? Kevesebb draft cetlije volt? Volt egy csomó nagy nevű játékosa, valahogy mégsem jutottak tovább, legfeljebb véletlenül.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Egyébként az előzetesen top10esnek tartott védelmek közül 3 is a mi csoportunkban található.A Phins defense tegnap nagyon nyelte a yardokat. Végül csak 10 pontot engedtek az igaz, de a futást is nyelték rendesen, meg a passzokat is, már ahhoz képest, amit vártam a Redskinstől.
gordon
több mint 10 éve
[/quote]No offense de kérhetném (mindenkitől), hogy a csalás, ..gate szavakat hanyagoljuk ebben a topikban, elég ha az ellen szurkolói felhozzák állandóan....Bajnokcsapatunk és FOCI van végre, foglalkozzunk azzal.. 😊
[/quote]Ok. Bár nemcsak nekem jut ez az eszembe..
És ez (@https://medium.com/sportspickle/patriots-gate-cheating-predictions-for-weeks-2-17-of-the-2015-season-72b358956be1) eléggé ütős.. 😊
több mint 10 éve
Pedig amit könnyű megnyerni, az AFC South. A Texans, a Titans meg a Jaguars évtizede semmi ellenállást nem fejt ki, nem úgy mint nálunk ahol hol a Jets, hol a Miami támad fel.No-no! 2004 óta nézem az NFL-t, azért azt, hogy ellenállást nem fejtenek ki barokkos túlzás. Persze volt az Indy dominancia Manning-gel, Viszont ha emlékeim nem csalnak még a JAX is volt PO-ban, a Titans 2010 előtt nem volt rossz. A Texans aztán meg kifejezetten erős csapat is volt 2-3 éve.
Burkus
Összegészében: egy forduló baromi kevés bármi fajta értékeléshez. Sőt továbbmegyek, ki gondolta volna a tavalyi KC meccsünk után, hogy SB-t nyerünk?