Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 11 éve
Törölt felhasználó
fetomy: ezért írtam, hogy magamból indulok ki. számomra boldogságot ad az, hogy káros szenvedélyektől mentes életet élek, egy nővel képzelem leélni a földi életem, ez mellett családot szeretnék alapítani, gyerkőcökkel, házat építeni, sikeres, boldog, kiegyensúlyozott életet élni, és boldoggá tenni másokat. lehet, hogy a fele sem jön össze és tudom, lesznek buktatók, lesz sírás - rívás, de számomra ez a helyes. egy szóval sem mondtam, hogy elítélem azt, aki úgy él, mint Sobri, egyszerűen csak arra akartam rávilágítani, hogy ne az az életstílus legyen már a követendő példa.
egyébként meg bekaphatod, mert Sabbat van 😀 (te rohadék fideszotonos! 😀)

Sobri: ne viccelj velem. ha van az embernek barátnője, felesége, akkor az a férfi fizet a szexért? nem éppen arra gondoltam, hogy ingyen lenne bármelyik kedvelt utcát takarító kisasszonyod szolgáltatása....
több mint 11 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 933
ami számomra nem egyeztethető össze azzal, hogy fizetek olyanért, amit ingyen is megkaphatokJC6
igen, tudjuk, hogy zsidó vagy. 😀 (bocs, nem lehetett kihagyni 😛)

fetomy
legalább szombaton ne szekáld. 😀

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 309 — #NoStress
Hát Sobri, ritkán van ilyen, de egyetértek, respectbriareos
Remek!


több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 309 — #NoStress
Fetamás barátom, ez mind szép és jó, amit írsz. Én csak nem értek azzal egyet, hogy valakinek az a vágya, az álma, az életcélja, hogy egy 1279 ember által kifacsart nő megtegye azt, amit szeretne, pénzért. Mindenkinek van erkölcsi értékrendje, ami számomra nem egyeztethető össze azzal, hogy fizetek olyanért, amit ingyen is megkaphatok, illetve vallási "neveltetésemből" fakadóan, mélyen elítélem az örömszerzés ilyen formáját. Ez az énközpontúság, hogy jónak látom csakis magamat előtérbe helyezni és csakis kizárólag az élvezeteket, a tortát előnyben részesíteni, nem kóser. Számomra.

...

Érezheted magad gazdagnak, ha nincs gyereked, mert akkor csak magadra kell figyelned. Megkapod a fizetést, nincs asszony, aki lehúzzon, nincs gyerek, aki követelőzzön. Elmész egy jó étterembe, moziba, mert igen, MO-n sok helyen jó az ár/érték arány. Aztán meglátogatsz egy prostit és minden igényed ki van elégítve. De te folyamatosan ezt hajtod...csak a test, a test, a test...

Közben pedig elszalasztasz olyan dolgokat, amik igazán boldoggá tehetnének...

JC6
Én járok étterembe és kurvázni, nem fetomy.
Ő csak képes megérteni a sajtájától különböző gondolatmeneteket is.
Tisztelendő képesség.
Az meg badarság, hogy ingyen is megkaphatod, amiért én fizetek.
Mutass innen egy csajt, amelyiket megkaphatod ingyen is:  www.beszamolok.com/lap/szexpartner_cimlap/index.php
Valamint ha akár csak eggyel is lettél, vagy legalább beszéltél volna közülük, akkor nem írnál ilyen butaságot, hogy pl. kifacsart. Ez a meglátásod kb. annyira releváns, mintha én meg azt mondanám, hogy minden vallásos ember, örökké imákat mormol, keresztet vet, gyertyákat gyújt, és ájtatoskodik. Egy nagyon-nagyon alaptalan és buta általánosítás.

Azt meg egyszerűen fel se fogom, miért szalasztanék el olyan dolgokat, amelyek igazán boldoggá tesznek, csak azért, mert ezek mellett más dolgokat is élvezek.
Aki kurvázott valaha, az sosem volt szerelmes?
Aki szeret étterembe menni, az nem szereti az anyja, vagy a saját, vagy a barátnője főztjét?
Akinek nincs vér szerinti gyereke, az nem nevelhette élettársa gyerekét?
Ezek kb. annyira badarságok, mintha azt mondanád, aki nem amerikai focista, az nem tud élvezni a tévében egy meccset, vagy aki nem színész, annak nem tetszhet egy film.
Hidd el, sokszor a világ összetettebb, bonyolultabb, színesebb, tartalmasabb, mint ahogy egy könyvbe össze lehet foglalni.

több mint 11 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Ezt a kisgyerekek is látogatják az oldalt meg hagyjuk már. Ember a gyűlölködjünk topicban vagyunk, ahol a kurva szó, vagy egy oda mutató link a legfinomabb hozzászólások közé tartozik. Akkor is ha te Isten gyermeke vagy, Sobri pedig Lucifer bal szarváról szakajtott rügy.

fetomy
Ez a mondat ütött 😀


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
ami számomra nem egyeztethető össze azzal, hogy fizetek olyanért, amit ingyen is megkaphatokJC6
igen, tudjuk, hogy zsidó vagy. 😀 (bocs, nem lehetett kihagyni 😛)

Közben pedig elszalasztasz olyan dolgokat, amik igazán boldoggá tehetnének...JC6
Téged. Tényleg ennyire nehéz megérteni, hogy nem mindenkit az tesz boldoggá, mint téged? Nem szalaszt el semmit sem az, aki jobban élvezi azt az életmódot és nem azt amit te, mert ő nem arra vágyik amire te. És igen, értem hogy te erre vágysz, de attól még nem lesz a másik abnormális. Sem boldogtalan. Én sem értek egyet a kurvázással, de attól még nem gondolom, hogy nem normális aki kurvázik.

Önzetlen jócselekedet meg nincsBazzani
Nagyszerű, akkor veled eljutottunk a lényeghez. Ilyenformán tehát a gyerekvállalás sem egy önzetlen jócselekedet 😊
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Hát Sobri sajnos megint tévedsz, ráadásul nagyot.
A cigányok nem sipákolnak? Gyere be bármelyik boltunkba (élelmiszer) ők sipákolnak legjobban. De igen megtalálták rá a megoldást valóban, ami kell azt ellopják. De ez más téma megint.
Önzetlen jócselekedet meg nincs, maximum amikor kimentesz valakit a tűzből és te megégsz, de akkor is örömet okoz neked, hogy segítettél.

több mint 11 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 16 827 — StuG Life
Fetomy!
Ha azt mondod, hogy a gyereknemzés és nevelés nem önzetlenség akkor nem jól gondolod. Persze rengeteg örömmel jár, de sokszor ez arányában sincs a lemondásokkal. Főleg amikor kicsi még a gyerek. Nem alszol, nem bulizol, nem mész focizni, az anyagiakról nem is beszélve.
Én nem ítélem el aki nem akar gyereket, vagy prostihoz jár. Csak fordítva se legyen ez támadási pont.Bazzani
Nem a gyerekvállalás a támadási pont. A felelőtlen gyerekvállalás.
És nem is név szerint neked lett címezve, pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy ez az ország korántsem anyira élhetetlen, mint sokan sulykolják, akarják éreztetni. (És nem az általad bármilyen témához könnyen hozzápasszított cigányok, hisz ők nem sipákolnak, hogy drága a mackónadrág, vagy a sportcipő - legalábbis én még nem találkoztam ezzel.)
Persze mindig egyszerűbb kitizálni, nyavajogni, mint a megoldást keresni.

Az önzetlenségről annyit, hogy Teréz anya önzetlen?
Cselekedeteiben segített rengeteg emberen, de ez számára nem volt rossz, hanem kimondottan élvezte, hogy segíthet. Vagyis a saját önző szempontjai alapján jól érezte magát. Neki nem a gyerekvállalás vagy az utazgatás, netalántán a szobrászkodás okozott örömet, hanem a segítségnyújtás. Ergo Teréz anya is önző módon élte az életét, de ez az önzés sokak számára hasznosnak bizonyult.
Én még nem találkoztam önzetlen szülővel, mindegyik azt mondja: kincsem, gyerekem, szememfénye, kifejezve a birtoklási vágyat, és amikor az "önzetlenség csodája" vissza akarja venni saját magát (azzal akar kefélni, aki neki tetszik, oda akar menni, azt akar csinálni, ott akar tanulni, azzal akar foglalkozni, ami számára fontos, stb.) akkor az esetek nagyrészében nem azt kapja, hogy "persze, tégy belátásod szerint", hanem "az én fiam/lányom vagy", "azt teszed amit mondok, a te érdekedben", "majd én tudom mi a jó neked", stb., nem is beszélve arról, hogy rengeteg szülő egyenesen sértve érzi magát, ha a gyereke nem azt az életet éli, amit eltervez számára.
Valamint lehet rossz körökben mozgok, de eddig akárhány lánnyal/nővel beszélgettem, akinek nem volt gyereke, mind azt mondta, hogy akarok gyereket, akarom babusgatni, imádni, felnevelni, mert ehhez van kedvem, mert nagyon élvezném, stb. Azt sose hallottam, hogy létrehoznék egy teremtményt, felnevelnék egy ebert, aki a saját magáé, de én lennék aki bevezeti az életbe, hogy aztán boldogan úgy élhessen, ahogy számára jó.
Ennyit az önzetlenségről.
Persze tisztelet a kivételnek.

Sobri Jóska
Hát Sobri, ritkán van ilyen, de egyetértek, respect

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 309 — #NoStress
Fetomy!
Ha azt mondod, hogy a gyereknemzés és nevelés nem önzetlenség akkor nem jól gondolod. Persze rengeteg örömmel jár, de sokszor ez arányában sincs a lemondásokkal. Főleg amikor kicsi még a gyerek. Nem alszol, nem bulizol, nem mész focizni, az anyagiakról nem is beszélve.
Én nem ítélem el aki nem akar gyereket, vagy prostihoz jár. Csak fordítva se legyen ez támadási pont.Bazzani
Nem a gyerekvállalás a támadási pont. A felelőtlen gyerekvállalás.
És nem is név szerint neked lett címezve, pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy ez az ország korántsem anyira élhetetlen, mint sokan sulykolják, akarják éreztetni. (És nem az általad bármilyen témához könnyen hozzápasszított cigányok, hisz ők nem sipákolnak, hogy drága a mackónadrág, vagy a sportcipő - legalábbis én még nem találkoztam ezzel.)
Persze mindig egyszerűbb kitizálni, nyavajogni, mint a megoldást keresni.

Az önzetlenségről annyit, hogy Teréz anya önzetlen?
Cselekedeteiben segített rengeteg emberen, de ez számára nem volt rossz, hanem kimondottan élvezte, hogy segíthet. Vagyis a saját önző szempontjai alapján jól érezte magát. Neki nem a gyerekvállalás vagy az utazgatás, netalántán a szobrászkodás okozott örömet, hanem a segítségnyújtás. Ergo Teréz anya is önző módon élte az életét, de ez az önzés sokak számára hasznosnak bizonyult.
Én még nem találkoztam önzetlen szülővel, mindegyik azt mondja: kincsem, gyerekem, szememfénye, kifejezve a birtoklási vágyat, és amikor az "önzetlenség csodája" vissza akarja venni saját magát (azzal akar kefélni, aki neki tetszik, oda akar menni, azt akar csinálni, ott akar tanulni, azzal akar foglalkozni, ami számára fontos, stb.) akkor az esetek nagyrészében nem azt kapja, hogy "persze, tégy belátásod szerint", hanem "az én fiam/lányom vagy", "azt teszed amit mondok, a te érdekedben", "majd én tudom mi a jó neked", stb., nem is beszélve arról, hogy rengeteg szülő egyenesen sértve érzi magát, ha a gyereke nem azt az életet éli, amit eltervez számára.
Valamint lehet rossz körökben mozgok, de eddig akárhány lánnyal/nővel beszélgettem, akinek nem volt gyereke, mind azt mondta, hogy akarok gyereket, akarom babusgatni, imádni, felnevelni, mert ehhez van kedvem, mert nagyon élvezném, stb. Azt sose hallottam, hogy létrehoznék egy teremtményt, felnevelnék egy ebert, aki a saját magáé, de én lennék aki bevezeti az életbe, hogy aztán boldogan úgy élhessen, ahogy számára jó.
Ennyit az önzetlenségről.
Persze tisztelet a kivételnek.

több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Fetamás barátom, ez mind szép és jó, amit írsz. Én csak nem értek azzal egyet, hogy valakinek az a vágya, az álma, az életcélja, hogy egy 1279 ember által kifacsart nő megtegye azt, amit szeretne, pénzért. Mindenkinek van erkölcsi értékrendje, ami számomra nem egyeztethető össze azzal, hogy fizetek olyanért, amit ingyen is megkaphatok, illetve vallási "neveltetésemből" fakadóan, mélyen elítélem az örömszerzés ilyen formáját. Ez az énközpontúság, hogy jónak látom csakis magamat előtérbe helyezni és csakis kizárólag az élvezeteket, a tortát előnyben részesíteni, nem kóser. Számomra.

Az előbb magamból indultam ki. Egyáltalán nem vagyok tökéletes, sok hibám van. De egyszerűen nem vonz az, hogy én most inkább elmenjek bulizni, mintsem a fiammal/lányommal lehessek.
Lemondások és nehézségek pedig az élet minden egyes területén vannak, nem csak a gyerekvállalásnál, mivel az ember valami sokkal jobbat akar elérni.

Érezheted magad gazdagnak, ha nincs gyereked, mert akkor csak magadra kell figyelned. Megkapod a fizetést, nincs asszony, aki lehúzzon, nincs gyerek, aki követelőzzön. Elmész egy jó étterembe, moziba, mert igen, MO-n sok helyen jó az ár/érték arány. Aztán meglátogatsz egy prostit és minden igényed ki van elégítve. De te folyamatosan ezt hajtod...csak a test, a test, a test...

Közben pedig elszalasztasz olyan dolgokat, amik igazán boldoggá tehetnének...
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Eszem ágában sincs elítélni aki gyereket akar, én is akarok majd. De akkor sem önzetlenség. Tartozik hozzá sok önzetlen tett, de azok sem teljesen azok. Mert egy -jó- szülőt boldoggá tesz az, ha a gyerekéért lemond valamiről. Ezért az nem igazi lemondás, sőt. Példa. Nem mész bulizni, hanem inkább abból a pénzből veszel a gyerekednek egy játékot. Lemondasz a pillanatnyi boldogságról, hogy tartósabb boldogságot kapj. Mert mikor a gyerekedet boldoggá teszed, és bármikor látod majd játszani azzal a játékkal, akkor boldog leszel.

A gyerekvállalás, gyereknevelés sok-sok lemondással és nehézséggel jár, de nem önzetlenségből, hanem mert az ember a hosszabb távú boldogságot, büszkeséget, élményeket választja a pillanatnyiak helyett.

Nincs arányban az öröm a lemondásokkal? Valóban nincs. Az öröm sokkal nagyobb 😉 Alapvetően ellentétes az ember természetével, hogy a rosszabbat válassza magának. Amely szülő szerint az ő lemondásai nagyobbak voltak, mint az öröm amit cserébe kapott, azzal ott már problémák vannak, és éppen pont az önzőség jött elő belőle 😉
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Fetomy!
Ha azt mondod, hogy a gyereknemzés és nevelés nem önzetlenség akkor nem jól gondolod. Persze rengeteg örömmel jár, de sokszor ez arányában sincs a lemondásokkal. Főleg amikor kicsi még a gyerek. Nem alszol, nem bulizol, nem mész focizni, az anyagiakról nem is beszélve.
Én nem ítélem el aki nem akar gyereket, vagy prostihoz jár. Csak fordítva se legyen ez támadási pont.Bazzani
 hu.wikipedia.org/wiki/Altruizmusjjncaa
Nem teljesen értem hogy kapcsolódik az én írásomhoz, bár bevallom homály vagyok ezekhez a dolgokhoz.
Én azért csináltam gyereket, mert erre vágytam. És bármiről hajlandó vagyok miatta lemondani. (Na jó a Lions meccsekről nem. Vicc vót!)

Megint ott tartunk amúgy, hogy teljesen eltértünk az eredeti témától.

több mint 11 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Fetomy!
Ha azt mondod, hogy a gyereknemzés és nevelés nem önzetlenség akkor nem jól gondolod. Persze rengeteg örömmel jár, de sokszor ez arányában sincs a lemondásokkal. Főleg amikor kicsi még a gyerek. Nem alszol, nem bulizol, nem mész focizni, az anyagiakról nem is beszélve.
Én nem ítélem el aki nem akar gyereket, vagy prostihoz jár. Csak fordítva se legyen ez támadási pont.Bazzani
 hu.wikipedia.org/wiki/Altruizmus


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Fetomy!
Ha azt mondod, hogy a gyereknemzés és nevelés nem önzetlenség akkor nem jól gondolod. Persze rengeteg örömmel jár, de sokszor ez arányában sincs a lemondásokkal. Főleg amikor kicsi még a gyerek. Nem alszol, nem bulizol, nem mész focizni, az anyagiakról nem is beszélve.
Én nem ítélem el aki nem akar gyereket, vagy prostihoz jár. Csak fordítva se legyen ez támadási pont.

több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Kicsit furán jön ki, hogy arról írsz, hogy mások boldogsága fontosabb mint az egyéné, majd a következő mondatban arról, hogy neked mennyire jó érzés, mikor a gyereked azt mondja, hogy apa 😊 Az nem az egyén boldogsága? 😛 Egyszer egy okos ember azt mondta, hogy nincs önzetlen cselekedet, mert ha jót teszel, jobban érzed magad, tehát a te hasznodat is szolgálta. Te JC6 a hozzászólásod alapján nem másért akarsz gyereket, minthogy téged az tesz boldoggá. Amivel nincs semmi baj, csak nagyon nem kéne úgy beállítani hogy önző ember az, ki nem akar gyereket míg gyereket nevelni kristálytiszta önzetlenség. Ez nevetséges.

Igen én értem, hogy az az elfogadott, hogy mindenki családra és gyerekekre kell vágyjon, de miért kell annyira beszűkültnek lenni, hogy aki nem arra vágyik, az rögtön egy abnormális szar lesz? Miért nem lehet elfogadni, hogy valaki másra vágyik? Hogy lehet valaki normális ember, normális értékekkel úgy is, hogy nem vágya a gyerek és a család.

Minden ember másra vágyik, más teszi boldoggá, mások az igényei, a céljai. Van akinek az, hogy gyereket neveljen, van akinek az, hogy egész életében utazgasson, ne legyen soha lekötve, és van még millió egyéb vágy/életcél.

Komolyan nevetséges dolognak tartom, hogy akár a vallás szoknyája alá bújva akár anélkül emberek képesek leabnormálisozni valakit azért, mert más teszi boldoggá. Hogy lehet valaki annyira eltelve magával, hogy képes komolyan kijelenteni, hogy aki nem arra vágyik amit ő meghatároz, az nem normális. És még csak nem is arról beszélünk, hogy Sobri arra vágyna, hogy csecsemőket molesztáljon vagy kisállatokat kínozzon.

Ezt a kisgyerekek is látogatják az oldalt meg hagyjuk már. Ember a gyűlölködjünk topicban vagyunk, ahol a kurva szó, vagy egy oda mutató link a legfinomabb hozzászólások közé tartozik. Akkor is ha te Isten gyermeke vagy, Sobri pedig Lucifer bal szarváról szakajtott rügy.

"Mi lett volna, ha a szülei is így gondolkoztak volna?"
Elmondok egy titkot. A szülei így gondolkodtak. Így született meg ő 😉 És amikor neked gyereked lesz, akkor nem az lesz szerintem, hogy "Kedvesem, áldozzuk fel magunkat e mennyei csoda oltárán, mert megéri a szenvedés hogy életet adhassunk egy mennyei csodának." Hacsak nem szenvedés neked a szex, mert akkor megértem, hogy neked nem boldogság (ami mellesleg magába foglalja az önzőséget), hanem önzetlen áldozat lesz gyereket csinálni.
több mint 11 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 933
Bazza, meghajlok a hozzászólásod és az életfelfogásod előtt.

Tudja mindenki, hogy Sobri különc, de banyek, tudtommal az oldalt kiskorúak is látogatják... Azért arra a szintre, hogy az itteni felhasználóknak valaki prostituáltakat ajánl, nem nagyon kellene lesüllyedni...

Szerintem egy normális férfi álma egyértelműen a szép, egységes család, szerető feleséggel, gyermekekkel. Ez nem mindenkinek adatik meg, de szerintem nemes cél az életben ezért harcolni.

Aztán pedig azért hajtani tovább, a munkában, az életben, hogy nekik örömöt tudj szerezni, hogy boldoggá tedd őket és mindent megadj, amire szükségük van. Mert mások boldogsága fontosabb, mint az egyéné. Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor a gyermeked megteszi az első lépéseket, vagy először hallod tőle: "apa"...

Sajnálom, hogy Sobri ennyire önző és egocentrikus, a saját élvezetei a legfontosabbak. Mi lett volna, ha a szülei is így gondolkoztak volna?JC6
Szerintem Sobri nem önző, egoista vagy különc. Szimplán emberi. Egyébként is mindenkinek egyéni preferencia rendszere van.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Bazza, meghajlok a hozzászólásod és az életfelfogásod előtt.

Tudja mindenki, hogy Sobri különc, de banyek, tudtommal az oldalt kiskorúak is látogatják... Azért arra a szintre, hogy az itteni felhasználóknak valaki prostituáltakat ajánl, nem nagyon kellene lesüllyedni...

Szerintem egy normális férfi álma egyértelműen a szép, egységes család, szerető feleséggel, gyermekekkel. Ez nem mindenkinek adatik meg, de szerintem nemes cél az életben ezért harcolni.

Aztán pedig azért hajtani tovább, a munkában, az életben, hogy nekik örömöt tudj szerezni, hogy boldoggá tedd őket és mindent megadj, amire szükségük van. Mert mások boldogsága fontosabb, mint az egyéné. Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor a gyermeked megteszi az első lépéseket, vagy először hallod tőle: "apa"...

Sajnálom, hogy Sobri ennyire önző és egocentrikus, a saját élvezetei a legfontosabbak. Mi lett volna, ha a szülei is így gondolkoztak volna?
több mint 11 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nézőpont kérdése.
Akik oda írogatnak, azoknak ez az oldal tűnhet teljesen abszurdnak.
Sobri Jóska
Kétségkívül, nincs is vele problémám. Csak belegondoltam, hogy olyan ez mintha megtetszene egy csaj, de mielőtt rámozdulok, utánakérdeznék a korábbi pasijainál, hogy milyen volt vele a szex, alaposan kielemeztetném hogy érezte magát a farkuk benne stb... Szóval érted, nyilván az ember nem várja hogy a barátnője szűz lesz -kivéve gabtsit ha jól rémlik 😀- csak azért mégse szeretne tudni ilyen részleteket. De hát nyilván nem is a hozzám hasonlóknak van az oldal, csak mondom, durva volt belegondolni 😀fetomy
Ha bejött az éttermi hasonlat, akkor ez meg az éttermek kritikai oldala. Ráadásul itt még azt is megtudhatod, hogy kezet mos-e a szakács főzés előtt.
Ez ugyanolyan fontos lehet, mint a könyvtárak, kellő előrelátás esetén nyomdák nyitvatartási rendje. 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Meggondolatlan családalapítás, olcsó prosti, élhető Magyarország.
Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Lassan el fogok gondolkodni rajta, hogy a focis topikokon kívül van e értelme máshová is beleolvasnom.
Bazzani
Kemény szavak, bele se merek gondolni mi lesz ha így teszel.
Bocsi, ha nem mindenkinek az elszaporodás, a felelőtlen gyerekvállalás, a kesergés, a siránkozás, vagy besértődés, és örökös elégedetlenkedés, gyűlölködés az elsődleges.
Én csípek itt élni, és ahogy írtam, rengeteg dolog esetén rendkívül jó az ár/érték arány. Példákat is írtam.
Az meg, hogy a jó magyar csajok még olcsók is, csak hab a tortán.
De nem kell mindenkinek tortát választani, elismerem.
Mindenki azt eszik, amihez gusztusa van. Jóétvágyat!Sobri Jóska
Elszaporodás? Jó, hogy ezt tőled hallom végre. Felelőtlen gyerekvállalás? Detto. Aztán siránkozás? Remek. Teljes egészében szépen leírtad amit egy cigány család csinál.
Nekem egy gyerekem van, akit szépen el tudok tartani. Ehhez semmi köze (bár te ugye megpróbáltad erre a síkra terelni a dolgot) ahhoz, hogy én kurva drágának tartok 15ezerért egy cipőt, mivel sajnos itt a környékünkön nem svájci de mégcsak nem is osztrák fizetések vannak, hanem a szép magyar valóság ahol 100ezer Ft már jónak számít sajnos.
Az meg, hogy egy prosti mennyibe kerül soha nem érdekelt. Én bőven megkaptam szerencsére mindent ingyen is. Az ilyen segglyukkal sörösüveget bontó lotyók soha nem érdekeltek. És messze nem gondolom úgy, hogy a te életed a torta a többieké meg a száraz kenyér.
Nekem bőven nagyobb örömet okoz amikor munkából hazaérek és a kislányom elém rohan, hogy szeretlek apa. Ettől a 300 Ft anyagköltségű cipő nem ér annyit amennyi.

több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Nézőpont kérdése.
Akik oda írogatnak, azoknak ez az oldal tűnhet teljesen abszurdnak.
Sobri Jóska
Kétségkívül, nincs is vele problémám. Csak belegondoltam, hogy olyan ez mintha megtetszene egy csaj, de mielőtt rámozdulok, utánakérdeznék a korábbi pasijainál, hogy milyen volt vele a szex, alaposan kielemeztetném hogy érezte magát a farkuk benne stb... Szóval érted, nyilván az ember nem várja hogy a barátnője szűz lesz -kivéve gabtsit ha jól rémlik 😀- csak azért mégse szeretne tudni ilyen részleteket. De hát nyilván nem is a hozzám hasonlóknak van az oldal, csak mondom, durva volt belegondolni 😀
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 309 — #NoStress
18-jährige, bildhübsch, € 60,-/Stunde, Westbahnhof.
Tel.: 0699 171 93 ***

normális fényviszonyok mellett a hirdetést lefotózom majd, hogy látszódjon rendesen, bizonyíték gyanánt. Persze lehet nem profi, hanem csak valami kósza bevándorló "kényszer kurva". (A 60 ajró sok vagy kevés?)Amadeus91
Jó a memóriád. 😉
Elhiszem, de a standard Ausztriában 100-150 euro klubban.
Lakáson gondolom 70-100 lehet.
Pesten iszonyat olcsók a lányok.

"ÉN 100 ezer forintos kurva vagyok, most gyüttem be a belvárosba!"jjncaa
A rossz akusztika tehette. 100-1000. 😊

Egyébként ez az oldal azért eléggé abszurd 😊fetomy
Nézőpont kérdése.
Akik oda írogatnak, azoknak ez az oldal tűnhet teljesen abszurdnak.

több mint 11 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Megint én leszek az opponens.
Rengeteg dolog Magyarországon iszonyat olcsó. Főleg szolgáltatások természetesen.
Én jobban szeretem a pénzemet élményekre, mint tárgyakra költeni.
A civilizált világban (vagyis nem belsőafrikára, távolkeletre gondolok), hol lehet faszán megvacsorázni igényes étteremben 10-15 euróból, hol kapsz első osztályú kurvát 20-30 euróért, mozi 5 euróért, koncert, színház 10-15euró, taxi Pesten bárhová 6-8, orvosi ellátás, és még sorolhatnám. (Sok ismerősöm él Angliában, pár az USA-ban, ott ezek nevetséges összegeknek tűnnek.)
Sobri Jóska
Bécsben egy 18 éves szöszi kurva 60 euróért vállal/óra.
Amadeus91
Meglepne. 😊
Bár kivételek mindig vannak.


Sobri Jóska
18-jährige, bildhübsch, € 60,-/Stunde, Westbahnhof.
Tel.: 0699 171 93 ***

normális fényviszonyok mellett a hirdetést lefotózom majd, hogy látszódjon rendesen, bizonyíték gyanánt. 😀 Persze lehet nem profi, hanem csak valami kósza bevándorló "kényszer kurva". (A 60 ajró sok vagy kevés?)Amadeus91
erről most hirtelen az a kálvin téri szakadtcigány prosti jut eszembe, akit egyik este hallottam üvöltözni sorstársával: "ÉN 100 ezer forintos kurva vagyok, most gyüttem be a belvárosba!"

ha minden nő annyit érne, amennyire tartja magát, komoly bajban lenne a világ 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 933
Megint én leszek az opponens.
Rengeteg dolog Magyarországon iszonyat olcsó. Főleg szolgáltatások természetesen.
Én jobban szeretem a pénzemet élményekre, mint tárgyakra költeni.
A civilizált világban (vagyis nem belsőafrikára, távolkeletre gondolok), hol lehet faszán megvacsorázni igényes étteremben 10-15 euróból, hol kapsz első osztályú kurvát 20-30 euróért, mozi 5 euróért, koncert, színház 10-15euró, taxi Pesten bárhová 6-8, orvosi ellátás, és még sorolhatnám. (Sok ismerősöm él Angliában, pár az USA-ban, ott ezek nevetséges összegeknek tűnnek.)
Sobri Jóska
Bécsben egy 18 éves szöszi kurva 60 euróért vállal/óra.
Amadeus91
Meglepne. 😊
Bár kivételek mindig vannak.


Sobri Jóska
18-jährige, bildhübsch, € 60,-/Stunde, Westbahnhof.
Tel.: 0699 171 93 ***

normális fényviszonyok mellett a hirdetést lefotózom majd, hogy látszódjon rendesen, bizonyíték gyanánt. 😀 Persze lehet nem profi, hanem csak valami kósza bevándorló "kényszer kurva". (A 60 ajró sok vagy kevés?)

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Teljesen más a kettő...Hiába mondhatjuk mindkettőre, hogy emberi szükségletek, rendszeresen kurvához járni szvsz nagyon nem normális dolog (na jöhet az újabb vita, hogy mi számít normálisnak). Részemről ennyi.Asbee
Már miért ne lenne normális? Mármint egyetértek veled alapvetően, de abban nem, hogy ne lenne normális. Nem akar kapcsolatot, de szexet igen, és nem akar randizgatni meg minden hülyeség. Igenis van -elég sok- ember, akinek ez szimpla szükséglet, ezért pont ugyanúgy kezeli, mint az étterembe járást (ami hasonlat egyébként egész jó szvsz 😉 ).

Annácskát mindenképp 😀 Szeretik a faszik mint legyek a szart 😀 Egyébként ez az oldal azért eléggé abszurd 😊
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 309 — #NoStress
Annácskát azért érdemes kipróbálni. 😉
Nem csak én mondom, érdemes a beszámolókat is elolvasni, ajánlott kategória:

 www.beszamolok.com/lap/szexpartner/index.php?lid=190925&htelefon=+36-30-626-0146&nev=Anna%20Playmate