Politika

66 feliratkozó

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 964
 444.hu/2023/01/23/volner-arrol-beszelt-a-felesegenek-tudna-olyat-mondani-amitol-meginogna-par-ember-szeke

Proli sutyerákok, amikor lopni kell a család zsebét is tömni kell, amikor balhé van a család nyilván szent. Szegény díszribanc hát hogy megy így a körmöshöz
FLZOLI
beszélhet nyugodtan, nem lesz foganatja.
több mint 3 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 690 — I like the Texans, I like who we are
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megnyugodtam, még megvan a bowl.hu szótár. Jövőre pedig meg sem állunk a Nagyszerű Tál-ig. Hajrá Csomagolók!!!
Tactful Cactus
Szerintem Buday Zoltántól a "lyukfelelősség" is egy remek kezdeményezés volt ebbe az irányba.
Kampman
A zöld öböl csomagolói reméljük jövőre a rétek fosztogatóival csapnak össze a szuper tálban.
Amadeus von Dollárbaloldal
Reményeim szerint az új orleáni szentek legalább a vad kártya körig eljutnak jövőre…..
MC12
Én meg azt remelem, hogy a sok futball meg club elnevezés helyett végre labdarúgó egyletek lesznek, biztos valaki azon is kaszálna, hogy az FTC helyett innentől mindenhol FTE feliratot kellene használni. Hogy a Felcsút FC helyett LE lesz, arról meg gondolom már nem is kell beszélni…
somoskovig
Egyelőre a gyártási kapacitások még a Vármegye-tàblák és a Főispán-névjegykártyák, bélyegzők készítésére vannak lekötve, utána maximum.
MC12
nagy kívánságom lenne a Székletfehérvár, nem tom kivetelezhető-e még?....
Gróf de sutianap
Szólok a központban.
MC12
ez jo mert mar a voda szlogen is angolul van.
together we can.
YoungZeeZee
Amugy sztem nem rossz ez.
Liberalis vagyok csinaljon mindenki azt amit akar mig nem art a masiknak kb de nekem bassza a fulem mikor angolra vagyunk kenyszeritve mint itt a voda reklamban.teny mivel angolul dolgozok sok angol szo becsuszik beszed/iras kozben, de ez nem ugyanaz mint egy magyar ceg kvazi nem hasznal magyar kifejezest.
Nem jo irany.
Nekem mar az online ujsagok cikkeitol is kukerekedik a szemem bar tudom neha 15 evvel fiatalabb ember irta a cikket de vhogy sokkal konzervativabb megfogalmazast varok magyarul is.peldam most nincs erre
YoungZeeZee
Ha jól tudom, a franciáknál van/volt valami hasonló törvény, ami igencsak megnehízette a mindennapokat meg a jogi/fordítási, termékbevezetési procedúrákat.

Jó is lesz, amikor majd csiripelünk (bár arról Musk intézkedik lassan), meg nézzük az arckönyvet, csevegünk vagy ilyesmi.

De akár ki is irthatnánk a jövevényszavakat, mint a notesz, laptop, TV, stb.
Lúdas Solymi
franciák egy érdekes műfaj. egyetlen tagállam használja az anyanyelvét (nem az angolt) mikor információt közöl a másik tagállammal a mi szakmánkban. ki lehet találni h melyik az ...
csebi
Na igen, viszont eredetileg a diplomácia "hivatalos" nyelve sokáig a francia volt, nem?
Lúdas Solymi
Bár Wiki:
All 24 official languages of the EU are accepted as working languages, but in practice only three – English, French, and German – are in wide general use, and of these, English[5][6][7][8] is the most commonly used. French is an official language in all three of the cities that are political centres of the Union: Brussels, Belgium; Strasbourg, France; and Luxembourg City, Luxembourg. Since the exit of the United Kingdom from the EU in 2020, the government of France has encouraged greater use of French as a working language.[9]

Az angol, francia, német a három procedural nyelv.
warr_b
Ráadásul amikor hajlandó angolul megszólalni az is úgy hangzik mint ha franciául beszélne. Én meg találgassak hogy ez angol mondat volt e vagy selymet akar hányni.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 010 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 593 — Lucas Scott

elvileg még mindig.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 633

Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 423 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 b1.hvgblog.hu/2023/01/21/a-fideszesek-tobbsege-mar-kileptetne-az-orszagot-az-uniobol/?fbclid=IwAR2YS25BeaU3JVHE4WjGmL1ZuH6jL6HTJ5HW-zjVV8gfyptSVz3e4p6LU5I

(persze, tudom, úgyse lépünk ki, de erre akkor sem tudok mérget venni.)

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 633
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megnyugodtam, még megvan a bowl.hu szótár. Jövőre pedig meg sem állunk a Nagyszerű Tál-ig. Hajrá Csomagolók!!!
Tactful Cactus
Szerintem Buday Zoltántól a "lyukfelelősség" is egy remek kezdeményezés volt ebbe az irányba.
Kampman
A zöld öböl csomagolói reméljük jövőre a rétek fosztogatóival csapnak össze a szuper tálban.
Amadeus von Dollárbaloldal
Reményeim szerint az új orleáni szentek legalább a vad kártya körig eljutnak jövőre…..
MC12
Én meg azt remelem, hogy a sok futball meg club elnevezés helyett végre labdarúgó egyletek lesznek, biztos valaki azon is kaszálna, hogy az FTC helyett innentől mindenhol FTE feliratot kellene használni. Hogy a Felcsút FC helyett LE lesz, arról meg gondolom már nem is kell beszélni…
somoskovig
Egyelőre a gyártási kapacitások még a Vármegye-tàblák és a Főispán-névjegykártyák, bélyegzők készítésére vannak lekötve, utána maximum.
MC12
nagy kívánságom lenne a Székletfehérvár, nem tom kivetelezhető-e még?....
Gróf de sutianap
Szólok a központban.
MC12
ez jo mert mar a voda szlogen is angolul van.
together we can.
YoungZeeZee
Amugy sztem nem rossz ez.
Liberalis vagyok csinaljon mindenki azt amit akar mig nem art a masiknak kb de nekem bassza a fulem mikor angolra vagyunk kenyszeritve mint itt a voda reklamban.teny mivel angolul dolgozok sok angol szo becsuszik beszed/iras kozben, de ez nem ugyanaz mint egy magyar ceg kvazi nem hasznal magyar kifejezest.
Nem jo irany.
Nekem mar az online ujsagok cikkeitol is kukerekedik a szemem bar tudom neha 15 evvel fiatalabb ember irta a cikket de vhogy sokkal konzervativabb megfogalmazast varok magyarul is.peldam most nincs erre
YoungZeeZee
Ha jól tudom, a franciáknál van/volt valami hasonló törvény, ami igencsak megnehízette a mindennapokat meg a jogi/fordítási, termékbevezetési procedúrákat.

Jó is lesz, amikor majd csiripelünk (bár arról Musk intézkedik lassan), meg nézzük az arckönyvet, csevegünk vagy ilyesmi.

De akár ki is irthatnánk a jövevényszavakat, mint a notesz, laptop, TV, stb.
több mint 3 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 228 — no es importante
 444.hu/2023/01/23/volner-arrol-beszelt-a-felesegenek-tudna-olyat-mondani-amitol-meginogna-par-ember-szeke

Proli sutyerákok, amikor lopni kell a család zsebét is tömni kell, amikor balhé van a család nyilván szent. Szegény díszribanc hát hogy megy így a körmöshöz
FLZOLI
 hirtv.hu/oszinten/a-keresztenyseg-meghatarozza-volner-pal-napjait-2482436

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 444.hu/2023/01/23/volner-arrol-beszelt-a-felesegenek-tudna-olyat-mondani-amitol-meginogna-par-ember-szeke

Proli sutyerákok, amikor lopni kell a család zsebét is tömni kell, amikor balhé van a család nyilván szent. Szegény díszribanc hát hogy megy így a körmöshöz

több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 664 — Chiefs GM
Amugy sztem nem rossz ez.
Liberalis vagyok csinaljon mindenki azt amit akar mig nem art a masiknak kb de nekem bassza a fulem mikor angolra vagyunk kenyszeritve mint itt a voda reklamban.teny mivel angolul dolgozok sok angol szo becsuszik beszed/iras kozben, de ez nem ugyanaz mint egy magyar ceg kvazi nem hasznal magyar kifejezest.
Nem jo irany.
Nekem mar az online ujsagok cikkeitol is kukerekedik a szemem bar tudom neha 15 evvel fiatalabb ember irta a cikket de vhogy sokkal konzervativabb megfogalmazast varok magyarul is.peldam most nincs erre
YoungZeeZee
Mennyire jó mémek lesznek ebből, amikor a "Just do it!" helyett majd jön a "Csiná'd paraszt!" 😀

több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 964
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megnyugodtam, még megvan a bowl.hu szótár. Jövőre pedig meg sem állunk a Nagyszerű Tál-ig. Hajrá Csomagolók!!!
Tactful Cactus
Szerintem Buday Zoltántól a "lyukfelelősség" is egy remek kezdeményezés volt ebbe az irányba.
Kampman
A zöld öböl csomagolói reméljük jövőre a rétek fosztogatóival csapnak össze a szuper tálban.
Amadeus von Dollárbaloldal
Reményeim szerint az új orleáni szentek legalább a vad kártya körig eljutnak jövőre…..
MC12
Én meg azt remelem, hogy a sok futball meg club elnevezés helyett végre labdarúgó egyletek lesznek, biztos valaki azon is kaszálna, hogy az FTC helyett innentől mindenhol FTE feliratot kellene használni. Hogy a Felcsút FC helyett LE lesz, arról meg gondolom már nem is kell beszélni…
somoskovig
Egyelőre a gyártási kapacitások még a Vármegye-tàblák és a Főispán-névjegykártyák, bélyegzők készítésére vannak lekötve, utána maximum.
MC12
nagy kívánságom lenne a Székletfehérvár, nem tom kivetelezhető-e még?....
Gróf de sutianap
Szólok a központban.
MC12
ez jo mert mar a voda szlogen is angolul van.
together we can.
YoungZeeZee
Amugy sztem nem rossz ez.
Liberalis vagyok csinaljon mindenki azt amit akar mig nem art a masiknak kb de nekem bassza a fulem mikor angolra vagyunk kenyszeritve mint itt a voda reklamban.teny mivel angolul dolgozok sok angol szo becsuszik beszed/iras kozben, de ez nem ugyanaz mint egy magyar ceg kvazi nem hasznal magyar kifejezest.
Nem jo irany.
Nekem mar az online ujsagok cikkeitol is kukerekedik a szemem bar tudom neha 15 evvel fiatalabb ember irta a cikket de vhogy sokkal konzervativabb megfogalmazast varok magyarul is.peldam most nincs erre
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 984 — Sworn to the Dark

built for this shit

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 136 — The Mathematician
 www.youtube.com/watch?v=0GsC7yXEcMU

hú b+ schiffer borzalmas

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 964
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megnyugodtam, még megvan a bowl.hu szótár. Jövőre pedig meg sem állunk a Nagyszerű Tál-ig. Hajrá Csomagolók!!!
Tactful Cactus
Szerintem Buday Zoltántól a "lyukfelelősség" is egy remek kezdeményezés volt ebbe az irányba.
Kampman
A zöld öböl csomagolói reméljük jövőre a rétek fosztogatóival csapnak össze a szuper tálban.
Amadeus von Dollárbaloldal
Reményeim szerint az új orleáni szentek legalább a vad kártya körig eljutnak jövőre…..
MC12
Én meg azt remelem, hogy a sok futball meg club elnevezés helyett végre labdarúgó egyletek lesznek, biztos valaki azon is kaszálna, hogy az FTC helyett innentől mindenhol FTE feliratot kellene használni. Hogy a Felcsút FC helyett LE lesz, arról meg gondolom már nem is kell beszélni…
somoskovig
Egyelőre a gyártási kapacitások még a Vármegye-tàblák és a Főispán-névjegykártyák, bélyegzők készítésére vannak lekötve, utána maximum.
MC12
nagy kívánságom lenne a Székletfehérvár, nem tom kivetelezhető-e még?....
Gróf de sutianap
Szólok a központban.
MC12
ez jo mert mar a voda szlogen is angolul van.
together we can.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 624

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 989 — Steelers fan
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Pártolom az ötletet, tele vagyunk idegen és idegen eredetű szóval amely csak az idegenszívűeket boldogítja.
Én visszatérnék kb. ide: "feheruuaru rea meneh hodu utu rea"
Persze rovással írva.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 928 — capitaine du château de Vienne 1487
“ Hozzátette: "a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, rádió-, illetve televízióműsorokban közzétett reklámokban az idegen nyelvű szöveget, pár kivételtől eltekintve, magyarul is meg kell jeleníteni. A fogyasztóvédelmi hatóság a 2023-as ellenőrzési program keretében mától ellenőrizni fogja, hogy ezt a kötelezettséget betartják-e".”

2023, Varga Judit.

Na megyek, eszem egy tejutat.
Amadeus von Dollárbaloldal
Megnyugodtam, még megvan a bowl.hu szótár. Jövőre pedig meg sem állunk a Nagyszerű Tál-ig. Hajrá Csomagolók!!!
Tactful Cactus
Szerintem Buday Zoltántól a "lyukfelelősség" is egy remek kezdeményezés volt ebbe az irányba.
Kampman
A zöld öböl csomagolói reméljük jövőre a rétek fosztogatóival csapnak össze a szuper tálban.
Amadeus von Dollárbaloldal
Reményeim szerint az új orleáni szentek legalább a vad kártya körig eljutnak jövőre…..
MC12
Én meg azt remelem, hogy a sok futball meg club elnevezés helyett végre labdarúgó egyletek lesznek, biztos valaki azon is kaszálna, hogy az FTC helyett innentől mindenhol FTE feliratot kellene használni. Hogy a Felcsút FC helyett LE lesz, arról meg gondolom már nem is kell beszélni…
somoskovig
Egyelőre a gyártási kapacitások még a Vármegye-tàblák és a Főispán-névjegykártyák, bélyegzők készítésére vannak lekötve, utána maximum.
MC12
nagy kívánságom lenne a Székletfehérvár, nem tom kivetelezhető-e még?....

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 963

Utóbbiaknak sokkal jobban ment, amikor még Tölgyessy meg Angyalföldi Fosztogatók néven futottak 😕

Szerkesztette: Kampman

Tactful Cactus Green Bay Packers 15 758

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!