NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Politika

52 feliratkozó

1 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 131
Persze el lehet rajta jogászkodni (én szeretek is sok esetben), de valljuk be kevés szánalmasabb dolog lett volna, mint Sulyokot alkotmányossági aggályok miatt pozícióban tartani, vélhetően ezért is nem mentek bele jobban ezen aggályokba, mert ez döntően nem egy alkotmányjogi kérdés
Jughead
Még egy dolog, aztán eldugulok. Ez peterk legutóbbi hsz-ére is válasz részben.

A felelősségteljes jogász nem "jogászkodik". Aki igen, az megerősíti azt a sztereotípiát, ami alapján utálnak minket a laikusok. Ha azt látják, hogy a jog csak arra való, hogy jól megcsűrjük-csavarjuk a dolgot, aztán a vége úgyis az, amit eredetileg akartunk, csak most találtunk hozzá ideológiát is, akkor méltán utálnak. Mert a jog és a jogászi munka nem erre való, az alkotmányjogban különösen nem. A jogi előírások nem azért vannak, hogy jó bonyolultan lopjunk-csaljunk-hazudjunk. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni olyan jogászoknak, akik a kétharmadban szocializálódtak. Ez az Orbán-félék módszere. És mérhetetlen károkat okoztak vele. Nem kéne folytatni. Nem kellene MP-nek olyanokat mondani, hogy majd megoldjuk valahogy Sulyok eltüntetését, én nem félek a jogászkodástól, én is az vagyok.
A jognak éppen az a lényege, hogy megalkotóját is köti. A kétharmados világ ezt relativizálja, és ha a hatalom visszaél vele, azzal hosszú távon irtja ki a jogállamiságba vetett hit maradékát is. Ennek pont az ellenkezője lenne a cél.
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Hát, valóban nem hat meg. De az EJEB sem, oda is politikai döntéssel kerül valaki. Ahogy a többi általad citált helyekre is. Jelentős részben azért kapta azokat, mert Orbánék elleni kiállásnak számított az ő meghívása. Azt mondd meg, mekkora a tudomanyos munkássága. Mitől jogtudós ő, és pláne mitől alkotmányjogász? Mert az, hogy pályakezdőként kutatóintézetben töltött egy rövid időt, nem teszi egyikké sem.
Dr. Szatyort hozom példaként megint, neki is van fokozata, tanít, és publikációi is vannak. Az, hogy az újságban megjelenik valami az illető életéről, nagyon sokféle dolgot takarhat. Biztos te is ismersz olyan embert, akiről hangzatos cv-t lehetne összerakni, aztán pontosan tudja mindenki, hogy az csak a látszat, féligazság.
Assurbanapli
Az EJEB esetén a PACE az alkalmatlan jelöltet visszautasítja, így nálam az nem politikai döntés, pláne nem az, hogy utána tisztséget is kap. Az egyedüli pozíciója Orbánék döntése után a tiszteletbeli elnökség.

Mitől jogtudós és alkotmányjogász? Mert ezzel foglalkozik és ezt tanítja, ezzel kapcsolatban publikál, de miért van erre valami objektív ismérv?

Egyúttal itt egy nyilatkozat arról, hogy kik (köztük Baka) és miért értettek egyet a közjogi méltóságok eltávolításával (ellentétes érvelést Pokol Bélától, meg Schiffer Andrástól láttam, hát nem győztek meg 😊 )

 www.reconstitutio.hu/
Jughead
Te egyébként olvastad ezt a belinkelt nyilatkozatot? Mert pont nem úgy történt Sulyok eltávolítása, amilyen garanciákat ez a nyilatkozat fontosnak tart.
Assurbanapli
Melyik garancia sérült? Egyértelmű és nem rejtett eltávolítás volt, ami nem változtatott az államszerkezeten és a hatáskörökön.

Nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani ezt az esetet, ha azt mondaná a jog egy uzsorás szerződésre, hogy bocs, de pacta sunt servanda miatt teljesítsd a szerződést.
Jughead
Nem, mert azt, hogy az uzsorás szerződés bizonyos körülmények között kivétel a pacta sunt servanda elve alól, pont ugyanaz a Ptk. mondja ki, mint amelyik a pacta sunt servanda elvét.

Olyan alkotmányos szabály viszont nincs sem az írott, hatályos jogban, sem jogelvek szintjén, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mert te tulajdonképpen ez utóbbi elvet propagálod. Éppen ellenkezőleg, a jog minden porcikájával tiltakozik ez ellen az elv ellen.
Assurbanapli
Pont ezért hoztam ezt a példát, mert attól hogy mond valamit egy szerződés, attól még egyéb megfontolások adhatnak kivételt a teljesítés alól, ezen megfontolásokat emelte be a Ptk. Ugyanilyen erkölcsi és egyéb megfontolások vezethetnek oda, hogy pl. amennyiben a nép le kívánja váltani azt az államfőt, akinek a leváltása a jogállami keretek helyreállításához szükséges, akkor az megtörténhessen (ha ezt most alapelvként beleírták volna az alkotmányba akkor már lenne ilyen alkotmányos szabály is 😛 )

De ahogy írtam ez az a jogászkodás, aminek semmi értelme jelen esetben mikor az a választói akarat, hogy a fideszes bábok távozzanak a közéletből (még csak az ilyen jogi elvek sem kellenek ennek alátámasztás mint a jogállamiság helyreállítása, hiszen bőven elég, hogy a nép ezt akarja).
1 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 330 — beers & Packers
Javítsatok, ha tévedek, de eddig csak Vitézy indított valós társadalmi egyeztetést.
szaba
A „társadalmi egyeztetés” gumikategória, ha valaki csak kipipálandó feladatnak tekinti, akkor annyit is ér. Pedig lehet ezt jól is csinálni. Nagyobb léptékben valahogy úgy képzelem, ahogyan nálunk, a Terézvárosban zajlott, amikor az volt a kérdés, az önkormányzat betiltsa-e az Airbnb-t. A helyi lapban (neten is elérhető formában) megjelentek a pró és kontra érvek, vitafórumokat szerveztek, mindkét oldal sokféle módon előadhatta az álláspontját. A végén aztán jött egy helyi szavazás. (Formailag nem felelt meg a „helyi népszavazás” kritériumainak, de ez semmiféle hiányérzetet nem okozott: arra tökéletesen jó volt, hogy szondázza a VI. kerületiek véleményét.) Ennél jobban nehéz lenne előkészíteni egy döntést. Az ilyesfajta „társadalmi egyeztetés” nem minden témában járható út, de – ahogyan Svájc példája is mutatja – sok esetben alkalmazható, jó lenne minél többször élni vele. Én legalábbis híve vagyok annak, hogy a képviseleti demokrácia rendszerét érdemes a közvetlen demokrácia elemeivel erősíteni.
nagylaza, főpohárnok
Továbbá ezzel a felelősség is szépen elosztható. 🙂
szaba
Lehet, de szerintem ez nem feltétlenül baj. Ellenkezőleg. (Azzal a kitétellel, amit írtam, hogy nem minden esetben alkalmazható.)
1 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 291
Javítsatok, ha tévedek, de eddig csak Vitézy indított valós társadalmi egyeztetést.
szaba
A „társadalmi egyeztetés” gumikategória, ha valaki csak kipipálandó feladatnak tekinti, akkor annyit is ér. Pedig lehet ezt jól is csinálni. Nagyobb léptékben valahogy úgy képzelem, ahogyan nálunk, a Terézvárosban zajlott, amikor az volt a kérdés, az önkormányzat betiltsa-e az Airbnb-t. A helyi lapban (neten is elérhető formában) megjelentek a pró és kontra érvek, vitafórumokat szerveztek, mindkét oldal sokféle módon előadhatta az álláspontját. A végén aztán jött egy helyi szavazás. (Formailag nem felelt meg a „helyi népszavazás” kritériumainak, de ez semmiféle hiányérzetet nem okozott: arra tökéletesen jó volt, hogy szondázza a VI. kerületiek véleményét.) Ennél jobban nehéz lenne előkészíteni egy döntést. Az ilyesfajta „társadalmi egyeztetés” nem minden témában járható út, de – ahogyan Svájc példája is mutatja – sok esetben alkalmazható, jó lenne minél többször élni vele. Én legalábbis híve vagyok annak, hogy a képviseleti demokrácia rendszerét érdemes a közvetlen demokrácia elemeivel erősíteni.
nagylaza, főpohárnok
Továbbá ezzel a felelősség is szépen elosztható. 🙂
1 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 330 — beers & Packers
Javítsatok, ha tévedek, de eddig csak Vitézy indított valós társadalmi egyeztetést.
szaba
A „társadalmi egyeztetés” gumikategória, ha valaki csak kipipálandó feladatnak tekinti, akkor annyit is ér. Pedig lehet ezt jól is csinálni. Nagyobb léptékben valahogy úgy képzelem, ahogyan nálunk, a Terézvárosban zajlott, amikor az volt a kérdés, az önkormányzat betiltsa-e az Airbnb-t. A helyi lapban (neten is elérhető formában) megjelentek a pró és kontra érvek, vitafórumokat szerveztek, mindkét oldal sokféle módon előadhatta az álláspontját. A végén aztán jött egy helyi szavazás. (Formailag nem felelt meg a „helyi népszavazás” kritériumainak, de ez semmiféle hiányérzetet nem okozott: arra tökéletesen jó volt, hogy szondázza a VI. kerületiek véleményét.) Ennél jobban nehéz lenne előkészíteni egy döntést. Az ilyesfajta „társadalmi egyeztetés” nem minden témában járható út, de – ahogyan Svájc példája is mutatja – sok esetben alkalmazható, jó lenne minél többször élni vele. Én legalábbis híve vagyok annak, hogy a képviseleti demokrácia rendszerét érdemes a közvetlen demokrácia elemeivel erősíteni.
1 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 131
Nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani ezt az esetet, ha azt mondaná a jog egy uzsorás szerződésre, hogy bocs, de pacta sunt servanda miatt teljesítsd a szerződést.
Jughead
Nem, mert azt, hogy az uzsorás szerződés bizonyos körülmények között kivétel a pacta sunt servanda elve alól, pont ugyanaz a Ptk. mondja ki, mint amelyik a pacta sunt servanda elvét.

Olyan alkotmányos szabály viszont nincs sem az írott, hatályos jogban, sem jogelvek szintjén, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mert te tulajdonképpen ez utóbbi elvet propagálod. Éppen ellenkezőleg, a jog minden porcikájával tiltakozik ez ellen az elv ellen.

Szerkesztette: Assurbanapli
1 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 131
Egyúttal itt egy nyilatkozat arról, hogy kik (köztük Baka) és miért értettek egyet a közjogi méltóságok eltávolításával (ellentétes érvelést Pokol Bélától, meg Schiffer Andrástól láttam, hát nem győztek meg 😊 )

 www.reconstitutio.hu/

Jughead
Te egyébként olvastad ezt a belinkelt nyilatkozatot? Mert pont nem úgy történt Sulyok eltávolítása, amilyen garanciákat ez a nyilatkozat fontosnak tart.
1 hónapja
Assurbanapli Denver Broncos 2 131
alkotmányjogászként nyilván megkérdőjelezhetetlen a szakmai tudása és felkészültsége, szóval ebben az esetben az alapfelvetésed hibás.
Jughead
Akkor jó.
Assurbanapli
Lehet nem értesz vele bizonyos témákat illetően, de ettől még nem lesz valaki felkészületlen. Én is rengeteg olyan ügyvéddel találkozom a munkám során, akikkel teljesen eltérően értelmezünk jogeseteket, de sose mondanám rájuk azt, hogy felkészületlenek, csak azt hogy bizonyos kérdéseket másként értelmezünk.

Pedig ezek az ügyvédek még csak nem is mondhatnak el magukról olyan szakmai életutat, mint amilyet Baka András.
Jughead
Miért Baka András szerinted milyen szakmai életutat mondhat el magáról?
Assurbanapli
Ofc véletlen vezette az LB-t
resistance is futile
Megválasztotta az Országgyűlés. Ez szakmai érdem?
Zsét is megválasztotta. Dr. Szatyort is megválasztotta AB elnöknek.

Az egyetlen szakmai érdemre utaló mozzanat az, hogy Sólyom javasolta LB elnöknek. Sólyom sem volt tévedhetetlen, de ahogy írtam az is lehet, hogy fiatalabb korában Baka nem volt rossz.
Assurbanapli
17 évig az EJEB egyik bírója, 10 évig a II. szekció alelnöke, korábban Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökei Hálózatának elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke (nem véletlen, hogy sem Darák, sem Varga Zs. nem kapott itt tisztséget).

A magyar igazságszolgáltatásban betöltött szerepe látom nem hat meg (az ATCE se hiszem, hogy lázba hozna), de a fentiek alapján nemzetközi szinten is elismert alkotmányjogi szakember (meg hát ugye az MTI szerint volt ő sok helyen vendégprofesszor is).
Jughead
Hát, valóban nem hat meg. De az EJEB sem, oda is politikai döntéssel kerül valaki. Ahogy a többi általad citált helyekre is. Jelentős részben azért kapta azokat, mert Orbánék elleni kiállásnak számított az ő meghívása. Azt mondd meg, mekkora a tudomanyos munkássága. Mitől jogtudós ő, és pláne mitől alkotmányjogász? Mert az, hogy pályakezdőként kutatóintézetben töltött egy rövid időt, nem teszi egyikké sem.
Dr. Szatyort hozom példaként megint, neki is van fokozata, tanít, és publikációi is vannak. Az, hogy az újságban megjelenik valami az illető életéről, nagyon sokféle dolgot takarhat. Biztos te is ismersz olyan embert, akiről hangzatos cv-t lehetne összerakni, aztán pontosan tudja mindenki, hogy az csak a látszat, féligazság.
1 hónapja
dawyd728 4 343
MP közölte, hogy várja az ajánlásokat a KE személyére, aztán kb. egy nap múlva bejelentette Polgár Juditot. Azzal védekezett, hogy ez nem társadalmi egyeztetés volt. Előtte viszont, amikor a vagyonvédelmi hivatalról várt véleményeket (kemény öt napon keresztül), azt társadalmi egyeztetésnek nevezte. Pedig ebben a kérdésben is a parlament (a kétharmados tiszás többség) döntött. Játék a szavakkal.
nagylaza, főpohárnok
Javítsatok, ha tévedek, de eddig csak Vitézy indított valós társadalmi egyeztetést.
szaba
Bóna Szabolcs is.
Bár ne tette volna.
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?
csebi
A két helyzet nem is összehasonlítható, ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor őt pont azért váltották le, amit Sulyok elmulasztott, hiszen őt azért zavarták el, mert bírálni merte a szerinte alkotmányos alapjogokat sértő intézkedéseket (az EJEB ugye pont ezt bírálta leginkább, hogy retorzió érte a véleménye miatt), míg Sulyok asszisztált az antidemokratikus intézkedésekhez (és nyilván az is szempont, hogy bár a 3 hónapos új kormány alatti regnálása során nem volt küllő a kerék között, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy bármikor visszaélhet a jogköreivel politikai megrendelésre).

Végül elég fontos különbség az is, hogy 2010-ben a Fidesz nem kért és kapott felhatalmazást Baka András eltávolítására, míg Sulyokéra a Fidesz kért és kapott (és egyébként azóta is kap), márpedig a népakarat eléggé fontos tényező egy demokráciában.

Egyúttal itt egy nyilatkozat arról, hogy kik (köztük Baka) és miért értettek egyet a közjogi méltóságok eltávolításával (ellentétes érvelést Pokol Bélától, meg Schiffer Andrástól láttam, hát nem győztek meg 😊 )

 www.reconstitutio.hu/

Jughead
Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített,
Erről valami bővebbet kérhetek, mert az alkotmányjogászok többsége számomra megfoghatatlan kategória, nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi kérdés.
VanillaSky
Lásd fenti link.

(Nyilván a végén jött-ment aláírta, nem is a vége a lényeg)
Jughead
Elírtad, a Fidesz helyett Tisza (míg Sulyokéra a Fidesz kért és kapott), igaz nagyon hasonlóak. Ezt a levelet ismerem, de ez egy egyszerű politikai tartalmú pamflet , alkotmányossági aggályokat olyan szinten tár fel, mintha tecnikaórán megpróbálnánk megismételni a Hubblet.
VanillaSky
Persze el lehet rajta jogászkodni (én szeretek is sok esetben), de valljuk be kevés szánalmasabb dolog lett volna, mint Sulyokot alkotmányossági aggályok miatt pozícióban tartani, vélhetően ezért is nem mentek bele jobban ezen aggályokba, mert ez döntően nem egy alkotmányjogi kérdés

Nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani ezt az esetet, ha azt mondaná a jog egy uzsorás szerződésre, hogy bocs, de pacta sunt servanda miatt teljesítsd a szerződést.
1 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?
csebi
A két helyzet nem is összehasonlítható, ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor őt pont azért váltották le, amit Sulyok elmulasztott, hiszen őt azért zavarták el, mert bírálni merte a szerinte alkotmányos alapjogokat sértő intézkedéseket (az EJEB ugye pont ezt bírálta leginkább, hogy retorzió érte a véleménye miatt), míg Sulyok asszisztált az antidemokratikus intézkedésekhez (és nyilván az is szempont, hogy bár a 3 hónapos új kormány alatti regnálása során nem volt küllő a kerék között, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy bármikor visszaélhet a jogköreivel politikai megrendelésre).

Végül elég fontos különbség az is, hogy 2010-ben a Fidesz nem kért és kapott felhatalmazást Baka András eltávolítására, míg Sulyokéra a Fidesz kért és kapott (és egyébként azóta is kap), márpedig a népakarat eléggé fontos tényező egy demokráciában.

Egyúttal itt egy nyilatkozat arról, hogy kik (köztük Baka) és miért értettek egyet a közjogi méltóságok eltávolításával (ellentétes érvelést Pokol Bélától, meg Schiffer Andrástól láttam, hát nem győztek meg 😊 )

 www.reconstitutio.hu/

Jughead
Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített,
Erről valami bővebbet kérhetek, mert az alkotmányjogászok többsége számomra megfoghatatlan kategória, nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi kérdés.
VanillaSky
Lásd fenti link.

(Nyilván a végén jött-ment aláírta, nem is a vége a lényeg)
Jughead
Elírtad, a Fidesz helyett Tisza (míg Sulyokéra a Fidesz kért és kapott), igaz nagyon hasonlóak. Ezt a levelet ismerem, de ez egy egyszerű politikai tartalmú pamflet , alkotmányossági aggályokat olyan szinten tár fel, mintha tecnikaórán megpróbálnánk megismételni a Hubblet.
VanillaSky
És kik fogalmaztak meg alkotmányossági aggályokat ennél komolyabban és alaposabban?
(Csak azt ne mondd, hogy Schiffer vagy Fodor Gábor. 😀 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 hónapja
VanillaSky 1 739

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Egyébként mi volt az a társadalmi egyeztetés, ahol Baka András ilyen nagy támogatást kapott?
szaba
Miért kellett volna ebben társadalmi egyeztetés?
Jughead
Miért, nem azt mondták, hogy az lesz előtte? Már lehet keverem valami egyébbel.
szaba
Nope, MP mondta hogy ebben a kérdésben ők nem fognak társadalmi egyeztetést tartani, hanem a Parlament fog dönteni (lehetőleg valamennyi frakció, de hát ugye a Fidesz és a KDNP elzárkózott, a Mi Hazánk mondjuk még konzultálhat).
Jughead
MP közölte, hogy várja az ajánlásokat a KE személyére, aztán kb. egy nap múlva bejelentette Polgár Juditot. Azzal védekezett, hogy ez nem társadalmi egyeztetés volt. Előtte viszont, amikor a vagyonvédelmi hivatalról várt véleményeket (kemény öt napon keresztül), azt társadalmi egyeztetésnek nevezte. Pedig ebben a kérdésben is a parlament (a kétharmados tiszás többség) döntött. Játék a szavakkal.
nagylaza, főpohárnok
Így van. Az NMHH és egyéb tervezeteknél a kormány honlapján közzétett javaslatok, amikre várják a véleményeket, egy jogszabályi kötelezettség, amit a Fidesz is betartott kormányzati előterjesztéseknél. Ezt társadalmi egyeztetésnek nevezni baromság (pláne, hogy nincs visszacsatolás erről és hát nem is túl jók eddig a tapasztalataim arról, hogy mennyire veszik figyelembe a szakmai fórumok jelzéseit…).

Ettől függetlenül a KE személyéről nem is ígért társadalmi egyeztetést (ennek okát nem értem egyébként), így itt ezt számonkérni felesleges.
1 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?
csebi
Szerintem politikailag, erkölcsileg, morálisan óriási különbség van, az hogy jogtechnikailag hasonló megoldás, na bumm...
gyurczi
Nekem kezd is kicsit már elegem lenni a rengeteg jogtechnikai meg jogelméleti vitából. Pedig én is abban szocializálódtam, hogy a jogszolgáltatás = igazságszolgáltatás és emiatt a jogrendszerre és a jog művelőire is nagyobb bizalommal tekintek, mint talán az átlag ember.

Ennek ellenére a "bontsuk le a meghackelt jogállamot teljesen jogállami módszerekkel" nekem időnként művita. Nyilván nem gondolom, hogy bármi belefér. De a hatás-ellenhatás szerintem itt is érvényes. Vagyis a szükséges mértékű "visszahack" - a jogtechnikailag megléphető, de etikai / elméleti / jogállami szempontból kritizálható lépések - beleférnek. Nyilván csak akkor, ha azok valóban a jogállamot állítják helyre, nem pedig tovább hackelik azt.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?
csebi
A két helyzet nem is összehasonlítható, ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor őt pont azért váltották le, amit Sulyok elmulasztott, hiszen őt azért zavarták el, mert bírálni merte a szerinte alkotmányos alapjogokat sértő intézkedéseket (az EJEB ugye pont ezt bírálta leginkább, hogy retorzió érte a véleménye miatt), míg Sulyok asszisztált az antidemokratikus intézkedésekhez (és nyilván az is szempont, hogy bár a 3 hónapos új kormány alatti regnálása során nem volt küllő a kerék között, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy bármikor visszaélhet a jogköreivel politikai megrendelésre).

Végül elég fontos különbség az is, hogy 2010-ben a Fidesz nem kért és kapott felhatalmazást Baka András eltávolítására, míg Sulyokéra a Fidesz kért és kapott (és egyébként azóta is kap), márpedig a népakarat eléggé fontos tényező egy demokráciában.

Egyúttal itt egy nyilatkozat arról, hogy kik (köztük Baka) és miért értettek egyet a közjogi méltóságok eltávolításával (ellentétes érvelést Pokol Bélától, meg Schiffer Andrástól láttam, hát nem győztek meg 😊 )

 www.reconstitutio.hu/

Jughead
Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített,
Erről valami bővebbet kérhetek, mert az alkotmányjogászok többsége számomra megfoghatatlan kategória, nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi kérdés.
VanillaSky
Lásd fenti link.

(Nyilván a végén jött-ment aláírta, nem is a vége a lényeg)

Szerkesztette: Jughead
1 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 291
MP közölte, hogy várja az ajánlásokat a KE személyére, aztán kb. egy nap múlva bejelentette Polgár Juditot. Azzal védekezett, hogy ez nem társadalmi egyeztetés volt. Előtte viszont, amikor a vagyonvédelmi hivatalról várt véleményeket (kemény öt napon keresztül), azt társadalmi egyeztetésnek nevezte. Pedig ebben a kérdésben is a parlament (a kétharmados tiszás többség) döntött. Játék a szavakkal.
nagylaza, főpohárnok
Javítsatok, ha tévedek, de eddig csak Vitézy indított valós társadalmi egyeztetést.
1 hónapja
gyurczi New York Giants 2 791 — Giants fan
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?
csebi
Szerintem politikailag, erkölcsileg, morálisan óriási különbség van, az hogy jogtechnikailag hasonló megoldás, na bumm...

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
1 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 330 — beers & Packers
Egyébként mi volt az a társadalmi egyeztetés, ahol Baka András ilyen nagy támogatást kapott?
szaba
Miért kellett volna ebben társadalmi egyeztetés?
Jughead
Miért, nem azt mondták, hogy az lesz előtte? Már lehet keverem valami egyébbel.
szaba
Nope, MP mondta hogy ebben a kérdésben ők nem fognak társadalmi egyeztetést tartani, hanem a Parlament fog dönteni (lehetőleg valamennyi frakció, de hát ugye a Fidesz és a KDNP elzárkózott, a Mi Hazánk mondjuk még konzultálhat).
Jughead
MP közölte, hogy várja az ajánlásokat a KE személyére, aztán kb. egy nap múlva bejelentette Polgár Juditot. Azzal védekezett, hogy ez nem társadalmi egyeztetés volt. Előtte viszont, amikor a vagyonvédelmi hivatalról várt véleményeket (kemény öt napon keresztül), azt társadalmi egyeztetésnek nevezte. Pedig ebben a kérdésben is a parlament (a kétharmados tiszás többség) döntött. Játék a szavakkal.
1 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 800 — Lucas Scott
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
Jughead
Csak akkor ugyanez a megoldás miért zavarta 2012ben?
Mely alkotmányjogászok többsége? Kik vannak benne ebben a halmazban?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ne hagyjátok abba, kifejezetten szórakoztató, hogy miközben azon nevetgélünk, hogy ismét egy jogász öregember lett a befutó, aközben 30 post óta azon megy a vita, hogy az a befutó milyen szakmai színvonalú alkotmányjogász. 😀 😀
peterk2005 udvari bolond
Te azon nevetgélsz, más (pl én) meg máson. Nem ugyanaz az érdeklődési körünk, de ez miért lenne baj?
Assurbanapli
Nem a jogászkodáson nevetgélek, hanem azon, hogy párhuzamosan futott a két szál. Egyébként nem baj.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 hónapja
VanillaSky 1 739
Jughead
Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített,
Erről valami bővebbet kérhetek, mert az alkotmányjogászok többsége számomra megfoghatatlan kategória, nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi kérdés.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 837 — The Mathematician
a csehszlovák kém írásában olvastam, miközben Lányit nagy erőkkel akarta cancelezni (ez a része agyrém)
dawyd728
Én is olvastam, és rendesen bepöccentem ettől a szint alatti betűhalmaztól. Nem ezt vártam T. Szerzőtől. Maróthy elvtársnak is becsületére vált volna.
nagylaza, főpohárnok
Ki az említett illető?
szaba
Egy magyarul beszélő vakond, aki Prágából szereti kiosztani a magyarokat. 34e facebook követővel.
dawyd728
Ennél jobban megfogalmazni én se tudtam volna.
Kampman
Annak idejen olvastam parszor, de aztan vagy elgurult nala a gyogyszer vagy nemtom, de ami gyuloletcunamit lenyom az vmi hihetetlen, teljesen olvashatatlanna valt a fazon.
Lúdas Solymi
Nevet amúgy nem akartok írni? 😃
szaba
Bőtös Botond vagy mi
Kampman
"Csehszlovák Kém", ez a neve az FB-n.
Lúdas Solymi
a Prágából osztja az észt résznél aszittem Adam Something, de hálisten nem 😀
ő csak Vitézynél is nagyobb magyar vonatbuzi és youtuben aktív főleg

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 740
a csehszlovák kém írásában olvastam, miközben Lányit nagy erőkkel akarta cancelezni (ez a része agyrém)
dawyd728
Én is olvastam, és rendesen bepöccentem ettől a szint alatti betűhalmaztól. Nem ezt vártam T. Szerzőtől. Maróthy elvtársnak is becsületére vált volna.
nagylaza, főpohárnok
Ki az említett illető?
szaba
Egy magyarul beszélő vakond, aki Prágából szereti kiosztani a magyarokat. 34e facebook követővel.
dawyd728
Ennél jobban megfogalmazni én se tudtam volna.
Kampman
Annak idejen olvastam parszor, de aztan vagy elgurult nala a gyogyszer vagy nemtom, de ami gyuloletcunamit lenyom az vmi hihetetlen, teljesen olvashatatlanna valt a fazon.
Lúdas Solymi
Nevet amúgy nem akartok írni? 😃
szaba
Bőtös Botond vagy mi
Kampman
"Csehszlovák Kém", ez a neve az FB-n.
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 7 013
Tisza reszerol ez egy érthető szimbólum.
Baka reszerol nem értem. Beül egy olyan poziba ahol az elodot úgy távolítottak el ami jogállami szinten annyira sértő mint ahigy anno ot.
Ami ellen felszólalt és perelt, nyert is.
Akkor úgy látszik ő esetében is inkább a fizu csökkenéssel volt gond nem a jogállami eljárás megsértésével… csalódtam benne.
csebi
Ő maga javasolta az elsők között ezt a megoldást még tavasszal. Az ő nézete is az, amit aztán ugye a alkotmányjogászok többsége is megerősített, hogy a demokratikus működés csak ezen személyek elmozdításával történhet meg.
1 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 119