Politika

64 feliratkozó

4 hónapja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 258 — Keep pounding
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Biztos vagy ebben, én meg nem. Ezért mondtam, hogy kár beszélgetni róla mert majd meglátjuk
Toca
Ezzel a logikával mindenről kár lenne beszélgetni ami a jövőben fog megtörténni, sorozatepizódról, NFL meccsről, továbbtanulásról, esküvőről, bármiről. Úgyhogy ez nem jó érv.
De én nem arról akarnék beszélgetni, hogy nem lesz szabad, demokratikus választás 2026-ban, hanem azzal kapcsolatban olvasnék érveket, hogy ugyan miért lenne?
Mi érdeke fűződne hozzá a regnáló hatalomnak? Miért váltatnák le magukat Orbánék, ha könnyedén megtehetnék, hogy ne kerüljön rá sor? Erről olvasnék valid érveket, meglátásokat, mert én ezt nem látom magam előtt, hogy egy autoriter rezsim, sőt, ez az autoriter rezsim önkent és dalolva hagyja magát kiiktatni 26-ban.
És ha erre nézve olvasnék logikus, valid és komolyanvehető érveket, ha erről beszélgetnénk, akkor talán vidámabban tekinthetnék a jövőbe, amit persze majd meglátunk.
Őszentsége Sobri Jóska
Elvesztik a kapcsolatot a valósággal.
Abban a hitben vannak, hogy nyerni fognak, megtartják a választást és nem nyernek. Én erre tudok gondolni.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
4 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 414
A Kormányzati Tájékoztatási központ kinek akart segíteni? 😃 kiadják hivatalosba, hogy Kossuth tér 80 ezer, Hősök tere 45 ezer, most hagyjuk, hogy mi van az oda vezető utcákkal, dehát nem ez volt a legnagyobb békemenet? Ugye eddig állításuk szerint a legnagyobb 400 ezer körül volt, tehát ennek nagyobbnak kellett volna lennie a tegnapi kommunikáció szerint. Kapkodás. Kapkodás evriver.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
4 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 713
Nagy Feró a szőlő utcais nyilatkozata után meddig lehet a közéletben?
resistance is futile
Akármeddig, nem lesz következmény.

4 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 549
Nagy Feró a szőlő utcais nyilatkozata után meddig lehet a közéletben?
4 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 713
A cégeket meg innentől fogva nem fogja érdekelni, ugyanúgy ahogy eddig is simán üzleteltek Oroszországgal, mert ők a politikán felül állók és az embereknek segítenek. Most elmorzsoltam egy könnycseppet.
Lúdas Solymi
A cégek demokratikus elkötelezettségében bízók majd egyszer listázzák már ki a Kínával, Szingapúrral, az Öböl-országokkal üzleti kapcsolatban lévő cégeket.

Egészen bizarr, hogy mennyi egyébként tanult ember is felül az "érdekel minket más is mint a profit" marketingkampányoknak

De ezt sokszor beszéltük már.

4 hónapja
warr_b Washington Commanders 29 200 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Biztos vagy ebben, én meg nem. Ezért mondtam, hogy kár beszélgetni róla mert majd meglátjuk
Toca
Ezzel a logikával mindenről kár lenne beszélgetni ami a jövőben fog megtörténni, sorozatepizódról, NFL meccsről, továbbtanulásról, esküvőről, bármiről. Úgyhogy ez nem jó érv.
De én nem arról akarnék beszélgetni, hogy nem lesz szabad, demokratikus választás 2026-ban, hanem azzal kapcsolatban olvasnék érveket, hogy ugyan miért lenne?
Mi érdeke fűződne hozzá a regnáló hatalomnak? Miért váltatnák le magukat Orbánék, ha könnyedén megtehetnék, hogy ne kerüljön rá sor? Erről olvasnék valid érveket, meglátásokat, mert én ezt nem látom magam előtt, hogy egy autoriter rezsim, sőt, ez az autoriter rezsim önkent és dalolva hagyja magát kiiktatni 26-ban.
És ha erre nézve olvasnék logikus, valid és komolyanvehető érveket, ha erről beszélgetnénk, akkor talán vidámabban tekinthetnék a jövőbe, amit persze majd meglátunk.
Őszentsége Sobri Jóska
Amíg reális esélyt látnak a győzelemre, miért ne lenne választás? Ha nem hiszik el, hogy veszíthetnek? A jelek szerint már éppen eléggé elszakadtak dagadték a valóságtól ehhez...
Szerintem amíg nem teljesen biztosak benne, hogy buknának, méghozzá jócskán, addig nem érdekük offolni a választást, mert azzal még többet buknának, azzal egy olyan vonalat lépnének át, ami a saját híveik jelentős részénél is kiverné a biztosítékot, gyávaságnak, megfutamodásnak tűnne, azt pedig EZ a rezsim semmi szín alatt nem engedné meg magának, hiszen a lételeme a harcban állás, mindenki minket támad attitűd. Most az ország nem fideszes részének és a nemzetközi közvélemény felháborodásáról nem is beszélve.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
4 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 572 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Biztos vagy ebben, én meg nem. Ezért mondtam, hogy kár beszélgetni róla mert majd meglátjuk
Toca
Ezzel a logikával mindenről kár lenne beszélgetni ami a jövőben fog megtörténni, sorozatepizódról, NFL meccsről, továbbtanulásról, esküvőről, bármiről. Úgyhogy ez nem jó érv.
De én nem arról akarnék beszélgetni, hogy nem lesz szabad, demokratikus választás 2026-ban, hanem azzal kapcsolatban olvasnék érveket, hogy ugyan miért lenne?
Mi érdeke fűződne hozzá a regnáló hatalomnak? Miért váltatnák le magukat Orbánék, ha könnyedén megtehetnék, hogy ne kerüljön rá sor? Erről olvasnék valid érveket, meglátásokat, mert én ezt nem látom magam előtt, hogy egy autoriter rezsim, sőt, ez az autoriter rezsim önkent és dalolva hagyja magát kiiktatni 26-ban.
És ha erre nézve olvasnék logikus, valid és komolyanvehető érveket, ha erről beszélgetnénk, akkor talán vidámabban tekinthetnék a jövőbe, amit persze majd meglátunk.
Őszentsége Sobri Jóska
Egy érv lehet például, ha azt gondolja, hogy képes átmenteni a hatalmát / elit státuszát. Aztán vagy sikerül, vagy amikorra rájön, hogy nem, addigra már késő. Sokszor megtörtént már ilyen. És a fordítottja is persze, hogy át tudná menteni a hatalmát, de nem hisz benne, és emiatt keménykedni kezd inkább.

Egy másik érv, hogy a NER egyre inkább Orbán centrikus. A személyi kultuszig menően kezd szélsőségesen az lenni. Már nem csak mint fő vátesz, "vezető", hanem a pénz is erősen koncentrálódni kezd az ő holdudvarában. Ezt általában a hatalmon levőket támogató, azt élvezők között is sokan nem szokták szeretni. Ilyenkor nő meg a palota forradalom, csendes (akár hangos) puccs, stb. esélye.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
4 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Biztos vagy ebben, én meg nem. Ezért mondtam, hogy kár beszélgetni róla mert majd meglátjuk
Toca
Ezzel a logikával mindenről kár lenne beszélgetni ami a jövőben fog megtörténni, sorozatepizódról, NFL meccsről, továbbtanulásról, esküvőről, bármiről. Úgyhogy ez nem jó érv.
De én nem arról akarnék beszélgetni, hogy nem lesz szabad, demokratikus választás 2026-ban, hanem azzal kapcsolatban olvasnék érveket, hogy ugyan miért lenne?
Mi érdeke fűződne hozzá a regnáló hatalomnak? Miért váltatnák le magukat Orbánék, ha könnyedén megtehetnék, hogy ne kerüljön rá sor? Erről olvasnék valid érveket, meglátásokat, mert én ezt nem látom magam előtt, hogy egy autoriter rezsim, sőt, ez az autoriter rezsim önkent és dalolva hagyja magát kiiktatni 26-ban.
És ha erre nézve olvasnék logikus, valid és komolyanvehető érveket, ha erről beszélgetnénk, akkor talán vidámabban tekinthetnék a jövőbe, amit persze majd meglátunk.

4 hónapja
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 904 — Apu ökölbeszorított keze
Mi van akkor ha nincs 2/3-ad de nyer a fidesz?
Valahogy ez az opció nem szokott téma lenni.
Van erre jó tiszás terv vajh?

4 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
 telex.hu/belfold/2025/10/24/nagy-fero-szolo-utca-botrany-velemeny
Hu b+
Beki
ilyenkor halkan kérdezem... nincs egy nő a Fideszben, aki azt mondja, hogy egy ilyen okádék kijelentés után Nagy Feró azonnal kérjen bocsánatot???
NB2
Még nem kapták meg az instrukciót.
4 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Azért itt dolgozik jó pár cég akik nagyon gyorsan elkezdenének a költözésen gondolkodni egy ilyen húzás után ,hogy elmarad a választás…
Nekem is az egyik nyűgöm ,hogy nem lehet tervezni már most sem igazán hosszabb távra üzletileg mert bármikor jöhet újabb adó,szabály,rendelet és akkor még korrupciót nem is említem.
Janek
Nem fog elmaradni választás, itt demokrácia van.
Majd valahogy megoldják, ahogy MC12 írta, mókolhatnak eleget a választási törvényen, a szavazatszámláláskor, a szerveren meg ott van még a kössztársasági elnök is, aki aszondja h nem hagyja jóvá a kormánytot alakítást.

De a legvalószínűbb, hogy ha elveszítené a Fidesz a választás, akkor próbálnának abba az irányba menni, hogy ne legyen 2/3-ad, ha meg az van, akkor meg ellenzékből fogják tolni elég erősen.
A gazdasági háttér és a káderek megvannak hozzá.

A cégeket meg innentől fogva nem fogja érdekelni, ugyanúgy ahogy eddig is simán üzleteltek Oroszországgal, mert ők a politikán felül állók és az embereknek segítenek. Most elmorzsoltam egy könnycseppet.
4 hónapja
NB2 New England Patriots 28 225 — nabege2@yahoo.com
 telex.hu/belfold/2025/10/24/nagy-fero-szolo-utca-botrany-velemeny
Hu b+
Beki
ilyenkor halkan kérdezem... nincs egy nő a Fideszben, aki azt mondja, hogy egy ilyen okádék kijelentés után Nagy Feró azonnal kérjen bocsánatot???
4 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Persze, azt is meg lehet látni, ha 500k van az utcán napról napra - kissé feszültebb hangulatban. Itt kizarólag Orbanovics elvtárs felelőssége, hogy milyen lesz a vége - erre célozgatott Magyar, és így van, minnél nehezebben adja, annár rútabb várható.


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
4 hónapja
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 904 — Apu ökölbeszorított keze
Azért itt dolgozik jó pár cég akik nagyon gyorsan elkezdenének a költözésen gondolkodni egy ilyen húzás után ,hogy elmarad a választás…
Nekem is az egyik nyűgöm ,hogy nem lehet tervezni már most sem igazán hosszabb távra üzletileg mert bármikor jöhet újabb adó,szabály,rendelet és akkor még korrupciót nem is említem.

4 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 806 — Lucas Scott
Miért? Komolyan érdekel, hogy miért nem fogják merni, ha úgy van. Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat. Mit mond az eu? Ne ad pénzt? Beküldi a nemlétező hadsereget?
MC12
Nem hanem egy bizottságot állítanak fel, legyen a neve Freund bizottság ami majd idejön találkozik Donath Annaval, Hadhazyval plusz más jelentős figurákkal, visszamennek Brüsszelbe-Strasbourgba és kb 2028 őszén elfogad az EP egy jelentést erről.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
4 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 572 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sobri bedobja ezt a remek témát és mindig felültök rá!
Arra ha nem lesz választás a Tiszának kell készúlülni egyébként felesleges rajta vitatkozni.
Én EU-n belül, így hogy a fiatalokat totál elvesztette a Fidesz illetve mekkora tömeget tudott a Tisza mozgósítani csak egy Október 23.ra nem hiszem, hogy meg merik tenni. De úgy vagyok vele, hogy próbálják meg akkor lesz majd elszámoltatás.
Toca
Miért? Komolyan érdekel, hogy miért nem fogják merni, ha úgy van. Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat. Mit mond az eu? Ne ad pénzt? Beküldi a nemlétező hadsereget? A Tisza nagy tüntetéseket tart a parlament előtt? Ez pontosan láttuk mennyit ér 2006 és 10 között. Ráadásul úgy, hogy a valóban erős emberek, mint Trump, Erdogan meg Putyin vagy Hszi sietni fognak kijelenteni, hogy OV nyert, ha úgy lesz. És akkor kit fog érdekelni VDL vagy Merz vekengése?

Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz választás áprilisban. Abban is szinte biztos vagyok, hogyha nem módosítanak március elejéig a választási törvényen, akkor a Fidesz nyer. Ha módosítanak, akkor a Tisza nyer, de sok sikert a kormányzáshoz.

Ha nem módosítanak a vt-n, és nyer a Tisza, ne adj isten 2/3-al, akkor meg azt kell mondanunk, hogy minden tudásunk rossz volt amit OV-ről gondoltunk, gondolt a topic, és ő egy valódi demokrata, aki elfogadja a nép akaratát. Azt mindenki fantáziájára bízom, melyikre mennyi esélyt lát.
MC12
Nem lehet kizárni semmit, de egyelőre azért nem úgy néz ki, hogy putyini / belorusz szinten el merne menni a Fidesz a falig. A pride kezelése pl. nem erre utal. A sajtó ellehetetlenítési törvény is egyelőre a levegőben lóg, azzal se rohannak.

Másrészt - ezt már írtam - egyre kevésbé vagyok abban biztos, hogy a Fidesz (Orbán) ma képes felmérni a nyers valóságot. Olyan tétekre rak (pl. Trump győzelem => 24 óra béke => gazdasági növekedés beindulása) amiben nincs és nem is volt racionalitás. Nem biztos, hogy a választásokkal kapcsolatban tud annyira racionálisan dönteni, ahogy leírtad.
peterk2005 udvari bolond
Nem csak az athéni demokrácia és a puytini út van 😊

Mi van, ha bevezetik a tisztán listás rendszert aztán jónapot. Vagy valami olyan hibrid választási rendszert, ahol marad ugyan egyéni mandátum, de nagyon - nagyon nehéz lenne a 2/3? Ezek antidemokratikus húzások? Putyini? Hát választás volt, a Tisza nyert, ja hogy nem tud 2/3 lenni? Hát istenem. És ilyen választás-átalakítási módszerek vannak a fiókban, ezt buherálni senki ne “féljen”, értenek a fiúk.
MC12
Ha győzni akarnak - vagy azt gondolják, hogy győzni tudnak -, akkor nem. Azért olyan a mostani választási rendszer amilyen, mert ez maximalizálja ki a Fidesz választóbázisa által szerezhető voksokat. Ha a listás felé tolnák el a súlyozást - de már csak, ha a győztes kompenzációt eltörölnék - az a maximalizálás lehetőségét csökkentené. Ezt csak vereség minimalizálásként tudom elképzelni.

És ehhez tartozik, hogy ha mindezt azért tennék, mert úgy kalkulálnak, hogy átadják a hatalmat (nem alkotmányozó többséggel), aztán úgyis mindenütt keresztbe tudnak úgy feküdni, hogy az ország futva szavazza majd őket vissza, akkor szerintem az a kalkuláció nagyon bátor. Teljesen más most a helyzet, mint akár a rendszerváltás környékén volt, szerintem messze nem egyértelmű, hogy megörténne egy 1994-hez hasonló eset.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
4 hónapja
Toca Minnesota Vikings 20 312 — Vikings fan
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)
MC12
Biztos vagy ebben, én meg nem. Ezért mondtam, hogy kár beszélgetni róla mert majd meglátjuk
4 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 414
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
nagylaza, főpohárnok
Meglátjuk.

(Jogszerű lesz, de nem etikus. A velencei bizottság másik 20 ajánlását meg még ennyire se vették komolyan, lásd. nemzetiségi mandátum)

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
4 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 365 — beers & Packers
Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat.
MC12
Jogi akadálya nincs, de azt még az önkormányzati választás előtt sem lépték meg, hogy egy-másfél hónappal előtte írták át a rendszert Bp-en. Ha fabrikálni akarnak valamit a törvényen, akkor azt szerintem még az idén meg fogják tenni. (Csendben megjegyzem, hogy elvileg a Fidesz is elfogadta a Velencei Bizottság ajánlását, amely szerint a választás előtti egy évben nem szabad hozzányúlni a választási szabályokhoz. Ennyit arról, mi a "tök legális". Tudom, tudom...)
4 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 414
Sobri bedobja ezt a remek témát és mindig felültök rá!
Arra ha nem lesz választás a Tiszának kell készúlülni egyébként felesleges rajta vitatkozni.
Én EU-n belül, így hogy a fiatalokat totál elvesztette a Fidesz illetve mekkora tömeget tudott a Tisza mozgósítani csak egy Október 23.ra nem hiszem, hogy meg merik tenni. De úgy vagyok vele, hogy próbálják meg akkor lesz majd elszámoltatás.
Toca
Miért? Komolyan érdekel, hogy miért nem fogják merni, ha úgy van. Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat. Mit mond az eu? Ne ad pénzt? Beküldi a nemlétező hadsereget? A Tisza nagy tüntetéseket tart a parlament előtt? Ez pontosan láttuk mennyit ér 2006 és 10 között. Ráadásul úgy, hogy a valóban erős emberek, mint Trump, Erdogan meg Putyin vagy Hszi sietni fognak kijelenteni, hogy OV nyert, ha úgy lesz. És akkor kit fog érdekelni VDL vagy Merz vekengése?

Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz választás áprilisban. Abban is szinte biztos vagyok, hogyha nem módosítanak március elejéig a választási törvényen, akkor a Fidesz nyer. Ha módosítanak, akkor a Tisza nyer, de sok sikert a kormányzáshoz.

Ha nem módosítanak a vt-n, és nyer a Tisza, ne adj isten 2/3-al, akkor meg azt kell mondanunk, hogy minden tudásunk rossz volt amit OV-ről gondoltunk, gondolt a topic, és ő egy valódi demokrata, aki elfogadja a nép akaratát. Azt mindenki fantáziájára bízom, melyikre mennyi esélyt lát.
MC12
Nem lehet kizárni semmit, de egyelőre azért nem úgy néz ki, hogy putyini / belorusz szinten el merne menni a Fidesz a falig. A pride kezelése pl. nem erre utal. A sajtó ellehetetlenítési törvény is egyelőre a levegőben lóg, azzal se rohannak.

Másrészt - ezt már írtam - egyre kevésbé vagyok abban biztos, hogy a Fidesz (Orbán) ma képes felmérni a nyers valóságot. Olyan tétekre rak (pl. Trump győzelem => 24 óra béke => gazdasági növekedés beindulása) amiben nincs és nem is volt racionalitás. Nem biztos, hogy a választásokkal kapcsolatban tud annyira racionálisan dönteni, ahogy leírtad.
peterk2005 udvari bolond
Nem csak az athéni demokrácia és a puytini út van 😊

Mi van, ha bevezetik a tisztán listás rendszert aztán jónapot. Vagy valami olyan hibrid választási rendszert, ahol marad ugyan egyéni mandátum, de nagyon - nagyon nehéz lenne a 2/3? Ezek antidemokratikus húzások? Putyini? Hát választás volt, a Tisza nyert, ja hogy nem tud 2/3 lenni? Hát istenem. És ilyen választás-átalakítási módszerek vannak a fiókban, ezt buherálni senki ne “féljen”, értenek a fiúk.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
4 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 713
Negyedrészt, szerinted lesznek 26-ban demokratikus választások, ahol nyerhet a Tisza?
Őszentsége Sobri Jóska
engem ez rémít meg nagyon
rva
Nem kell, lesznek.
Kampman
mint Tiszaburán?
rva
mint 1990 és 2022 között mindig
Kampman
Mert soha semmi nem változik, ami eddig volt, az lesz továbbra is örökké 😀
ender1112
Nyilván a dolgok változnak, de 1994 óta létezik a "választások el lesznek halasztva" suttogó propaganda az éppen aktuális ellenzék részéről, ami sosem jött be.

4 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 693 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Sobri bedobja ezt a remek témát és mindig felültök rá!
Arra ha nem lesz választás a Tiszának kell készúlülni egyébként felesleges rajta vitatkozni.
Én EU-n belül, így hogy a fiatalokat totál elvesztette a Fidesz illetve mekkora tömeget tudott a Tisza mozgósítani csak egy Október 23.ra nem hiszem, hogy meg merik tenni. De úgy vagyok vele, hogy próbálják meg akkor lesz majd elszámoltatás.
Toca
Miért? Komolyan érdekel, hogy miért nem fogják merni, ha úgy van. Tök legálisan, jogszabályszerűen módosítjákják a választási törvényt kb. március elejéig, utána kell nyomdába küldeni a szavazó lapokat. Mit mond az eu? Ne ad pénzt? Beküldi a nemlétező hadsereget? A Tisza nagy tüntetéseket tart a parlament előtt? Ez pontosan láttuk mennyit ér 2006 és 10 között. Ráadásul úgy, hogy a valóban erős emberek, mint Trump, Erdogan meg Putyin vagy Hszi sietni fognak kijelenteni, hogy OV nyert, ha úgy lesz. És akkor kit fog érdekelni VDL vagy Merz vekengése?

Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz választás áprilisban. Abban is szinte biztos vagyok, hogyha nem módosítanak március elejéig a választási törvényen, akkor a Fidesz nyer. Ha módosítanak, akkor a Tisza nyer, de sok sikert a kormányzáshoz.

Ha nem módosítanak a vt-n, és nyer a Tisza, ne adj isten 2/3-al, akkor meg azt kell mondanunk, hogy minden tudásunk rossz volt amit OV-ről gondoltunk, gondolt a topic, és ő egy valódi demokrata, aki elfogadja a nép akaratát. Azt mindenki fantáziájára bízom, melyikre mennyi esélyt lát.
MC12
"Ráadásul úgy, hogy a valóban erős emberek, mint Trump, Erdogan meg Putyin vagy Hszi sietni fognak kijelenteni, hogy OV nyert, ha úgy lesz. És akkor kit fog érdekelni VDL vagy Merz vekengése?"
Ez vicces, mert pont a németeken múlik minden, nem pedig az általad vizionált "erős embereken" 😊
4 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 675 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Érik már egy olyan törvény, hogy mindenkinek annyit ér a szavazata ahány éves. Szépen körbe tudnák ezt bástyázni tiszteljük a sokat tapasztalt, idős embereket propagandával.

4 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 693 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Negyedrészt, szerinted lesznek 26-ban demokratikus választások, ahol nyerhet a Tisza?
Őszentsége Sobri Jóska
engem ez rémít meg nagyon
rva
Nem kell, lesznek.
Kampman
mint Tiszaburán?
rva
mint 1990 és 2022 között mindig
Kampman
Mert soha semmi nem változik, ami eddig volt, az lesz továbbra is örökké 😀
4 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 600 — zászló zászló szív
Negyedrészt, szerinted lesznek 26-ban demokratikus választások, ahol nyerhet a Tisza?
Őszentsége Sobri Jóska
engem ez rémít meg nagyon
rva
Nem kell, lesznek.
Kampman
mint Tiszaburán?
rva
mint 1990 és 2022 között mindig
Kampman
Akkor te a stop táblánál sem állsz meg körülnézés nélkül, mert tegnap se jött arra semmi?

Ez egy hülye érvelés. Szerintem is lesznek választások, mert egy választási autokrácia nem tud anélkül létezni.

Az a kérdés, hogy mennyire fogja tudni átvenni a közhangulatot a kormányváltás hangulata. Ha nagyon, akkor hozzányúlnak a válaszatási törvényhez, és mindenki magában döntse el, ezt mennyire tartja demokratikusnak.

Persze, bízhatja el magát a Fidesz annyira, hogy nem nyúlnak semmihez, de mégis kikapnak. De kétlem, hogy ennyire el lennének tájolva. Nyilván az alusapka alól el lehet képzelni egy belülről puccsoló Rogánt/Lázárt, de azért ezt én nehezen tudom racionális forgatókönyvként értelmezni