„2013”

Összesen: 45

A 10. játékhét legkiemelkedőbb történései, teljesítményei

Írta: gabokocka — 2013. november 15., 00:53

A legutóbb technikai okokból elmaradt a heti toplista, ezúttal azonban újra jelentkezünk. Ráadás NCAA!

A hét mérkőzése: San Francisco 49ers – Carolina Panthers 9-10 Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk, igazi védelmi háborút kőkemény ütközésekkel, 10 sackkel, 4 labdaszerzéssel, kevés ponttal. A mindvégig kiélezett összecsapáson az döntött a vendégek javára, hogy Cam Newton a második félidőben a ha...

Elhunyt Peterson kisfia

Nem tudták megmenteni a RB két éves gyermekét, péntek délutánig szenvedett a kisfiú

Édesanyja párja bántalmazta szerdán Adrian Peterson mindössze két éves gyermeket. A kisfiú fején lévő sérülések igen súlyosnak bizonyultak, kritikus állapotban szállították kórházba. Az orvosok hiába küzdöttek, a gyermek életét nem tudták megmenteni, hivatalosan magyar idő szerint pénteken 18:43-kor...

Kiélezett összecsapást hozott a TNF

Chicago Bears - New York Giants 27-21 Tovább folytatódott Eli Manning és a New York Giants vesszőfutása a Soldier Fielden, ahol a Bears csak komoly nehézség árán tudta legyűrni a továbbra is nyeretlen new yorkiakat. Eli Manning ismét 3 interceptiont dobott, melyek közül kettőt Tim Jennings szedett...

War Room: 10. adás

Elérte az első X-et még gyerekcipőben levő heti beszélgetős műsorunk.

A részvevők: Kocsis Gábor (gabokocka), Papp Gábor (empty taxi), Rajnai Gergő (Rajna), Zandler Gábor (gabtsi). Az epizódok mp3-ban meghallgathatóak a http://bowl.hu/podcast oldalon vagy - pár napos késleltetéssel - iTunes-csatornánkon. A videó leírásába "time stamp"-ek is el lettek helyezve, melye...

Átigazolási határidő az NFL-ben

(Trade deadline)

A 2013-as szezonban utoljára magyar idő szerint október 29., kedd 21 óráig lehet még játékosokat cserélni, onnantól kezdve csak szabadügynökök igazolhatóak.

NFL mérkőzés beharangozók - 3. hét

Írta: Höri — 2013. szeptember 22., 07:46

Nézzük végig, hogy mit kínál nekünk a liga ma estére és éjszakára.

Vasárnapi program (kattints egy meccsre az adott előzetesre való ugráshoz): 19:00 San Diego @ Tennessee Green Bay @ Cincinnati Cleveland @ Minnesota Tampa Bay @ New England NY Giants @ Carolina Houston @ Baltimore St.Louis @ Dallas Detroit @ Washington Arizona @ New Orleans 22:05 Atlanta...

Trent Richardson a Colts-nál!

A indianapolisi tulajdonos, Jim Irsay nem viccelt, mikor twitter csatornáján bombaüzletről pletykált...

Richardsont tavaly szerezte meg a Draft keretében a Browns, az ex-Alabama RB az 1/3-as cetlivel került a Barnákhoz, most viszont egy 2014-es 1. körös választási jogért cserébe passzolták is tovább az Indy-hez. Újonc évében 950 yardot és 11 TD-t futott, idén kicsit lassabban kezdett, de megkérdőjelez...

Andrew Hawkins IR-re került

Írta: gyalu — 2013. szeptember 4., 21:43
A Cincinnati Bengals mindössze 170 centiméter magas elkapója még augusztus elsején szenvedett bokasérülést. A felépülés a vártnál nehezebben történik, ezért a csapat egy tavaly bevezetett lehetőséggel él: IR-re helyezik a WR-t, azonban visszatérhet majd idény közben. Az első edzésére Hawkins-nak a h...

Bowl.hu NFL Kickoff 2013

Nagy dobással kezdi az új NFL-szezont oldalunk, 16 órától, a vasárnapi első fordulós meccseket megelőzően 150 perces "tv"-műsorral jelentkezünk

Az ÉLŐ adás Youtube Live-on keresztül valósul meg, a felvétel profi profi körülmények között, tv-stúdióban, HD felbontásban történik majd. További részletek hamarosan!

Marquette King lesz a Raiders puntere

Írta: gyalu — 2013. szeptember 2., 14:09

Eldőlt a punterek versenye Oaklandben, Chris Kluwe maradt munka nélkül

Igazán érdekes lesz idén az Oakland Raiders Special Team egysége. A lengyel származású kicker, Sebastian Janikowski mellett fehér hollónak számító fekete bőrű punter - név szerint Marquette King - fog tevékenykedni. A punterek közti verseny magyar idő szerint tegnap késő este dőlt el, King a Minneso...

3. Green Bay Packers

Bezár-e a kórház a város szélén?

 Kulcsjátékosok: Aaron Rodgers (QB), Jordy Nelson (WR), Randall Cobb (WR/RS), B.J. Raji (DL), Clay Matthews (OLB), Tramon Williams (CB), Morgan Burnett (S)Fontos távozók: Donald Driver (WR, visszavonult), Greg Jennings (WR, Vikings), Desmond Bishop (LB, Vikings), Charles Woodson (DB, Raiders)Idén dr...

Kidobta a Chargers Meachemet

Írta: gyalu — 2013. szeptember 1., 18:43

Szabadügynökké vált az egykori 1/27-es elkapó

A csalódást keltő – 207 elkapott yardos és két TD-s – tavalyi szezon után idén az utolsó előszezon mérkőzésen agyrázkódást szenvedett a játékos, majd elváltak Meachem és a San Diego útjai. A 2007-ben a Saints által huszonhetedikként draftolt elkapó tavaly kötött négy éves szerződést a Chargers-szel,...

4. Seattle Seahawks

Szürkeségből a Super Bowlba?

 Kulcsjátékosok: Russell Wilson (QB), Marshawn Lynch (RB), Russell Okung (LT), Sidney Rice (WR), Bobby Wagner (MLB), Richard Sherman (CB), Earl Thomas (FS)Fontos távozók: Alan Branch (DT → Bills), Jason Jones (DT → Lions), Leon Washington (KR → Patriots), Michael Robinson (FB → nincs csapata), Antoi...

Meskó és Tebow is lapáton

Ma éjfélig kell az NFL csapatoknak 53-asra szűkíteniük aktív keretüket, és a New Englandnél ennek két közkedvelt játékos is áldozatul esett

A magyar származású punter, Meskó Zoltán elvesztette az újonc Ryan Allennel vívott párharcát a rosterhelyért. Allen az NCAA egyetlen kétszer egymás után Ray Guy-díjat (legjobb P) nyert játékosa, míg Meskó a Patriots 12 2010-ben draftolt játékosa közül a kilencedik (!), akinek felbontotta a csapat a...

NCAA beharangozó, 1. játékhét

Írta: vassadi — 2013. augusztus 31., 14:00

A szezon első NCAA-hétvégéjének programajánlója.

Rangsorolt együttesek gyengébb konferenciák csapataival vívott mérkőzései számítanak a szombat kora este legérdekesebb párosításainak. A nemzeti bajnoki cím egyik fő esélyesének tartott Ohio State (2.) a Buffalo ellen kezdi az alapszakaszt, fő divízióbeli vetélytársuk, az immár Gary Andersen irányít...

NFL Kickoff 2013

Szeptember 5-én, magyar idő szerint hatodikán elkezdődik az NFL 2013-as alapszakasza

2013. szeptember 6.: 02:30 Baltimore Ravens @ Denver Broncos (tv: NBC, Sport 1)

9. Cincinnati Bengals

Idén végre át tudnak lépni a saját árnyékukon?

 Kulcsjátékosok: Geno Atkins (UT), AJ Green (WR), Andrew Whitworth (LT), Leon Hall (CB), André Smith (RT), Michael Johnson (RDE), Carlos Dunlap (LDE), Jermaine Gresham (TE), James Harrison (SLB), Andy Dalton (QB)Fontosabb távozók: Pat Sims (NT), Dan Skuta (LB), Manny Lawson (OLB), Bruce Gradkowski (...

10. New York Giants

2013. augusztus 26., 13:12

Vissza az élmezőnybe!

 Kulcsjátékosok: Eli Manning (QB), Victor Cruz (WR), Hakeem Nicks (WR), Will Beatty (LT), Justin Tuck (DE), Jason Pierre-Paul (DE), Linval Joseph (DT), Prince Amukamara (CB) Fontos távozók: Ahmad Bradshaw (RB -> Colts), Martellus Bennett (TE -> Bears), Chris Canty (DT -> Ravens), Osi Umenyiora (DE...

11. Washington Redskins

2013. augusztus 25., 12:40

Újra tündökölhet RGIII?

 Kulcsjátékosok: Robert Griffin III (QB), Alfred Morris (RB), Pierre Garcon (WR), Trent Williams (LT), Ryan Kerrigan (OLB), Brian Orakpo (OLB), Josh Wilson (CB) Fontos távozók: Lorenzo Alexander (LB -> Cardinals), Madieu Williams (S -> csapat nélkül) Cedric Griffin (CB -> csapat nélkül) Idén dra...

13. Minnesota Vikings

Lesznek idén társai AP-nek?

 Kulcsjátékosok: Adrian Peterson (RB), Greg Jennings (WR), Kyle Rudolph (TE), Matt Kalil (LT), John Sullivan (C), Jared Allen (DE), Chad Greenway (LB), Harrison Smith (S), Blair Walsh (K)Fontos távozók: Percy Harvin (WR, Seattle), Antonie Winfield (CB, Seattle), Jasper Brinkley (LB, Arizona), Chris...

20. Carolina Panthers

Írta: shawnka — 2013. augusztus 16., 03:33

Végre itt az idő rájátszásról beszélni Észak-Karolinában?

 Kulcsjátékosok: Cam Newton (QB), Steve Smith (WR), Greg Olsen (TE), Charles Johnson (DE), Greg Hardy (DE), Luke Kuechly (MLB), Jon Beason (OLB) Fontos távozók: James Anderson (OLB -> Bears), Sherrod Martin (S -> szabadügynök), Chris Gamble (CB -> visszavonult) Idén draftoltak:14. Star Lotulelei,...

21. St. Louis Rams

Írta: Fucu — 2013. augusztus 14., 22:33

Idén is nekik lesz a legjobb mérlegük az NFC Westben?

 Kulcsjátékosok: Sam Bradford (QB), Jake Long (LT), Chris Long (DE), Robert Quinn (DE), James Laurinaitis (MLB), Cortland Finnegan (CB)Fontos távozók: Steven Jackson (RB → Falcons), Danny Amendola (WR → Patriots), Quintin Mikell (S → csapat nélkül), Craig Dahl (S → 49ers), Brandon Gibson (WR → Dolph...

22. Kansas City Chiefs

Mekkora javulást okoznak a változások?

 Kulcsjátékosok: Jamaal Charles (HB), Brandon Flowers (CB), Dwayne Bowe (WR), Tamba Hali (OLB), Derrick Johnson (ILB), Branden Albert (OT), Jon Asamoah (OG), Justin Houston (OLB)Fontos távozók: Glenn Dorsey (DL -> 49ers), Peyton Hillis (RB -> Buccaneers), Eric Winston (OT -> Cardinals), Matt Cassel...

23. Detroit Lions

Írta: vassadi — 2013. augusztus 13., 03:00

Motor City-ben az előző szezonnál idén már csak jobb jöhet?

 Kulcsjátékosok: Matthew Stafford (QB), Reggie Bush (RB), Calvin Johnson (WR), Riley Reiff (OT), Ndamukong Suh (DT), Nick Fairley (DT), Stephen Tulloch (MLB), Chris Houston (CB) Fontos távozók: Jeff Backus (OT -> visszavonult), Gosder Cherilus (OT -> Colts), Cliff Avril (DE -> Seahawks), Justin Dur...

26. Tennessee Titans

Titáni támadás és vacak védelem

 Kulcsjátékosok: Jake Locker (QB), Chris Johnson (RB), Kendall Wright (WR), Kenny Britt (WR), Michael Roos (OT), Akeem Ayers (OLB), Derrick Morgan (DE) Fontos távozók: Jared Cook (TE -> Rams), Leroy Harris (OG -> Lions), Steve Hutchinson (OG -> visszavonult)Idén draftoltak: 10. Chance Warmack (OG)3...

27. Cleveland Browns

Majdnem mindent kicseréltek, de egyelőre ez is kevés.

 Kulcsjátékosok: Trent Richardson (RB), Josh Gordon (WR), Joe Thomas (OT), D’Qwell Jackson (ILB), Paul Kruger (OLB), Joe Haden (CB), TJ Ward (S)Fontos távozók: Kaluka Maiava (OLB -> Raiders), Sheldon Brown (CB -> ?), Frostee Rucker (DE -> Cardinals)Idén draftoltak: 6. Barkevious Mingo (OLB)68. Leon...

28. San Diego Chargers

Új GM, új edző, új csapat?

Kulcsjátékosok: Eric Weddle (FS), Ryan Mathews (HB), Corey Liuget (DE), Antonio Gates (TE), Malcom Floyd (WR), Donald Butler (LB), DwIght Freeney (DE), Philip Rivers (QB)Fontos távozók: Antonio Garay (NT -> Jets), Louis Vasquez (G -> Broncos), Antwan Barnes (OLB -> Jets), Antoine Cason (CB -> Cardin...

29. Arizona Cardinals

Sikerülhet a felzárkózás a kemény divízió többi csapatához?

Kulcsjátékosok: Larry Fitzgerald (WR), Calais Campbell (DE), Daryl Washington (ILB), Patrick Peterson (CB), Darnell Dockett (DT)Fontos távozók: Paris Lenon (ILB → csapat nélkül), Adrian Wilson (SS → Patriots), Kerry Rhodes (FS → csapat nélkül), Greg Toler (CB → Colts), Ray Horton (DC → Browns)Idén d...

30. New York Jets

Írta: Habi — 2013. augusztus 6., 00:54

Ha én bukok, Te is buksz velem.

Kulcsjátékosok: D’Brickashaw Ferguson (LT), Nick Mangold (C), Muhammad Wilkerson (DE), Antonio Cromartie (CB), Chris Ivory (RB), Jeremy Kerley (WR) Fontos távozók: Darrelle Revis (CB -> Buccaneers), LaRon Landry (S -> Colts), Brandon Moore (G, csapat nélkül), Matt Slauson (G -> Bears), Shonn Greene...

31. Oakland Raiders

Egy dicső múltú franchise jelenleg még csak az újjáépítés korai fázisában van. Újra.

Kulcsjátékosok: Jared Veldheer (LT), Lamarr Houston (LE), Stefen Wisniewski (C), Darren McFadden (HB), Andre Carter (RE), Tyvon Branch (SS), Vance Walker (DT), Kevin Burnett (OLB)Fontos távozók: Desmond Bryant (DL -> Browns), Brandon Myers (TE -> Giants), Philip Wheeler (OLB -> Dolphins)Idén draftol...

Start az NFL-ben

A 2013-as Hall of Fame Game két részvevőjének (Dallas és Miami) edzőtáborba vonulásával elkezdődik az új profi szezon "érdemi" része

Training camp kezdés a többi csapatnál (az újoncok valahol előbb állnak munkába, az időpontok a teljes keretre értendők): 7/24: Atlanta, Baltimore, Cincinnati, Cleveland, Denver, St. Louis, San Diego, San Francisco, Seattle, Tampa Bay, Tennessee, Washington 7/25: Arizona, Carolina, Chicago, Detroi...

NFL Draft a bowl.hu-n

Oldalunk szokásához hűen idén is kiemelten foglalkozik a játékosbörze mindhárom napjával. A program.

A 2013-as NFL Draft első napja - mely egyben az első kört jelenti - magyar idő szerint péntek hajnalban, 2 órától veszi kezdetét. A bowl.hu elemzőműsora felvezetéssel együtt nagyjából éjfél körül startol, a szerkesztők a draft történetében itthon először egy tévéstúdióból jelentkeznek élő adással, é...

Irányítók jöttek-mentek

Írta: r.baggio — 2013. április 2., 23:27

Három ismert QB váltott csapatot április első napjaiban.

Az Oakland Raiders egy 2014-es ötödik körös és egy 2015-ös opciós választási draftjogért megszerezte a tavalyelőtt Green Baynél ismertté vált Matt Flynnt, aki anno még JaMarcus Russell cseréje volt az egyetemen (az LSU-val később bajnoki címet nyert). Az újoncként parádézó Russell Wilson mellett a S...

NFL Draft 2013 - 3. nap

Magyar idő szerint szombat 18 órás kezdéssel rendezik a profi liga játékosbörzéjének negyedik, ötödik, hatodik és utolsó, hetedik körét

Ismertető: http://bowl.hu/nfl_draft

NFL Draft 2013 - 2. nap

Magyar idő szerint szombat 0:30-as kezdéssel rendezik a profi liga játékosbörzéjének második és harmadik körét

Ismertető: http://bowl.hu/nfl_draft Az eseményről péntek 23 órától a bowl.hu élő közvetítéssel jelentkezik

NFL Draft 2013 - 1. nap

Magyar idő szerint péntek hajnali 2 órás kezdéssel rendezik a profi liga játékosbörzéjének első körét

Ismertető: http://bowl.hu/nfl_draft Az eseményről, pontban éjféltől a bowl.hu élő közvetítéssel jelentkezik

Urlacher, Reed, Pro Bowl

Írta: r.baggio — 2013. március 21., 10:33

Ikon távozott a szeles városból és egy újabb a Super Bowl-bajnoktól, nem szűnik meg az NFL all-star gálája

Mivel óriási volt a különbség Brian Urlacher igényei és a Chicago Bears ajánlata között, a klasszis LB biztosan máshol folytatja. Urlacher eredetileg 2 évre 11.5 millió dollárt szeretett volna, ezt kontrázta meg a Bears egy 1 évre szóló, 2 millió dolláros szerződéssel... Hosszas tárgyalások után a v...

2013-as szabályváltoztatások

Írta: r.baggio — 2013. március 20., 21:19

Pár héttel az NCAA után az NFL-ben is bejelentettek pár módosítást, melyek közül az egyik a sportág egészére komoly hatással lehet

Az agyrázkódással kapcsolatos perek az NFL-t egyre inkább a profi liga biztonságosabbá tételére ösztökélik, és a "helmet rule" abszolút ezt a célt szolgálja, mégha komoly vitát is vált ki már a holtszezonban, nemhogy majd játék közben. Az új szabály szerint ha a labdát birtokló játékos vagy a szerel...

Szerkesztői Mock Draft 2013

A bowl.hu 8 szerkesztője - Kocsis Gábor (gabokocka), Kiss Ferenc (Fucu), Rajnai Gergely (Rajna), Papp Gábor (empty taxi), Varga Kristóf (kristof), Vass Ádám (vassadi), Parrag Zsombor (shawnka) és Herczeg Ádám (Höri) - összerakta az idei első közös mock draftját.

Kansas City (2-14) - Luke Joeckel (OT, Texas A&M) - GaboJacksonville (2-14) - Geno Smith (QB, West Virginia) - FucuOakland (4-12) - Sharrif Floyd (DT, Florida) - RajnaPhiladelphia (4-12) - Star Lotulelei (DT, Utah) - Empty TaxiDetroit (4-12) - Björn Werner (DE, Florida State) - kristofCleveland (5-1...

A liga negyede tagelt

Írta: r.baggio — 2013. március 5., 10:57

32-ből 8 csapat osztott ki egy-egy játékosának franchise tag-et az NFL-ben

Hétfőn lejárt a határidő, amelyik gárda 2013-ban magához szerette volna láncolni egy lejáró szerződésú emberét, az ezt a döntést tegnap estig tehette meg. Ők az idei "kiválasztottak" (zárójelben az egy évre kifizetendő pénzösszeg - amennyiben nem egyeznek meg később hosszabb távra): Buffalo Bills:...

Amerikai futball – világok harca?

Írta: r.baggio — 2013. március 1., 14:04

Aki az elmúlt években nem követte az NCAA történéseit, azt az áprilisi Drafton komoly meglepetés érheti, mikor az első körökben német, észt, angol, ausztrál és ghánai játékosokat választanak majd ki a csapatok...

A 2012-es NFL játékosbörzén rekordnak számító 5 olyan embert draftoltak, aki nem az Egyesült Államokban született, és ez a csúcs 2013-ban biztosan megdől. Külön öröm az öreg kontinensen élő fociszeretőknek, hogy a prímet nem Kanada viszi, hanem több európai tehetség készül a profi karrierre. Illúzió...

Nyit a szabadügynök-piac

Március 12-én, magyar idő szerint 21 órakor járnak le hivatalosan 2012-es szezonra szóló szerződések

Az UFA és RFA státuszú, illetve a felbontott kontraktok listáját ITT találod (Ismeretlen fogalom esetén ne legyél rest használni szótárunkat!)

A franchise tag kiosztásának kezdete

A előző idény vége után bő két héttel elindul a készülődés a 2013-as szezonra az NFL-ben

Mi a franchise tag? http://bowl.hu/szotar?betu=F Egy évre szóló speciális ajánlat az adott csapat egy RFA vagy UFA státuszú profijának. Exkluzív tag esetén a játékos mással nem tárgyalhat, nem-exkluzív tendernél viszont igen, és jobb ajánlatnál azt az eredeti csapat nem kontrázhatja. Az opcióval n...

2 all-star meccs szombat este

Január 19., 22:00 - East-West Shrine Game (TV: NFL Network) Január 20., 00:00 - NFLPA Collegiate Bowl (TV: ESPN2)

Bowl.hu Mock Draft 2013 1.0

Írta: Höri — 2012. október 18., 03:54

Az első.

Túl vagyunk 7 fordulón, ami az NCAA idény felét jelenti, így talán már eleget láttunk, hogy első benyomásainkat sorba véve nyilatkozzunk az április játékosbörze kapcsán. Nagyon korán van, így ez csak bevezető, kedvcsináló mock draft, azonak, akik kedvelik a témát, de még nem hangolódtak rá az esemén...