Politika
53 feliratkozó
59 perce
én dolgoztam a közszférában (amíg volt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal) most meg a versenyszférában dolgozom, és vannak előnyei meg hátrányai a közszférában dolgozásnak.Nem azt írtam , H nincs kivétel, de a nagy része szvsz igenis ilyen. Én is ismerek akik a közszférában dolgoznak és nagy részük azért mert oda, mert az ismerettség miatt beültek a tutiba.MP is meg tudott volna élni gondolom a versenyszférában, de egyszerűbb volt neki sokáig a kikövezetett út a jól fizető melókkal.Ez baromsag.sztem ez itt már sokszor elmondták mások is, hogy nagyon nagy részben azok az emberek mennek/kerülnek a közszférába, akik a versenyszférában nem tudnak megélni, ezért eleve nem a legjobbak kerülnek oda, ezért felesleges is elvárni az ellenkezőjét. Ráadásul a politikai hűség is előrébbvaló, mint a tudás, így meg aztán a tudás még hátrébb szorul. Ameddig politikai alapon megy minden ilyen kiválasztás, addig nem fog ez változni.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Pep71
Nem egy volt osztalytarsam (kituno tanulok is es “atlagosak” is, btw) mentek el kozszferaba dolgozni es vannak vezeto pozicioban is, mindemellett jo vagy kivalo szakemberek.
Videken, megyeszekhelyen ezek a poziciok hosszutavu es biztos megelhetest biztositanak, elorelepesi lehetoseggel is akar.
Plusz 2x-3x evvel ezelott az allmnak dolgozni nem feltetlenul jelentett egyenloseget a Fideszesseggel vagy a kormanyzat feltetel nelkuli kiszolgalasaval.
De van tobb budapesti ismerosom is aki allami szferaban dolgozik.
Szoval nem feltetlenul csak az dolgozik itt, aki nem tud a piacon megelni.
Nagyon sokan nem is akarnak ugymond piacon vagy multinal dolgozni.
Lúdas Solymi
Pep71
mindenki eldönti, hogy az előnyei megérnek-e annyit, hogy töredéke pénz jár csak érte a versenyszférához képest. viszont ott 8:00-kor beléptem az ajtón, elém tették az újságokat, amiket el kellett olvasni, kávéztam egyet, úgy csináltam mintha dolgoznék egészen 12:30-ig, akkor kimentem ebédszünetre, szigorúan 30 perc véletlenül se egy perccel kevesebb, majd tovább imitáltam a munkát és tologattam a papírokat 16:30-ig, amikor is percre pontosan felálltam az íróasztalomtól, és kimentem az irodám ajtaján. ezt próbáld meg a versenyszférában, és akarj mellette sikeres is lenni.
1 órája
de bátor ez a Németh Csacsi, Palóc meg Dajcs Tompika, mikor nincs ott a fél Tisza frakció, meg MP 😀
2 órája
De Sobri, te is moralizálsz, csak máshol húzod meg a határt.. tolvajt meglopni oké mert megérdemli, a korábbi főnökét kibeszélő embert meg nem veszed fel, mert abból következtetsz a megbízhatóságára....Csak ez nem a Fidesz pénze, hanem a miénk hallóóó . ...Már többször leírtam:
Josszi
Ostoba, leegyszerűsítő, nem valid nézőpontnak gondolom az egész "mipénzünk"megközelítését a közpénznek.
Nem, az már nem a mi pénzünk, hanem az már az államé, a közé. Ha jut belőle valamiképp nekem is az jó, ha nem, akkor nem.
Ugyanis azt mi már kifizettük adó formájában, és utána az állam azt csinál vele amit akar. Jóesetben hasznát látjuk, rossz esetben nem. De az a pénz már elment.
Ez az ára annak, hogy társadalomban, civilizációban, állami keretek közt élünk, kifizetjük a "védelmi pénzt", csak nem egy haramiának, hanem egy -elviekben- hatékony apparátusnak azért, hogy ne nekünk kelljen utakat fenntartani, gyereket oktatni, kitanulni mindenkinek az orvosi szakmát, hogy legyen rendőrség, törvényalkotás, jogrendszer, igazságszolgáltatás, stb. És ha ez nem működik jól, akkor kereshetünk másik apparátust, de a pénzt nem kérhetjük vissza.
Mert halóóó, az nem a ti pénzetek, nem a miénk, hanem az "állampolgárság ára".
És pont ebből kiindulva ez nem morális kérdés, hogy mit mondott/nem mondott Feledy, kinek dolgozott (számítógépen írogatott, nem emberek körmét tépdeste jópénzért) vagy ki hibázott a kormányzati HR-en, hanem egy tipikus olyan helyzet, ahol az élet rögvalósága, életszerűsége az irányadó.
Ha te taxis vagy, akkor nem viszed el Rogánt ötszörös pénzért, vagy ha villanyszerelő, akkor nem javítod meg Lázár bojlerét négyszeresért, vagy ha szakács, akkor nem főzöl Lölő esküvőjére túlárazva? Ugyanmár, világ hülyéje lennél, és ráadásul életszerűtlen is lenne, ha visszautasítanád. Ahogy az is, ha utána hívnak Magyarék te meg azzal kezdenéd, hogy mit kerestél máshol.
(Ide illesztem be, hogy amikor én embereket vettem fel, mindig kérdeztem őket a korábbi melójukról, munkahelyeikről, a főnökeikről, hogy mi volt a gond, stb., és aki őszintén elmondta, vagyis egy kvázi vadidegennek kibeszélte a korábbi munkáltatóját, azt előrelátóan soha nem vettem fel.)
Ezért badarság morálisan beszélni erről a szituról, mintsem a gyakorlat, a pragmatikum oldaláról.
De persze te te annyit moralizálhatsz, amennyit csak akarsz.
Őszentsége Sobri Jóska
Ezek ugyanúgy értékítéletek justsayin attól hogy a sajátodat pragmatikumnak nevezed, az enyémet meg moralizálásnak, még nem lesz köztük akkora különbség.
láttod lehúzlak pikkpakk az ostoba, leegyszerűsítő, nem valid mocsárba 😀
¯\_(ツ)_/¯ timshel
2 órája
...Csak ez nem a Fidesz pénze, hanem a miénk hallóóó . ...Már többször leírtam:
Josszi
Ostoba, leegyszerűsítő, nem valid nézőpontnak gondolom az egész "mipénzünk"megközelítését a közpénznek.
Nem, az már nem a mi pénzünk, hanem az már az államé, a közé. Ha jut belőle valamiképp nekem is az jó, ha nem, akkor nem.
Ugyanis azt mi már kifizettük adó formájában, és utána az állam azt csinál vele amit akar. Jóesetben hasznát látjuk, rossz esetben nem. De az a pénz már elment.
Ez az ára annak, hogy társadalomban, civilizációban, állami keretek közt élünk, kifizetjük a "védelmi pénzt", csak nem egy haramiának, hanem egy -elviekben- hatékony apparátusnak azért, hogy ne nekünk kelljen utakat fenntartani, gyereket oktatni, kitanulni mindenkinek az orvosi szakmát, hogy legyen rendőrség, törvényalkotás, jogrendszer, igazságszolgáltatás, stb. És ha ez nem működik jól, akkor kereshetünk másik apparátust, de a pénzt nem kérhetjük vissza.
Mert halóóó, az nem a ti pénzetek, nem a miénk, hanem az "állampolgárság ára".
És pont ebből kiindulva ez nem morális kérdés, hogy mit mondott/nem mondott Feledy, kinek dolgozott (számítógépen írogatott, nem emberek körmét tépdeste jópénzért) vagy ki hibázott a kormányzati HR-en, hanem egy tipikus olyan helyzet, ahol az élet rögvalósága, életszerűsége az irányadó.
Ha te taxis vagy, akkor nem viszed el Rogánt ötszörös pénzért, vagy ha villanyszerelő, akkor nem javítod meg Lázár bojlerét négyszeresért, vagy ha szakács, akkor nem főzöl Lölő esküvőjére túlárazva? Ugyanmár, világ hülyéje lennél, és ráadásul életszerűtlen is lenne, ha visszautasítanád. Ahogy az is, ha utána hívnak Magyarék te meg azzal kezdenéd, hogy mit kerestél máshol.
(Ide illesztem be, hogy amikor én embereket vettem fel, mindig kérdeztem őket a korábbi melójukról, munkahelyeikről, a főnökeikről, hogy mi volt a gond, stb., és aki őszintén elmondta, vagyis egy kvázi vadidegennek kibeszélte a korábbi munkáltatóját, azt előrelátóan soha nem vettem fel.)
Ezért badarság morálisan beszélni erről a szituról, mintsem a gyakorlat, a pragmatikum oldaláról.
De persze te te annyit moralizálhatsz, amennyit csak akarsz.
2 órája
Nem azt írtam , H nincs kivétel, de a nagy része szvsz igenis ilyen. Én is ismerek akik a közszférában dolgoznak és nagy részük azért mert oda, mert az ismerettség miatt beültek a tutiba.MP is meg tudott volna élni gondolom a versenyszférában, de egyszerűbb volt neki sokáig a kikövezetett út a jól fizető melókkal.Ez baromsag.sztem ez itt már sokszor elmondták mások is, hogy nagyon nagy részben azok az emberek mennek/kerülnek a közszférába, akik a versenyszférában nem tudnak megélni, ezért eleve nem a legjobbak kerülnek oda, ezért felesleges is elvárni az ellenkezőjét. Ráadásul a politikai hűség is előrébbvaló, mint a tudás, így meg aztán a tudás még hátrébb szorul. Ameddig politikai alapon megy minden ilyen kiválasztás, addig nem fog ez változni.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Pep71
Nem egy volt osztalytarsam (kituno tanulok is es “atlagosak” is, btw) mentek el kozszferaba dolgozni es vannak vezeto pozicioban is, mindemellett jo vagy kivalo szakemberek.
Videken, megyeszekhelyen ezek a poziciok hosszutavu es biztos megelhetest biztositanak, elorelepesi lehetoseggel is akar.
Plusz 2x-3x evvel ezelott az allmnak dolgozni nem feltetlenul jelentett egyenloseget a Fideszesseggel vagy a kormanyzat feltetel nelkuli kiszolgalasaval.
De van tobb budapesti ismerosom is aki allami szferaban dolgozik.
Szoval nem feltetlenul csak az dolgozik itt, aki nem tud a piacon megelni.
Nagyon sokan nem is akarnak ugymond piacon vagy multinal dolgozni.
Lúdas Solymi
3 órája
Két dolog.Jóskabátyám (öcsém)
1) Én rühellem Feledyt, ha ő volt a Partizánon, -pláne a szintén full idegesítő Papp Szilárddal-, azt az első pár próbálkozást követően már sose néztem, de nekem fura, és egyben életszerűtlen mennyire erkölcsileg meg morálisan van majd' mindenki Feledyvel kapcsolatban.
Ugyanis ha nekem lett volna olyan opcióm, hogy a rendes munkadíjam többszörösét megkapjam egy munkáért, ahol ráadásul annyi a dolgom, hogy otthon nyugiban leírom amit gondolok valamiről, hát azon nyomban rábólintok. És ha ezzel még a Fideszt is le tudom húzni, akkor pláne. Nincs jobb, mint a tolvajt meglopni. Vagy -mondhatni- valamit visszavenni tőlük. Inkább nálam legyen, mint a Deáknál, Bohárnál vagy Kohán Matyinál.
Ha meg felkérnek -felkérnek, nem én tuszkolom magam rájuk- egy új melóra új emberek, akkor pont annyit mondok nekik az eddigi életemről, amennyi rájuk tartozik, meg ahhoz kell, hogy megkapjam a melót. Nyilván utólag leellenőrizhető tényekben hülye lennék hazudni, nem fogok egy nemlétező végzettséget vagy referenciát bekamuzni, de azzal se büszkélkednék, hogy lehúztam a Fideszt, illetve senkinek nem mondanék semmi olyat, ami nekem árthat vagy kellemetlen.
Emberileg teljesen érthető és életszerű Feledy ebben a sztoriban A-tól Z-ig.
2) Ha felveszek valakit, és később ez a valaki kellemetlenné válik számomra akármiért is (szarul melózik, károsan kommunikál, árt a cégemnek, elveszíti a bizalmamat, idegesítővé válik, stb.) elköszönök tőle. Tök mindegy mennyire jogos az ellenérzésem vagy mennyire konvencionálisan védhető, ha nem akarok vele többet együtt dolgozni és ezt módomban áll megvalósítani, akkor nem fogok. Korrektül kifizetem, aztán bye-bye.
Vagyis teljesen érthető és életszerű a kormányzat reakciója erre a helyzetre.
Ami szintén érthető, de faszság, az ebben a helyzetben bárminemű morális megközelítés.
Ha volt mostanában olyan közéleti szitu, ami kicsit sem igényli a morális megközelítést, akkor az ez.
Őszentsége Sobri Jóska
attól hogy valami emberileg érthető, még miért ne lehetne erkölcsi kérdés?
Értem hogy miért csinálja meg azt is hogy én is simán belemennék,de az hogy nekem megéri, az még nem érv arra hogy rendben is van. max neked elfogadható
Ráadásul! te is pont morálisan indoklod, hogy tolvajt meglopni, visszavenni tőlük etc etc... . Csak ez nem a Fidesz pénze, hanem a miénk hallóóó . Ha rendes munkát végzett normális pénzért, akkor nem húzott le senkit. Ha meg lehúzta a minisztériumot, azt mi fizettük! és nem Bohár meg Deák.
És az se ugyanaz hogy csak azt mondom el ami rájuk tartozik,mmeg hogy semmi olyat nem mondok ami nekem árthat, tipikus ego megközelítés ,pont azon megy a vita, hogy ez rájuk tartozott-e.
Erre azért nem válasz az, hogy hát persze hogy kussolok róla, ha abból bajom lehet 😊
Szóval az első két pontodat értem, csak a végén a „faszság morálisan nézni” nekem ebből sehogyse jön ki.
¯\_(ツ)_/¯ timshel
3 órája
Ez baromsag.sztem ez itt már sokszor elmondták mások is, hogy nagyon nagy részben azok az emberek mennek/kerülnek a közszférába, akik a versenyszférában nem tudnak megélni, ezért eleve nem a legjobbak kerülnek oda, ezért felesleges is elvárni az ellenkezőjét. Ráadásul a politikai hűség is előrébbvaló, mint a tudás, így meg aztán a tudás még hátrébb szorul. Ameddig politikai alapon megy minden ilyen kiválasztás, addig nem fog ez változni.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Pep71
Nem egy volt osztalytarsam (kituno tanulok is es “atlagosak” is, btw) mentek el kozszferaba dolgozni es vannak vezeto pozicioban is, mindemellett jo vagy kivalo szakemberek.
Videken, megyeszekhelyen ezek a poziciok hosszutavu es biztos megelhetest biztositanak, elorelepesi lehetoseggel is akar.
Plusz 2x-3x evvel ezelott az allmnak dolgozni nem feltetlenul jelentett egyenloseget a Fideszesseggel vagy a kormanyzat feltetel nelkuli kiszolgalasaval.
De van tobb budapesti ismerosom is aki allami szferaban dolgozik.
Szoval nem feltetlenul csak az dolgozik itt, aki nem tud a piacon megelni.
Nagyon sokan nem is akarnak ugymond piacon vagy multinal dolgozni.
3 órája
Gyerekek, ez már kicsit rendőrállamos attitűd, hogy számlatükörrel jöjjön valaki állásinterjúra....Imádom, amikor valami "belpesti" értelmiségivel történik valami, akkor a DMM azonnal előkerül, hogy megvédje.Amúgy azért vet fel olyan dolgokat Sanyi, ami azért továbbra is kérdőjeleket vet fel bennem.
És újfent nincs igaza. Nem lehet szétkenni a felelősséget. Szar a HR politika? Igen. Feledy nem csak a KM-nek hazudott, hanem a Partizán előtt is eltitkolta.
Hagyjuk már abba a mosdatását. Nem az a kérdés, hogy dolgozhatott-e a kormánynak (igen), hanem hogy ezt úgy tette, hogy 1) közben a Partizánon szidta a rendszert 2) nem mondta meg a munkáltatójának, hogy kormánynak is dolgozik 3) majd el is hallgatta az interjún/felkérés során.
Nem ettől rossz a kormány HR politikája. Feledy nem egyszer követte el ezt, hanem többször. Tehát ebből eléggé úgy néz ki, hogy titkolózni akart. Lehet, hogy nem akart konkrétan titkolózni, csak jobbnak látta nem elmondani. És hát ami hápog és sárga, ugyebár...
Quis custodiet ipsos custodes? Erre a kérdésre nem tud válaszolni jelenleg a magyar Magyar kormány.
Gyurma Pappa
Oké, Sanyi, dehát nem szólt róla, ezért őt ki kell rúgni, a Külpol Intézet egy bizalmi pozíció. Igen, ez igaz. Az én kérdésem az, hogy az az ember ki van-e már rúgva, aki erre a pozícióra úgy vesz fel embert, hogy leül vele, szemébe néz és megkérdezi: Boti, ugye nem volt semmi, ami veszélyeztetné az integritásod?
Mert nagyon remélem, hogy kértek egy full ügyféllistát, mindenkit, de tényleg mindenkit, akinek a Botond Feledy Kiflicsücsök Eastern European Consulting Strategy Partners, valaha tanácsot adott. Nem összeállított listát, hanem konkrétan a számlákat, sorrendben, tőpéldányokkal (számlatükörrel, whatever).
Magyarázza meg, hogy a 000023951 után miért a 000023953-as számla következik, és hogy kinek lett kibocsátva a 000023952-es számla.
Mi van, ha személyes beszélgetés előtt kaptak egy komplett számlaösszesítést a cégtől, és közte ott volt az ÉKM-nek számlázása és ezen átment minden zökkenő nélkül.. Azután meg azt gondolta, akkor a cégemmel végzett munkák az új kormány számára nem jelentenek red flaget, csak mondjuk innentől zárjam be a teljes bizniszt, amíg pozícióban vagyok..
Mondom nekem nem is Feledy a lényeges, hanem az üzenete ennek és a korábbiaknak az elmúlt fél évből. Ott van, amit Sanyi is boncolgat. A 2M-nál senki se keressen többet, az "idegbajos HR-politika" hozadékai mind-mind szemöldökráncoló irányba mutatnak és csak elriasszák a képességes embereket, akik nélkül nem véletlen, h nem működik megfelelően az igazgatás.. Ez a Feledy-ügy, ahogy látom Sanyinál is az utolsó csepp volt, ami hozta ezt a posztot, ill. belőlem is a mai napi értetlenségem.
dawyd728
A mindent ellenőrző politikai rendőrség – hisz a régi megbízások ellenőrzésének, ha jól értem a politikai célon kívül nincs, azt senki nem álltja (még), hogy Feledy lopott volna, ez politikai szempontból problémás – képe nem az, amit szeretnétek, még ha a Fidesztelenítés mint nemes cél sokszor el is vakít sok mindenkit.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
3 órája
Két dolog.1) Én rühellem Feledyt, ha ő volt a Partizánon, -pláne a szintén full idegesítő Papp Szilárddal-, azt az első pár próbálkozást követően már sose néztem, de nekem fura, és egyben életszerűtlen mennyire erkölcsileg meg morálisan van majd' mindenki Feledyvel kapcsolatban.
Ugyanis ha nekem lett volna olyan opcióm, hogy a rendes munkadíjam többszörösét megkapjam egy munkáért, ahol ráadásul annyi a dolgom, hogy otthon nyugiban leírom amit gondolok valamiről, hát azon nyomban rábólintok. És ha ezzel még a Fideszt is le tudom húzni, akkor pláne. Nincs jobb, mint a tolvajt meglopni. Vagy -mondhatni- valamit visszavenni tőlük. Inkább nálam legyen, mint a Deáknál, Bohárnál vagy Kohán Matyinál.
Ha meg felkérnek -felkérnek, nem én tuszkolom magam rájuk- egy új melóra új emberek, akkor pont annyit mondok nekik az eddigi életemről, amennyi rájuk tartozik, meg ahhoz kell, hogy megkapjam a melót. Nyilván utólag leellenőrizhető tényekben hülye lennék hazudni, nem fogok egy nemlétező végzettséget vagy referenciát bekamuzni, de azzal se büszkélkednék, hogy lehúztam a Fideszt, illetve senkinek nem mondanék semmi olyat, ami nekem árthat vagy kellemetlen.
Emberileg teljesen érthető és életszerű Feledy ebben a sztoriban A-tól Z-ig.
2) Ha felveszek valakit, és később ez a valaki kellemetlenné válik számomra akármiért is (szarul melózik, károsan kommunikál, árt a cégemnek, elveszíti a bizalmamat, idegesítővé válik, stb.) elköszönök tőle. Tök mindegy mennyire jogos az ellenérzésem vagy mennyire konvencionálisan védhető, ha nem akarok vele többet együtt dolgozni és ezt módomban áll megvalósítani, akkor nem fogok. Korrektül kifizetem, aztán bye-bye.
Vagyis teljesen érthető és életszerű a kormányzat reakciója erre a helyzetre.
Ami szintén érthető, de faszság, az ebben a helyzetben bárminemű morális megközelítés.
Ha volt mostanában olyan közéleti szitu, ami kicsit sem igényli a morális megközelítést, akkor az ez.
3 órája
Hoppá hoppá, ezt most így miért hozta ki?telex.hu/belfold/2026/11/02/nemeth-miklos-allitja-hogy-latta-olvasta-orban-viktor-ugynoki-jelenteseit
www.facebook.com/orbanviktor/posts/pfbid0A3RCpGYX9UfzPEu5n5mYqyt4kU3T8WANmQJheNASTLrZKxqMzpwro3PxSaAB7ZsEl
Nomac
3 órája
Hoppá hoppá, ezt most így miért hozta ki?Lol, micsoda politikai jatszma. Jobbnak láttak a tanacsadok, hogy “onbevallast” inditson, s így o tudott lepni elobb.
Nomac
Szerkesztette: Ventura
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
4 órája
dawyd728
4 424
Imádom, amikor valami "belpesti" értelmiségivel történik valami, akkor a DMM azonnal előkerül, hogy megvédje.Amúgy azért vet fel olyan dolgokat Sanyi, ami azért továbbra is kérdőjeleket vet fel bennem.
És újfent nincs igaza. Nem lehet szétkenni a felelősséget. Szar a HR politika? Igen. Feledy nem csak a KM-nek hazudott, hanem a Partizán előtt is eltitkolta.
Hagyjuk már abba a mosdatását. Nem az a kérdés, hogy dolgozhatott-e a kormánynak (igen), hanem hogy ezt úgy tette, hogy 1) közben a Partizánon szidta a rendszert 2) nem mondta meg a munkáltatójának, hogy kormánynak is dolgozik 3) majd el is hallgatta az interjún/felkérés során.
Nem ettől rossz a kormány HR politikája. Feledy nem egyszer követte el ezt, hanem többször. Tehát ebből eléggé úgy néz ki, hogy titkolózni akart. Lehet, hogy nem akart konkrétan titkolózni, csak jobbnak látta nem elmondani. És hát ami hápog és sárga, ugyebár...
Quis custodiet ipsos custodes? Erre a kérdésre nem tud válaszolni jelenleg a magyar Magyar kormány.
Gyurma Pappa
Oké, Sanyi, dehát nem szólt róla, ezért őt ki kell rúgni, a Külpol Intézet egy bizalmi pozíció. Igen, ez igaz. Az én kérdésem az, hogy az az ember ki van-e már rúgva, aki erre a pozícióra úgy vesz fel embert, hogy leül vele, szemébe néz és megkérdezi: Boti, ugye nem volt semmi, ami veszélyeztetné az integritásod?
Mert nagyon remélem, hogy kértek egy full ügyféllistát, mindenkit, de tényleg mindenkit, akinek a Botond Feledy Kiflicsücsök Eastern European Consulting Strategy Partners, valaha tanácsot adott. Nem összeállított listát, hanem konkrétan a számlákat, sorrendben, tőpéldányokkal (számlatükörrel, whatever).
Magyarázza meg, hogy a 000023951 után miért a 000023953-as számla következik, és hogy kinek lett kibocsátva a 000023952-es számla.
Mi van, ha személyes beszélgetés előtt kaptak egy komplett számlaösszesítést a cégtől, és közte ott volt az ÉKM-nek számlázása és ezen átment minden zökkenő nélkül.. Azután meg azt gondolta, akkor a cégemmel végzett munkák az új kormány számára nem jelentenek red flaget, csak mondjuk innentől zárjam be a teljes bizniszt, amíg pozícióban vagyok..
Mondom nekem nem is Feledy a lényeges, hanem az üzenete ennek és a korábbiaknak az elmúlt fél évből. Ott van, amit Sanyi is boncolgat. A 2M-nál senki se keressen többet, az "idegbajos HR-politika" hozadékai mind-mind szemöldökráncoló irányba mutatnak és csak elriasszák a képességes embereket, akik nélkül nem véletlen, h nem működik megfelelően az igazgatás.. Ez a Feledy-ügy, ahogy látom Sanyinál is az utolsó csepp volt, ami hozta ezt a posztot, ill. belőlem is a mai napi értetlenségem.
4 órája
Persze, pénzből él mindenki. Feledy a fehérgallérosok magyarországi csapdájába esett. Ez van.1. Nagyon nehéz, mert kicsi a piac. A szakértést, hacsak nem vagy mondjuk a médiaszerepléseid miatt eleve ismert - TörökG - akkor nagyon-nagyon csendben és halkan kell csinálnod, hogy ne derüljön ki, hogy te írtál elemzéseket ide is meg oda is. Van ezen a piacon egy nagy közös "mindannyian tudjuk, de nem beszélünk róla' elv. Ez néhány 100 ember nyűgje, nem több. Most az egyik pont megszívta, dehát ez van.Hát amúgy megnyithatnánk itt és most annak a kérdését, hogy lehet-e valaki politikától semleges, jól fizetett szakértő ebben az országban?Ez szerintem pontosan így történt. És ezért teljesen érthető, ha bizalomvesztés címén kirúgnak, ez a politika. Te nem mondasz el valamit, ami nyilvánvalóan érinti a munkáltatódat és a politikai krédóját, de akkor utána ne lepődj meg, amikor (nem "ha", mindig kiderül) napvilágot lát és kibasznak.Mert MP es RB részéről éppen április 13-án jutott eszükbe, h milyen hasznos lenne utóbbi személye a kormányban. Marci arról sem tudott, persze hivatalosan nem is volt miről nem tudnia.. Aztán az is lehet, h mindkettőről tudott, csak a csatorna hitelessége miatt mondja azt, amit.. Ettől függetlenül bármi is a valóság, a Partizán megítélése számomra nem változik..Még egyszer: nem ez a gond. Hanem, hogy Feledy titkolta ezt. A Partizán felé is. Ez a gond.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Gyurma Pappa
De még egyszer ez a Tisza interpretációja, h eltitkolta.. Feledy részéről az eltitkolás körülményeiről azért én még várnék egy reakciót...
Mert egy interjún én se mondok önszántamból olyat magamról, aminek bármi kicsi esélye is van, h árthat nekem. Letagadni valamit nem ugyanaz, mint nem rákérdezni és ezért nem elmondani.
Szóval nálam kettőn áll ez a kérdés továbbra is..
dawyd728
De ez nem is csak a politikában van így, a piaci szektorban ha elhallgatnád egy vezetői interjún, hogy te aktív politikai-szakmai tanácsadást, szakértést folytattál igen sok közpénzért a Fidesznek, aztán ez utólag kiderül, ugyanígy baszna ki egy random multi is, bizalomvesztés címszóval. És egy kicsit örülj, hogy nem kapsz egy munkaügyi pert a nyakadba, mert lényeges információt hallgattál el a szakmai karrieredből (igen, közel 100 milla közpénzt kapni 2-3 év alatt az lényeges információ).
Nem az a gond, hogy csinálta, hanem az, hogy sunyult.
MC12
Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?
resistance is futile
2. Lehetnek elveid, de akkor fizetésed nem lesz vagy egyetlen politikai szereplőtől függsz. A legtöbb normális elemző dolgozik minden oldalnak, aki rendel elemzést tőle. Szóval ha ez a kérdés akkor szakember ÉS kurva. Dehát a jó kurva eleve jó szakember 😊 Az más kérdés, hogy a legtöbb megunja, hogy az elemzés olyan mint a kutya vacsorája, vagy van vagy nincs - lásd fentebb, kicsi a piac - , és elfogadja, hogy egy párthoz, vagy pártalapítványhoz menjen teljes státuszba.
MC12
Engem jobban zavar - már megint - az, hogy ez hogy faszomba nem volt meg eddig MP-nek? Hogy volt itt átvilágítás fél év alatt meg kormányzásra készülés?
4 órája
1. Nagyon nehéz, mert kicsi a piac. A szakértést, hacsak nem vagy mondjuk a médiaszerepléseid miatt eleve ismert - TörökG - akkor nagyon-nagyon csendben és halkan kell csinálnod, hogy ne derüljön ki, hogy te írtál elemzéseket ide is meg oda is. Van ezen a piacon egy nagy közös "mindannyian tudjuk, de nem beszélünk róla' elv. Ez néhány 100 ember nyűgje, nem több. Most az egyik pont megszívta, dehát ez van.Hát amúgy megnyithatnánk itt és most annak a kérdését, hogy lehet-e valaki politikától semleges, jól fizetett szakértő ebben az országban?Ez szerintem pontosan így történt. És ezért teljesen érthető, ha bizalomvesztés címén kirúgnak, ez a politika. Te nem mondasz el valamit, ami nyilvánvalóan érinti a munkáltatódat és a politikai krédóját, de akkor utána ne lepődj meg, amikor (nem "ha", mindig kiderül) napvilágot lát és kibasznak.Mert MP es RB részéről éppen április 13-án jutott eszükbe, h milyen hasznos lenne utóbbi személye a kormányban. Marci arról sem tudott, persze hivatalosan nem is volt miről nem tudnia.. Aztán az is lehet, h mindkettőről tudott, csak a csatorna hitelessége miatt mondja azt, amit.. Ettől függetlenül bármi is a valóság, a Partizán megítélése számomra nem változik..Még egyszer: nem ez a gond. Hanem, hogy Feledy titkolta ezt. A Partizán felé is. Ez a gond.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Gyurma Pappa
De még egyszer ez a Tisza interpretációja, h eltitkolta.. Feledy részéről az eltitkolás körülményeiről azért én még várnék egy reakciót...
Mert egy interjún én se mondok önszántamból olyat magamról, aminek bármi kicsi esélye is van, h árthat nekem. Letagadni valamit nem ugyanaz, mint nem rákérdezni és ezért nem elmondani.
Szóval nálam kettőn áll ez a kérdés továbbra is..
dawyd728
De ez nem is csak a politikában van így, a piaci szektorban ha elhallgatnád egy vezetői interjún, hogy te aktív politikai-szakmai tanácsadást, szakértést folytattál igen sok közpénzért a Fidesznek, aztán ez utólag kiderül, ugyanígy baszna ki egy random multi is, bizalomvesztés címszóval. És egy kicsit örülj, hogy nem kapsz egy munkaügyi pert a nyakadba, mert lényeges információt hallgattál el a szakmai karrieredből (igen, közel 100 milla közpénzt kapni 2-3 év alatt az lényeges információ).
Nem az a gond, hogy csinálta, hanem az, hogy sunyult.
MC12
Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?
resistance is futile
2. Lehetnek elveid, de akkor fizetésed nem lesz vagy egyetlen politikai szereplőtől függsz. A legtöbb normális elemző dolgozik minden oldalnak, aki rendel elemzést tőle. Szóval ha ez a kérdés akkor szakember ÉS kurva. Dehát a jó kurva eleve jó szakember 😊 Az más kérdés, hogy a legtöbb megunja, hogy az elemzés olyan mint a kutya vacsorája, vagy van vagy nincs - lásd fentebb, kicsi a piac - , és elfogadja, hogy egy párthoz, vagy pártalapítványhoz menjen teljes státuszba.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
4 órája
3 éven átmondjuk még nem ismerjük az ár–érték arányt, mondjuk a "Személyes vagy telefonos konzultáció 114 000 Ft/óra" az jól hangzik, mi volt ez politikai OF videóchat?De nem piaci alapon dolgozott, hanem azon a kozpénzen amit túlárazva lapátoltak ki nem világos hogy pontosan miért is cserébe.Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?Igen
resistance is futile
Gyurma Pappa
De Ha megnézed a többi megrendelését amit kapott a családi /belga/ cége, akkor kiderülhet, hogy nem a 200 Euró/óra volt az a díj amiért piaci alapon dolgozott.
ozibozi
Josszi
5 órája
www.facebook.com/share/r/1CLCkEFYcN/?mibextid=wwXIfrah ahogy ostort csattogtatva taposná a heréket
ozibozi
¯\_(ツ)_/¯ timshel
5 órája
mondjuk még nem ismerjük az ár–érték arányt, mondjuk a "Személyes vagy telefonos konzultáció 114 000 Ft/óra" az jól hangzik, mi volt ez politikai OF videóchat?De nem piaci alapon dolgozott, hanem azon a kozpénzen amit túlárazva lapátoltak ki nem világos hogy pontosan miért is cserébe.Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?Igen
resistance is futile
Gyurma Pappa
De Ha megnézed a többi megrendelését amit kapott a családi /belga/ cége, akkor kiderülhet, hogy nem a 200 Euró/óra volt az a díj amiért piaci alapon dolgozott.
ozibozi
¯\_(ツ)_/¯ timshel
5 órája
Imádom, amikor valami "belpesti" értelmiségivel történik valami, akkor a DMM azonnal előkerül, hogy megvédje. És újfent nincs igaza. Nem lehet szétkenni a felelősséget. Szar a HR politika? Igen. Feledy nem csak a KM-nek hazudott, hanem a Partizán előtt is eltitkolta.
Hagyjuk már abba a mosdatását. Nem az a kérdés, hogy dolgozhatott-e a kormánynak (igen), hanem hogy ezt úgy tette, hogy 1) közben a Partizánon szidta a rendszert 2) nem mondta meg a munkáltatójának, hogy kormánynak is dolgozik 3) majd el is hallgatta az interjún/felkérés során.
Nem ettől rossz a kormány HR politikája. Feledy nem egyszer követte el ezt, hanem többször. Tehát ebből eléggé úgy néz ki, hogy titkolózni akart. Lehet, hogy nem akart konkrétan titkolózni, csak jobbnak látta nem elmondani. És hát ami hápog és sárga, ugyebár...
Quis custodiet ipsos custodes? Erre a kérdésre nem tud válaszolni jelenleg a magyar Magyar kormány.

5 órája
De nem piaci alapon dolgozott, hanem azon a kozpénzen amit túlárazva lapátoltak ki nem világos hogy pontosan miért is cserébe.Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?Igen
resistance is futile
Gyurma Pappa
De Ha megnézed a többi megrendelését amit kapott a családi /belga/ cége, akkor kiderülhet, hogy nem a 200 Euró/óra volt az a díj amiért piaci alapon dolgozott.
Szerkesztette: ozibozi
5 órája
www.facebook.com/share/r/1CLCkEFYcN/?mibextid=wwXIfrkb olyan a parlamenti színvonal, mint a suliban a hátsó sorban ülők, akik folyamat hülyéskednek/trógerkednek(mondjuk ők később általában megkomolyodnak). Csak itt nem szaktanárit kapnak, hanem egy valag pénzt 😀 itt is az látszik, h mekkora szakértelem és tudás kell a közszférába 😀
ozibozi
Szerkesztette: Pep71
5 órája
5 órája
melyik igen? kurva szakember? 😀Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?Igen
resistance is futile
Gyurma Pappa
¯\_(ツ)_/¯ timshel
5 órája
a Telex szerint a szerződések kifejezetten rögzítették a tartalmuk nem üzleti titokHát amúgy megnyithatnánk itt és most annak a kérdését, hogy lehet-e valaki politikától semleges, jól fizetett szakértő ebben az országban?Ez szerintem pontosan így történt. És ezért teljesen érthető, ha bizalomvesztés címén kirúgnak, ez a politika. Te nem mondasz el valamit, ami nyilvánvalóan érinti a munkáltatódat és a politikai krédóját, de akkor utána ne lepődj meg, amikor (nem "ha", mindig kiderül) napvilágot lát és kibasznak.Mert MP es RB részéről éppen április 13-án jutott eszükbe, h milyen hasznos lenne utóbbi személye a kormányban. Marci arról sem tudott, persze hivatalosan nem is volt miről nem tudnia.. Aztán az is lehet, h mindkettőről tudott, csak a csatorna hitelessége miatt mondja azt, amit.. Ettől függetlenül bármi is a valóság, a Partizán megítélése számomra nem változik..Még egyszer: nem ez a gond. Hanem, hogy Feledy titkolta ezt. A Partizán felé is. Ez a gond.milyen képességek kellenének a nagy magyar közszférába? eddig is az került oda, aki valakinek a valakije, nem a tudása miatt. Most is valszeg, csak most már nem a fideszes rokon/haver által..Éppen ez a baj, h nem képességes emberek alkották/alkotják a derékhadat. Most annyi történt, aki képességes is, az a tehetségtelen fideszesekkel együtt repül. Mert nem azt nézzük ki képességes vagy sem, hanem azt kinek van bármi köze is a fideszhez és kinek nincs.
Pep71
dawyd728
Gyurma Pappa
De még egyszer ez a Tisza interpretációja, h eltitkolta.. Feledy részéről az eltitkolás körülményeiről azért én még várnék egy reakciót...
Mert egy interjún én se mondok önszántamból olyat magamról, aminek bármi kicsi esélye is van, h árthat nekem. Letagadni valamit nem ugyanaz, mint nem rákérdezni és ezért nem elmondani.
Szóval nálam kettőn áll ez a kérdés továbbra is..
dawyd728
De ez nem is csak a politikában van így, a piaci szektorban ha elhallgatnád egy vezetői interjún, hogy te aktív politikai-szakmai tanácsadást, szakértést folytattál igen sok közpénzért a Fidesznek, aztán ez utólag kiderül, ugyanígy baszna ki egy random multi is, bizalomvesztés címszóval. És egy kicsit örülj, hogy nem kapsz egy munkaügyi pert a nyakadba, mert lényeges információt hallgattál el a szakmai karrieredből (igen, közel 100 milla közpénzt kapni 2-3 év alatt az lényeges információ).
Nem az a gond, hogy csinálta, hanem az, hogy sunyult.
MC12
Lázár normális szakvéleményt akart olvasni, megfizetett valakit a piacról, aki elvégezte a zsoldos melót. Aztán a zsoldosunk meggyőződésből - vagy zsoldos hajlamból - a másik oldalon is munkát vállalt.
Elhallgatni nem kellett volna, bár ebben a túlpolitizált beteg közegben emberileg megértem. Meg valahol üzleti titok is.
Szóval akkor most valaki, aki mindkét oldalnak dolgozik piaci alapon, akkor az szakember vagy kurva?
resistance is futile
a több oldalnak végzett munka önmagában nem hiteltelenít az hogy én nem csinálnám csak az én erkölcsi morális mércém ebből nem itélkeznék. De egy releváns megbízás elhallgatása viszont akkor is bizalmi probléma lehetha maga a munka szakmailag kifogástalan volt, de ismerni kellene a részletekeet
¯\_(ツ)_/¯ timshel

