Politika

69 feliratkozó

több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 462
szerintem ide jobban illik mint a filmek közé
Kálomista ugye vergődik hogy a filmjét nem akarja bemutatni itthon a cinemacity és csak limitáltan a többi mozi

 index.hu/kultur/2021/09/21/kalomista-gabor-a-filmem-szemet-is-kilovetnek/
nyilván megy rá a propaganda elég keményen
 www.origo.hu/itthon/20210923--karacsony-gergely-emberet-aki-nem-akarja-beengedni-a-mozijaiba-az-ev-magyar-filmjet-kontra.html

a mozik szerint tele a programjuk (ami igaz is)
 hvg.hu/kultura/20210921_Reagaltak_a_mozisok_Kalomista_nyilatkozatara_Becsszora_nem_Karacsony_Gergely_irja_a_mozimusorunkat
viszont Kálomista érvelése:
Maga viszont vállalja bíróság előtt is ezt a kijelentést?

Persze. Ebben az egészben az is igen csúnya, hogy bár ez egy üzleti ág, kiderül, hogy ebben az esetben, ennél a filmnél egyáltalán nem fontos a pénz. Akkor is be kellene mutatni minden magyar filmet az első héten nagy kapacitással, ha nem kasszasiker. Ez ráadásul az lehetne.
ezek után ez mondjuk eléggé "vicces"
 index.hu/kultur/cinematrix/2018/02/08/kalomista_gabor_kojot_megafilm_botrany_filmhet/
 hvg.hu/kultura/20161007_kalomista_gabor_kut_cenzura_filmes_szakemberek_kirugasok_megafilm

hozzáteszem a trailer megtekintései szerintem nem indokolják hogy miért lenne akkora kasszasiker
persze valszeg lenne aki moziban nézi de sztem még a toxikóma számait se produkálná

persze így megint lehet vergődni meg szabadságharcolni
Negritis
Csak az elmúlt 10 évből kezdjük el sorolni, hogy hány olyan magyar filmet mutatott be a cinema city vagy a Corvin, ami trailer alapján is mocsokszar volt és pénzügyi bukta lett? 😊 Ha pedig kiterjesztenénk 20 évre, akkor napestig itt írnánk a címeket. Van egy természetes fosás a cinema citynél mert rohadtul aktuálpolitikai a film és fáznak tőle - egyébént mint multinacionális cég valahol érthető. Sok köze nincs ahhoz amiért a mozi mint helyszín és fogalom létrejött, de vállalati politika szempontjából érthető. És ezt a “nincs elég terem” meg “sok a premier” kamudumát hagyjuk, megmosolyogtató.

Trailer alapján semmivel se lesz ez rosszabb, kínosabb film, mint bármelyik magyar közönségfilm, ami azt hiszi, hogy magyar büdzséből lehet 2021-es minőségű akció-thrillert forgatni (nem lehet) csak aki ellenzéki érzelmű, annak még jobban bele kell állnia, mint szükséges, hiszen bántsák a Ferit 😊 tipikusan az a film lesz, aminek nagyobb a füstje mint a lángja.

Ebből van az az érdekes szituáció, hogy kormánypárti szimpatizánsok között még egy szóval nem hallottam, hogy hű de várják ezt a filmet (de még kormánypárti FB oldalakon se különösebben tolják) míg az ellenzéki sajtó és szimpatizánsok úgy esnek neki mindennap mintha bármilyen jelentősége lenne.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Közgazdászokat kérdeznék.
Az osztogatás helyett nem lehetne adót és járulékokat csökkenteni? Az általános "jólét" nem hozna több bizonytalan szavazót a halmazba?
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
Remek kis történet:
 24.hu/belfold/2021/09/24/ivanka-oszko-gattyan-startup-sojtor-romak-felszamolas/
nagir
Beszélgettem az egyik OXO-t jól ismerő emberrel, és állítása szerint nem sok valóság alapja van ¯\_(ツ)_/¯

Nem hiszem, hogy erre valaha fény derül, de ismerve egyébként néhány szereplőt kétlem, hogy ezt az Oszkóék irányították volna.

több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 395
szerintem ide jobban illik mint a filmek közé
Kálomista ugye vergődik hogy a filmjét nem akarja bemutatni itthon a cinemacity és csak limitáltan a többi mozi

 index.hu/kultur/2021/09/21/kalomista-gabor-a-filmem-szemet-is-kilovetnek/
nyilván megy rá a propaganda elég keményen
 www.origo.hu/itthon/20210923--karacsony-gergely-emberet-aki-nem-akarja-beengedni-a-mozijaiba-az-ev-magyar-filmjet-kontra.html

a mozik szerint tele a programjuk (ami igaz is)
 hvg.hu/kultura/20210921_Reagaltak_a_mozisok_Kalomista_nyilatkozatara_Becsszora_nem_Karacsony_Gergely_irja_a_mozimusorunkat
viszont Kálomista érvelése:
Maga viszont vállalja bíróság előtt is ezt a kijelentést?

Persze. Ebben az egészben az is igen csúnya, hogy bár ez egy üzleti ág, kiderül, hogy ebben az esetben, ennél a filmnél egyáltalán nem fontos a pénz. Akkor is be kellene mutatni minden magyar filmet az első héten nagy kapacitással, ha nem kasszasiker. Ez ráadásul az lehetne.
ezek után ez mondjuk eléggé "vicces"
 index.hu/kultur/cinematrix/2018/02/08/kalomista_gabor_kojot_megafilm_botrany_filmhet/
 hvg.hu/kultura/20161007_kalomista_gabor_kut_cenzura_filmes_szakemberek_kirugasok_megafilm

hozzáteszem a trailer megtekintései szerintem nem indokolják hogy miért lenne akkora kasszasiker
persze valszeg lenne aki moziban nézi de sztem még a toxikóma számait se produkálná

persze így megint lehet vergődni meg szabadságharcolni
Negritis
Az Ilyen Kálomisták is úgy hiányoznának ha végre eltakarítanák őket. Minden területen ilyenek vannak helyzetben sok éve, pont ezért fontos, hogy eltakarodjanak, és szinte tényleg mindegy kire cserélődnek le, csak vége legyen.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 595 — beers & Packers
Orbán harcol azért, hogy a nyugdíjasok a 13. haviból a harmadik vagy akár a negyedik heti nyugdíjat is megkapják jövőre.
Úgy látszik, nagy a pánik.
több mint 4 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 589 — Bla, bla, bla
Remek kis történet:
 24.hu/belfold/2021/09/24/ivanka-oszko-gattyan-startup-sojtor-romak-felszamolas/

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 985 — The Mathematician
szerintem ide jobban illik mint a filmek közé
Kálomista ugye vergődik hogy a filmjét nem akarja bemutatni itthon a cinemacity és csak limitáltan a többi mozi

 index.hu/kultur/2021/09/21/kalomista-gabor-a-filmem-szemet-is-kilovetnek/
nyilván megy rá a propaganda elég keményen
 www.origo.hu/itthon/20210923--karacsony-gergely-emberet-aki-nem-akarja-beengedni-a-mozijaiba-az-ev-magyar-filmjet-kontra.html

a mozik szerint tele a programjuk (ami igaz is)
 hvg.hu/kultura/20210921_Reagaltak_a_mozisok_Kalomista_nyilatkozatara_Becsszora_nem_Karacsony_Gergely_irja_a_mozimusorunkat
viszont Kálomista érvelése:
Maga viszont vállalja bíróság előtt is ezt a kijelentést?

Persze. Ebben az egészben az is igen csúnya, hogy bár ez egy üzleti ág, kiderül, hogy ebben az esetben, ennél a filmnél egyáltalán nem fontos a pénz. Akkor is be kellene mutatni minden magyar filmet az első héten nagy kapacitással, ha nem kasszasiker. Ez ráadásul az lehetne.
ezek után ez mondjuk eléggé "vicces"
 index.hu/kultur/cinematrix/2018/02/08/kalomista_gabor_kojot_megafilm_botrany_filmhet/
 hvg.hu/kultura/20161007_kalomista_gabor_kut_cenzura_filmes_szakemberek_kirugasok_megafilm

hozzáteszem a trailer megtekintései szerintem nem indokolják hogy miért lenne akkora kasszasiker
persze valszeg lenne aki moziban nézi de sztem még a toxikóma számait se produkálná

persze így megint lehet vergődni meg szabadságharcolni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Azt hiszem most dőlt el, hogy Spanyolországba költözünk. Ha már ez a tökéletes ország miniszterelnökének a lánya is oda migrál, akkor biztos arra van a kánaán, más magyarázat nincs
r.baggio
Gyere haza fiatal.....
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 368 — Lucas Scott
Azt hiszem most dőlt el, hogy Spanyolországba költözünk. Ha már ez a tökéletes ország miniszterelnökének a lánya is oda migrál, akkor biztos arra van a kánaán, más magyarázat nincs
r.baggio
Lehet ott nem büntetnek a szaros pelenka eldobásért!
Toca
Fegyor be is rakta a Novák Katalin idézetet h ezek a magyarok elárulják hazájukat és a szüleik nem neveltek őket kellő hazaszeretetre 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 635 — Big Penix Energy
Máshol sincs fülke az előszavazós sátorban? Értem, hogy ez nem éles voks, de attól még privátnak kéne lennie szerintem.
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 504 — Vikings fan
Azt hiszem most dőlt el, hogy Spanyolországba költözünk. Ha már ez a tökéletes ország miniszterelnökének a lánya is oda migrál, akkor biztos arra van a kánaán, más magyarázat nincs
r.baggio
Lehet ott nem büntetnek a szaros pelenka eldobásért!
több mint 4 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 637 — Csodabogár
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.
Sobri Jóska
De sok időd van 😀
peterk2005
Ha a hazámról és a demokráciáról van szó, akkor nem lehet elég ideje az embernek...
Sobri Jóska
Én ma akartam menni, de annyian voltak, inkább szavaztam VOLNA online 😂

Meg nem nevezett jelölt szerint nem sikerült egy AWS szervert setupolni, így kerültünk ide
Gyurma Pappa
ismerve a politikai szférának beszállító cégek egy részét, sajnos nem lep meg
pedig nem túl bonyolult egy ilyen szervert fellőni, főleg hogy kb egy aws + cloudfare kellett volna meg a saját szavazó cuccuk
Negritis
bízták volna az Idomsoftra vagy 4iG-re ugye 😀
a kiszivárgott képek alapján Cloudfare volt a szerón, szóval legalább az pipa.

több mint 4 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Azt hiszem most dőlt el, hogy Spanyolországba költözünk. Ha már ez a tökéletes ország miniszterelnökének a lánya is oda migrál, akkor biztos arra van a kánaán, más magyarázat nincs

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Meg nem nevezett jelölt szerint nem sikerült egy AWS szervert setupolni, így kerültünk ide
Gyurma Pappa
Ettől örökérvényű, és működik a parafrázis.
"És ezek akarnak kormányozni?! Előbb egy hétköznapot szervezzenek meg."

több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 985 — The Mathematician
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.
Sobri Jóska
De sok időd van 😀
peterk2005
Ha a hazámról és a demokráciáról van szó, akkor nem lehet elég ideje az embernek...
Sobri Jóska
Én ma akartam menni, de annyian voltak, inkább szavaztam VOLNA online 😂

Meg nem nevezett jelölt szerint nem sikerült egy AWS szervert setupolni, így kerültünk ide
Gyurma Pappa
ismerve a politikai szférának beszállító cégek egy részét, sajnos nem lep meg
pedig nem túl bonyolult egy ilyen szervert fellőni, főleg hogy kb egy aws + cloudfare kellett volna meg a saját szavazó cuccuk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 793 — zászló zászló szív
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.
Sobri Jóska
De sok időd van 😀
peterk2005
Ha a hazámról és a demokráciáról van szó, akkor nem lehet elég ideje az embernek...
Sobri Jóska
Én ma akartam menni, de annyian voltak, inkább szavaztam VOLNA online 😂

Meg nem nevezett jelölt szerint nem sikerült egy AWS szervert setupolni, így kerültünk ide

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.
Sobri Jóska
De sok időd van 😀
peterk2005
Ha a hazámról és a demokráciáról van szó, akkor nem lehet elég ideje az embernek...

több mint 4 éve
dancogo Minnesota Vikings Indiana Hoosiers 2 635 — Big Penix Energy
Mint a te céged a közbesz nélküli gyors eljárással (bár mindkét fél amúgy sem eshet késedelembe),
...
Szóval összefoglalva, szerintem Hadházy egy szükséges rossz, akit valamiért hagynak bohóckodni a fideszesek és jót tesz az ellenzéki szavazótábor moráljának. De hogy káros, vagy idegesítő lenne? A munkájának él, azt meg csak ezzel a stílussal tudja eredményesen végezni, a munkájára pedig van igény, különben már ő is csak vlogolna havi kétszer, mint Juhász, vagy visszament volna állatorvosnak.
dancogo
Érzékelem, hogy csak nüanszokban látjuk másként, akkor csak két észrevétel.

Az egyik inkább érdekesség a kiemelt részhez:
Ugye szerződést egyoldalúan is lehet bontani, senkit nem lehet szerződésben tartani akarata ellenére, még ha ennek következményei is vannak.
Az én esetemnél konkrétan az történt, hogy fullbalfasz önkori volt (2010-ben többhelyütt a kecskét vagy a hintaszéket is megválasztották, ha fideszes volt), szépen, haverok nélkül kiírtak közbeszerzést a rendezvényre, egy nagy cég megnyerte, de pár héttel az esemény előtt egyszerűen megírták, hogy nincs kapacitásuk, köszönik, szerződéstbontanak, kifizetik a kötbért, vagy amit kell, hogy békében váljanak el, de rendezvényt nem fognak csinálni, az biztos. (Szerintem kaptak magasabb haszonnal kecsegtető ajánlatot akkorra, nem akarták továbbadni presztizsből, vagy csak besokalltak a sok önkoris nyomi agyament agyfosásaitól.)

Mivel egy szabályos közbeszerzési eljárás lefolytatása minimum 2 hónap a határidők miatt, így nem volt mód közbeszereztetni, de a feladat kötelező volta miatt mégis kellett találni olyan céget aki gyorsan, olcsón megcsinálja, nyilván huszárfelvonulás meg Varga Miklós nélkül, de azért magas minőségben.
És valójában a hétköznapokban sok ilyen határidők miatti nemközbeszerzés van, építőiparban pótmunkára vagy ha menetközben felmerül valami új szitu, stb.
Mondjuk ezek nem is a milliárdos, többmilliárdos tételek, de sok esetben nem lehet közbeszereztetni. (De értékhatár alatt még háromcégezni sem.)

És itt jön be a második észrevétel:
Egy Hadházy kaliberű feljelentgetőnek, igazságbajnokának igenis tudnia kell különbséget tenni egy korrupciós történet és a dilettantizmus között.
Fel kell tudnia ismernie azt, hogy hol talált tényleg valami csalássorozatot, bűnszervezetet, síbolást, mutyit, törvénytelen összefonódást, túlárazást, feketepénzeket, lopást, stb.
Pont azért, hogy ne tűnjön egy részeg westernhősnek, aki csak pörög-forog és lő minden irányba, vagy a mindenre farkast kiáltó juhászgyereknek.
Hogy legyen hitele, eredményei, hasznossága.

Mert lássuk be, függetlenül attól, hogy az általa előcitált ügyek közül valójában melyik milyen volt, az ember összmunkássága nemzetgazdaságilag, hatalomtechnikailag, karrierépítés szempontjából egyaránt mínuszos, az országnak nem adott semmit, csak sokaknak feleslegesen kellemetlenséget okozott, egyetlen olyan ügy nincs, ahol neki köszönhetően valami pozitív dolog ténylegesen megtörtént.
Még Tóth Csabán -akit pedig mindenki bűnözőnek, maffiózónak, gyilkosnak aposztrofál- is csak annyi fogást talált, hogy egy vagyonelem egy cége tulajdonában van, nem a saját, magánemberi tulajdonában.
Ez kurva kevés.
Sobri Jóska
Igen, az a nüansz pedig az, amit nem fogunk tudni áthidalni. Téged idegesít és zavar, én pedig valahol értékelem a faszit.

A második észrevételeddel viszont 100%-ig egyetértek.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
És ha egy ilyen patkány a te zsebedben kezd el turkálni? Ha elkezd fotókat, iratokat lobogtatni a te cégedről, mint egy bűnöző, tolvaj cégháló részét képező cégről?Sobri Jóska
Rém egyszerű Jóska. Nekem ugyan ilyen birtokom nincs, de ha bárki bármit lefotózna amim van, és elkezdené mutogatni, akkor megmutatnám neki az adóbevallásomat. Mert én a pénzemet megkerestem, és leadóztam, mindenem abból van. Még annak is utána kutathatnak, hogy valamelyik rokonom ül-e valami önkormányzatban, ahol én valamilyen munkát vállaltam volna. Nyugodtan, mert nem fognak ilyent találni. Egyszerűen azért, mert nem volt ilyen példa.
Szóval Orbán papának nem történt semmi baja. Mutassa be az adóbevallását, oszt rendben van.
peterk2005
De ez Tóth Csaba gyára, amiről szó van. Mi köze Orbánhoz?! Illetve azért, mert egy faszkalap papírokat lobogtat, ugyan miért mutasson be bárkit bármit is? Ha én hangosan kiabálom, hogy tolvajcsalókorruptgeci vagy, akkor még te fogod bizonygatni, hogy nem?Sobri Jóska
Én egy linkelt videót néztem, abban Orbán papa új tanyájáról lobogtatott képeket. Egyébként meg ha valaki közszereplő, vagy közszereplő közvetlen családtagja, és éppen sokmilliárdos beruházással egy műemlékvédelem alatt álló épületegyüttest dózeroltak be, hogy egy csillivilli sokcsillagos gazdag henye komplexumot húzzanak fel a helyére úgy, hogy a papírokon ott kecskeólak vagy tudjaf*szom mi van, akkor lobogtassák is a papírokat, a hatóság meg vizsgálódjon is.

A háromgyerekes barátom családjára rárontottak a nav-nyomozók egy Hadházy-féle ügyben, ahol annyi volt a barátom "bűne", hogy egy romalapítvány alvállalkozójának volt az alvállalkozója egy minden politikát vagy mutyit nélkülöző kisértékű részfeladatban, és vitték még a gyerek laptopját és mobilját is.
Aztán persze kiderült, hogy még az eredeti romaalapítvány is mindent törvényesen csinált, csak korábban elhajtották Hadházyt amikor olyan dologról adatigényelt tőlük egy másik ügy miatt, aminek nem ők voltak az adatgazdái, mire a "patkány" őket is feljelentette, mert miért ne, azt mondta a barátomnak, -aki megkereste, ha már így felbaszták az agyát, és rákérdezett, hogy honnan vette, hogy az ő cégének pármilliós grafikai melója valami korrupciós ügy része-, hogy "sehonnan, majd a hatóság szétválogatja."Sobri Jóska
Elkezdtem ezt a szakaszt olvasni, de annál a pontnál, hogy Hadházy kezdeményezésére a NAV rárontott valakire, ott félrenyeltem az éppen szürcsölgetett kávémat a röhögéstől. 😀 Teljesen életszerű történet. Pont úgy imerjük a NAV-ot, amelyik egy ellenzéki képviselő szavára rohan és rárepül bárkire. 😀 Felteszem Orbán apuka is már remegve néz ki az ablakon, hogy mikor érkezik a NAV fekete autója. 😀 😀
peterk2005
Értem, szerinted hazudok, vagy nekem hazudnak, ezért nem könnyítem meg a dolgodat, de szerintem meg tudod nézni a neten, hogy Hadházy milyen szervezeteket jelentgetet fel, melyikre illik a "romaalapítvány" kitétel, ahogy azt is, hogy milyen intézkedések, nyomozások, vizsgálatok történtek.Sobri Jóska
Nem írtam, hogy hazudsz. Annyit írtam amit olvashatsz is, hogy a sztori egy röhej. 😊 Itt élek, nekem aztán be ne add, hogy Hadházy kezdeményezésére kezdett el rohangálni a NAV, mert csak hangosabban röhögök. Hogy papírokat lobogtat meg feljelentget? Te is itt élsz, pontosan tudod, hogy ezeknek mi a tipikus sorsa. ha az ellenzéktől érkezik. Beérkezik a papír / feljelentés, aztán vagy ott rohad meg egy aktakupac alján, vagy jobb esetben egy idő után előveszik, kiszellőztetik a papírokat, aztán jön a válasz, hogy megvizsgáltuk, nem találtunk semmit. Soroljam a több tucat példát?

Szóval, ha a NAV kiszállt (ezt a részét nem vitatom, ha ezt mondod, elhiszem), akkor ne Hadházy-t szidjad, hanem azt a roma alapítványt, amelyik még a Fidesz ügyészség / NAV szemét is szúrja. Vagy a láncban levő valamelyik másikat. Valószínűleg nem lungodromosok, az volt a baj. No, meg esetleg az, hogy mentek ide is pénzek, meg oda is pénzek, amiknek nem ide kellett volna meg oda kellett volna.

Jártam már én is rendőrségen ilyen ügyben nem is egyszer. Vizsgáltak szerződéseinket is. Legutóbb egy magyar posta által rendelt informatikai fejlesztés kapcsán. Fővállalkozó, alvállalkozó, annak alvállalkozója, satöbbi. Mi is benne voltunk a láncban. Abban a láncban, amelyikben történetesen valaki a hatóságok szerint "ügyeskedett". És valószínűleg nem volt eléggé haver, hogy ne vegyék elő. Úgyhogy pontosan úgy, ahogy a haverod is, én is "meg lettem keresve". Mivel mi tiszták voltunk, bemutattam a papírokat, alaposan átnézték, kértek még papírokat, azokat is bemutattam, azokat is átnézték, végül felvették a vallomásomat (ez rendőrségi ügy volt). A legvégén kezet fogtam a vezető nyomozóval és pont. Azt se tudom, mi lett az ügy vége. A molesztálás persze kellemetlen, viszi az időt, de előfordul. Ha elkapják és sittre vágják azt az ügyeskedőt - ha tényleg ügyeskedett - akkor megérte. Ha Hadházy jelentette volna fel, akkor is. Ha nem találnak senkit, akkor meg futottunk egy fölösleges kört. Én is, a hatóság is. Ez is előfordul. Legalább dolgoznak. Jobb, mintha menne a szőnyeg alá.

Ha meg netán egy közbeszerzéses melót vállalnék el úgy, hogy - akármiért is, akár azért, mert az előd visszamondta és már nincs idő - korrekten lefolytatott eljárás nélkül, akkor azt önként vállalva tenném. Ha elvállalom, akkor elvállalom azt is, hogy esetleg majd nézelődnek, mert közpénzről van szó. Aztán ha nézelődnek, akkor megint bemutatom a papírokat, és futok pár felesleges kört. Nem aggódom egy percig sem, mert nem kell az ügyfeleknek magyarázkodunk akkor sem. Úgy dolgozunk 20 éve, hogy ilyen sztorik esetén se gondolhassa senki, hogy nem zörög a haraszt. Emiatt az se érdekel, ha meg az újság. Ha megírja, hát írja. De nem fogja, mert nem fog találni semmi megírható "de érdekes, hogy XY nejének a bátyja pont ott vezető" vagy hasonló sztorit.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.
Sobri Jóska
De sok időd van 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Friss meleg szavazat, remélem eggyel, ezzel az eggyel fog kikapni Hadházy, és akkor hozzátettem az ország sorsához a magamét.

Miniszterelnökjelöltre nem volt kötelező szavazni, de a papírt nem hozhattam el, üresen bedobni meg nem akartam, így képviseltem a fórum többségi akaratát, rajtam ne múljon.

Egyébként korrektül mondtam, hogy alapvetően nem vagyok ellenzéki szavazó, csak Hadházyt nem szeretném, de mondták, hogy az nekik mindegy, demokrácia van, személyi, lakcímkártya, aztán arra szavazok, akire csak akarok.

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 803 — #NoStress
Sobri Jóska
Ha önkormányzati, állami céggel szerződsz, akkor általában a piaci ár feletti bevételre tudsz szert tenni, teljesen legálisan is. Gondolom ebben nincs vita. Ez a plusz pénz az ára annak, hogy korpa közé keveredhetsz és politikai ügyet csinálhatnak a szerepvállalásodból.
Szokol
Ez általában valóban így van.
És ez -mondjuk úgy, hogy- part of the game, benne van a pakliban.

De nem ebből az aspektusból hoztam a példát, hanem az volt a kérdés, hogy miért tarthatja valaki Hadházyt károsnak/idegesítőnek.
És ezt fejtettem ki, és ebben volt két konkrét példa is arra, hogy miért.
De amit írsz önmagában nem vitatom, csak nem ez volt a lényegi rész.
Sobri Jóska
Szerintem fontos, mert ha bekalkuláltad, mint a játék része, akkor onnantól kezdve nem negatív tényező a "zaklatás". A szokottnál is többet papírozol, fotózol, dokumentálsz és felkészülten állsz bármilyen ellenőrzés elé.

(Én amúgy nem tudom hova tenni Hadházyt. Sok hasznát én sem látom, de károsnak sem nevezném. Amolyan szórakoztató bolond, akinek a "felfedezésein" többször felhergeltem magam a múltban, de ma már elengedem a témák jórészét.)
Szokol
Bekalkuláltam, belefér, ez lassan tízéves sztori, most is csak példának hoztam elő, hogy milyen károssága lehet egy ilyen túlmozgásos fasznak, mi lehet benne az ártalmas, az idegesítő konkrét emberek számára, akár érintettek, akár közvetlenül nem, csak rendelkeznek némi empátiával, beleérzőképességgel.

Annyiban mindenképp káros, hogy egy olyan világot rajzol fel, ahol mindenki lop, csal, hazudik.
Namost ha ez nem igaz, akkor attól káros, hogy hamis képet fest, ha meg igaz, akkor azért káros, mert ennek ellenére nulla eredményeséggel teszi a feljelentgetéseit, nulla potenciállal száll ezzel szembe, csak kiás egy elföldelt holttestet, aztán se az nem derül ki, hogy kié, se az, hogy mi történt vele, se a felelős nem kerül meg, de el sem viszi, csak ott fekszik, és bűzölög bele mindannyiunk képébe, ő meg odébbáll, mint aki jól végezte dolgát, vagy elért valamit. Pedig nem, vagy csak annyit, hogy most ott bűzlik valami kellemetlenül, megoldás nélkül.

több mint 4 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 637 — Csodabogár
Látom senki nem jelentkezett Klárihoz? 😀 Véssél már be pls Sobri or akárki

több mint 4 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 414 — Steelers fan