Politika
52 feliratkozó
több mint 2 éve
Teljesen veled vagyok ebben a kérdésben. Sőt. Szegény megvádolt srácnak ezt a kényelmetlen jeladót is hordania kell, szerintem vegyük le róla, mit szólsz? Azért mégsem vagyunk barbárok. Bízzunk a becsületszavában meg ilyesmi.m.hvg.hu/itthon/20240701_Gazolas-Arpad-hid-Mercedes-sofor-vademelesAttól, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll még nem fogja megúszni a felelősségre vonást. Az meg, hogy szabadon járhat Budapesten egy erőteljes túlzás.
Középkori állapotok, akit ott helyben nem állítanak pellengérre, az már bűnhődni se fog
r.baggio
Fasza kis hangulatkeltés.
Jughead
A biciklis akit megölt, sokkal jobb helyzetben van, hiszen neki nem kell folyton jelentenie, hogy hol van éppen, fürdés közben nem zavarja a jeladó, meg szex közben is milyen rohadt kényelmetlen lehet.
És előre jelezném, hogy túlzásnak tartanám, ha a pár év felfüggesztett mellé, ami kapni fog, még a jogsijàt is elvennék. Mivel hordaná akkor a nagyon beteg nagynénijét kórházba?
Túlzásokba esik a hatóság, nagy túlzásokba.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
És ezen az eseten mit kell most őszintén már most egy évig "nyomozni"?m.hvg.hu/itthon/20240701_Gazolas-Arpad-hid-Mercedes-sofor-vademelesAttól, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll még nem fogja megúszni a felelősségre vonást. Az meg, hogy szabadon járhat Budapesten egy erőteljes túlzás.
Középkori állapotok, akit ott helyben nem állítanak pellengérre, az már bűnhődni se fog
r.baggio
Fasza kis hangulatkeltés.
Jughead

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
itt inkább az eljárás elhúzódása a probléma. úgy néz ki, hogy jó pár évig eltart majd, mire jogerős ítélet születik, aztán végül az időmúlást betudják neki enyhítő körülménynek, ami miatt enyhébb büntetést fog kapni, mint amit egyébként kapna.m.hvg.hu/itthon/20240701_Gazolas-Arpad-hid-Mercedes-sofor-vademelesAttól, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll még nem fogja megúszni a felelősségre vonást. Az meg, hogy szabadon járhat Budapesten egy erőteljes túlzás.
Középkori állapotok, akit ott helyben nem állítanak pellengérre, az már bűnhődni se fog
r.baggio
Fasza kis hangulatkeltés.
Jughead
gats we bust, backs we crush
több mint 2 éve
m.hvg.hu/itthon/20240701_Gazolas-Arpad-hid-Mercedes-sofor-vademelesAttól, hogy bűnügyi felügyelet alatt áll még nem fogja megúszni a felelősségre vonást. Az meg, hogy szabadon járhat Budapesten egy erőteljes túlzás.
Középkori állapotok, akit ott helyben nem állítanak pellengérre, az már bűnhődni se fog
r.baggio
Fasza kis hangulatkeltés.
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2024/07/01/momentum-valasztas-onkormanyzati-europai-parlamenti-eredmenyek-ertekeles
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Ja, az másÍgy van, nem a rúdtánc a baj, hanem hogy nevezett hölgy a Fidesz-frakcióiroda munkatársa.telex.hu/belfold/2024/06/30/rudtancos-sportegyesulet-rogan-antal-kabinetiroda-4-millio-forint-tamogatasA rúdtánc azért nem egyenlő a sztriptízbárokkal. Nagyon nagy erőfeszítés kell hozzá, komoly fizikai igénybevétel, és több ismerős 30-40-es ismerős csajnak segített, hogy mozogjon. Az egyik pszichológus csaj, akivel együtt dolgoztam még kutatásokon, kimondottan ajánlja terápiás mozgásnak is.
Juhú, végre jó dolgokra megy a pénzem
Nemzeti sztriptízbárokat!
zacknorb
Gyurma Pappa
Dzsokijuing

több mint 2 éve
Így van, nem a rúdtánc a baj, hanem hogy nevezett hölgy a Fidesz-frakcióiroda munkatársa.telex.hu/belfold/2024/06/30/rudtancos-sportegyesulet-rogan-antal-kabinetiroda-4-millio-forint-tamogatasA rúdtánc azért nem egyenlő a sztriptízbárokkal. Nagyon nagy erőfeszítés kell hozzá, komoly fizikai igénybevétel, és több ismerős 30-40-es ismerős csajnak segített, hogy mozogjon. Az egyik pszichológus csaj, akivel együtt dolgoztam még kutatásokon, kimondottan ajánlja terápiás mozgásnak is.
Juhú, végre jó dolgokra megy a pénzem
Nemzeti sztriptízbárokat!
zacknorb
Gyurma Pappa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
m.hvg.hu/itthon/20240701_Gazolas-Arpad-hid-Mercedes-sofor-vademelesKözépkori állapotok, akit ott helyben nem állítanak pellengérre, az már bűnhődni se fog

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2024/06/30/rudtancos-sportegyesulet-rogan-antal-kabinetiroda-4-millio-forint-tamogatasA rúdtánc azért nem egyenlő a sztriptízbárokkal. Nagyon nagy erőfeszítés kell hozzá, komoly fizikai igénybevétel, és több ismerős 30-40-es ismerős csajnak segített, hogy mozogjon. Az egyik pszichológus csaj, akivel együtt dolgoztam még kutatásokon, kimondottan ajánlja terápiás mozgásnak is.
Juhú, végre jó dolgokra megy a pénzem
Nemzeti sztriptízbárokat!
zacknorb

több mint 2 éve
Irány a napfényes Csád!m.hvg.hu/itthon/20240630_Kikovezte-a-kormany-az-utat-a-bortonokbol-a-laktanyakba-nagy-a-felhaborodasMint régen a briteknél, amikor börtön helyett katonai szolgálatra ítéltek embereket.
Amadeus the Young
ender1112
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Amúgy nem tudom, volt-e már, deÉn mint aki elég felületesen követi a külföldi politikát: Sanna kisasszony most merrefelé tevékenykedik?
-Mom, can we buy a Sanna Marin?
-No, we have Sanna Marin at home.
-Sanna Marin at home: MP berizzeli a kiskorú gárékat az Ötkertben és alákavar nekik.
zacknorb
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2024/06/30/rudtancos-sportegyesulet-rogan-antal-kabinetiroda-4-millio-forint-tamogatasA nagykeresztény értékrendbe ez is hogy fér bele? Ejnye Tóni.
Juhú, végre jó dolgokra megy a pénzem
Nemzeti sztriptízbárokat!
zacknorb
több mint 2 éve
Patrióta egyezmény. Besírok!Literally Toró narratívája volt ez végig a választás alatt
Biztos Pats fanok.
Toca
So:
1. A Mi Zazánk Mozgalom ötleteit lopják.
2. Becsicskították a Mi Lacánk Mozgalmat.
3. A Mi Gatyánk Mozgalom tényleg a Fidesz fasiszta tagozata.
több mint 2 éve
Amúgy nem tudom, volt-e már, de -Mom, can we buy a Sanna Marin?
-No, we have Sanna Marin at home.
-Sanna Marin at home: MP berizzeli a kiskorú gárékat az Ötkertben és alákavar nekik.
több mint 2 éve
telex.hu/belfold/2024/06/30/rudtancos-sportegyesulet-rogan-antal-kabinetiroda-4-millio-forint-tamogatasJuhú, végre jó dolgokra megy a pénzem
Nemzeti sztriptízbárokat!
több mint 2 éve
m.hvg.hu/itthon/20240630_Kikovezte-a-kormany-az-utat-a-bortonokbol-a-laktanyakba-nagy-a-felhaborodasMint régen a briteknél, amikor börtön helyett katonai szolgálatra ítéltek embereket.
Amadeus the Young
több mint 2 éve
Bemondták, hogy holnaptól mi vagyunk Európa főnökei, félévünk van átírni a szabályokat.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
A 3 ország legerősebb partjai csak 2 nem kormányoz 😂Patrióta egyezmény. Besírok!Azon pártok frakciója, akiknek a fő üzenete, hogy csak a saját nemzetiségük fasza, mindenki más hülye. Már magában zseniális. 😀
Biztos Pats fanok.
Toca
somoskovig
több mint 2 éve
Belicsiket az EP-be!Patrióta egyezmény. Besírok!Azon pártok frakciója, akiknek a fő üzenete, hogy csak a saját nemzetiségük fasza, mindenki más hülye. Már magában zseniális. 😀
Biztos Pats fanok.
Toca
somoskovig
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Patrióta egyezmény. Besírok!Azon pártok frakciója, akiknek a fő üzenete, hogy csak a saját nemzetiségük fasza, mindenki más hülye. Már magában zseniális. 😀
Biztos Pats fanok.
Toca
több mint 2 éve
Vigyázó szemetek Párizsra vessétekDurván át kellene törnie a FN-jelölteknek az első fordulóban, hogy a Le Pen-ellenes népfront ne húzza be a másodikat.
r.baggio
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
megoldható lenne, de az AFD is pont készül egy új frakciót létrehozni, ők meg elvihetik ezeket a pártokat, nem?Éppenséggel, befogott orral összerakható. Valami spanyol 1 képviselős akármi párt, és pikpakk egy 50 milliós ország. Valami francia párt, hopp egy 70 milliós ország, 110 milliót kell összesakkozni.Új pártszövetségebből hogy lesz EP frakció? tudtommal legalább 7 tagállam pártjainak 23 képviselője kell egy új frakció létrehozásához, és ezeknek a tagállamoknak az EU lakosságának legalább egynegyedét kell képviselniük. most 4-5 ország pártjairól van szó egyelőre, ha jól tudom (Mo, Ausztria, Csehország, Szlovénia, illetve talán még Szlovákia), 7-nél még nem tartunk. ráadásul ezek kisebb országok, tehát az EU lakosság 1/4-ének képviseletétől még messzebb vannak.
OV: Egy olyan politikai formációt hozunk létre, ami hasítani fog, és gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz. Napokon belül be fog következni, aztán a határ a csillagos ég, mondta Orbán.
Annyira jókat lehet röhögni ezeken a drámai ki/bejelentéseken. Nyilván az lesz a mondás, hogy a Néppárt baloldali lett, a többi meg szélsőjobbos, és tessék , miénk a legnagyobb jobboldali frakció, (hisz az egyetlen) de basszus…
vpi
deyell
Csakhát miféle pàrtok lesznek ezek, ha egyáltalán.
MC12
gats we bust, backs we crush