New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 9 éve
2 évvel ezelőtti sikerben az volt a szép, hogy ott a Ravens ellen is volt egy nagy katarzis és a döntőben is. Idén eddig még nem volt meg az a nagy katarzis, nem bánom, ha a döntőben lesz, persze csak, ha nyerünk 😊En a falat utottem a Kearse-elkapasnal, es nem akartam elhinni, hogy harmadszor is megtortenik. Aztan az interceptionnel majdnem szet is szedtuk a lakast 😀 oriasi katarzis volt, de egye fene, johet egy olyan "sima" siker is, mint az Eagles ellen, csak nyerjunk 😀Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymintIdeje változtatni a trenden. Bár kétségtelen, hogy ettől emlékezetes mind igazán.
• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24
Wyatt
Előttem van, ahogy a Seahawks készülődik a redzone-ban, tuti biztos voltam benne, hogy Marshall Lynch az utolsóra befut a labdával, nem lehet megállítani még egyszer és megint úgy járunk, mint a két Giants-döntőn. És akkor jött a csoda... És hitetlenkedve meredtünk először a képernyőre... De jó volt!
Burkus
Wyatt
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
En a falat utottem a Kearse-elkapasnal, es nem akartam elhinni, hogy harmadszor is megtortenik. Aztan az interceptionnel majdnem szet is szedtuk a lakast 😀 oriasi katarzis volt, de egye fene, johet egy olyan "sima" siker is, mint az Eagles ellen, csak nyerjunk 😀Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymintIdeje változtatni a trenden. Bár kétségtelen, hogy ettől emlékezetes mind igazán.
• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24
Wyatt
Előttem van, ahogy a Seahawks készülődik a redzone-ban, tuti biztos voltam benne, hogy Marshall Lynch az utolsóra befut a labdával, nem lehet megállítani még egyszer és megint úgy járunk, mint a két Giants-döntőn. És akkor jött a csoda... És hitetlenkedve meredtünk először a képernyőre... De jó volt!
Burkus

több mint 9 éve
Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymintIdeje változtatni a trenden. Bár kétségtelen, hogy ettől emlékezetes mind igazán.
• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24
Wyatt
Előttem van, ahogy a Seahawks készülődik a redzone-ban, tuti biztos voltam benne, hogy Marshall Lynch az utolsóra befut a labdával, nem lehet megállítani még egyszer és megint úgy járunk, mint a két Giants-döntőn. És akkor jött a csoda... És hitetlenkedve meredtünk először a képernyőre... De jó volt!
több mint 9 éve
Valóban kevésbé volt az para, ott a végén szépítettek, de volt még egy sanszuk visszajönni. De tényleg az a meccs volt a legsimább. Ahol volt a végén közte 3 😊 Ez igazából csak ez utóbbi tény miatt illik bele 😊Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymintÍgy leírva durva mind, de valamiért az eagles nem volt annyira vészes és most megnéztem itt :https://hu.wikipedia.org/wiki/Super_Bowl_XXXIX, szóval talán ez volt a legnyugisabb. Régen volt, de bennem az maradt meg, hogy nem volt az annyira izgalmas. De lehet csak a 10 év megszépíti a dolgokat.
• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24
Wyatt
NB2

több mint 9 éve
Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymintÍgy leírva durva mind, de valamiért az eagles nem volt annyira vészes és most megnéztem itt :https://hu.wikipedia.org/wiki/Super_Bowl_XXXIX, szóval talán ez volt a legnyugisabb. Régen volt, de bennem az maradt meg, hogy nem volt az annyira izgalmas. De lehet csak a 10 év megszépíti a dolgokat.
• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24
Wyatt
több mint 9 éve
Hát a BB-Brady érában csak csontsima meccseink voltak csak, úgymint• 48 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24

több mint 9 éve
Hat remelem, hogy a koncert a meccstol lesz emlekezetes 😊igen, a neheze már megvan. most már nincs más feladat, mint előállni egy közel tökéletes gameplannel, amivel a csapat tudja limitálni a falcons brutális támadógépezetét, a támadóink pedig ki tudján használni, a bár erősödő, de azért inkább alsó-közepes védelem gyengeségeit, majd ezen dolgokat begyakorolni olyan eredményességgel, hogy a meccs végén több pontunk legyen, mint az ellenfélnek. de ez már csak a lényegtelen része.Ezek szerint a felidei koncert kore szerveztek egy meccset 😊úristen, meg kell ezt az SB-t egyáltalán rendezni? 😀Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
cspeti98
winston
no
winston
Eddig vegeredmenyek tekinteteben sima, egyertelmu meccsek voltak es annak is vartam oket, az egyetlen szoros kuzdelmet meg elrontottatok ( vagy ok), de itt a dontoben vegeredmeny sem teljesen egyertelmu es remelem 4 hosszabbitas utan fog eldolni a jobbik javara, mert megerdemelnenk ezutan a PO utan.
több mint 9 éve
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/16174809_1455876424424443_8409549000682398257_n.jpg?oh=9c3217ce17c97441252f7a2410aae5a3&oe=58FDF342Hehe
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
igen, a neheze már megvan. most már nincs más feladat, mint előállni egy közel tökéletes gameplannel, amivel a csapat tudja limitálni a falcons brutális támadógépezetét, a támadóink pedig ki tudján használni, a bár erősödő, de azért inkább alsó-közepes védelem gyengeségeit, majd ezen dolgokat begyakorolni olyan eredményességgel, hogy a meccs végén több pontunk legyen, mint az ellenfélnek. de ez már csak a lényegtelen része.Ezek szerint a felidei koncert kore szerveztek egy meccset 😊úristen, meg kell ezt az SB-t egyáltalán rendezni? 😀Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
cspeti98
winston
no
több mint 9 éve
Elég sok a hasonlóság 2003-mal? Akkor mindenképpen várom a Half Time Show-t! Bár Lady Gaga mellei már akkor újdonságot nem fognak jelenteni 😀 😀 😀Amúgy én voltam hosszú évekig az egyetlen ember a világon, aki majdnem mindent tudott a 38. Super bowl-ról, csak azt nem, hogy mi történt a félidőben. Akkor épp ugyanis más elfoglaltságom volt (elbóbiskoltam).
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Ezek szerint a felidei koncert kore szerveztek egy meccset 😊úristen, meg kell ezt az SB-t egyáltalán rendezni? 😀Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
cspeti98
winston
több mint 9 éve
A történelem olyan mint egy nagy spirál, mindig minden megismétlődik | Tomikának még egy gyűrű | pbs.twimg.com/media/C2-zeNUW8AELaov.jpg
Szerkesztette: ZERO_L

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
úristen, meg kell ezt az SB-t egyáltalán rendezni? 😀Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
cspeti98
több mint 9 éve
Egy kis mese JE11-ről.twitter.com/NFLFilms/status/823968131160952834?ref_src=twsrc%5Etfw
több mint 9 éve
Elképesztő érzés lehetett amikor az egész stadion ezt énekelte ! Játékosként ezt megélni is brutális lehetett !
több mint 9 éve
Szerintem ezt küldd be SMS-ben a SB alatt, tuti, hogy beolvassák. (Pláne, ha elmondod, hogy az asszony a másiknak szurkol, egyébként vizsgaidőszak van és a most született ikerpár Flyin' Elvis pelenkát hord.)Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
cspeti98
több mint 9 éve
Sőt, amikor a BB-Brady érában állatos csapatok ellen játszottunk a döntőben 4-0 a mérleg, nem állatos csapatok ellen: 0-2 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
Szerkesztette: cspeti98
több mint 9 éve
Hát egy üveg Piper Heidsieck Rare Millesime Brut befigyel, ha nyerünk. 😊 Megérné.Akkor szerintem rendben is vagyunk, az érdemi résszel végeztetek is! Már csak egy dolog: virág/pezsgő/anyagrendeléseket időben leadni. 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
tomi-tomi
több mint 9 éve
Tényleg nem volt még? Hát pedig kelleneVan az a maró érzés, amikor annyira kínos valami, hogy szíved szerint ott sem lennél, hogy lesül a bőr az arcodról.... Borzasztó, és honfitársaim kúrvára nem értik.
www.facebook.com/newenglandpatriots/videos/10155009428672372/
Wyatt
JézusomÍ!
Tényleg nem volt még? Hát pedig kelleneStílus és szenvedély 😊
www.facebook.com/newenglandpatriots/videos/10155009428672372/
Wyatt
Sending out an S.O.S
több mint 9 éve
Akkor szerintem rendben is vagyunk, az érdemi résszel végeztetek is! Már csak egy dolog: virág/pezsgő/anyagrendeléseket időben leadni. 😀Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus
Wyatt
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Mert fehérben játszottunk 😀Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
Burkus

több mint 9 éve
Én kékben tudom nézni, de két éve is szerencsét hozott.A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
Wyatt
több mint 9 éve
A Patriots fehérben játszik majd a Super Bowlban, ami csak azért érdekes, mert a legutóbbi 12 döntőből 11-et a fehérben játszó csapat nyerte.Idegenben meg 8–0-val állunk a szezonban 😀
Az a mágikus 12. győzelem épp egy 12-s számmal játszó vezérletével. Nem lehet véletlen 😊
ervinator
Amúgy is a fehér jobb, nekem is olyan van 😊
